Ország-Világ, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-14 / 33. szám
gyártásának. A szépreményű autógyár áttért a puskacsövek nagyüzemi termelésére. A versenypályákat csatamezők váltották fel. Mint ahogy Európa, a gyár is nehezen eszmélt fel a háború után. Angol licencei Austin kocsik gyártásába kezdtek, de tovább folyt — 1927-ig a ►Mkiisemiberek autójának«, a kerékpárnak készítése is. Egyesülés a müncheni B. M. W- vel. Elhagyja a montázst az első áramvonalas kocsi. Megjelenik a Duxfi nevű kisautó és a 600 kcm-es, 20 lóerős B. M. W. Aztán a második világháború . . . Wartburg újra hadiüzem. Csakhogy most már nem az »elavult«, gyéren ölő puskacső a profilja, hanem a halált szárnyakon vivő repülőgépmotor. 1944 szeptemberében három borzalmas légitámadás. Az ősi Wartburg vár meg sem mozdul. A Wartburg gyár majd belehal sérülésedbe, a bombázás elsöpri a gyár felét. De egy esztendő fordultával, szovjet segítséggel felépül. 1945. október 16-án kifut a gyárkapun az első hathengeres autó. Ezután filmszerűen peregnek az események. Németország kettészakad. Különválik a B. M. W. és a Wartburg is. 1952. június 5-én a szovjet kormány visszaadja a gyárat a Német Demokratikus Köztársaságnak. A százezredik Wartburg 1957 szeptember 18-án hagyta el a szalagot. 1958—59-ben 29 arany, 7 ezüst és 15 bronzérmet szerez a túraversenyeken. 1960-ban 9 túraversenyen, négy kocsival, 19 aranyérem birtokosa lesz. Az 1962-es Alpesi-túrán az egyetlen aranyérmet a Wartburg viszi el. A másfélliteres kategóriában a világ leggyorsabb autói között emlegetik. Gál Zoltán Sose láttam még ilyen tiszta várost. És milyen szép szobrok díszítik az utcákat és tereket meg a tengerparti sétányokat! A pesti ember nincs elkényeztetve szobrok dolgában. És Londonba kell menni ahhoz, hogy megnyugodva állapítsuk meg: vannak még sokkal sablonosabb, unalmasabb utcai szobrok, mint minálunk. De Stockholm közterednek szobrai olykor Párizséval vetekednek. Szigetek, hidak, rohanó járművek, gótikus piros tornyok és fehér felhőkarcolók, hajók és szobrok és víz, víz, víz mindenütt: a szem káprázik bele... És svéd szöveget olvas a szem, svéd szöveget hallgat a fül. Hol német, hol angol szavakból kíséreljük megfejteni — rendszerint sikertelenül — az értelmet. Hasonlít ehhez is, ahhoz is, bár régebbi alakzat mindegyiknél. A szavak olykor Nibelung-éneknél régebbi mondákat idéznek. Még a régi germán isten- és hősnevek is régebbi formáikban élnek a mondákban és az utcatáblákon itt, mint akár Wagner zenedrámáiban. A cégtáblák nevei pedig a Harmincéves Háború vezérkarát juttatják az ember eszébe. Ha az ember gyanútlanul rendel valamit a csillogóan tiszta kis vendéglőben, akkor könnyen megtörténhet, hogy az ízeknek olyan káosza lepi el közép-európai ízlelő idegvégződéseit, hogy a mesevilág egzotikumából átzuhan az érzékszervek riadalmának egzotikumába. Mézes sonka! Halfasírozott cukros tejszínnel! Lekváros csirke! Édes vajaskenyér! Ezek a mi számunkra megszokhatatlannak tűnnek. Pedig ezek nem olyan ízetlen-nyögvenyelő étkek, mint a német vagy az angol konyha termékei, ezeknek külön-külön igen jó ízük van. A halak, a rákok, még a kagylók is kellemes eledelek, amíg össze nem vegyítik cukorral és tejszínnel azokat az ízeket, amelyekhez a mi ínyünk sókat követel. Mondják, hogy ez megszokható. De aki nem szokta meg, annak túlontúl egzotikus. Mint ahogy egzotikus a szerelemnek az az északi romantika-mentessége, amely észszerű és minden titkolózástól megfosztott fiziológiai funkcióvá egyszerűsítette az ifjak tudatában is a férfi és a nő viszonyát. S egzotikum az is, hogy a statisztika tanúsága szerint ennek a magas színvonalon élő, művelt népnek a köreiben oly rendkívül magas az alkoholizmus. Amit persze némiképpen magyaráz, hogy bármilyen jól fűtött a lakás, mégiscsak északon vagyunk, ahol kevés a jégmentes hónap. S ezer kilométerrel északabbra még kevesebb. De hát egzotikum maga ez a jólét és magas életszínvonal is. Aki nem idegen a kapitalizmus országaiban, megszokta a tőke és a munka ellentétének szembeszökő megnyilvánulásait. Nemcsak éppen Olasz- vagy éppen Spanyolországban, de Franciaországban is az ember szeme láttára tanúskodik a pompa és nyomor ellentéte a tőkés termelés lényegéről. S Angliában vagy Belgiumban ugyan ez nem látszik a felszínen, az értelmes ember jól tudja, hogy az érem másik oldala a távoli gyarmatokon látható. Svédország más. A föld mélyének, a föld felszínének és a vízienergiának végtelen vagyonából itt valószínűtlenül kevés ember él. Hiszen ez Európa egyik legnagyobb országa és lakóinak száma összesen mintegy hét és félmillió, tehát a mi kis hazánk lakosságának háromnegyede. Ez is egzotikum. És mindennél boldogabb egzotikum, hogy itt százhatvan éve semmiféle háború nem volt, de a régi háborúk is sok évszázada az otthontól távol zajlottak. Amikor minálunk még éppen csak készülnek az estére, Stockholm utcái kiürülnek. A svédek korán fekvő emberek. Legföljebb egy jó színház kedvéért maradnak fenn késő éjszakáig, azaz úgy tíz óráig. Este színházban voltam. Negyed tizenegy volt, amikor előadás után kiléptünk az utcára. Szívesen ittam volna egy pohár sört. De nem volt hol. Negyed tizenegykor Stockholmban már késő éjszaka van. Hát nem egzotikus világ ez? Van-e egzotikusabb dolog, mint az intézményesen ésszerűvé berendezett élet? Pedig valahol ez a szertelen ésszerűség lappang az egész stockholmi élet mögött. Ezért érzi közép-európai idegzetünk anynyira egzotikusnak. (Folytatás a 6. oldalon)