Orosházi Hírlap, 1967. július-szeptember (12. évfolyam, 76-114. szám)
1967-09-14 / 108. szám
Sajtótájékoztatón a kiállításom Közeli és távlati tervek vannak Békés megye két baromfifeldolgozó üzemének fejlesztésére mondotta Láng György, a BOV vezérigazgatója A Mezőgazdasági Kiállítás központi fogadótermében az ízlésesen terített asztalokon valamennyi meghívott előtt, mintha névjegyek lennének, szalagcímkék láthatók. Rajtuk a felirat: BOVOK — libamájkrém, szárnyaspástétom, erőleves. A vendéglátó azonban nem az ötbetűs rövidítés mögött húzódó orosházi konzervüzem, hanem annak központi szerve, a Baromfiipari Országos Vállalat volt. S hogy mégis e címkék díszítették az asztalokat, az bizonyítja, mennyire népszerűek a baromfiiparnak ezek az új termékei, és milyen rangot vívott ki magának az orosházi gyáregység. Láng György, a BOV vezérigazgatója sajtótájékoztatójában elsőként az elmúlt évek fejlesztéséről beszélt. Elmondta, hogy a baromfiipar, mint az élelmiszeripar kiemelt ága, az elmúlt években jelentősen fejlődött. A baromfifeldolgozás ma már kilépett abból a körből, amelyet a régi fogalmak szerint a csirkegyár jelentett. Az ország tizenegy gyáregységében nagy teljesítményű automata- és félautomata berendezések dolgoznak, s egy-egy feldolgozó gépsor kapacitása például csirkéből óránként háromezer, pecsenyekacsából ezer, pulykából 800 darab. Így vált lehetővé, hogy alig néhány év alatt megháromszorozódott a baromfiipar termelése. Az idén már 5780 vagon vágott baromfi, 45 vagon konzerváru, 855 millió tojás hagyja el a gyáregységet, melyek nagy részét külföldre szállítják. A lakosság jobb ellátása érdekében a közeljövőben előhűtött baromfit, az eddiginél több pulykát, libát, pecsenyekacsát és konyhakész gyártmányokat szállítanak az üzletekbe. Növelik a már megkezdett libamájkrém, szárnyaspástétom, tyúkhúsleves, több hús- és baromfi-delikátéss készítmények termelését. A vezérigazgató a továbbiakban a felvásárló egységekkel kialakítandó új és még szorosabb kapcsolat fontosságáról beszélt. A tájékoztató után kérdéssel fordultunk a vezérigazgatóhoz; a megyében levő két gyáregység fejlesztéséről érdeklődtünk. — Először az orosházi konzervüzemről szólok, amelynek gyorsan népszerűvé vált termékei indokolják a fejlesztést — kezdte Láng elvtárs. — Eddig mintegy négy és fél millió forintot fordítottunk saját erőből az üzemre, s a továbbiakban még ugyanennyit szeretnénk beruházni, hasonlóan „kigazdálkodás” útján. Évente így mintegy másfél millió forintot tudunk a fejlesztésre fordítani, bár a termékek többet is elbírnának, de állami beruházásra nincs lehetőség. Mintegy négymillió forint kiadást jelent a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítéséhez való hozzájárulás, a városi szennyvízlevezető hálózattal együtt épül majd az üzemé is. Kialakításra vár még a központi energiaszolgáltató egység, egy hűtőház, amely a konzervüzem törzsépületében kap helyet, és néhány szociális létesítmény. Ezenkívül a belső telepen is történik korszerűsítés, ennek üteme azonban lassúbb lesz. A békéscsabai gyáregységgel kapcsolatban ezeket mondotta a vezérigazgató. — Itt a következő évek feladata inkább csak az állagmegóvásra terjed, mivel a város központjában levő üzemet nem célszerű bővíteni. A prospektivikus elképzelés szerint a Békéscsabai Hűtőház mellett épülne majd egy korszerű megyei baromfifeldolgozó üzem. Ennek időpontja még kérdéses, addig is azonban arra törekszünk, hogy a belső műszaki fejlesztéssel növeljük a békéscsabai gyáregység kapacitását — mondotta befejezésül Láng elvtárs. S. F. / •# Készül a következő csarnokj Egy kép a sajtótájékoztatón elhangzottak bizonyítására: a BOV orosházi gyáregysége konzervüzemében provizórikus jelleggel ugyan, de újabb csarnok épül, amely rövid időre a kisegítő üzemrészek számára biztosít helyet. s A községekből jelentjük Korszerű üzletház épül Gádoroson Ebben az évben 803 ezer forintot használnak fel a községfejlesztési alapból Gádoroson. Szekeres János, a községi tanács vb-elnöke elmondta, hogy a tavaly elkészült művelődési ház költségeinek utolsó részét, félmillió forintot is az idei KÖFÁ- ból biztosították. Ezenkívül 346 ezer forintért kutat fúrtak, s 246 ezer forintért elkészült a törpevízmű terve. A tervezett társadalmi munka értéke 110 ezer forint volt, de ezt már eddig is 164 ezerre teljesítették, s az év végéig az ezer négyzetméter betonjárda lerakásakor még segít a lakosság. Jövőre földművesszövetkezeti ruházati áruház és takarékszövetkezeti üzletház készül a községben, s az épület első szintjén négy lakás kap helyet. Az összes költség 2 millió forint lesz, amihez a tanács 800 ezerrel járul hozzá. Vízműépítésre 100 ezer forintot fordítanak, és több mint két kilométernyivel bővül a járdák hossza. Kereskedelem, felvásárlás, vendéglátás