Orosházi Friss Ujság, 1929. január-március (18. évfolyam, 1-71. szám)

1929-01-01 / 1. szám

2 OROSHÁZI ^RISS ÚJSÁG az a taktikája ebben az ügyben, hogy külön választja a Rothermere levelének megállapításait. A királykérdésre vonatko­zóan az ellenzék azon az állásponton van, hogy an­nak semmi aktualitása nem lévén, azt teljesen ki­kapcsolja mostani akció­jából, viszont annál erőteljesebben fek­szik rá azokra a kérdésekre, amelyek a kormányzat belpolitikai vonatko­zásaival hozhatók összefüggésbe. tekintetben az ellenzéknek az a fel­­­fogása, hogy nemcsak az ellenzéki álláspont hozható közös plattformra, de az úgynevezett legitimisták, sőt az egységes párt egy része is meg­nyerhető az ellenzéki akciónak. Általában megállapíthatjuk azon­ban, hogy még az ellenzéken, ahol igen komolyan mérlegelik a Rothermere levelet, sem alakult ki végleges hely­zet a levél kapcsán. Mindenki azonban izgalommal várja a fejleményeket, amelyek ellenzék szerint elmaradhatlanok. az Munkatársunk felkereste Apponyi Albert grófot, aki a Rothermere levél kapcsán elő­állott helyzetről a következőket mondta : Rothermere lord a trianoni szer­ződés revíziója érdekében olyan mű­ködést fejtett ki Magyarország ja­vára, hogy ezzel — elismerem — megszerezte a polgárjogot arra, hogy Magyarország sorsával foglal­kozzék, s ez a tény a magyar köz­vélemény részéről kellő méltánylás­sal találkozzék. — A nemes lord karácsonyi üze­netének van igen sok értékes és megszívlelendő része, s én azt hi­szem, hogy a kormányzatnak köte­lessége, hogy ezekre a figyelmez­tetésekre tekintettel legyen annál inkább, mert hiszen ugyanezekre a jelenségekre magam is több ízben rámutattam. Ha remélem, hogy ezekben a vonatkozásokban a kor­mány tudni fogja kötelességét s ezzel megkönnyíti a külpolitikai helyzetünket. — Van azonban a nemes lord levelének olyan része, amelyet nem hagyhatok szó nélkül. Én magam is ismerem az érintett kérdésnek kül­politikai nehézségeit, de azt vallom, hogy egy olyan kérdésnél, amely a nemzeti élet organikus követelménye, csak tetbe a másodsorban jöhetnek tekán­külpolitikai vonatkozások. Én azt hiszem, hogy a magyar urak szeszélyének külföldön való keresése által nem volnának elkerülhetők a külföldi komplikációk. Mindaddig, amíg külföldi beavatkozás fenyeget, mi nem teszünk lépéseket a törvé­nyes királyság helyreállítására. Ez remélem megnyugtathatja Rothermere lordot is. Ernszt Sándor ezeket mondta : Mindenesetre szá­molni kell azzal a lehetőséggel,hogy Bethlen miniszterelnök egyelőre nem nagyon lesz hajlandó új választójogi törvényjavaslat előterjesztésére, tekin­­tettel arra, hogy a ma érvényben lévő választói jogi nagy nehezen tudta törvényt is csak tető alá hozni. Amíg tehát Bethlen miniszterelnök van uralmon, nem sok kilátás van ilyenféle választójogi mozgalom si­kerére. Ez azonban nem akadályoz­hat meg bennünket abban, hogy Rothermere lord karácsonyi üzene­tével kapcsolatban a tiszta választás szükségességéről elmondjuk vélemé­nyünket. Én mindig amellett voltam és amellett vagyok ma is, hogy tisztán és a legnagyobb szabadság­gal menjen a választás. Legfeljebb arról lehet szó, hogyha a képvise­ő­­jelölt olyan eszközökkel dolgozik, amelyek a törvénybe ütköznek, akkor a hatóságok ezen eszközöknek hasz­nálatát ne engedjék meg. A tiszta választásoknak lehetővé tétele azon­ban nem csak jog, hanem egyenesen kötelesség, amelynek teljesítését az ország érdeke követeli meg. Mindent meg kell tenni tehát ebben az or­szágban, hogy a választások tiszta­sága és szabadsága a