Ország-Világ, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1986-07-30 / 31. szám
kszolás Pietro Paleocapa lombardiai meghívott szakértő , hogy megindítsam őket, anélkül, hogy észrevennék.” 28- án „Újhelyről elesik. Szőgyén másodalispán velem utazik — Helmeczen fölvesszük Paleocapát...” 29- én „Erősen esik. Délben maradunk. Délután él. — Megítéztük a Kerecsen—Komoró vonalat — későn Naményban... — Eötvöshöz megyek, hol nagy vacsora. Nedves ház. Paleocapát elküldöm Lónyaihoz — jó szándékkal vagyok iránta, mint később észreveszem, — épp fordítva értette.” 30- án „Dühöngve esik. — Hátrahagyjuk Paleocapát. Budai István Bereg megyei másodalispánnal megyek. Beregszász reggeli — ... — este — Tiszaújlakon. — Délután séta a sárban a Tisza-partra! Zilált táj, toprongyos nép, hanyatlás — elrothadt utak!...” 31- én „Eső szakadatlanul. . . később Péchy(vel) Naményba. — Este Bakta. Paleo egészen csüggedt. —” Augusztus 1-én. „El Baktáról. . . . Paleo hátramarad.” 3- án „Nyilvános közgyűlés. Zseniálisan játszom a szerepem. — Konferencia nálam a tiszai gőzhajózás dolgában.” 4- én. „A gyűlés folytatása. — Andrássy Gyula INDÍTVÁNYT tesz a gőzhajózás dolgában — Károlyi Lajost javaslom (Ti. a létesítendő tiszai gőzhajózási társulat elnökéül. A szerk.) — Óriási ÉLJEN — elfogadja, s aláír 25 000-et. György elsápadt, mintha a bitófához kísérnék — szánalomra méltó szerepet játszik! — Nagy lelkesedés... Circa 70 000-et írnak alá. Olyan a program, hogy Kübeck s társainak örvendeniük kell. — Én csillogok — MINDENT MAGAMMAL SODROK etc . . . Mégis felette szerénynek érzem magamat, s oly végtelenül parányinak! Ebéd Zalaynál. — Írok a Főhercegnek, staféta ...” 5- én. Paleo(capa) sokkal jobban. VÁLASZTMÁNY. Detto Fehér ló. — Énekkar.” A következő bejegyzés a Naplóban augusztus 29-én található. Augusztus 27-éről egy szó sem esik. Pedig 1846. augusztus 27-e jeles nap a Tisza-szabályozás hosszas, keserves, küzdelmes, vargabetűkkel tele történetében: ekkor kerül sor a Tisza-szabályozás kezdetét jelző ünnepélyes kapavágásra. Reggel Tiszadobnál az úrkori, illetve a szederkényi átvágásnál. Az első kapavágást a kezdeményező, az ihlető és a szervező gróf Széchenyi István tette meg. (E helyen állította fel az Alsó-Szabolcsi Társulat a „legnagyobb magyar” halála után, 1862-ben az érdemeit megörökítő emlékművet. Ugyanitt áll az vízügyi szolgálat által később a tervező, Vásárhelyi Pál tiszteletére emelt szobor is, hirdetve, hogy a Tisza-szabályozás óriás munkáját végül is lényegében kettőjük elgondolása alapján, eredeti terveikhez visszatérve valósították meg. Hozzátéve, hogy csak sok-sok évtizeddel később.) A vérszemet kapó ellenzéknek azonban már a saját „ellenzéki” terve is szűknek bizonyult, amelyet pedig Széchenyi csak azért fogadott el, hogy elejét vegye az örökösnek ígérkező huzavonának, s ezzel hárítsa el az utolsó akadályt is a tényleges munkák megkezdése elől. így történt meg, hogy a Paleocapa-féle, módosított „ellentervet” is tűz alá vették már egy év múlva: az 1847-es pesti nagygyűlés megengedte a beregi, bodrogi és felső-szabolcsi társulatnak, hogy „helyi érdekből” a Felső- Tiszán is csinálhatnak átvágásokat. Az már csak szépségflastrom volt az elvtelen engedményre, hogy a határozat nem tekintette „a rendszerhez tartozónak” ezeket az átvágásokat. A kezdeti „apró” elvi engedményeknek nem kis része volt abban, hogy alámossák az egységes koncepciót, s mind nagyobb és nagyobb teret nyissanak az egyéni érdekek elburjánzásának, amelyek a következő évtizedekben valóságos anarchiába fullasztották a gyakorlati Tisza-szabályozást. Az indulás „szépséghibás” nekibuzdulását azonban nemcsak az elvi, az egységes és általános szabályozás elvén esett csorba törte meg, hanem sokkal inkább váratlan gazdasági (pénzromlás), politikai-társadalmi (az 1848—49-es forradalom és szabadságharc, s az ezt követő abszolutista önkény), megrázkódtatások amelyek furcsa módon az anarchiának és a széthúzásnak, a helyi érdekek felülkerekedésének kedveztek; aztán a kiegyezést követő időszak bénultsága, aléltsága, kezdeményező