Ország-Világ, 1975. július-december (19. évfolyam, 27-53. szám)

1975-07-09 / 28. szám

B ORSZÁG-VILÁG Egri Kati, Takács Kati, Mátray Márta Rácz Tibor, Menszátor Magdolna ÖTEN huszonegyből A papírokon már megszáradtak az alá­írások. A diplomákon és a szerződéseken is. Egy izgalom elmúlt, a „végzősöké”, de már rájuk köszöntött az új, a „pályakez­dőké”. Öten gyűltek össze a huszonegyből, az immár elcsendesült Színház- és Film­­művészeti Főiskola klubjában, s a más­kor zsongó klub hideg csendjében nehezen melegedünk bele a beszélgetésbe. öten vannak: négy lány meg egy fiú. Sugárzóan fiatalok, sugárzóan bizakodók. De miért is ne lennének azok? Itt van például Mátray Márta esete. Jászladány­­ban született, Jászberényben, Szegeden tanult, majd dolgozni kezdett. Annyi min­dent próbált, hogy felsorolni is alig győ­zi, volt segédmunkás, díjbeszedő, statiszti­kus, felvették a Nemzeti Színház stúdiójá­ba is, végül jelentkezett a főiskolára. Fel­vették. Most Debrecenbe szerződtették. Tu­lajdonképp már be is mutatkozott a Cso­konai Színházban. A Pinocchio címszere­pében. Igaz, csak nyilvános főpróbán, de ez a legfontosabb bemutatkozás a pálya­kezdőnek. Ősszel majd, néhány emlékpró­ba után, ezzel a darabbal nyitnak. S már azt is tudja, a Kispolgárokéban­ is szere­pel. Más szóval, „sínen” érzi magát. Rácz Tibor útja sem volt egyszerűbb. Szegedi fiatalember, aki öt évig várt, míg bekerült a főiskolára. Már nem ismeretlen a neve. Játszott a Szép Heléna előadásá­ban, a Nemzetiben, s ugyanitt a Jegor Bu- Zicsol’-ban. A Bartók Színházban A tizenöt­éves kapitány főszerepét bízták rá, a Fő­városi Operettszínházban A veronai fiúk­ban kapott feladatot. Foglalkoztatták a te­levízióban is. Most két szerződést is ka­pott. Egyet Szolnokra, s egyet, Szolnokkal egyeztetve, a Fővárosi Operettszínházba. Így kezdődhet egy pálya­­ kétfelé. A szerepeket, bizonyos esetekben, a kül­ső határozza meg. Erről Menszátor Mag­dolna beszél. „Tragikának tartanak, azt mondják a tanáraim is, meg akik többször láttak színpadon, hogy elsősorban drámai szerepekre számíthatok. Pedig én min­dent szeretnék játszani.” Budapesti lány. Mindjárt a középiskola befejezése után került a főiskolára. A Madách Színház kezdte foglalkoztatni. Játszott a Napsugár fiúk­ban, az Abélard és Héloise-ban, s Karinthy Ferenc darabjában. Felfigyeltek rá a filmesek is. A dunai hajós női fősze­repét alakította. A Madách Színház szer­ződtette, s már első szerepét is tudja: Bró­­dy egyik egyfelvonásosában játszik majd. Egri Katit, mikor felvették a főiskolára, komikának kiáltották ki. Keményen tilta­kozik ez ellen. Szeret nevetni, szereti a vígjátéki szerepeket, szeret nevettetni is, de, jaj, csak be ne skatulyázzák. Kisebb­­nagyobb szerepekben már bizonyított: nem vígjátékokban is helyt tud állni. És sorolja a példákat: a Pop-fesztivál­ban, az Antonius és Cleopátrá­ban és a Csóka család­ban, ahol igazán nagyobb szerepe volt. Most két szerződést írt alá. Egy évre szólót Veszprémbe és egy előszerződést 1976 őszére a budapesti Nemzeti Színház­hoz. Várható szerepei? Még semmit sem tud, majd meglátja. Veszprém egyébként még egy új tagjá­val képviselteti magát körünkben, Takács Katalinnal. Budapesti lány, a középiskola elvégzése után dolgozott, majd némi csa­ládi ellenkezés után, jelentkezett a főisko­lára. A Vígszínházban a nagy sikerű Pop­­fesztivál­ban, a Harmincéves vagyok-ban, majd Gorkij Barbárok-jában szerepelt, s Kátyaként, emlékezetes sikert aratott. Szász Péter is felfigyelt rá, s rábízott egy szerepet az Egy kis hely a Nap alatt című filmjében. Szerepelt a televízióban, rádió­ban. Szeret verset mondani. S ami ennél sokkal fontosabb: szeretik, ha verset mond. —/— Fotó:­­író Irén VÁRNA UTÁN Nemzetközi összefogással és