Ország-Világ, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-11-17 / 46. szám

1895 utoljára Juliska nevét, menten el is aludt és talán reg­gelig fel sem ébred, ha úgy éjféltájban meg nem kopog­tatja valaki az ablakát. — Te vagy az, Holló Pista? — Én vagyok, Eszti. Gyere ki hamar ... de most mindjárt. Mikor azután Göndör Sándor kilépett az ajtón, úgy találta, hogy az Eszti nagyon meg lehet ijedve, mert úgy reszketett, mint a nyárfalevél, még a foga is vaczo­­gott belé. — Mi történt, húgom ? — Hát nem hallod, hogy zúg az orgona ? A legény még csak most tért az eszére. Mindössze a tizedik ház volt tőlük a templom és így tisztán hall­hatta, hogy valaki ott bent csakugyan játszik az orgo­nán. Az éji csöndben messzire hatott a búgása, olyan szomorúan szólott, hogy maga Göndör Sándor is meg­rezzent belé. — De hát ki van odabent Eszti ? — Ha én azt tudnám . . . A faluban is elterjedt gyorsan a csoda híre, az utcza egy pillanat alatt megtelt futó emberekkel, mind meg­akartak győződni a saját fülükkel, hogy igaz-e, a miért felverték őket? Persze, hogy igaz volt. Még a zsoltárt is utána lehetett danolni, egy pár merészebb meg is próbálta, de hamarosan betapasztották a száját. Nem jó tréfálni az Úr angyalával! Mikorra a kántor megérkezett, már telisded tele volt a templom előtti tér emberekkel, ő maga azért késett oly soká szegény, mert a legjobb álmából költötték fel éppen és sehogysem akarózott a fölkelés, mig két legény meg nem markolta a karjánál fogva és ide nem czipelte. Hanem arra már megesküdött, hogy nincs az a pénz, a­miért most felmenne a kórusra, tán hogy megüsse men­ten a haragos istennyila. Az egyházfi is előkerült vala­honnan a templom kulcsával, akkor vették észre csak, hogy hiszen be is van zárva az ajtó, oda nem lehetett be­jutni máshol, mint a torony ablakán keresztül. — De hát azért van szárnya az angyaloknak. A tiszteletes meg éppen a szomszéd faluban tartózkodott, így hát nem lehetett megtudni a csoda okát, mert be­menni egynek se volt kedve, még Holló Pistának se, pedig ő volt a legelső, a­ki ott termett. Egy kőfeszület volt a templomajtó előtt, ahhoz volt támaszkodva most is, sugár alakja meggörnyedve, még a fejét is lehajtotta a hideg kőre, úgy imádkozott. — Hát nincs senki, a­ki be merjen menni a tem­plomba ? — Hát Göndör Sándor , ismerős ő már a csodákkal, azért látott tán olyan nagy világot. A­kik így beszéltek, most az egyszer nem is csalód­tak feltevésekben, mert Göndör Sándor kivette az egy­házfi kezéből a kulcsot és oda állott a templom lép­csőjére. Láthatta mindenki, hogy nem fél, a hold éppen reá vezette világát, ő pedig nem igen igyekezett eldugni az arczát, hideg volt az és elszánt. A kulcs élesen nyikorgott a zárban és már csak a kilincset kellett volna lenyomni, mikor Holló Pista oda ugrott mellé és meg­fogta a legény karját. — Nem engedem meg, hogy felmenj ! — Ki parancsol nekem ? — Én nem, csak kérlek ne erigy fel, még baj találna benned esni. Látod a büszke Holló Pista az, a­ki kér, hogy ne tedd ezt. Én vagyok úgyis az oka mindennek, én esküdtem meg, hogy nem kérek bocsánatot az Eszti­től, míg meg nem szólal az az orgona ott bent magától. És most megbüntetett az Isten. De holnap lesz a napja, hogy megkérem a bocsánatával együtt őt magát is, mert hiszen őt szeretem én már régen, azért esett oly rosz­­szul, hogy ellökött