Ország-Világ, 1881 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1881 / 1. szám
I. Füzet. ORSZÁG-VILÁG. AZ EZER TÓ ORSZÁGA. Úti emlékek 1879-ből. Dr. SZINNYEI JÓZSEF-től gyönyörű nyári nap van. A tenger csendes, felszine sima mint a tükör, s a hajó könnyedén siklik tova rajta. A hosszú úttól kifáradt utasok nyugtalanul járnak-kelnek a fedélzeten, és várva várják a szárazföld feltűntét. Végre meglátnak a messze távolban egy keskeny homályos csikót; már csak néhány óra van hátra, s az ingadozó hajóból megint biztos, szilárd talajra léphetnek. A homályos csik lassanként mind világosabb és világosabb alakot ölt; már szabad szemmel is ki lehet venni Viapori (Sveaborg) várát, majd a tengerparti házsort, mögötte a kimagasló Miklós-templomot, hatalmas kupolájával, balra a csillagvizsgálót, jobbra meg az orosz templomot, melynek fehérre festett födele arra látszik emlékeztetni, hogy a tél birodalmához közeledünk. A hajó horgonyt vet, s mi partra lépünk Helsinkiben (Helsingfors-ban), az „ezer tó országáénak csinos kis fővárosában. Itt vagyunk tehát az éjszak regés honában, melynek partját két felül két tengeröböl, a finn és a bottniai vize mossa, míg nyugaton északon és keleten Svéd-Norvég-és Oroszország határolja. Itt vagyunk ebben a festői szépségű országban melynek két milliónyi gyér lakossága 6800 négyszög mfd. (375,000 négyszög kilom.) területen lakik elszórva, s mely az éjszaki szélesség 60. fokától fölnyúlik egészen a 70 dikig. Legéjszakibb helye, Rajala (a 70° 6' 3" alatt) már csak 25 kilométernyire van az örökös jég honától, a jeges tengertől. Ide a zordon éjszakra akarlak vezetni, olvasó barátom, ha kedved van bejárni kalauzolásom mellett ezt az érdekes országot, mely annyi szépet és meglepőt nyújt, hogy fáradságodat nem fogod sajnálni. Nem kell félned azoktól a borzadalmas lényektől, melyekkel a szomszéd népek fantáziája népesítette be Finnország erdőit és mezőit; nem kell csónakáznod tüzes zuhatagok fölött, melyeket hétfejű sárkányok őriznek; nem kell szembe szállnod vasorrú boszorkányokkal, kik a jámbor utazókat ijesztgetik, sem az erdőkben lakó rettenetes óriásokkal, és gonosz szellemekkel, melyek kerülik az isten napját, mert első sugara kővé változtatja őket. Mindez volt, nincs. Az éjszak sötétsége eloszlott ; az óriások, boszorkányok és gonosz szellemek már csak a nép dalaiban élnek, s az erdőket már nem ők népesítik be, hanem nyugalmas, békeszerető állatok, melyek messze elkerülnek téged; a zuhatagokban ömlő tűz helyét meg a víz foglalta el, s a hétfejű sárkányok is bizonyára ebbe vesztek bele. Fáradságról beszéltem, mert fáradság nélkül sehol sem lehet utazni,— Finnországban sem. De kellemes az, hogy itt megtalálhatod minden kornak és a világ minden népének közlekedő eszközeit, kivéve az elefántokat tevéket, szamarakat és a hordószékeket. Ha például meg akarod mászni Lappország hegyeit, okvetetlenül az apostolok lovain kell járnod, ha pedig télen a lapp jégmezőkön akarsz keresztül törtetni, néhány fürge rénszarvast fogsz hosszú, csónak alakú szánod elé, és röpülsz mint a gondolat. Ha lejebb jössz délnek, a rénszarvas helyébe lovat kell fognod; s ha a hegyről akarsz lebocsátkozni, melyet kemény hóréteg föd, hosszú hótalpakat kötsz a lábadra, melyeket a jégen megint korcsolyákkal cserélhetsz föl, így érsz a vasúti állomáshoz, hol beleveted magadat a kényelmes vagyonba, s a tüszkölő gőzparipa rendeltetésed helyére szállít. Ha nyáron utazol, ott vár a tóparton a kis gőzhajó, vagy egy jó tágas csónak, mely könnyedén táncol a habok fölött, ha a