Orosházi Hírlap, 1975. április-június (20. évfolyam, 38-74. szám)
1975-04-03 / 38. szám
Szovjet párt- és kormányküldöttség érkezett Budapestre T. V. Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságainak titkára vezetésével szerdán délelőtt szovjet párt- és kormányküldöttség érkezett Budapestre. A delegáció részt vesz felszabadulásunk 30. évfordulójának ünnepségein. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője, dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Csémi Károly honvédelmi minisztériumi államtitkár. Ott volt V. I. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. (MTI) Bolgár párt- és kormányküldöttség Budapesten Ivan Popov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az államtanács elnökhelyettese vezetésével szerda délelőtt bolgár párt- és kormányküldöttség érkezett Budapestre. A delegáció részt vesz felszabadulásunk 30. évfordulójának ünnepségein. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Banké Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Madas András mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, dr Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának helyettes vezetője és Kovács Pál vezérőrnagy. Ott volt Radi Botev, a budapesti bolgár nagykövetség tanácsosa. (MTI) Állandó tűz alatt a Phnom Penh-i repülőtér Phnom Penh , Alig néhány órával a Phnom Penh-i rezsim fejének, Lon Nol elnöknek az ostromgyűrűbe vont fővárosból történt elmenekülése után a felszabadító erők kezére jutott Neak Luong, a Me Ikong folyó mentén fekvő kikötőváros. A szinte állandó tűz alá vont Phnom Penh-i repülőtérre továbbra is utánpótlást szállító amerikai repülőgépek érkeznek. (MTI) Don No, a kambodzsai rezsim államfője elhagyta a süllyedő hajót, a hazafiak által körülzárt fővárost. Mellette felesége sír.. (Telefotó: AP—MTI—KS) Koszorúzási ünnepségek Budapesten és vidéken Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából szerdán Budapesten és vidéken megkoszorúzták azoknak a katonahősöknek a sírjait, emlékműveit, akik a második világháborúban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért. Délelőtt a rákosligeti temetőben a román hősök síremlékénél és Harkányban, a bolgár hősi emlékműnél helyezték el a hála és a megemlékezés virágait. Délután a solymári angol katonai temetőben a felszabadító harcokban elesett angol, lengyel, kanadai, ausztráliai és új-zélandi katonák emlékművét, a Budaörsi úton az amerikai katonák hősi emlékművét koszorúzták meg. Beremenden a jugoszláv hősök temetőjében helyezik el a megemlékezés virágait. (MTI) Nemzeti egységkormány létrehozását követelik Saigon Thieu elnök szerdán Saigonban megbeszélést folytatott Frederik Weyand tábornokkal, az amerikai szárazföldi hadsereg vezérkari főnökével és Graham Martin amerikai nagykövettel. Mint ismeretes, Weyand tábornok Ford amerikai elnök megbízásából „ténymegállapító” látogatáson tartózkodik Dél-Vietnamban. A találkozót követően Thieu magához kérette Khiem miniszterelnököt, a kabinet több tagját ,és a katonai körzetek parancsnokait. A tanácskozástól saigoni politikai megfigyelők azt várják, hogy döntés születik a kormány átalakításáról. Khiem szerdán rádióüzenetet intézett a dél-vietnami lakossághoz és kijelentette: „Fokozzuk erőfeszítéseinket, hogy megállítsuk az ellenséget." Ugyancsak szerdán délelőtt a saigoni szenátus nagy többséggel jóváhagyott egy határozatot, amely új vezetés felállítására szólít fel. A hatvan szenátorból az ülésen jelenlevő 41 egyöntetűen megszavazta a dokumentumot, amely „az összes jóakaratú személyeket csoportosító nemzeti egységkormány” létrehozását követeli. (MTI) Felszabadulási emlékülést tartott a Békés megyei Szövetkezetek koordinációs bizottsága A mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezetek veteránjai, fiataljai, a három ágazat