Orosházi Hírlap, 1962. július-szeptember (7. évfolyam, 27-65. szám)

1962-07-01 / 27. szám

1962. július 1. 2 Munkaerő-helyzet Orosházán Az orosházi városi tanács mun­kaerőgazdálkodási irodájának aj­taja előtt már kora reggel egy vá­rakozó csoportot találok. Lehet­nek vagy húszan. Csak egy férfit látok közöttük, a többi asszony, lány, minden korosztályból. A hi­vatalos munkaidő még nem kez­dődött meg, de hát igyekezni kell — gondolják sokan. Megérkezik Doktor Imre főelő­adó. A várakozók kettesével lép­nek az irodába ... Dolgozni sze­retnének. Családfenntartók, egye­dülállók, vagy családtagok ugyan, de több keresetre lenne szüksé­gük. Szakmájuk nincs. Jönnek sorban... Az egyetlen férfi is odakerül. Választhat. A munkaerőgazdálko­dási csoport jelenleg 185 férfi szá­mára tud biztosítani munkalehe­tőséget: az Orosházi Üveggyár építkezésénél és más vidéki válla­latoknál. Ismét asszonyok következnek. A „patronáltak" követelőzőek Csendes, halk szavú asszonyok. Akinek nem sikerül az elhelyez­kedés, megérti, hogy ez nem a munkaerőgazdálkodási csoporton múlik. Csak akkor támad vita, amikor „patronáltra” kerül sor. Ők más húrokat pengetnek. Van, aki még jelenetet is „rögtönöz”, bár ahogy beszélgetés közben ki­derül : az anyagi körülményeik sokkal jobbak, mint a szerényebbe­­ké, türelmesebbeké. Nem mai ke­letű dolog azonban, hogy aki párt­fogót érez a háta mögött, meré­szebb, követelőzőbb. A lényeg azonban nem a „pat­ronáltak” ügye. Az ő számuk vi­szonylag jelentéktelen. Közel ez­ren jelentkeznek munkára, akik közül néhány százan valóban ke­resetre szorulnak, más szóval lét­kérdés számukra az elhelyezke­dés. Nincs szakmájuk, s ez csök­kenti a lehetőségeket. Többnyire csak alkalmi, időszaki munka van, ami az orosházi vállalatok, üze­mek nagyobb részének a jellegéből adódik. Ebben az évben a nők részére időszakos munkára (4—5 hónap­ra) főleg augusztusban kerül sor a magtisztító-telepen. Akkor mint­egy 100—150 nő juthat majd ke­resethez. A második félévben a Barnevál — az árufelhozataltól függően — is alkalmaz időszako­san női munkaerőt. A késő őszi hónapokban a MÉK orosházi ki­­rendeltsége néhány hétre vagy hónapra (hagyma-, krumpliválo­gatásra) felvesz asszonyokat, lá­nyokat. Lehetséges, hogy a ruha­gyár, az üveggyár és más vállalat is növeli a női dolgozók létszá­mát. Mi a helyzet a fiatalokkal? A fiatalok elhelyezkedése is problémát okoz, mert az ipari vállalatok a 4—6 órás csökkentett munkaidőre nem biztosítanak bér­alapot. Az üveggyár az ipari ta­nulóinak számát még kiegészíti és felvesznek ipari tanulókat a helyi ipari vállalatok, valamint a kisiparosok is. Mód van arra, hogy az általános iskola VIII. osz­tályát végzett fiatalok vájártanu­lónak jelentkezzenek, akik három­éves képzésben részesülnek, s ez idő alatt ösztöndíjat, napi négy­szeri étkezést kapnak, és a vidéki­eknek elhelyezést biztosítanak. Ezenkívül számos kedvezmény is jár részükre. A helyes és méltányos munka­erő-elosztás érdekében a munka­ügyi miniszter 107/1962. számú rendelete előírja, hogy munkaerőt a tanács munkaerőgazdálkodási csoportja útján kell igényelni. A ruhagyár, a gépállomás, a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat és néhány más üzem is mindig szabályosan jár el. A Barnevál és az Orosházi Faipari Vállalat azon­ban személyesen küldi azokat, akiket fel akar venni. A malom­nál előfordult, hogy amikor nem azokat közvetítették ki, akiket kértek, inkább senkit sem alkal­maztak. Vajon kivel töltik be a munkahelyet? Közvetítés nélküli munkaerő alkalmazásánál a fele­lős személy ellen szabálysértési el­járást indítanak. Ami hátráltatja a munkát Egyes személyek igyekeznek pártfogoltjuk érdekében eljárni. Nem veszik figyelembe — és nem is ismerik — az általános hely­zetet. Történt olyan eset, hogy az elhelyezkedni szándékozó félreve­zette a hivatal vezetőjét, B. J.-né (Barnevál), N. J.-né (üveggyár­építkezés), például azt állították, hogy férjüktől különváltan élnek, és gyermeküket ők tartják el. Ké­sőbb kiderült hogy állításuk nem felel meg a valóságnak. Más eset­ben H. J.