tónak kedve kerekedik mutogatni, hogy hajdanában ő is tenger volt. Hogyha azonban félsz a tengeri betegségtől, válaszd a biztosabb szárazföldi utat, melyet annál is inkább ajánlhatok, mert az országutak Finnországban többnyire igen jók, s ha az isten áldása kissé bőven jön is az égből, nem süllyedsz soha kocsitengelyig a kátyúba. Legjobb és legolcsóbb postalovakon utazni. Bemegy az állomásra, melynek neve kestikievari, beírod nevedet a naplóba, följegyezvén azt is, hogy honnan jössz, és hova mégy, s azután hajtatsz a legközelebbi kestikievari-ba, mely rendesen egy, néha két vagy három mértföldnyire* van az előbbitől. Ott azután kifizeted a tartozásodat, mely nem több, mint mértföldenként egy márka (= 10 krajcár) a lóért és még valami csekélység a kocsiért. — ez megtörténvén, más kocsira ülsz, és hajtatsz megint tovább. Hanem a kocsi alatt valahogy hintót ne találj érteni, de még csak négy kerekű szekeret se, mert lesz az csak két kerekű kávé, melynek rendesen rugója sincs; s ha kő akad útjába, — pedig biz az jó úton is akad, — akkor nagyot zökken, rajtad egyet ráziat, s azután megint kedélyesen halad előre — a legközelebbi kőig. No de sebaj , ha már egyszer épségben eljöttél Finnországig, ebbe a rázásba sem halsz bele. Különben mi most nem utazunk kétkerekű kávén, se hajón, de még csak vasúton sem, mert ezek nekünk mind lassan járnak , hanem utazunk a gondolatok gyorsröptű szárnyain, melyek egy rövid óra alatt lehoznak bennünket a jegestengertől a legdélibb partokig. Ha félsz az előbbinek fagyos szelétől, nem is időzünk a szegény lappok honában, hol nyáron két álló hónapig nem nyugszik le a nap, s a kilenc hónapos tél homályát az éjszaki fény oszlatja el. Hagyjuk azt a békességes népet, hadd vadászgasson, halászgasson, vándoroljon legelőről-legelőre rénszarvasaival, s olvasgassa háborítatlanul kátéját, bibliáját, imádságos és énekes könyvét. Ne háborgassuk nyugalmas foglalkozásában, jöjjünk inkább le délebbre, s állapodjunk meg közel a sarkkörhöz, a Tomio folyó partján. Ott van az Aavasalsa, egy 232 méternyi magas hegy, melyről gyönyörű kilátás nyílik éjszak és kelet felé. Látni a kanyargó folyót, s ennek partján Vlitornio templomát és templomfalvát, távolabb hosszú sora emelkedik a hegycsúcsoknak, egyik a másik mellett; némelyik kopár, de a legtöbb erdős és nyár derekán puha zöld fűvel van fedve. De nem ezért a kilátásért zarándokolnak ide a touristák nyáron, hanem azon különösségéért, hogy nem kell éjszakábbra utazni, ha az ember szent Iván napján éjféli tizenkét órakor látni akarja a napot. Mindenfelől összesereglenek itt a kiváncsi utazók, hogy gyönyörködhessenek a szokatlan látványban; láthatsz itt könnyűvérű franciát, ki nem röstelli fecsegésével zavarni a természet ünnepies csendjét, és alapos németet, ellátva mindenféle tudományos apparátussal, nos természetesen a kockás plaida és rövid nadrágú angol tourista sem hiányozhatik. Mindenik más más módon készül élvezni a sajátságos tüneményt, de valamennyien egyformán boszszankodnak, ha a nap oly udvariatlan, hogy felhők mögé rejtőzik, s meghiúsítja szép reményeiket,mint egyszer XI. Károlylyal tette. Máskor meg az utazók udvariatlanok a nap iránt, így pl. egy angolról beszélik, hogy megtette a hosszú fáradságos utat az Aavasahsáig, de mikor a hegy lábához ért, el volt fáradva, s minden habozás nélkül lefeküdt, angolhoz illő flegmával mondván: „Majd eljövök esztendőre“. Mi azonban nem fekszünk le, s reméljük, hogy irántunk a nap sem lesz oly udvariatlan, hogy felhők mögé bújjék, tehát menjünk föl bízvást a