több vezetője és meghívott dolgozója találkozott tegnap, április 2-án délelőtt Békéscsabán, a KISZÖV székházának tanácskozótermében. Valamennyien a Békés megyei szövetkezet koordinációs bizottsága vendégeiként, a felszabadulás óta eltelt 30 esztendő eredményeit összegezték a nap délelőttjén. Az emlékülésre eljött, s az elnökségben foglalt helyet Klaukó Mátyás, az MSZMP KB Ellenőrző Bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke, Bankó Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Goldberger János, a KISZÖV elnöke, Nagy Mihály, a Körösök Vidéke Tsz-Szövetség titkára és Horváth Pál, a Dél-Békés megyei Tsz-Szövetség titkára. Goldberger János megnyitó szavai után Sarkadi István, a megyei koordinációs bizottság soros elnöke tartott ünnepi beszédet. Beszéde bevezető részében a három évtizeddel ezelőtti Magyarországra emlékeztette az emlékülés résztvevőit Sarkadi István, majd arról a bűnös háborúról szólt, melyben az ország egykori urai a német fasizmus oldalán hazánkat belesodorták. Ünnepi beszéde további részében azt a szabadságot méltatta, melyet a Szovjetunió vörös csillagos katonái oly’ sok véráldozat árán hoztak el népünk számára. Emlékeztetett arra a történelmi tényre, hogy a szabadság hajnala elsőként megyénket aranyozta be. Ünnepi beszéde befejező részében hazánk, majd megyénk három évtized alatt elért nagyszerű eredményeit méltatta. Hangsúlyozta: a három évtized sikereihez, megyénk nagyszerű eredményeihez jelentősen hozzájárultak a mezőgazdasági, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek. E három nagy ágazat — mondotta — az elkövetkező években, a párt XI. kongresszusa határozatainak megfelelően akarja végezni felelősségteljes munkáját A Békés megyei szövetkezetek koordinációs bizottsága által rendezett emlékülés Goldberger János zárszavával ért véget. Ezt követően még jó ideig együtt maradtak a meghívottak és emlékeztek a három évtized alatt megtett eredményekben gazdag útra. — Balkus — Kiosztották az 1975. évi Állami- és Kossuth-díjakat Szerdán, az Országház kupolacsarnokában hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepélyesen kiosztották az 1975. évi Állami- és Kossuth-díjakat, s művészeiket tüntették ki a Magyar Népköztársaság Kiváló, illetve Érdemes Művésze címmel. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Németh Károly és Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkárai, az MSZMP Politikai Bizottságának, tagjai, Keserű Jánosné könnyűipari, dr. Polinszky Károly oktatási, Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi, dr. Szekér Gyula nehézipari, dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, dr. Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, dr. Komidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár, Gál László, a SZOT titkára és dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője. Az ünnepségen Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Állami- és Kossuth-díj Bizottság elnöke mondott beszédet, majd átadta az Állami- és Kossuth-díjakat, valamint a művészeti kitüntetéseket. Az ünnepség után a kormány fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. »** Megyénkből Varga Mihály, az orosházi Új Élet Termelőszövetkezet elnöke a termelőszövetkezetben elért kiemelkedő eredményekért, a fejlett nagyüzemi technika és munkaszervezés alkalmazásában, a dolgozók élet- és szociális körülmények javításában végzett munkássága elismeréséül az Állam díj III. fokozatát kapta. Kitüntetéseket adtak át megyénk élenjáró dolgozóinak Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából megyénk számos üzemében, intézményében emlékünnepséget rendeztek szerdán. Itt adták át a különböző területeken dolgozóknak a Kiváló Dolgozó címet és számos más kitüntetést. Átadták a felszabadulási munkaverseny győzteseinek a