Örökség, 2007 (11. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám

FÓKUSZBAN Az építészet a társadalom tükrében tár­gyiasult művészet. Mint ilyen, mindig magán viseli a kort, melyben fogan, és nem tagadhatja le a történelmi fejlődését sem, ha csak nem kíván szembe szegülni az evolúciónak, és a stílusok egymásra épülése helyett a divatok egymásutá­niságát teszi magáévá. Ha a stílus­építészet végét a divatépítészettel jelle­mezzük, akkor egyben a történeti építészet súlyát vagy negligáljuk, vagy tudatosan feledjük. "Damnationem me­moriae” - az emlékezet kitörlése­­, (római hagyomány a császárok rosszem­lékű tetteinek az emlékezetből való kitör­lésére), sem tudná jobban jellemezni fásultságunkat, amikor nem értjük meg a történelmi emlékek megőrzésének és közkincsé tételének fontosságát, ha azt gondoljuk, hogy kultúrák ismeretének hiányát a jövő segédeszközei pótolni tudják. Annál könnyebb lesz, minél régebbi múlttal kezdjük. Ha egyszer majd a levéltáros lesz a kvíz­király és a régész médiasztár, akkor lazít­hatunk. Ezért tartom nagy jelentőségűnek a Világörökség új helyszínét, a lista kitün­tetettjét, Sopianae ókeresztény temetőjét. Azt, hogy Pécsett mikor fordult ki a föld­ből, s került felszínre az első emlék, a középkori történetírás nem jegyezte fel. Először 1716 s 1726 között, a Pécsi Jezsuita (ma Nagy Lajos) Gimnázium­­ építésekor említik a sírkamrát. Bár az építmény római volta nem állapítható meg teljes bizonyossággal, a lókoponya­­ és az emberi csontok is elvesztek, azt tudjuk, hogy a sírkamra festett volt. A felfedezést Szilágyi István a De Statu Ecclesiae Pannonicae című művében ismertette. (Szilágyit Klimó György pécsi püspök tanította Rómában, ahonnét­­ teológiai doktorként tért vissza, majd püspöki titkár és a püspöki könyvtár vezetője lett. E műve alapján hívták újból Rómába tudományos intézetvezetőnek, de II. József nem engedte ki az ország­ból.) A Magyar Nemzeti Múzeumban látható, püspöki sírépítményhez oldallap­jainál 1773-ban szétvágott szarkofágot a pécsi Aranyhegyen fedezték fel. A kor­szak legkitűnőbb történésze, Josephus Koller (Klímó György 1767-ben szentelte pappá) 1780-ban egy sírkamrát talál­t a pécsi Székesegyháztól keletre a koráb­bi reneszánsz könyvtár és kápolna épület bontásakor. A falképei miatt Péter-Pál a sírkamraként ismert objektumról tanul­mányát Koller 1804-ben adja közre Prolegomena in Historiam Episcopatus 1 Qvinqeecclesiarum címmel, melyben Pécs antik történetével foglalkozik. A tudományos dolgozat 1873-ban Henszlmann Imre által a sírkamráról­­ Bécsben megjelentetett ismertetéséig ? egyedülálló volt. A sírépítményben a koporsó elpusztult, de a 220 cm-es­­ WEILER ÁRPÁD PÉCS ÓKERESZTÉNY EMLÉKEI dongaboltozatos falakon az egykori freskó megmaradt. A sírkamra építése a 4. század utolsó harmadára tehető. Az emléket sokan próbálták megmenteni és bemutathatóvá tenni. Schulek Frigyes tervezte romantikus védőépület nem készült el, de Möller István által 1913-ban tervezett és 1922-ben megvalósított mérnöki védmű már majdnem tökéletes volt. Möller, aki építészeti tanulmányait a karlsruhei, majd bécsi műegyetemen végezte, a Műemlékek Országos Bizottságának munkatársaként 1910-ben báró Forster Gyulár, a Bizottság elnökével megtekintette a leletet, és elhatározták a védőépület megépítését. A védmű építésekor az objektumtól nyugatra találták meg a IV-es jelű és délre a III-as jelű sírkamrát és több téglasírt, valamint ma V-ös sírépítménynek nevezett objektum déli falának külső oldalát. Mára a téli-nyári hőmérsékletkülönbség miatt károsodott falképeket egy új építészeti koncepcióval kellett megmenteni, melyet Bach­man Zoltán és munkatársai dolgoztak ki. A világörökség bemutató épületének szánt helyszín több szempontból is figyelemre méltó. A régészeti koncepció és védel­mi projekt, magas építészeti minőséggel párosul. A tüzihorganyzott korlátok és padla­tok, az üveg alkalmazásának szellemes ötletei egy korszerű és modern feltáró építményt eredményeznek. Építészeti részletei évszázadokat áthidalva nyújtanak maradandó emléket. 1901-ben, amikor megalakult a Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület, a világ éppen Arthur Evans Brit régész Kréta kutatásának eseményeivel ismerkedett. Pécs kultúrtörténetében is új korszak kezdődött. Ma már azt is tudjuk pontosan, hogy a 2. századra tehető a markomán invázió és 3­ századra az újjáépítés utáni roxolán­dúlás. Folyamatos kutatási eredmények vezettek a mai ismeretanyaghoz. A századelő kiemelkedő alakja volt Szőnyi Ottó, aki számba vette a püspöki múzeum kőtárának emlékeit, és az ókeresztény ikonográfia ismeretében azokat alkotó módon használta fel kutatásaihoz. 1922-ben a pécsi Székesegyház vízmentesítési munkálatai közben felfedezte a háromkaréjos temetőkápolnát a cella trichorát. (Szőnyi 1909-től a Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület titkára, 1911-től szentszéki ülnök, 1917-től a pécsi székes káptalan levéltárosa volt.) 1922 és 1928 között folyamatosan találtak sírokat és sírkamrákat. 1922- ben a VI-os számú, 1927-ben a X-es számú sírkamra került elő. Gosztonyi Gyula építész, aki 1926 és 30 között volt Pécs Városi Hivatal, majd 1930-tól a pécsi székesegyházi uradalom főmérnöke. 1935-től folyamatosan és hivatásszerűen Fotó: Török András Mária fej a Péter-Pál sírkamrából

Next