magától. De csak te ne menj fel, mert én féltelek, mint az Eszti bátyját és ha most bajod esne, az elszakítana tőle örökre. — No jó, így már megteszem a kedvedért, ha észre tértél, bár tudom, hogy semmi boszorkányság nem lehet a dologban, nem is esne bennem kár, de hát csak meg­teszem a béke kedvéért, hiszen úgy is tudja mindenki, hogy én is szeretem a te húgodat. És a­mint most kezet fogott egymással a két férfi, egyszerre elnémult az orgona rajongó hangja. Ez azután még jobban megerősített mindenkit abban a hitben, hogy Holló Pista makacsságát akarta megbüntetni a jó Isten. Nem is lehetett ezt kiverni a falu fejéből, égi csodát hitt az benne még ama nevezetes napon is, mikor kettős lakodalmat ültek a faluban Göndöréknél, no meg a Hollóék házánál. Évek teltek el, míg egyszer az ifjú Hollóné asszony el nem árulta Sándor bátyjának, hogy bizony azt úgy végezték el egymás között a Juliskával meg az öreg kántorral. A Juliska lopva megtanult egy zsoltárt a kántor kis kézi orgonáján, bizony nehezen ment az neki, de hát erősebb volt nála a szerelem, az vitte rá. A kórusra meg azon az éjszakán a mellékajtón jutott fel a kántor kulcsával, de nem jutott az akkor eszébe senki ember fiának, hogy még máshol is van bejárás. Ettől a percztől kezdve még jobban szerette Sándor az ő Juliskáját, meg is maradt a titok négyőjüknek, meg az öreg kántornak. Mit is mondtak volna el másnak, nem hitt volna nekik senki, csak a fejüket csóválták volna az emberek és azt felelték volna: »már akárhogy is történt, mégis csak az Úr küldötte volt azt, más oda be nem juthatott éjjel«. Részben igazuk is volt benne, mert hát nem-e az Úr küldötte lopódzott be Holló Ju­liskának a szívébe ? Ikel Sándor gyöngélkedése óta árván, kar­nagy nélkül maradt a filharmóniai társa­ság, hazánk legelső és fájdalom, úgyszólván egyedüli hangverseny-társasága. A régi jó időkben ritkaságszámba ment, hogy egyik-másik hangver­senyen a mi Erkel Sándorunkon kívül más dirigáljon és az esetben is mindig csak az illető szerző saját művéről volt szó. Most az idegen kar­mesterek hosszú sora vendégszerepel nálunk és minden egyes hangversenyt más karnagy vezényel. Az idei szezon alatt Moór Manó, Grossmann József, Strauss Richard, Löwe Nándor, dr. Muck Károly, dr. Richter János, Schuck Ernő, Colonne Ede, Benkő Henrik és Mottl Felix fogják az itt felsorolt sorrendben a zenekart vezényelni és a filharmóniai társaság babérait öregbíteni. Legelőször Moór Manóval fogunk megismerkedni, ki tán legjobban ér­dekel, mert nemcsak a karmesteri palctával, hanem főleg fényes zeneszerzési tehetségével már sok dicsőséget szerzett a magyar névnek külföldön. . Moór Manó 1863. február 19-én született Kecskeméten. Zenei tehetsége már kora fiatal­ságában nyilvánult, miért is 11 éves korában a prágai konzervatóriumon találjuk, hol oly szorgalommal működött a zeneszerzési és ■orgona-tanszakon, hogy kilépése alkalmával­­egy adott théma felett szabadon improvizált Fugáért az első díjat nyerte el alig 15 éves korában. Prágából rövid időre a bécsi konzer­vatóriumra ment tanulmányai folytatására, melyeket ezután a budapesti országos magy. kir. zeneakadémián Volkmannál befejezett. A szegedi városi konzervatórium igazgatója Langer Viktor által meghíva, három éven át tanári állást foglalt el a konzervatóriumnál. •Szegeden, miáltal kikerülte a fővárosi élet zaját, de másrészt a kívánt önállóságra tett szert. Ezen három évet az ellenpont ismé­telt komoly tanulmányozására fordította és innét egyenesen New-Yorkba ment, hova Steinway 4 hónapra szerződtette Lilli Lehmann mellé, mint zongora-kísérőt, mely alkalommal beutazta az összes észak-amerikai Egyesült­ Államokat. 