hegy tetejére és várjuk be nyugodtan a kísértetek óráját. A kísértetektől ne tartsunk, azok ma nem jönnek elő, mert tudják, hogy ezen a napon éjféli tizenkét órakor is világos nappal van. Végre az glitorniai templom órája üti a tizenkettőt; legalább hallani véljük, pedig csak a szívünk dobogását halljuk. Éjfél van. A nap méltóságos gömbje lassan bocsátkozik le a látóhatár széléig, egyenesen éjszakán; most egyszerre úgy látszik, mintha megállna, hogy kipihenje hosszú útja fáradalmait. Színe vérvörös, s olyan mintha kialvó félben volna. Néma csend uralkodik a természetben, a hegyeken, az erdőkben; a legkisebb neszt sem hallani sehol; a méltóságos látvány megbűvölt embert, állatot, növényt, mindent; a legkisebb falevél sem moccan, hab sem locsosan, s a folyó vize nesztelenül siklik tova. A vérvörös golyó megfesti a fák sudarait és visszatükröződik a folyóban. Azután megint elkezd mozogni az ég alján, s lassanként méltósággal emelkedik fölfelé. Az éj le van győzve, nem tudta lebilincselni a csillagok királyát. Ez megint ragyogni kezd egész fényében, s erdőn, mezőn megrendül a madárdal, dicsőítve a természet urát. Vannak Finnországnak az Aavasalsánál sokkal magasabb csúcsai is, de azért nem lehet mondani, hogy hegyes ország, ámbár felszíne nagyon egyenetlen. Csak a legéjszakibb részeken, a sarkkörtől éjszakra vannak valamivel jelentékenyebb magaslatok, melyek közt legmagasabb a Haldisok (1258 méter), a lappok földjén, Norvégia határán, s ez is a norvégiai alpesekhez tartozik voltaképen; tőle valamivel délebbre van a Johampam, mely 1146 méter magas. Jóval alacsonyabbak: a Pallastunturi (858 m.), Ylliistunturi (760 m.), Peldoamvi (667 m.) és Ounastunturi (638 m.) Ezek mind a sarkkörtől éjszakra fekszenek; ettől délre egy csúcs sem éri el a 600 métert, sőt a 300-at is csak nagyon kevés haladja túl. Déli Finnország legmagasabb hegye, a Tirismaa, csak 221 méternyi, és az ország belsejének középmagassága a tenger színe fölött körülbelül 100 méter. De ha hegyesnek nem is, annál inkább lehet vizesnek nevezni Finnországot. Vízbőség dolgában egyetlen egy ország sem vetekedhetik vele Európában, és vízrendszere nagyon sajátságos. Folyója nem sok van, s azok — 10 — sem jelentékenyek; leginkább csak gerendák úsztatására alkalmasak, — a hajózásra csak kis részben, mert tele vannak vízesésekkel. Az elszánt finn hajós azonban nem ijed vissza ezektől, minden áldott nap kész megtenni erős csónakján a veszedelmes utat. Fölesketett kormányos erős keze tartja a kormányt, és az edzett hajós lenéző mosolylyal tekint rád, ha vonakodol életedet az ő tudományára bízni, melyet évek hosszú során át szerzett. Egy arcizma sem mozdul a napbarnította férfinak, mikor a zuhatagba jut, s a bősz hullám megragadja csónakját, hogy a sziklához vágja, csak egyet rándít biztos kezével a kormányon, és minden veszélyen túl van. Neked, szerencsétlen utazónak, a halál verejtéke gyöngyözik homlokodon, és szent borzalommal szemléled az evezőst, ki a legnagyobb veszedelem közepette pipáját kezdi tömni, és nagyot káromkodik, mikor a feje fölött átcsapó hullám eloltja a sakerhetstandsticker-t. Szállj ki, olvasó barátom, a félelmes csónakból, jerünk most kevésbbé veszedelmes útra. Nyergeljük meg ismét a gondolatok szárnyas paripáját, és emelkedjünk magasra, oly magasra, hogy egyszerre beláthassuk egész Finnországot. Éppen jó időnk van hozzá : a nap ragyogóan süt alá a földre, és egy felhőcske sincs az égen. Most nézzünk le a földre, h úgy-e hogy sajátszerű egy látvány ? Egy óriási összetörött tükröt látunk, melyet