Ország-Világ, 1986. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1986-07-16 / 29. szám

T­udván tudom, hogy felségsértés számba megy Nílusnak nevezni a „legmagyarabb folyót”, ahogy kis­iskolás koromban hallottam taní­tómtól, olvastam tankönyvből, pe­dig akkor már jó ideje nem „magyar földön eredt és magyar földön ömlött a Dunába". Az­óta pedig még több víz folyt le a Tiszán, e szőke folyam mit sem törődött a politikai-te­rületi realitásokkal. (Nevezetes: akkor csak három, ma pedig öt ország felségterületén futja be kanyargós — ma is kanyargós — pályáját.) A Tisza — ugyanúgy, ahogy vala­mennyi folyó- vagy folyamtársa — természe­téből eredően és adódóan elsősorban vízügyi jelenség, s ettől a ténytől akár egy, akár öt ország sem függetlenítheti magát! Természet­vízrajzilag a magyar Nílus titu­lus mégis jobban illik rá akárminél. (Bár­hogy tiltakozott, tiltakozzék, berzenkedjék el­lene amatőr szaktekintély barátom, Csorba Dénes, réges-rég nyugalmazott vasúti főtiszt, akinél jobban aligha, legfeljebb ismertebben és dokumentáltabban ismeri valaki is a régi Tiszát , s akinek Tisza-könyvtáránál gazdagabb gyűjteménnyel kevesebben rendelkeznek szé­les e hazában. A Nílus-hasonlat miatt csak­nem elvesztettem barátságát, áradó segítő­készségét. Kárpótlásul azonban annyi enged­ményt tettem — és teszek is neki —, hogy e bemutatásnál, bemutatkozásnál, amennyire csak lehet, elfeledem felrakni a folyó sok-sok évszázados történetének arculatára a szeplő­­ket, amelyeket a későbbiekben úgysem si­kerülne lemosnom róla.) A Tisza szabályozás előtti nagy korszaká­nak természetrajzáról esik szó itt, elöljáró­ban : a kanyargós, szőke, virágzó, haltermő, terméshozó, szelíd és békés, a jámbor folyó­ról, a paradicsomi idill, a rideg állattartás ki­terjedt, óriási birodalmáról. Számunkra inkább természetföldrajzi ku­riózum, hogy tudósaink a Tisza kialakulásá­nak kutatása közben 50-60 millió év távla­tába nyúlnak vissza, ám a maihoz már közel hasonló helyzet kialakulását mintegy 20-25 ezer évvel ezelőttre taksálják. A természet felszínalakító munkája eredményezte, hogy a folyó medre széltében-hosszában szinte te­nyérnyi simaságú.­­Jellemző, hogy e medence nagyobb részén több kilométer kiterjedésben sincs öt-tíz méternél nagyobb szintkülönb­ség. A vízszíntesés is alig mérhető: a szabá­lyozás előtt a Szamos beömlése és a dunai torkolat közötti valamivel több, mint ezerszáz kilométer hosszúságban négy és fél centimé­ter az átlagos esés kilométerenként. Szolnok­tól lefelé az ötszáz kilométernyi teljes hossz­ban viszont csak kereken két centiméter kilo­méterenként, természetesen.) Ez az asztallap simaság az oka, hogy igen sekély víz csor­dogált a Tiszán, mederről alig lehetett beszél­ni. Innen a kanyargósság, a meder szinte sza­kadatlan ide-oda vándorlása. A legkisebb akadály is új út keresésére kényszerítette a vizet. (A mai aszályos, gyér növényzetű, sok helyütt szikes területeken a szabályozás előtt valóságos vadvízország virágzott.) Szeretném remélni, hogy minden írni-ol­­vasni tudó hazánkfia ugyanúgy tanulta és tudja Petőfi híres versét, A Tiszá­t, ahogy annk idején mi magunk is. (Nem hiszem, hogy van magyar ember, aki legalább egy-két sorát ne tudná idézni e gyönyörű természet­leírásnak!) Abban azonban bizonyos vagyok, hogy egyet-mást semmiképpen sem úgy értel­mezünk, ahogy a költő egykoron. Sajnos, nem fér ide a vers egésze. Ezért csak felvillanás­­szerűen, egy-egy szó erejéig. A vadvízország — a Tisza és mellékfolyói ősi árterülete kis híján kétmillió hektár, jó ötö­de pedig állandóan víz alatt volt — termé­szetföldrajzához: kanyargó: a folyó oly simán, oly szelíden ballagott le parttalan medrében; sima tükrén; sárga föveny-szőnyeg ... tartott a mezőnek; levágott sarjurendek; túl a ré­ten ... magas erdő; mogyoró­­s rekettyebok­rok tarkán, köztök egy csak a nyílás; egy madár csak néha füttyentett be; a malom zúgása; korsaját míg telemerítette; friss gyü­mölcsből készült vacsorára; lobogott a rőzse­­láng, s ő a föld legjámborabb folyója. Két verssz­akot azonban okvetlenül idézni kell. „Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségérül. Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni veled? Mily nagy vagy te­­mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. A költő lefesti a Tisza-völgy — nemcsak természeti, hanem gazdasági bőségét. Ennyit látott csupán egy pontról, onnan, ahol a kis Túr siet beléje. Csak természetes, hogy nem láthatta az országrésznyi területet (a Tisza mellékfolyói által borított ősi ártér hazánk mai területének jó egyötödét adta), egyéb gazdagságáról nem szólhatott — arról, amit úgy neveztek-nevezünk mindmáig: ártéri gaz­dálkodás. Ez utóbbira öreg, amatőr tudós barátom hívta fel a figyelmem, mondván: tulajdon­képpen a magyar vízgazdálkodás múltja tör­ténelmünk legrégibb „fehér foltja”, a mulasz­tás pótlása, az adósság törlesztése épphogy megkezdődött. Mint mondotta­ korábban egy rövid áttekintés látott napvilágot két nagyobb összefoglaló munka keretében. És kezembe nyomott egy ujjnyi vastag sincs, fényes pa­píron nyomott tanulmányt az ősi ártéri gaz­dálkodásról. „Igaz, hogy ez Duna-mente, a Sárköz ősi ártéri gazdálkodását veszi szám­ba, de az ősi ártéri gazdálkodás ott olyan, mint itt. Akár két tojás. A dolgok természe­téből adódóan.” (A mű szerzője, dr. András­­falvi Bertalan dedikálta számára, igaz némi késéssel, négy évvel a kiadás után, 1977-ben.) (Az amatőr Tisza-kutató ezzel tulajdonkép­pen öngólt lőtt: maga is megerősítette a ma­gyar Nílus elnevezést. A sivatag ugyanis csak a szabályozás után alakult itt ki, addig „tejjel-mézzel folyó Kánaán volt az egész árterület”.) Ha most mégis más szerzőkhöz — Károlyi Zsigmondhoz és Nemes Gerzsonhoz fordulok, s az ő „Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (896—1846)” című mun­kájukhoz nyúlok, éppen azért teszem ezt, amiért Dénes bátyám háttérbe szorította: rö­vidségéért, továbbá azért, hogy egyértelműen a Tiszáról essék szó. „A Tisza-völgy ősi ártéri gazdálkodásának ismertetéshez szinte mottóul idézhetnénk Györffy Istvánt, a Nagykunság néprajztudó­sát. Ő vetette fel ugyanis a kérdést, hogy mi- 8­­ ORSZÁG-VILÁG TISZA - SZABÁLYOZÁS: ELŐÍTÉLETEK NÉLKÜL [L] A magyar Nílus Talán a Tisza hajdanvolt árterületénél, mocsaras öntésterületénél is ingoványo­sabb talajra lép, aki arra vállalkozik, hogy beutazza a „föld legjáratkorabb folyó­ja” történelmének vidékét. Talán a Tisza egykori kanyargós medrénél is nagyobb vargabetűket írt le a szabályozás immár csaknem másfél százados története. (Au­gusztus 26-án lesz kerek 140 esztendeje annak, hogy a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István - a Tisza-völgy (a szó is az ő nyelvi leleményszülötte!) ren­dezésének ötletkezdeményezője, szervezője elvégezte az első ünnepélyes kapa­vágást. Hogy miért volt szükség a „legmagyarabb folyó" évezredek óta érintetlen völ­gyének, hatalmas árterületének, a rajta kialakult gazdálkodási rendnek megrend­­szabályozására, arra maga Széchenyi - és az ellene hadakozó tábor - adja meg a választ. Meg a szabályozás művének mai mérlege. Miért éppen addigra érett meg a kivitelezés lehetősége? Milyen erők álltak mögötte-mellette és ... ellene? A Tisza-szabályozás műszaki elgondolása Vásárhelyi Pál vízimérnök - és tudós - akkor világszínvonalon álló elgondolására, tervére épült. Széchenyi választása szükségszerűen esett rá. (Akárcsak Kossuthé Bem tábornokra.) Vásárhelyi Pált bízvást nevezhetjük a nagy alföldi folyó szabályozási munkálatai, műszaki meg­oldásai „Bem tábornokának”, akinek - Széchenyihez hasonlóan - meg kellett vívnia „műszaki csatáját” a politikai-gazdasági ellenzék, az önös helyi érdek, a magyar patópálkodás műszaki vitával álcázott ellenállásával szemben. A sors­döntő vita hevében érte halálos szívszélhűdés a zseniális mérnököt. Életét adta a Tisza-tervért, Széchenyi hazasorsot formáló, az ország ötödrészét átfogó, a ka­­pitalizálódás útját egyengető hatalmas tervéért, amelynek méreteit azóta sem ha­ladta meg Európában elvégzett hasonló tevékenység. (Egész Hollandia lecsapott, a tengertől elhódított területe mögötte marad ennek.) Hogy aztán szinte mindmáig ki nem hevert kártétellel is járt a természet rend­jébe történő erőteljes beavatkozás, az csak természetes. De tényleg természetes? Mind e kérdésekre próbál választ keresni most induló sorozatunk, melynek egy-egy további témája: Széchenyi-Vásárhelyi meg az ellenzék; Tervbokszolás és árnyék­­bokszolás; Kivitelezés­­ magyar módra; Ront és javít. S a végkövetkeztetés: Be kéne végre fejezni már. A Tisza-völgy vízrajzi képe a szabályozás előtt

Next