Orosházi Hírlap, 1976. január-március (21. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-01 / 1. szám

KÖRÖSTÁJ A mondabeli Petőfi A magyar irodalom nagyjai közül kétségkí­vül Petőfi Sándor nevé­hez fűződik a legtöbb monda és emlékezés. Nagy népszerűségét mindenek­előtt a szabadságharcban betöltött szerepének kö­szönheti. 1848 ugyanis az a történelmi esemény, amely az íratlan szóha­gyományban máig is a legelevenebben él. Ez a hagyománykor a múlt század közepe óta száll nemzedékről nemze­dékre, bővül, terebélyese­dik. A napi- és hetilapok tanúsága szerint a költő „szibériai utóéletéről” még napjainkban is születnek új változatok. A hagyománykörben műfajilag mondák és em­lékezések váltják egy­mást. A mondák között akadnak szépen megfor­máltak és sután, vázla­tosan odavetettek. Az em­lékezések a valóságot csak elnagyoltan érintik. A mondabeli Petőfinek ke­vés köze van az élőhöz. A halhatatlan Petőfi A legtöbb monda — az európai hagyománykörbe illően — a költő születé­sével, halálával és álru­hás megjelenésével foglal­kozik. Petőfi halálhírét nem­csak a magyarok, de a szomszéd népek is eluta­sították. A szlovákoknál mondák terjengtek álruhás meg­jelenéséről, szibériai fog­ságáról. A szerb Vreme c. belgrádi lapban meg­jelent egy cikk, amely szerint Petőfi nem halt meg, hanem Románián keresztül Törökországba, majd Szerbiába menekült. Petrus álnéven sekres­tyésként évtizedekig élt Crna Travában. Verseket is írt, amelyeket maga fordított le szerb nyelvre. Az európai folklórban a „jó királyok” álruhában győződnek meg arról, hogyan bánnak az urak alattvalóikkal. A felisme­rés leggyakoribb formája: a hős írást hagy hátra, ebből tudják meg kilétét. Köztudomású, hogy ná­lunk ez a mondakör első­sorban Mátyás király alakját övezi, de rajta kí­vül is sok más hőst fel­ruháznak e cselekménytí­pussal. A Petőfi mondakör egyik leggyakoribb motí­vuma is az álruhás meg­jelenés. Ezeknek a mon­dáknak­ az alapgondolata: a költő egy a néppel, együtt eszik-iszik velük, gondjaikkal azonosul. A felismerés formája a hát­rahagyott írás. Hogy ez a monda a múlt század második fe­lében mennyire elterjedt volt, bizonyítja az, hogy szélhámosok Petőfinek adták ki magukat s hete­kig élősködtek a hiszé­keny emberek nyakán. Az egyik változat a bécsi besúgók füléhez is elju­tott. 1850. júliusában je­lentik Bachnak, hogy Kossuth ügynököket kül­dött Magyarországra, köz­tük a költőt: „Petőfi Sán­dor, az ismert magyar költő nincs Párizsban, hanem juhásznak maszkí­rozva a Muraközben, és­pedig annak horvátorszá­gi részében tartózkodik.” A számtalan változat közül, amely máig fenn­maradt, egyet közölnék csupán: „Petőfi nem esett el a segesvári csatában... megmenekült, aztán álru­hában bújdosott az or­szágban, és a pajták, meg a pincék ajtajára írt ver­seket, hogy tudják az em­berek, hogy él még Pető­fi Sándor.” (Hajdú me­gye) A szabadságharc hőse Gyakoriak az olyan em­­lékezések is, amelyek a költő életének valóságos eseményeiből nyernek ins­pirációt, a valóságos ki­indulópont azonban több­nyire a felismerhetetlen­­ségig kiszínezve, eltúloz­va ölt testet. Az ilyen em­lékezések legnagyobb cso­­portja Petőfit a szabad­ságharc kiemelkedő hősé­nek, vezéregyéniségének ábrázolja. Ezekben az em­lékekben legszembetűnőbb a valóságban bonyolult események egyszerűsítése. A legtöbb emlékezés Petőfi és Kossuth barát­ságáról szól. Lelkes szó­noklatokkal, versekkel megindítva a harcot eltö­rölték a nemesi kiváltsá­gokat, kivívták az egyen­lőséget, kiverték az oszt­­ákokat. „Petőfi Sándor arátja volt Kossuth­nak. Együtt csinálták a szabadságharcot, Kossuth szóval, Petőfi írással.” — „Kossuthnak­ a katonák önként álltak be. Az el­nyomók ellen mindenki állt be, lóháton. Petőfi járt faluról falura, lelke­sítette a népet.” Az emlékezések másik nagy csoportja Bem tá­bornokhoz fűződő benső­séges kapcsolatáról szól: „Bem apó igen féltette, egy kicsinyt gyöngébb egészsége vót. Mondta ne­­ki: ,Fiam, neked csak a szíved nagy, ám úgy gyönge vagy!’ De szavai­val úgy fellelkesítette a csapatot, hogy erősebb volt, mint akármilyen ve­zérlet alatt... Petőfi őr­nagy volt. Amerre ment, mindenfelől elhajtották az ellenséget.” Az „özvegyi fátyol" eldobása Számtalan variációban maradt fenn a múlt szá­zad második felének nagy pletykája, Szendrey Júlia hűtlenségéről. Ez a mon­da különösen az Alföldön és Erdélyben terjedt el. A monda a társadalom különböző szintjein más­más formában fogalma­zódott meg: „Én úgy tu­dom, hogy Petőfi nem jól élt a feleségével, aztán el­terjedt a híre, hogy ő meghalt volna, az asszony meg nem gyászol, hanem elment a bálba. A tisztek­kel még táncolt is. No már most, akárhol is volt Petőfi, megtudhatta ezt és ezért nem jött vissza.” — „Petőfiről azt mondják, meghalt a segesvári csa­tában. De nem halt ám meg, csak megsebesült. Az oroszok elvitték és fel­ápolták. Hazajött, de meg­­hallotta, hogy felesége Szendrey Júlia elhagyta, bánatában visszament Oroszországba.” A Petőfi mondakör ki­alakulására nagy hatás­sal voltak legnépszerűbb versei. A „feleségek fele­sége” hűtlenségéről szóló mondákra a „Szeptember végén” című költemény. Az ilyen közismert sorok: „Talpra magyar, hí a ha­­­­za!” — „Rabok legyünk , vagy szabadok!” — „Ott­­ essem el én a harc meze-­­ jén” —, ha csak­ egy-egy [! kifejezés erejéig, de mind­­­­untalan visszatérnek „Az úr jó dóga akkor­­ szűnt meg, mikor Petőfi azt mondta, hogy .Talpra magyar’!” — „Jött Petőfi, akkor­ felszabadult a nép, és attól kezdve nem vit­ték el tőle azt, amit ter­melt. Attól kezdve job­ban mertek beszélni az uraikkal, azok is jobban bántak a cselédekkel, at­tól kezdve kommenciót mértek. Petőfi fain gye­rek volt, úgy tudott az beszélni, hogy az egész magyar népet mind fel­rázta. A Talpra magyart Petőfi tanátta ki, a maga eszitől”. — „Petőfi is de marha egy ember volt, mikor erővel kiment a frontra. Mondta is neki egy tábornok, hogy­­ poé­tának nincs itt semmi he­lye’ — ,Ott essem el, a harc mezején”. A ponyvák és olajnyo­­matok hatása is érezhe­tő bizonyos fokig, különö­sen az Alföldön a pa­rasztság felső rétegének­­ emlékezéseiben: „Petőfi? Talpig magyart!) volt. Hí­res költő korában halt meg Segesvárnál. Volt egy kép a községházán, rajta volt félig fekve Pe­tőfi, megsebesülve és a saját vérével írta egy kő­re, vagy mire, hogy .Ha­zám!”’ Mindmáig Petőfi az a költő, akinek emléke a néphagyományban a leg­erősebben él. Rajta kívül Csokonaihoz fűződnek még Debrecen környékén anekdoták és mondák. Mi­vel az iskolai, írásos mű­veltségtől viszonylag füg­getlen szóhagyomány egy­­re jobban elhalványul, be­olvad a közkultúrába, le­hetséges, hogy Petőfi az utolsó költőnk, akinek­­ emlékét országszerte nép­mondák őrzik. Dobos Ilona Korabeli kép a pesti Pilvax Kávéházról (később forradalmi kör, a márciusi ifjak találkozóhelye) csarnok­, az irodalmi Szent-Györgyi Albert Oszváth Mária plakettje Pogácsasütés. Weöres Sándor • Fönn az ég vaskalap, • hány pogácsát süt a nap? fönn az égi vaskalapban a pogácsa hány darab? Jön egy tucat bárányfelhő, tereli az égi szellő gyapjú-puha korbácsa, de hát egy se pogácsa. Száll egy vaskos gomolyfelleg, rajta fényes jég­ lebernyeg, villámokat osztogat, a pogácsa elmaradt Kovács György verseit Mint aki... G. K. barátomnak Mint aki útra készül úgy nézek szét magam körül — új veszélyek új furcsa helyzetek tűnnek föl s a szememben búcsúpillantás Kalandok tenger­ sós illatát várom s robajló vad szeleket fáradt szememben új fények gyúlnak — vedd le a karomról csitító kezed Valakinek oda is kell állni ahová most készülök (még nem tudom hová de miért ne ér­ — a nyugalom csak később adatik " j >r­rr ! ! Tűnődés B. J. barátomnak Kispici kedves kisfiam elmélyülten fűr-farag. Aggódva lesem ujjait, rajtuk súlyos nyom marad? Nem bántja véső, reszelő, a fűrész nagyon belemar? Szisszennek féltőn már, de egy más indulat felkavar. Az apákon kívül ki érzi apák büszke örömét látván, a fiuk mit akar: tenni ősök örökét..? És az apák testén-l­elken nincs már egy rúgásnyi hely. (Tréfált csak velünk az élet szép ígéreteivel.) Nyomunkba lépő kisfiúk lelkét még hit hatja át. Az apákon kívül ki érzi az apák mély bánatát.,?

Next