rendkívül szívélyes bolgár vendéglátással, immár több mint egy évtizede, minden második esztendőben nemzetközi filmfesztivált szentelnek az emberiesség, az egymás köl­csönös megsegítése gondolatának. Az idei várnai fesztiválon nyolcvannál több ország képviseltette magát, s közel kétszázötven filmet és televíziófilmet mutattak be. A vetítéseken megjelentek a Nemzetközi Vö­röskereszt, a Vörös Félhold Társaságok Szövetsége, az UNESCO, a Világegészség­­ügyi Szervezet (WHO) és más jelentős, hu­manitárius célokat szolgáló intézmények képviselői, vezetői. Több mint kétszáz kül­földi vendég látogatta a mindig zsúfolásig telt, ötezer személyes sportcsarnokot, ahol a fesztivál eseményei reggel fél kilenctől a késő éjszakai órákig zajlottak. Rövid rek­lámfilmektől, népszerű-tudományos és is­meretterjesztő műveken, rajzfilmeken át a játékfilmekig szinte minden műfajjal ta­lálkozhattunk, és külön örömet jelentett, hogy e valóban jelentős fesztiválon film­jeink különösen jól szerepeltek. A minden alkalommal megtapsolt fesztivál-szignál, a mindössze másfél perces filmszimbólum dr. Kárpáti György rendező és Sztojan Enev munkája. Kettősük máris méltán nemzet­közi hírű. A magyar rendező, s a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán ta­nult és diplomázott kitűnő bolgár operatőr a Nemzetközi Vöröskereszt, a Magyar és a Bolgár Vöröskereszt hármas koproduk­ciójában 1980-ig hét közös — az egymást segítés gondolatát kifejező — filmet ké­szít, melyből egyet (A vér mindenütt vö­rös) már két éve láthatott a közönség, s akkor nagydíjat is nyert a fesztiválon, egyet pedig most mutattak be (Az ön se- EGY FALAT KERESVE — jelenet a mexikói versenyfilmből Bogomolovval 1975. júliusában Egy éve történt. A telefondrót túlsó végén az ismert kri­tikus szárazon közölte az íróval. ..Kézira­tát megkaptam. Nehéz feladatot adott, mert nem szeretem a kémekről és az elhá­­rítókról szóló történeteket. Ha elolvasom, csakis az ön iránti tiszteletből teszem.” Három nap múlva jelentkezett ismét az irodalmár, gratulált a kimagasló alkotás­hoz. A kézirat — az 1944 augusztusa volt, az író —Vlagyimir Oszipovics Bogomolov. 1974 októberében órák alatt elkelt a Novij Mir folyóirat minden száma — eb­ben kezdték meg a regény közlését. Ez év elején, szinte megjelenésének napján el­fogyott a könyv is. Kiadó kiadó után je­lentkezett a világ számos tájáról, országá­ból. Moszkvában megkezdődtek a regény­ből készülő film forgatásának előkészüle­tei is. * Lapunk hasábjain — magyarul először — most indul útjára az 1944 augusztusa. Érthető tehát a kíváncsiság: ki Bogomo­lov, és mi sikerének titka. A kérdés első felére egyszerűen, kedves mosollyal válaszolt a magas, izmos férfi: — 1926-ban születtem, Moszkva környé­kén. Iskolás voltam, amikor kitört a há­ború. Mint annyian, én is önként jelent­keztem a frontra. — 15 éves korában? — Két évvel idősebb társam adatait mondtam be a jelentkezéskor ... Láthatóan erről nem akart többet be­szélni. Én azonban azt próbáltam firtatni, a regény három elhárítója közül melyik­nek alakját mintázta önmagáról. A 19 éves Blinov hadnagyét, a háború előtt búzane­mesítéssel foglalkozó Aljehin századosét, vagy a közelharc mestere, Tamancev fő­hadnagyét? Az életrajzi adatokból derült ki, hogy a háború elején beosztották egy ellenséges deszantot üldöző egységbe, majd felderítő lett. Többen arra gondoltak, hogy Blinov alakjába ,,rejtette” a sajátját. Az író nem adott határozott választ erre a kérdésre. Már tizenöt évvel ezelőtt megjelent kis­regénye, az Iván is széles körű elismerést váltott ki. (Magyarul Titkos küldetés cím­mel ért meg több kiadást. A belőle készült film, az Iván gyermekkora meghódította a világot.) Aztán a Zoszja következett, majd Bogomolov 1943-ban

Next