-nét kiközvetítették, aki azonban a munkahelyét nem fo­gadta el, sőt panasszal fordult felsőbb szervekhez. Az ilyenfajta módszerek nem válnak a társada­lom, a közösség javára. Alkotmányunk minden férfi és nő részére biztosítja a munkához való jogot, azonban — és ez ter­mészetes is! — figyelembe kell venni a lehetőségeket és a dol­gozni szándékozók körülményeit. Pásztor Béla Vasárnap Szaktudással­­ több termelésért Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei akcióbizottsága A Hazafias Népfront megyei bi­zottságának székházában tanács­kozást tartott a „Szaktudással­­több termelésért” mozgalom me­gyei akcióbizottsága. Az ülésre meghívták a járási tanácsok me­zőgazdasági osztályainak oktatási felelőseit. Vincze Ferenc elvtárs, az akció­bizottság elnöke tartott vitaindító beszámolót, a mezőgazdasági szak­oktatás őszi és téli tanfolyamai­nak befejezéséről és az 1962/63. évi mezőgazdasági szakoktatás előkészítéséről. Beszédében elsősorban a mező­­gazdasági tanulók szerződtetésé­vel foglalkozott. Többek között megállapította, hogy az orosházi és a gyulai járásban jelentőségé­nek megfelelően foglalkoznak a feladattal. Gyenge ez a munka a gyomai járásban, ahol három­négy tanulót szerződtettek mind­össze, ellentétben az orosházi já­rással, ahol 54 tanuló helyett 84 főt szerződtettek. Hasonlóan a gyulai járásban is túlteljesítették az előirányzott szerződéseket. A bizottság megállapította, hogy a megye általában teljesíti a me­zőgazdasági tanulók szerződteté­sének tervét. A kitűzött célt, mintegy három és fél száz tanuló leszerződtetését megoldották. A tanácskozáson bírálták az olyan termelőszövetkezeti vezető­ket, akik idegenkednek a tanulók szerződtetésétől. Hiba az is, hogy nemegyszer olyanok jelentkez­nek, akik előzetes tanulmányai­kat is igen gyengén folytatták. A nehézségeket tetézi, hogy a mező­­gazdasági tanulók szerződéses vi­szonyának törvényes körülmé­nyeit még nem rendezték teljes egészében, és az ezzel kapcsolatos rendelkezést még sokan nem­­ is­merik. A tanácskozás során az akció­bizottság határozatában javasolta, hogy a mezőgazdasági szakokta­tás segítésére „Szaktudással­ több­­termelésért” akcióbizottságokat hozzanak létre a járásokban is. A bizottság a továbbiakban el­határozta, javasolja a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályának, hogy a korábban ezüstkalászos tanfolyamot végzett emberek ré­szére és azok részére, akik 8—10 éves mezőgazdasági gyakorlattal rendelkeznek, a tél folyamán, a járási tanácsok szervezésében egy­hónapos bentlakásos tanfolyamot indítsanak a szakmunkásképzés elősegítésére. Az akcióbizottság felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a Hazafias Népfront-bizottságok a tanácsi szervekkel egyetértésben ne csak egyes községekben, hanem min­den községben foglalkozzanak a szakmunkásképzéssel. Csak így érhető el, hogy az ötéves terv vé­gére megyénknek legalább 2000 mezőgazdasági szakmunkása le­gyen. Igen jelentős javaslata az akció­bizottságnak még az az elgondolás is, mely szerint felhívják a me­gyei tanácsok mezőgazdasági osz­tályának figyelmét: a termelő­­szövetkezetek közgyűléseiken tár­gyalják meg a mezőgazdasági szakoktatást — mezőgazdasági ta­nulók szerződtetése, szakmunkás­­képzés, ezüstkalászos tanfolya­mok, mezőgazdasági technikumi levelező oktatás stb. — és dolgoz­zák be a termelési tervükbe. B. Z. Számos szövetkezeti gazda, állami gazdasági dolgozó vesz részt IBU­SZ-utazásokon Mint azt az IBUSZ orosházi iro­dáján megtudtuk, az idei társas­­utazások személyi összetételében a tavalyihoz viszonyítva lényeges különbség tapasztalható. Amíg például az elmúlt esztendőben csaknem kizárólag pedagógusok és más értelmiségiek vették igénybe az IBUSZ túráit, addig az idén túlnyomórészt szövetkezeti gaz­dák, s állami gazdasági dolgozók kelnek útra, hogy országot-vilá­­got lássanak. Eddig az idén a város és a járás területéről mint­egy 300 parasztember járta be az ország különböző területét. A kö­rülményeket és az igényeket fi­gyelembe véve, az IBUSZ úgy ál­lította össze az utazás programját, hogy az időpont kedvezően al­kalmazkodjék a mezőgazdasági munkákhoz, s az országjárás hasz­­nos tapasztalatokat is nyújtson az utazó