Örökség, 2005 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám
BEKÖSZÖNTŐ Olvasóinkhoz Lapunk ismét megújul. 1997-ben indult útjára a Műemléklap Nagy Zoltán szerkesztésében. Munkáját, 2000 májusától Kaiser László és munkatársai vették át, s folytatták Örökségvédelem néven. 2004 elejétől a gyorsabb tájékoztatás érdekében, a hírlevél-jelleg erősítésével visszatértünk a havi megjelenéshez. Sokat jelentett a szerkesztő bizottság aktív tagjainak közreműködése. Folyamatosan bővítettük azok körét is, akikhez eljuttattuk a lapot. Most a szerkesztésben olyan változás következik be, amely részben visszatérés a kiindulóponthoz. A nagy tapasztalatokkal rendelkező Nagy Zoltán jegyzi főszerkesztőként a címében is megújult kiadványunkat. Továbbra is meggyőződésünk, hogy tájékoztató lapunk mindazoknak és mindazokról szól, akik bármilyen formában kapcsolatban állnak kulturális örökségünkkel. Ahhoz azonban, hogy legalább át is lapozzák, még frissebbnek- még informatívabbnak, még pontosabbnak kell lennünk. A főszerkesztőnek és a szerkesztőbizottságnak is, de azoknak is, akik eredményekről, programokról, sikerekről és kudarcokról tudnak beszámolni. Kérjük őket, tegyék. Röviden, érdekesen, figyelmet keltően. Most, a főszerkesztő-váltás kapcsán örömteli kötelességemnek érzem, hogy e hasábokon is őszinte köszönetemet fejezzem ki közel négy éven át végzett áldozatos, odaadó munkájukért, együttműködési készségükért Kaiser László főszerkesztőnek, Pereszlényi Helga képszerkesztőnek és Kozma Csilla szerkesztőségi titkárnak. Remélem, csak ebben a minőségükben válunk el tőlük, s a későbbiekben üdvözölhetjük őket szerzőink, közreműködőink között. Kívánunk minden olvasónknak, a kulturális örökség területén tevékenykedő hivatásos szakembernek és önkéntesnek sikerekben gazdag, mindannyiunk javát szolgáló eredményekkel teli boldog új esztendőt DEME PÉTER a szerkesztőbizottság elnöke Köszöntjük az Olvasót A hagyományokhoz híven köszönti a régi és új olvasót a szerkesztő, mert így illik. Köszönti azokat, akik már tudtak a lapról, ismerték és olvasták, azokat is, akiknek kezébe most kerül először a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakma- és művelődéspolitikai tájékoztató folyóirata. A lapunkban azt kívánjuk bemutatni, hogy mi történt - történik épített örökségünkkel és múltunk régészek által feltárt hagyományaival. Főleg a szakmához, építészekhez, a hivatásos és „civil” műemlékvédőkhöz, művészettörténészekhez kívánunk szólni. Fontosnak tartjuk, hogy a sajtó is minél szélesebb körben értesüljön arról, mi történt az örökségvédelem háza táján. Célunk, hogy megnyerjük ügyünknek a döntéshozókat is, akiknek feladata az épített, feltárt és őrzött örökségünk sorsával való törődés és tehetnek is érte valamit. Minden szinten. A polgármesterektől az országgyűlés illetékeseiig. Az a dolgunk, hogy felhívjuk a figyelmet közös teendőinkre, beszámoljunk eredményeinkről és gondjainkról, azaz tegyük közüggyé az örökségvédelmet. Reméljük, hogy az év második felében folyóiratunk internetes változata az országos sajtóban is olvasható lesz. Program és feladat van bőven. NAGY ZOLTÁN főszerkesztő Hanzi Mindenki így ismerte. A szakmában, sőt, még azon túl is. Ha a műemlékvédelemről esett szó, a nagy öregek már vagy mellett őt emlegették. Aztán, ahogyan az évek múltak, Hanzi is „nagy öreg” lett. Jó és rossz emlékekkel. A tévedésekkel akár, amelyeket volt ereje vállalni. Mert az élethez, munkához a tévedések joga is hozzátartozik. Mégis, ha most halálát követően rá emlékezünk, elsősorban az jut eszünkbe, amiket tett. Az eredmények. Például a soproni Fabriczius-ház és a zsinagógák. A nagyvázsonyi és a kőszegi várak. A visegrádi lakótorony. A Dominikánus kolostor a Itthonban. A kivételesen finom érzékkel újjátervezett és helyreállított középkori templomok sora, megmentve ezzel a pusztulástól épített nemzeti értékeink számos jelentős értékét. Restaurátor építészek nemzedékei nőttek fel a keze alatt, s noha sohasem volt katedrája, hivatalos tanítványi köre, igazi mester volt. Utoljára a várbéli helyreállított lakásában találkoztunk. Hangulatos képek, könyvek között teát ittunk, s a korán sötétedő késő őszi alkonyatban egy kéziratának kiadásáról beszélgettünk. Vázlatai, ceruzavonásai nyomán életre keltek a városi házak, templomok, várak és kastélyok. A rajzok mögül egy rég eltűnt világ sejlett föl, s a precíz mérnöki vonalak elképesztő hitelességgel idézték meg a méltatlanul sötétnek mondott középkor varázslatos világát. Hanzi elment. Ilyenkor az áll a hivatalos gyászjelentésekben, hogy „türelemmel viselt betegség után...” De hát lehet-e türelemmel viselni a lelket, fizikumot felőrlő fájdalmakat? Nem tudjuk. Mi még nem. Ő pedig, aki túl van már mindenen, már nem tud válaszolni rá. Azt, hogy Hanzi, nem illik sírkövére vésetni. Ott majd az áll, hogy Sedlmayr János, 1932-2004. Élt 72 évet. Emlékét őrizzük meg. (Ez nem kijelentő, hanem felszólító mondat.)