legmesszebb­­menően biztosíttassák és minél előbb törvénybe is foglaltassák. Nagy Emil így nyilatkozott : — Mindig az volt a véleményem, hogy a revízió nem választható el a belpolitikától Szomorúan kell be­váltanunk, hogy a külföld előtt tényleg reak­ciós hitünk van. Nem tudják külföldön megérteni, hogyan lehet egy konszolidált or­szágban olyan választójogi rendszer, amel­lyel a területek 80 százaléká­ban csak az lehet képviselő, akit a kormány akar. Még az angol kon­­zervatívok se tudják Angliában meg­érteni, hogy mi, akik a revízióért a világ közvéleményéhez appellá­unk, nem valósítottuk meg a szabad saj­tót, a gyülekezési és vélemény­sza­badságot. — Nem szabad tehát Rothermere kritikájának helytelen hátteret állí­tanunk, mert hiszen a mai rendszer uralmánál fontosabb érdekünk a trianoni béke revíziója. Kassay Károly ezeket mondta: — Rothermere lord karácsonyi le­velének hatása sokkal nagyobb, mint reméltük. A kormány hallgatása a legbeszédesebb beismerés. Csak az a különös, hogy Rothermere kritiká­jára felhördül a jobboldal, holott ezeket az igazságokat mindenki meg­ismételte, aki külföldi tapasztalatok­kal telítve tért haza külföldről. — A helyzetet magam részéről a mostani a legalkalmasabbnak tar­tom az ellenzék összefogására. Íme a plattform: revízió és demokrácia. Az ellenzéknek meg kell értenie, hogy Rothermere felhívása elsősor­ban nekünk szól. Strausz István így nyilatkozott: — Rothermere lord az uralkodó házak helyzetét olyan megvilágításban tárta tudott­ fel, amelyről eddig senki sem A kormánynak kell külpoli­tikai orientációja alapján a lord nyi­latkozatára érdemlegesen választ adni. — Ami a lord kritikáját a belpo­litikára nézve illeti, az az álláspon­tom, hogy a kormánynak a legsür­gősebb kötelessége, hogy Magyaror­szágról elhárítsa rossz hírnevét s be­nyújtsa a titkos választójogról szóló javaslatát. Évről-évre csökken az oros­házi vágóhid forgalma Statisztika a vágóhíd négy esztendejéről Az orosházi új vágóhíd ügye az utóbbi időkben igen sokat szerepelt a nagy nyilvánosság előtt. Érthető tehát, hogy most az év végén, a statisztikák megszokott tömegében különösen érdekelt bennünket a régi vágóhíd forgalma. Dr. Balázs Zsigmond községi ál­latorvos a legpontosabb emberek egyike. Nála az évi statisztika de­cember 31-én délután egész bizo­nyosan készen van. Az idén még egy külön érdekességgel is szolgált dr. Balázs Zsigmond, amennyiben négy év vágóhídi forgalmát állította össze, ami nagyon érdekes,­ mert egy direkte szenzációs megállapí­tásra kényszerít. Ez az, hogy az orosházi vágóhíd for­galma évről-évre csökken. Új vágóhidról való tervezgetések idején bizony nagyon fontos ennek a a megállapítása. Mert a vágóhídnak forgalomnak megfelelően kell lennie. S ha a meglévő vágóhíd semmi körülmények között sem fe­lelhet meg hivatásának, mégis meg kell gondolnunk, mit fektetünk bele egy olyan létesítménybe, amelynek prosperitása igen fontos szerepet játszik a község gazdálkodásában. De lássuk a statisztikát. Az orosházi vágóhídon levágtak: 1925 ben: 1124 szarvasmarhát, 4852 szopósborjut, 2186 juhot, 444 szopósbárányt és 2336 sertést, tehát összesen 10942 darab állatot. 1926-ban: 1252 szarvasmarhát, 4131 szopósborjut, 2787 juhot, 411 szopósbárányt, 3202 sertést, össze­sen 11783 állatot. 1927-ben: 1160 szarvasmarhát, 2517 szopósborjút, 1378 juhot, 412 szopósbárányt és 3285 sertést, ös­­­szesen 8752 állatot. 