Csorváson A Csorvás és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatósági elnöke, Máté János adott ismertetést az fmsz terv teljesítéséről. A földművesszövetkezet az eddigi eredmények alapján minden bizonnyal túlteljesíti 1967. évi tervét, különösen tojás- és baromfifelvásárlásból. Tojásból ugyanis az első félévben 2 millió 100 ezer darabot, baromfiból pedig 110 mázsát vettek át. Ez 133,9, illetve 201 százalékos tervteljesítés. Megemlítendő, hogy a tojástermelés fellendítése érdekében 1964/65- ben törzsbaromfiállomány-cserét hajtottak végre. — Kiskereskedelemben? — Kiemelkedő a vasbolt és az élelmiszerüzletek forgalma, s ezzel együtt 101,7 százalékra teljesítette az fmsz az első félévi 19 millió 500 ezer forintos kiskereskedelmi tervét. A vendéglátóipari tervteljesítés összességében 95,6 százalékos, de ezen belül 114 százalék a saját készítésű áruk forgalma. Ezt elősegítette az, hogy a cukrászda és a büfé kétműszakos lett. — Földművesszövetkezeti egységek felújítására sor kerül-e az idén? — Igen. Jelenleg korszerűsítjük mintegy 130 ezer forint költséggel a háztartási boltot. A házilagos kivitelezésű munkák a tavaszra fejeződnek be, nagyobb lesz az üzlet, és raktárat építenek hozzá. Elmondhatjuk azt is, több hónap után végre kaptunk hullámpallót az új gázcseretelep tetőzetéhez, ami így hamarosan teljesen elkészül. — Ezenkívül? — Az új cukrászműhely és csemegebolt tervét szeptember 11-én fogadták e. E létesítmények 1,5 millió forintért a község főútján, az smsz-iroda és a vendéglő között jövőre épülnek fel. Nagyszénási fiatalok a termelési versenyekben Becsülettel dolgoznak és tanulnak a fiatalok, nőtt a felelősségtudatuk, fokozódik érdeklődésük és közéleti tevékenységük — állapították meg a Nagyszénási Községi Tanács V. B. ülésén a közelmúltban. A nyolcadik osztályt elvégzettek közül egyre többen tanulnak tovább, így az elmúlt három évben 68-an, 77-en, illetve 96-an. Az említett 96 fiatal közül 59 középiskolás, 37 ipari tanuló, s 13 nem tanul. Általában jó a községben a különféle szervek kapcsolata a KISZ-szel. Örvendetes, hogy a Lenin Termelőszövetkezet évente országjáró túrára viszi fiataljait, míg a Dózsa Tsz szórakozzási és művelődési lehetőségekkel klubhelyiséget biztosít számukra. Szükséges azonban az, hogy a művelődési otthon több előadást, ankétot, kiállítást szervezzen az ifjúságnak, feltöltse az érdeklődést a természettudományi, a technikai témák, valamint a művészetek, az irodalom iránt. A községben 723 a 18—26 éves fiatalok száma, s közülük 156-an termelőszövetkezetben dolgoznak. A Nagy Október évfordulójának tiszteletére termelési versenyeken vesznek részt, s a Lenin Tsz-ben például két brigád versenyez a szocialista címért. A fiatalok megtalálják számításukat a közös gazdaságokban, s nem gondolnak arra, hogy máshol keressenek munkát. Az építőipari szövetkezeten múlik, lesz e autószerviz Orosházán Az idén meg kell kezdeni az építkezést Lapunkban már szóltunk arról, hogy az Orosházi Lakatos- és Gépipari Javító Ktsz a közeljövőben autószervizt létesít. Augusztus 20-ra elkészültek a létesítmény tervei, mely szerint a szerviz kétmillió 300 ezer forintba kerül, amit az OKISZ a népgazdasági beruházási keretből biztosított a ktsz-nek. Ebből az összegből az idén egymillió 440 ezer forintot kell az építkezés megkezdéséhez felhasználni, s amennyiben ez nem történne meg, a létesítményre szánt összeg elvész, s nem épülhet fel a szerviz. Ezért hárul nagy felelősség és komoly feladat a kijelölt kivitelezőre, az Orosházi Építőipari Ktsz-re, amely vállalta, hogy az erre az évre tervezett beruházási összeget felhasználva megkezdi az építkezést, melyet 1968. június 30-ra szükséges befejezni. A tervek szerint az Orosházán már nagyon hiányzó autószerviz a Csabai úton, a kőolajfúrási teleppel szemben épül, beépített területe 359 négyzetméter lesz. A szakemberek többsége már biztosított. A létesítmény három legnagyobb műhelye a zsírzó-, mosó- és javítóműhely lesz, ahol korszerű eszközökkel, megfelelő szakértelemmel foglalkoznak a gépjárművekkel. A terv elkészülte óta több hét telt már el, az alapozási munkák azonban még nem kezdődtek el. Reméljük, az építőipari ktsz még az esős, rossz idő előtt megkezdi az építkezést, hiszen a város és környéke már nagyon igényel egy korszerű szervizt, s bízunk abban, hogy vállalásuknak eleget tesznek. Új óvodai nevelési program készül Az óvodai foglalkozásoknál az óvónők keresik azokat az új megoldásokat, amelyekkel közelebb kerülhetnek a gyerekekhez, jobban láthatják el nevelési feladataikat. Ennek figyelembe vételével az Országos Pedagógusi Intézetben óvodai nevelési programot dolgoznak ki. Ezt a célt szolgálja, hogy egyegy óvodában a legkisebbek csoportjában újszerűen szervezik meg a gyerekek óvodai életét