Orosházi Friss Ujság, 1929. január-március (18. évfolyam, 1-71. szám)

1929-01-01 / 1. szám

XVIII. évfolyam 1. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben házhoz hordva: Negyedévre félévre — Vidékre postán küldve: negyedévre — — — — — 10 pengő félévre — — — — — — 20 pengő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Orosháza, I. Torkos Kálmán­ u. 8 pengő 16 pengő ár­a 15 fillér. OROSHÁZI f/­ Ico FRISS U3S0: FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP MIlSWIM •1 Kedd, 1929. január 1 Megjelenik mindennap korán reggel LAPZÁRTA ÉJJEL 12 ÓRAKOR Hirdetési díjak előre fizetendők. Hirdetésekre vonatkozó kérdésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk. FŐSZERKESZTŐ ÉS LAPTULAJDONOS: Dr. HHTL11S 017 SZKY 3ÁROS Telefon 90 szám. Postatakarékpénztári csekszámla: 12.694 Gazdasági osztályok és egyetemes közgazdaság Írta: Tonelli Sándor. Az olvasó ne csodálkozzék rajta, ha én, akinek mestersége a keres­kedelem és ipar érdekeinek képvi­selete, elöljáróban azt a sokat han­goztatott tényt szögezem le, hogy Magyarország gazdasági jóllétének mezőgazdaság virágzása az alapja. Ha jó a termés, ha a termést jól lehet értékesíteni és ha a gazdának van pénze, akkor van forgalom a kereskedelemben, van iparban és egészséges munka az alapokon nyugszik az állam háztartása is. Hogy mennyire igaz ez a megálla­pítás, azt egy megtörtént kis eset­tel igazolhatom. Valamikor, még a régi békeidő­ben a budapesti közgazdasági élet­nek négy kiváló kapacitása robo­gott a szombat délutáni gyorsvona­ton Pozsony irányában. Az egyik vezérigazgatója volt a legnagyobb magyar bányavállalatnak, a másik egy budapesti nagy banknak volt az elnöke, a harmadik textilszakmá­ban foglalt el vezető pozíciót, a ne­gyedik pedig, aki ennek az útnak a históriáját elmesélte, büszkesége volt a magyar asztalosiparnak és évtizedeken keresztül pátriárkái tisz­teletben álló vezére a magyar kéz­­műiparosságnak. Orosházán szinte felesleges megmondani, hogy ez az iparos-pátriárka csak T­h­é­k Endre lehetett. Thék Endre hontmegyei birtoká­ra igyekezett, a szénbányaigazgató Nyitra megyébe, a másik kettő pe­dig valahova a Kis-Alföldre. Mikor a visegrádi Duna szorulatot elhagyta a vonat és a Kis-Alföld kezdett ki­bontakozni az utasok előtt, ahol ma a cseh mássalhangzók zengése fer­tőzi meg a levegőt, a bankigazgató megjegyezte: «Urak, mégis különös ország ez a Magyarország. Itt ülünk mi négyen, akik a pénzügynek, ipar­nak és kereskedelemnek vagyunk a képviselői, már körülbelül másfél órája ebben a vonatban és másfél óra óta nem beszélünk a tulajdon mesterségünkről, hanem csak arról, hogy milyen lesz az idei termés.» A bankigazgató megjegyzése kapcsán a másik három úr hosszú fejtegeté­sekbe bocsájtkozott, hogy miért is van ez így. Végre abban állapodtak meg, hogy a termés nemcsak agra­­rizmusnak, hanem az egész közgaz­dasági életnek legelsőrangú fontos­sággal bíró kérdése, mert arra van alapítva kivitelünk nagy része, az ország prosperálása és tizenkét hó­nap gazdasági életének egész alaku­lása. Soha jobban ennek a tételnek az igazságát nem lehetett tapasztalni, mint az elmúlt tizenkét hónap alatt. Gazdasági szempontból nagyon szép reménykedésekkel indult meg az esztendő. Pénzünk már megelőzőleg stabilizálódott és az államháztartás tetemes feleslegeket tüntetett fel. A termés jónak ígérkezett és az ara­tás be is váltotta a hozzá fűzött re­ménységeket. A jó termés reményé­ben határozott fellendülés volt ta­pasztalható úgy az iparban, mint a kereskedelemben. Mindenki arra számított, hogy a megpróbáltatások nehéz évei után ez lesz a magyar közgazdasági élet jobbrafordulásá­­nak esztendeje. Ez igy is volt az év derekáig, mikor beállott a katasztrofális szá­razság, amely a kapásnövények és takarmányfélék termését valósággal elpusztította. Amit a gazda keresett volna a szemes terményeken, azt a másik oldalon elveszítette. Vég­eredményben, bár 25 millió méter­mázsánál több búza állott a mege­lőző esztendei 21 millió métermá­zsával szemben, a mezőgazdasági termelés összes produktumainak ér­téke, főleg pedig az, ami kivitel céljára rendelkezésünkre állt, alatta maradt az előző esztendő értékho­zamának. Hozzájárult ehhez még az is, hogy a külföld versenye kö­vetkeztében az árak alakulása sem volt kielégítő és a mezőgazdaság a kimondott válság állapotába ke­rült. Ez a körülmény gazdas­ági szem­pontból az elmúlt évet a szó szoros értelmében kettévágta. A nekilen­dült reménykedések után az év má­sodik fele a pangás tüneteit mu­tatta az ipar és kereskedelem te­rületén is. Különösen érezték ezt a káros hatást és pangást az ipar­nak és kereskedelemnek azok szakmái, melyek a ruházati