megérdemelt jutalmat. A megyei tanács székházában megyei, illetve városi tanácsosi címet adott át Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke a következő elvtársaknak: Megyei tanácsosi címet kapott Fekete Anna, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya csoportvezetője, Penyaska Pál, a megyei tanács ipari osztályának főelőadója. Városi tanácsosi címet kapott Mravik Jánosné, a békéscsabai Városi Tanács adóügyi főelőadója, Galovicz Mihályné, a békéscsabai Városi Tanács termelésellátásfelügyeleti osztálya főelőadója, Horváth József, a békési Városi Tanács műszaki osztály csoportvezetője, dr. Dér Lászlóné, a békési Városi Tanács titkársága csoportvezetője, Havasi István, a gyulai Városi Tanács művelődésügyi osztálya népművelési felügyelője, Malatinszky Béla, az orosházi Városi Tanács adócsoport-vezetője, Tantó Gábor, az orosházi Városi Tanács termelés-ellátásfelügyeleti csoportvezetője. A békéscsabai Városi Tanács nívódíját Araczki János tanácselnök adta át. A nívódíj első fokozatát Bicskey Károly Jászaidíjas, a második fokozatát Áts Gyula, a harmadik fokozatát pedig Pádár Teréz, Székely Tamás és Lukács József kapta. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát Kovács József, a megyei tanács osztályvezetője, ezüst fokozatát pedig Tóth István, a megyei tanács csoportvezető főmérnöke kapta a honvédelmi felkészülésben végzett jó munkáért. Bensőséges ünnepséget rendeztek a megyei munkásőrségen is. Az országos parancsnok megbízásából Tóth Pál megyei parancsnok adta át Moravszki Pál megyei parancsnok-helyettesnek A Haza Fegyveres Szolgálatában eltöltött 25 év című kitüntetést. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát 11-an, ezüst fokozatát 9-en, bronz fokozatát pedig 10-en kapták. Ezenkívül munkásőr emlékérmeket, dicsérő okleveleket és pénzjutalmakat adtak az arra érdemes munkásőröknek. A megyei rendőr-főkapitányságon dr. Haraszti János főkapitány a Haza Szolgálatáért Érdemérem kitüntetés különböző fokozatát 16 BM-dolgozónak adta át. A Közbiztonsági Érmet 15-en kapták. A 30 éves szolgálatért járó érdemérmet hen kapták. A megyei tűzrendészet parancsnokságon a Haza Szolgálatáért Érdemérem és Közbiztonsági Érdemérem különböző fokozatait kapták az arra érdemesek. A megyei MHSZ ünnepségén többen kaptak Szolgálati Emlékérmet, MHSZ Kiváló Munkáért kitüntetést. Az MHSZ főtitkárának elismerő oklevelét többek között megkapta a békéscsabai Férfi fehérneműgyár 23 tagú női brigádja. A vasutasok körében Kiváló Vasutas, Érdemes Vasutas címet, illetve miniszteri, vezérigazgatói dicsérő okleveleket adtak át az élenjáró dolgozóknak. Nem maradtak ki az ünneplésből az oktatásügy kiválóságai sem. Kiváló Dolgozó, Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Szocialista Kultúráért kitüntetéseken kívül 30 tanítónő tanácselnöki dicséretben részesült. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója címet hat gyógyszertári dolgozónak adta át bensőséges ünnepség keretében dr. Sarnyai Ferenc megyei főorvos. A megyei népi ellenőrzési bizottság ünnepségén Kulkai Sándor, a megyei NEB elnöke 10 Kiváló Népi Ellenőr kitüntetést nyújtott át a KNEB megbízásából. Olyan egyének kapták az erkölcsi elismerést, akik évtizedeken át segítik a népi ellenőrzés munkáját. Az SZMT székházában a pedagógusok megyei bizottsága rendezett ünnepséget. A Szakszervezeti Munkáért kitüntető jelvény arany, illetve ezüst fokozatát egy-egy aktíva kapta, többen dicsérő oklevelet kaptak. A KISZÖV-székházban Goldberger János, a KISZÖV megyei elnöke Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést adott át 10 szövetkezeti dolgozónak. A Fegyveres Erők Klubjában a „Kiváló Szövetkezeti Munkáért címet az AFÉSZ-ek 12 legjobb dolgozójának nyújtotta át Sarkadi István, a MÉSZÖV elnöke. A. R. 1975. Április 3 tmMSJSsn 2