készségének és anyagi lehetőségeinek szűkössége. A szükség támasztotta gyakorlati bajokat csak tetézte, hogy a Bach-korszak megtalálta a maga emberét. (Az ügy elvesztette a magáét a „Vásárhelyi-gyilkossággal” műszaki értelemben, és Széchenyi „kompromittálódásával” a szabadságharcban gazdaságpolitikai, szervezeti tekintetben.) A szabadságharc bukását követő, csaknem három évtizedes időszak a Tisza-szabályozás nagy fekete krónikája, az anarchizmus féktelen eluralkodásának dicstelen korszaka, melynek szinte minden lépésén — ballépésén — leolvasható egy, szinte az ismeretlenségből meredeken felfelé ívelő pályájú konjunktúralovag kézjegye. Herrich Károlyról van szó, aki a szabadoságharc után 1850-től a Tisza-szabályozási bizottmány főmérnöke lett, mindössze 31 éves korában, aztán 1857-től a központi felügyelőség ideiglenes főnöke, majd 1867-ben mint miniszteri osztálytanácsos, illetve 1869-től bukásáig, 1879-ig a Tisza-szabályozás műszaki tanácsosa, aki hangadója és működési elveinek irányítója lett az 1850-ben kinevezett Tisza-szabályozási Központi Bizottságnak, amely az úgynevezett „Herrich-terv” elfogadásával szinte meghúzta a lélekharangot a Széchenyi—Vásárhelyi program fölött. Herrich a „Vásárhelyi és Paleocapa rendszere között különbséget nem látott, sőt azokat egyesíteni is ... képes volt.” „Mégpedig úgy, hogy alapelveik helyett, lényegtelen, sőt éppen vitatható elemeiket vette át. Vásárhelyi tervéből átvette az általa is csak taktikai okokból, kényszerűségből elfogadott Tokaj feletti átmetszéseket (amelyek létesítését, legalábbis a munka kezdeti szakaszában Palocapa határozottan ellenezte). A töltések távolságát illetően pedig, ahol látszólag nem volt nagy az eltérés a két javaslat között, teljesen figyelmen kívül hagyták Vásárhelyi alapelvét ,a töltésvonalazás funkcióját, mederszabályozó hatását illetően. Ezzel kapcsolatban úgy látszik csak azt jegyezték meg, hogy az egyik terv viszonylag közeli, a másik távolabbi töltésezést javasolt: így lett az egyesítés gyakorlati következménye a lehető legszabálytalanabb töltésvonalazás. Ami nem is csoda, hiszen törvényerejű rendelet biztosította a birtokosok beleszólási jogát a töltésvonalazás kialakításába: az osztálymérnökök csak az ő meghallgatásuk után dolgozhatták ki a terveket. A műszaki követelmények így szorultak háttérbe az egyes birtokosok vélt vagy tényleges érdekeivel szemben. (Az önkényuralom látszatengedményei és a munka vállalati jellegének hangsúlyozása — így nyitottak utat a fokozódó anarchiának.) Csoda-e, hogy Herrich Károlyról már tündöklésének idején — hát még bukásakor, amikor is 1879-ben kénytelen volt nyugdíjazását kérni a szegedi árvízkatasztrófa nyomán felerősödő bírálatvihar hatására! — nyíltan azt beszélték, hogy tapasztalatlan, tisztségét politikai meggondolásoknak köszönheti, hogy nagyképű és önhitt, kincstári optimizmus sugárzik az arcáról — és jelentéseiből, terveiből! —; hogy agresszióval vág vissza a tudós kritikákra (Lombardini véleményét azzal tette jégre, hogy elméleti ember, akinek az elképzelései után száz év is kevés lenne a szabályozás megvalósításához. Korruptsága, megvesztegethetősége is köztudomású volt. Mit sem változtat személyiségének ilyen negatív megítélésén, hogy — ismerve a kort — hibái tulajdonképpen az akkori politikai és társadalmi, gazdasági viszonyokban gyökereztek Hogy a Tisza-szabályozás terve körüli bokszolás-árnyékbokszolás milyen magzatot hozott a világra, arról sorozatunk következő fejezetének címe beszédesen árulkodik. KAPOSI KIS ISTVÁN (Következik: Kivitelezés magyar módra) ’■**- ,* ^ /*-.**-t.-....... '-» ^v''' \/~u— ^ Afr~2 xy? f/f £ ►'/” fi S”*• fjP/P' ’ — „Jy tr+M*ct*<£AlJ*'y ^-' -»•>*./ fa ^/l/ j V. ~í r/y‘f‘ fe* 1 / -A/AA. ? *f“*r . *9 c<A '‘ Äbyf^ c/,<T*7 fr&kJ- -r í r *’. ',i< v - - //••*y *»... \W'f ...._____.,:/• ~pr-;*t w «.< :-./*'/* ' 'Jí^íjt. »7 i,u~rJ. ***"• * v*» >«5- *V <%* ^ * * * w~ ✓" /____________________________________ Részlet Vásárhelyi Tisza-szabályozás tervének elpusztult kéziratából ORSZÁG-VILÁG I 9