szükség­­­letek ellátásával foglalkoznak. Or­szágos viszonylatban a pangást leg­jobban megérezték a textil- és bőr­gyárak, textil- és bőrkereskedők, helyi viszonylatban pedig azok az iparosok, akik ezeknek a cikkek­nek feldolgozásával foglalkoznak. Azt hiszem, az orosházi iparosok­nak is volt alkalmuk ezt sajnos mó­don tapasztalni. Ha azonban ez így van, akkor ennek a szomorú esztendőnek a tapasztalatai mindennél erősebben bizonyítják a különböző gazdasági osztályok egymásra utaltságát és annak szükségességét, hogy a va­lóságos vagy képzelt ellentétek az egyetemes közgazdasági élet kere­tében kiegyenlítődjenek. Amint­hogy a kereskedőnek és iparosnak érdeke, hogy jó legyen a termés ,és vásárlóképes legyen a gazda, ugyanúgy az egész mezőgazdaság­nak eminens érdeke az, hogy erős ipar és jól kereső, nagyszámú mun­kásosztály biztosítsa termékeinek értékesítési lehetőségét a határokon belül és ne függjön kizárólag külföldi piacok áralakulásától. Egyik­­ osztálynak sem lehet érdeke az, hogy a másik eladósodjék, vagy a túladóztatás terheit viselje. Még a tisztviselők életstandardjának megjavítása, amire nagyon sok eset­ben sanda szemmel szoktak tekin­teni azok, akiknek nincsen biztosít­va a havi fix jövedelmük, sem lehet közömbös a többi kereseti osztá­lyokra nézve. Köztudomású ugya­nis, hogy az a pénz, amit a tiszt­viselők kapnak, kerül vissza leg­­gyorsabban és legbiztosabban közgazdasági élet megtermékenyí­­­tő csatornáiba. A fascista politikáról és a musso­linizmusról lehetnek nagyon eltérők a vélemények és főleg az a mód, ahogy Olaszországban a közszabad­ságokat kezelik, kiválthatja minden irányból a kritikát. Egy bizonyos azonban, van a fascista rendszernek egy olyan alapgondolata, amelyet minden nemzeti életet élő társada­lom, tekintet nélkül arra, hogy kon­zervatív, vagy liberális alapokon van berendezkedve és függetlenül a de­mokrácia és diktatúra kérdésétől, feltétlenül magáévá tehet: az, hogy mindnyájan egyazon nemzettestnek vagyunk tagjai, egymásra vagyunk utalva és a megadott kereteken be­lül kell a gazdasági érdekek harmo­nikus kiegyenlítését megtalálnunk. Nehéz viszonyok között megyünk az elkövetkezendő 1929 évnek elé­be. De én a gazdasági optimizmus­nak vagyok a hive és bízom benne hogy bízó hittel és erős akarással le fogjuk küzdeni a kétségtelenül meglevő nehézségeket. Ehhez azon­ban egységes gazdasági frontra van szükség, melyben az egyes osztá­lyok nem mint ellenfelek állanak egymással szemben hanem meg­értő támogatói egymás törekvései­nek ugyanazon egyetemes közgaz­dasági szervezet keretein belül. Rothermere levele a magyar belpolitikában Ilpponyi Albert, Ernszt Sándor, Bags Emil, Rassay Károly és Strausz István a karácsonyi levélről — Az Orosházi Friss Újság budapesti tudósítójától — A magyar politikai világ napok óta a Rothermere levél hatása alatt áll. Az a nyugtalanság és bizonyta­lanság, mely a politikában érezhető, valósággal átragadt a közvéleményre, amely izgatottan várja, hogy milyen konkrét eredményei mutatkoznak a levélnek. Az a mély csend, amely illetékes hely részéről a karácsonyi üzenettel szemben megnyilvánul, mindenütt feltűnést kelt. Egységes­párti oldalról ugyan azzal nem magyarázni a hallgatást, igyekez­hogy leértékelik a Rothermere levél jelen­tőségét s azt állítják, hogy a kor­mány méltóságán alulinak tartja, hogy egy tisztán magánvéleményre reflektáljon, ha az még olyan elő­kelő helyről érkezik is, mint Rother­mere lord. A kormány előkelő rezervált­­ságú felfogásával szemben azonban a politikai világ s maga az egysé­ges párt is, más véleményen van s az egységes párton igen sokan van­nak, akik nemcsak hibáztatják a kormányt hallgatása miatt, de ko­moly formában felmerültek olyan tervek, hogy miképen lehetne a kor­mányt arra kényszeríteni, hogy a kormányzati politikában olyan válto­zásokat eszközöljön, amelyek felelnek a Rothermere levélben meg­le­fektetett elveknek. Egyelőre termé­szetesen konkrét tervek nem merül­tek fel, sőt az a látszat, hogy a kormány és­­ pártja in­kább arra az álláspontra helyezkednek, hogy hall­gatnak abban a remény­ben, hogy minden csoda csak három napig tart. Az ellenzéken természetesen más­képen ítélik a helyzetet. Bármennyire tartózkodó momentán maga az el­lenzék is, ez a rezerváltság azonban a várakozásnak a jele. Az ellenzék ugyanis nem tud az ünnepek miatt egymással érintkezni s így egységes fellépésben megállapodni, ellenben tény, hogy az ellenzék részéről töb­ben szóvá akarják tenni az ügyet. Értesülésünk szerint az ellenzéknek A Kőbányai PolCtál*! Serfőzde Szent István Porter sörének a Központ (Holler) szálloda éttermében. poharankénti ki­mérése megkez­dődött

Next