21 éves korában játszotta első saját szerzeményű zongora-versenyét zenekar­­kísérettel New­ Yorkban, hol nagy tetszést aratott. Magasabb ideálok után való törekvése azonban nem engedte soha ezt kinyomatni. .Nyolcz év óta Moór Angolországban tartóz­­ ik MOÓR MAHÓ­ kodik, Londontól egy órányi távolságban fekvő birtokán, hol kizárólag a zeneszerzésnek él és szebbnél-szebb alkotásait csakis érett megfontolás és ismételt átdolgozás után bocsátja a nyilvánosság elé. Szerencsésen kötött házassága és amerikai jövedelmező körútja által Moór ugyanis oly hely­zetbe jutott, hogy nem kénytelen a mindennapi kenyér után futkosni, mely oly sok lángésznek — kivált a zene terén — végkép elvette alkotási kedvét és nincsenek semmiféle anyagi gondjai, melyek számtalan gen­enek elrabolták alkotási képes­ségét. És egyedül és kizárólag a zeneszerzésnek és ambícziójának netovábbját képezi idővel elérni azt a relative legjobbat, mit emberi véges elménkkel ké­pesek vagyunk produkálni a zene magasztos terén. Csak másfél esztendővel ezelőtt lépett a nyilvá­nosság elé, csöndes visszavonultságában készült termékeivel. Henschel György híres londoni sym­­phonia-hangversenyein kiváló sikerrel előadta egy nyitányát, két symphoniáját és két zongora­hangversenyét. Ugyanő hangversenyeken, mint kitűnő zongoraművész is nagy sikert ara­tott. New­ Yorkban Seidl Antal szintén előadta nyitányát és most a II. symphoniát készül bemutatni. Ezen zenekari műveken kívül Moór számtalan zongora-darabot, kamara-zeneművet és remek dalt irt, mely utóbbiakat a híres éne­kesnő Lillian Henschel ismételten nagy hatás­sal adta elő hangversenyein. Műveit Schott Mainzban és Simrock Berlinben adta ki. Moór hét évvel ezelőtt volt utoljára hazájában, mikor is a Hubay-Popper kamaraestén Hubay tanárral előadta hegedű-sonátáját. Külföldön való tartózkodása daczára Moór szivében hű maradt édes hazájához, mit avval is bebizo­nyított, hogy midőn épp II. symphoniája befeje­zésekor nagy hazánkfia Kossuth Lajos halála hírét vette, eme remekművét az ő emléké­­nek szentelte: In memóriám Kossuth Lajos. A symphoniát ez év márczius 5-én Henschel György IX. londoni symphonia-hangversenyén adták elő először rendkívüli sikerrel. Lapunk más helyén részletesen foglalkozunk e remek alkotással, hol is felhasználtuk a világhírű angol zenekritikus Bennett Józsefnek a műről táplált véleményét. A symphonia nem programmzene és a Kossuth-névvel nincsen belső szervi össze­függésben ; az ajánlás által csakis ama feltétlen tiszteletnek kívánt a szerző kifejezést adni, melylyel mint igazi magyar hazánk nagy férfia iránt viseltetik. Örömmel jött közénk Moór, hogy a filharmó­niai társaság meghívására személyesen dirigálja II. symphoniáját, melyet már Nikisch ajánlott előadásra. Nyílt szívvel és tárt karokkal fogadjuk hazánk­fiát és reméljük, hogy körünkben meg fogja találni mindazt, a­mit hazafias ragaszkodás, baráti szivesség és a viszontlátás örömei által még fokozott igazi magyaros vendégszeretet nyújthatnak. Fk. Moór Manó O­RS­ZÁG-Vili ÁG 731

Next