Örökség, 2005 (9. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám

BEKÖSZÖNTŐ Olvasóinkhoz Lapunk ismét megújul. 1997-ben indult útjára a Műemléklap Nagy Zoltán szerkesztésében. Munkáját, 2000 májusá­tól Kaiser László és munkatársai vették át, s folytatták Örökségvédelem néven. 2004 elejétől a gyorsabb tájékoztatás érdekében, a hírlevél-jelleg erősítésével visszatértünk a havi megjelenéshez. So­kat jelentett a szerkesztő bizottság aktív tagjainak közreműködése. Folyamatosan bővítettük azok körét is, akikhez eljut­tattuk a lapot. Most a szerkesztésben olyan változás következik be, amely részben visszatérés a kiindulóponthoz. A nagy tapasztala­tokkal rendelkező Nagy Zoltán jegyzi főszerkesztőként a címében is megújult kiadványunkat. Továbbra is meggyőződésünk, hogy tá­jékoztató lapunk mindazoknak és mind­azokról szól, akik bármilyen formában kapcsolatban állnak kulturális öröksé­günkkel. Ahhoz azonban, hogy legalább át is lapozzák, még frissebbnek- még informatívabbnak, még pontosabbnak kell lennünk. A főszerkesztőnek és a szerkesztőbizottságnak is, de azoknak is, akik eredményekről, programokról, sikerekről és kudarcokról tudnak beszá­molni. Kérjük őket, tegyék. Röviden, ér­dekesen, figyelmet keltően. Most, a főszerkesztő-váltás kapcsán örömteli kötelességemnek érzem, hogy e hasábokon is őszinte köszönetemet fejez­zem ki közel négy éven át végzett áldo­zatos, odaadó munkájukért, együttmű­ködési készségükért Kaiser László fő­szerkesztőnek, Pereszlényi Helga kép­szerkesztőnek és Kozma Csilla szerkesz­tőségi titkárnak. Remélem, csak ebben a minőségükben válunk el tőlük, s a ké­sőbbiekben üdvözölhetjük őket szerző­ink, közreműködőink között. Kívánunk minden olvasónknak, a kul­turális örökség területén tevékenykedő hivatásos szakembernek és önkéntesnek sikerekben gazdag, mindannyiunk javát szolgáló eredményekkel teli boldog új esztendőt­ DEME PÉTER a szerkesztőbizottság elnöke Köszöntj­ük az Olvasót­­ A hagyo­mányokhoz híven köszönti a régi és új olvasót a szerkesztő, mert így illik. Kö­szönti azokat, akik már tudtak a lapról, ismerték és olvasták, azokat is, akiknek kezébe most kerül először a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakma- és mű­velődéspolitikai tájékoztató folyóirata. A lapunkban azt kívánjuk bemutatni, hogy mi történt - történik­­ épített örök­ségünkkel és múltunk régészek által fel­tárt hagyományaival. Főleg a szakmá­hoz, építészekhez, a hivatásos és „civil” műemlékvédőkhöz, művészettörténészek­hez kívánunk szólni. Fontosnak tartjuk, hogy a sajtó is minél szélesebb körben értesüljön arról, mi történt az örökség­védelem háza táján. Célunk, hogy meg­nyerjük ügyünknek a döntéshozókat is, akiknek feladata az épített, feltárt és őr­zött örökségünk sorsával való törődés és tehetnek is érte valamit. Minden szinten. A polgármesterektől az országgyűlés il­letékeseiig. Az a dolgunk, hogy felhívjuk a figyelmet közös teendőinkre, beszámol­junk eredményeinkről és gondjainkról, azaz tegyük közüggyé az örökségvédel­met. Reméljük, hogy az év második fe­lében folyóiratunk internetes változata az országos sajtóban is olvasható lesz. Program és feladat van bőven. NAGY ZOLTÁN főszerkesztő Hanzi Mindenki így ismerte. A szakmában, sőt, még azon túl is. Ha a műemlékvédelemről esett szó, a nagy öregek már vagy mellett őt emlegették. Aztán, ahogyan az évek múltak, Hanzi is „nagy öreg” lett. Jó és rossz emlé­kekkel. A tévedésekkel akár, amelyeket volt ereje vállalni. Mert az élethez, munkához a tévedések joga is hozzátartozik. Mégis, ha most halálát követően rá emlékezünk, elsősorban az jut eszünkbe, amiket tett. Az eredmények. Pél­dául a soproni Fabriczius-ház és a zsinagógák. A nagyvázsonyi és a kőszegi várak. A visegrádi lakótorony. A Dominikánus kolostor a I­tthonban. A kivéte­lesen finom érzékkel újjátervezett és helyreállított középkori templomok sora, megmentve ezzel a pusztulástól épített nemzeti értékeink számos jelentős ér­tékét. Restaurátor építészek nemzedékei nőttek fel a keze alatt, s noha soha­sem volt katedrája, hivatalos tanítványi köre, igazi mester volt. Utoljára a várbéli helyreállított lakásában találkoztunk. Hangulatos képek, könyvek között teát ittunk, s a korán sötétedő késő őszi alkonyatban egy kéz­iratának kiadásáról beszélgettünk. Vázlatai, ceruzavonásai nyomán életre kel­tek a városi házak, templomok, várak és kastélyok. A rajzok mögül egy rég el­tűnt világ sejlett föl, s a precíz mérnöki vonalak elképesztő hitelességgel idézték meg a méltatlanul sötétnek mondott középkor varázslatos világát. Hanzi elment. Ilyenkor az áll a hivatalos gyászjelentésekben, hogy „türe­lemmel viselt betegség után...” De hát lehet-e türelemmel viselni a lelket, fizi­kumot felőrlő fájdalmakat? Nem tudjuk. Mi még nem. Ő pedig, aki túl van már mindenen, már nem tud válaszolni rá. Azt, hogy Hanzi, nem illik sírkövére vésetni. Ott majd az áll, hogy Sedlmayr János, 1932-2004. Élt 72 évet. Emlékét őrizzük meg. (Ez nem kijelentő, hanem felszólító mondat.)

Next