1928 ban: 1065 szarvasmarhát, 2120 szopósborjút, 943 juhot, 317 szopósbárányt és 3205 sertést, ös­­­szesen 7670 állatot Mit látunk ebből ? A vágóhid for­galmának csökkenését, még pedig legfeltűnőbben a szopós -borjú vágásoknál s külö­nösen az 1926—1927. évek között.. lent És itt rá kell mutatnunk, mit jó­a vágóhid forgalmára az or­szágos vásárok behozatala. Az országos vásárokat 1925 őszén hozták be Orosházán. És egyszerre megcsappant a levágásra kerülő borjuk száma. Nem a véletlen műve ez, hanem az a tény, hogy a vásá­rokon összevásárolt borjukat élő ál­lapotban szállítják el Orosházáról, míg az országos vásárok előtt az összegyűjtött borjukat itt levágták és levágott állapotban vitték tovább. Újabb bizonyítéka ez annak, hogy a községnek nem aranybányája, sőt még csak nem is jövedelmi forrása az országos vásár, mert amit ott helypénzek és egyéb címeken be­szed, azt máshol éppen az országos vásárok miatt elveszíti. Kétségtelen, hogy a vágóhíd for­galmának csökkenése összefügg a község lakossága életszínvonalának sülyedésével is, mert jele annak is, hogy Kedd, 1929 január 1 kevesebb a húsfogyasztás minden évben. Sajnos, úgy látszik, mind keveseb­ben engedik meg maguknak azt a luxust, hogy rendszeresen húst fo­gyasszanak. Mély álomba merült egy leány a bortól Különös eset az orosházi állomáson Tegnap délben egy mélyen alvó a fiatal leányt vittek be az állomásról rendőrségre kocsin. Bekísértek ezenkívül egy idősebb embert is. Az ember elmondta a rendőrsé­gen, hogy Sarkadkeresztúrra való és Fábiánba akar utazni a fiához. A leánnyal az állomás III. osztályú várótermében akadt össze, ahol az is a mivel szentesi vonatra várakozott, Gádorosra akart utazni. A leányon látszott, hogy fázik, mire a keresztúri ember meginvitálta egy pohár borra. Átmentek a Jankó­­vendéglőbe, ahol jól találák magu­kat és apránként 9 pohár bort ittak meg. Az ember ugyan azt állította, hogy a leány csak egy pohárral ivott, ő meg nyolccal, de az ered­mény mégis az lett, hogy mikor az ember átment az állomásra jegyet váltani, a leány a vendéglő aszta­lánál elaludt. Ott találtak rá a rendőrök, akik kocsira tették és a keresztúri em­bert is előkerítették, így a déli vo­nattal egyikük se utazhatott el, mert mindkettőjüket bevitték a központi ügyeletre, ahol a leány átaludta az egész délutánt, de közben oly nyug­talan volt, hogy leesett a padról. Közben az egyik községi orvos kétszer is megtekintette a leányt, de mesterséges ébresztési kísérletet nem tartott szükségesnek, mivel alkohol­mámornál legjobb, ha az ember ki­­alussza. A leány még este is aludt és igy természetesen a keresztúri embert se engedték el a rendőr­ségről. WA;m0tß*fi*i*m00i0*»ß0******ß0»ß* Szilveszter este Orosházán A máskor csendes, kihalt, szo­morú Orosháza szilveszter estére megváltozott. A kávéházak, vendég­lők telve voltak vendéggel. Az egye­sületi helyiségekben is kellemes han­gulatban várták az uj esztendőt. Az Ipartestület műsoros szilvesz­ter estét rendezett. Pusztai Sándor szavalata, Oszadszki Sándor ének­számai, Pintér Károly orosz tánca, két kis egyfelvonásos bohóság szó­rakoztatta a közönséget. Szabó Kata kitűnő előadói képessége pompásan érvényesült Sass Edének egy bájos meséje előadásában. Sin Ilonka énekszámokban remekelt, s kedves je­lenség volt Kovács Margit egy kis egyfelvonásosban és Tóth Sári is nagyon tetszett. A fiúszereplők is mind kifogástalanok voltak. Az Alföld nagytermében a Tennisz társaság tartott sikerült műsoros elő­adást. Vidám szilvesztere volt Oroshá­zának. WWWWWWWWWWWAWW Az angol király állapota változat­lanul válságos. Az egységes párt Láng Boldizsárt jelöli a királyhelmeci mandátumra.

Next