tsz-tagoknak és állami gazdasági dolgozóknak. A fentiek jegyében szerveződ­tek az IBUSZ nyári autóbusz­túrái is. Július hónapban két, egyenként 3 napos utazásra ke­rül sor: az előbbi a Balaton kör­nyékére, az utóbbi pedig Miskolc- Aggtelekre és Egerbe. Augusztus első harmadában Gyöngyösre és a Mátrába második felében a Du­na-kanyarba, valamint Debrecen­be utaznak a résztvevők, akik kö­zött ismét szép számmal lesznek parasztemberek. Az ősz folya­mán Békés­­ megyéből mintegy ezer ember indul különböző társas­­utazásokra és ennek a létszámnak jelentős részét az orosházi járás lakossága alkotja. Vadász Ferenc: A* GMÍnty vUs-vcuiéz Egyszer Várpalotán Apámat is odavitték. Csak nyö­szörögni és sírni tudtam, pedig nem sokkal később, amikor meg­jelent az első tank... A csendő­röktől mindenki félt. Szaladtam a nyomukban, dideregve a rongyos, vékony ruhában. Tudtam ezekről a régi keserves napokról, de ötvenhatban már semmit se tiszteltem. Apám se hallgatta el, mi a rossz, de azt tar­totta, hogy több a jó. Én elzárkóz­tam minden magyarázat elől, s ha az eredményeket említették, csak hajtogattam: „Nem a szocializmus adta, hanem a mai kor.” Azt ismé­telgettem, hogy olyan modern vi­lágban élünk, amikor építkezés, öltözködés, televízió, sőt autó is mindenkinek kijár. Ilyen volt a hangulat, ezzel etettek a Pestről jött vagányok ... Útközben, míg Okinawára elju­tottam, sok mindent láttam ebből a modern világból. A hazai képek, az emberek arcvonásai összeku­­szálódtak emlékezetemben, a hangjukat elfelejtettem. S most nem tudom meglátni Vili kislá­nyát, a Julit. Akkor tizennégy éves volt. Ma? Üzen nekem: eszembe juttatja a halászcsárdát, a cigány­zenét, meg mindent. Már élesen látható, kitapintható a valóság nekem itt mindaz, ami egykor otthon álomkép volt: Ame­rika, a tenger, a felhőkarcolók, a meseszép autók, a lüktető, zaka­toló világ. Másmilyen, egészen másmilyen ez a valóság, mint ami­lyennek álmunkban láttuk. Az életemről gondolkodom. Teg­nap Berenike észrevett: „ .. .bye, bye!” — ennyi az egész mondani­valója. Azt hiszi, senki vagyok. Ja­pán az a lány. Külsőleg miss, de a szívében japán. Neki idegen Ame­rika. Nekem... Telnek a napok. Tegnap a lö­vészeten nem jeleskedtem. Puska­­gránáttal lőttünk. The rifle gra­­nade — szétrobbanó lövedékű, na­gyon explozív, magas röppályájú fegyver. Tankelhárító, de kiserő­­dök, bunkerek elleni támadásra is alkalmazható. Gyengék voltak a találataim. Előző este sokéig olvastam. Otthon nem smakkolt oroszul ta­nulni. Itt meg már Puskinnál tar­­tok. Adrian Proh­orov koporsó­készítő történetét olvasom. Külö­nös múlt század elejei figura. Várpalotán, a Hársfa utcában egyszer egy szovjet katona meg­szólított. Azt kérdezte: mi újság? Barátságosan közeledni akart. Ro­konszenves, fiatal gyerek volt. Sze­rettem volna válaszolni, de nem tudtam, csak a vállam vonogat­tam. Kezet fogott velem és elment. Mintha szomorú lett volna, hogy nem értettem meg. Kár, hogy nem lettünk barátok . Goszpogyin Kyrillt, a nyelvta­nárt magamra haragítottam. Sas­orrú, ápolt vörösesszőke szakállt visel, lovaglónadrágos, negyven körüli férfi. Azt magyarázta an­golul: a katonai szolgálat erköl­csi alapja az a törekvés, hogy min­den nép felkészüljön hazája vé­delmére. Ezzel egyetértettem. Aztán hosszabb prédikációt tar­tott. — A hadsereget — mondta — nemzeti lelkülettel kell megtölte­ni. Minden hadseregben a szó­ban forgó nemzet lelkületének, vágyának, szokásainak kell lük­tetni, külső formáiban a nemzet színeinek, a nemzet lelkéből faka­dó művészetnek kell kifejlődnie. A modern hadseregek már nem cifrák — folytatta —, de a kínosan egybeolvadó szürkeségben is felis­merhető a jellegzetes, nemzeti vonás. Mert az egyenruha szim­bólum, mint a zászló. Ahol a ka­tona megfordul, dicsőséget vagy szégyent arat, barátokat, vagy el­lenségeket szerez országának. Ha elesik, legitimációs céduláján bármilyen név van, mindenho­gyan a nemzetéért halt meg. Eszembe jutott az őrmester, aki­nek tetszett egy japán asszony, ezért egyszerűen agyonlőtte az urát, s a másik, akiről nemrég azt olvastuk, hogy autójával szóra­kozásból behajtott a gyalogos já- 25

Next