valami pajkos gyermek ólmos bottal ugyancsak megdolgozott. Alig hagyott rajta ép darabkát; az üveg két harmadrészét egészen eltakarította, s annak helyén most ott feketéllik a tükör deszkaháta; csak egy harmadát hagyta meg, az is össze van töredezve. Ezer meg ezer tükördarab fekszik előttünk; az egyik kisebb, a másik nagyobb, az egyik itt csillog, a másik ott ragyog a napfényben, s csak keskeny csíkok tartják őket össze. Ereszkedjünk megint lejebb, s amint közelebb jövünk a földhöz, a tükör kezdi változtatni a formáját, s végre észreveszszik, hogy az ami ott feketéllik a tükördarabok közt, nem is a tükör deszkaháta, hanem kövér legelő, rengő kalászos szántóföld, zordon fényű, vagy barátságos nyírfa erdő, és az ezer meg ezer tükördarab is átváltozik szemünk láttára ezer meg ezer tóvá, s mind azt látszik mondani: „Lásd, ezért nevezik Finnországot az ezer tó országának!“ A tavaknak ezen óriási sokasága bámulatra ragad minden utazót; — csak egy alacsony hegyhát tetejére kell fölmenni, s az ember könnyen 9 —10 tavat, sőt néhol többet is olvashat meg, pedig — mint mondtam — Finnország hegyhátai meglehetős alacsonyak. És mily fölséges látványt nyújt egy ilyen jó, kivált szép nyári éjjelen, mikor valami bűvös-bájos félhomályba burkolódzik! Nem szabad felednünk, hogy a magas éjszakán vagyunk, hol az éjjelek és nappalok hossza nem oly arányos mint nálunk. Tudjuk pl., hogy minálunk Budapesten december 21-dikén 7 óra 48 perckor kel föl és 4 óra 10 perckor nyugszik le a nap, tehát a legrövidebb nap hossza 8 óra 22 perc; Helsingforsban pedig ugyanakkor 9 óra 7 perckor kel és 2 óra 50 perckor nyugszik a nap, tehát ott a legrövidebb nap csak 5 óra 43 perc. És viszont: június 21-dikén nálunk 4 óra 3 perckor kél és 8 órakor nyugszik a nap, Helsingforsban pedig 2 óra 37 perckor kél és 9 óra 26 perckor nyugszik, tehát a leghosszabb nap minálunk 15 óra 57 perc, ott pedig 18 óra 49 perc. De Finnországban nyáron úgyszólván csak megszokásból beszélnek éjjelről és nappalról, mert éjjel voltaképen nincs is, csak szürkület; az esthomály majdnem észrevétlenül megy át a hajnali szürkületbe. Napnyugta után, mint mondtam, valami bűvös-bájos félhomály ömlik el erdőn, mezőn, tavon, és minden oly sajátságos színezetet nyer. A festő ecsetje mindenféle világítást képes a vászonra varázsolni, de az éjszaki nyári éjek szürkületét még senkinek sem sikerült lefestenie. Ez valami lefesthetetlen, leírhatatlan, mikor nincs sem nappal, sem éjjel, mikor a természet pihen, de nem alszik; minden csendes, néma, hangtalan és mozdulatlan. Följön a hold is, és kísérteties fényt vet a tájra; oly mélabúsan tekint le a földre, mintha a hosszú téli éjszakákra emlékeznék, mikor az ő uralma is oly soká tartott. A tó vize mozdulatlan, csak a partok felé torlódnak a habok, mintha vissza akarnák foglalni előbbi birodalmukat, s azután tehetetlenségük érzetében haragosan tajtékozva esnek vissza. A partot komor, méltóságos fenyőfák szegélyzik, melyek az éjjeli szürkületben még komorabbak, még méltóságosabbak, s csak szánalomból látszanak tűrni a vidámabb nyírfákat; — amazok rideg askéták, a természet karthauzi barátai, emezek mellettük vidám világfiak; amazok azt látszanak mondani, hogy minden a mi körülöttük van, csak hiúságok hiusága, emezeknek pedig elvük: élni a jelennel, s nem gondolni a jövőre. Mikor aztán valami játszi szellőcske pajkosan végig leng a tó fölött, és odafurakodik a fák közé, a nyírfák levelei elkezdenek vidám táncot . Egy finn mérföld (peninkulma) = 10 virsta (verszt) = 10‘6886 kilométer. 1881. év.