Ország-Világ, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)
1908-09-27 / 39. szám
1908 tulajdonképp őt szereti és mert így kiöltözködve jobban megnyerte tetszését, még megspórolt húsz forintocskáját is neki adja, hadd mulasson jól Kormos Antal úr. A második felvonásban lezajlik Reineréknél az estély. Megjelenik a miniszter is. Kegyébe veszi a szerencse fiát, Kormos Antalt és a társaság tüntetően keresi a miniszter bizalmi emberének támogatását. A harmadik felvonásban a szabólegényből képviselő lett, akinél szüntelenül kilincselnek a kéregetők és protekciót keresők. Megtudjuk, hogy Szontagh tanár immár férje Irénnek és művét Kormos a saját neve alatt hozta nyilvánosságra. »Az urak és munkások« írói honoráriumát — ötezer koronát — odaajándékozza Szontaghnak. Ez a szédületes nagy összeg az anyagiak terén igen kevéshez szokott tanárt meghökkenti és mikor az inas egy fátyolos hölgy megérkezését jelenti, kissé izgatottan hagyja el a képviselőt, akinek titkárává szegődött. A fátyolos hölgy Irén, aki még mindig szerelmes Kormosba és a vele töltött néhány boldog percet tartja élte legszebb gyönyörének. El is énekli az »Esti dalt«, amelyben elmondja forró szerelme egész bensőségét. Ezenközben berohan a gyanakvó titkár, Szontagh tanár, akit az inas minden tilalom dacára sem volt képes ebben megakadályozni. Meglátja feleségét és boszút esküszik Kormos ellen, aki ime megfosztotta egyetlen kincsétől, a becsületétől. A negyedik felvonásban mesteri kézzel oldja meg Drégely Gábor a csomót. Megint estély van Reineréknél, amelyen közhírré akarják tenni Emma leányuk eljegyzését Kormossal. Rövid fél óra alatt óriási hullámok csaponganak hol Kormos ellen, hol Kormos mellett. Már-már elsülyedni látszik a szerencse fia, de leleményessége és az áldást hozó régi frakkja megmentik. Szontagh elhelyezte ugyan a bombákat. Elárulta, hogy »Az urak és munkások« az ő tollából ered, hogy Kormos Antal szabó volt még tíz hónappal előbb, a tudása, a „A szerencse fia“ szerzője, műveltsége a minimumon alul van és csak üres frázisokkal tudta elkábítani az embereket. A sors nem hagyja el kegyeltjét. A fordulat legkényesebb pillanatában Kormos meghívást kap a miniszterelnökhöz, akitől mint kereskedelmi miniszter távozik. Az államtitkári méltóságot felajánlja titkárának, Szontaghnak, aki persze a nagy kegytől megtántorodva, önmaga fújja le Kormos ellen tett kijelentéseit. Epreskerti Reiner Marcell házában most megjelenik a második miniszter Kormos személyében, aki megkéri ünnepélyesen Emma leánya kezét. Ez a rövidre fogott meséje Drégely Gábor darabjának. Teljes lehetetlenség elmondani azt a rengeteg sok elmés epizódot, amely »A szerencse fiát« tarkítja. Három óra hoszszat folyton kacag a közönség. Szatirikus elmeéllel ostorozza közviszonyainkat anélkül, hogy bántó kijelentést tetetne a szereplőivel, anélkül, hogy csak egy percig is untatna avagy fárasztana. Nagyképű kritikusok megakadhatnak azon, hogy mikép lehet tíz hónap alatt szabólegényből miniszter, de erre aztán egy bájos asszonyka rendkívül találó megjegyzést tett az előadás után: »Kérem, maguk kritikusok mindig okoskodnak. Hisz a regényekben még sokkal lehetetlenebb dolgok történnek. Mi közönség mulatni akarunk a színházban és soha jobban nem nevettünk, mint »A szerencse fia« meghallgatásánál.« Ebben a rövid néhány szóban benne van a leghelyesebb megítélés. A közönség mulat, nevet, jól érzi magát, örül a vidáman eltöltött színházi estnek és többet nem kívánt elérni Drégely Gábor. A huszonötödik és az ötvenedik, meg a rákövetkező többi előadás bőséges bizonyságot fog szolgáltatni arról, hogy »A szerencse fia« mennyire bevált. A Magyar Színház művészeiről ismételten elmondottam, hogy művészetük vetekszik ambíciójukkal és a kettőt egy tudatos igazgató az ő jeles rendezői karával biztos lépésekben viszi diadalról-diadalra. »A szerencse fia« címszerepét Csortos Gyula kreálta. Játéka, beszéde, mozdulatai és hanglejtése elsőrendű. A darab fényes sikere elsősorban neki köszönhető. Mellette kitűnően érvényesültek Báthory Gizella, aki Zerkovitz Béla »Esti dalát« is szépen énekelte, Mészáros Géza, Forrai Rózsi, Vágó, Garas, Körmendy és a többiek mind egytől-egyig. Vajda László rendezése mesteri munka, a darab kiállítása gondos és ízléses. Drégely Gábor hat évvel ezelőtt mint egészen ismeretlen fiatalemberke épp az »Ország- Világ« hasábjain lépett először a közönség elé. Azóta lapunkban közölt regényeivel, elbeszéléseivel és verseivel évről-évre bizonyságát adta szép tehetsége izmosodásának. Az »Ország- Világ« olvasóit tehát nem érte meglepetés Drégely Gábor darabjának sikerével és bizonyára velünk együtt őszintén örvendenek azon, hogy kedvelt írójuk a színpadon is bevált. Drégely Gábor, fl zene szól, torrentó ünnepel ma, Il tarantella cseng a légen át, Torquato Tasso születése napja Vígságra, táncra most alkalmat áá. Hej sorrentói lányok, táncra jörtek, Uigan mossák a partot a habok, Eltűrt az elég bánatot s keservet, Ki idejött enyhülni, ha halott. Dinetta mia, tarantella szólít kyujtse kedvesednek bársonyos kezeö, fl szerelem s a tánc varázsa beáll, Rózsás kis ajka, csábítón nevet; Hajtsö ölembe kis szöghajú fejecskét, És énekelj bűbájos dalokat, fl tarantellát így járjuk kettecskén, Amíg a húr lepattan s elszakad. A szál a zene, a lányka járta, járja ; Távolban nézte egy beteg fiú, még most is mindig, mindig visszavárja, Kis hajlokába tanyát vert a bú. Beteg a szive és beteg a lelke, Lantján többé szerelmi dal se kél, mint amikor karjával átölelte ez a leány a holdnak fényinél. fiz a leány kergette kárhozatba, fiz kergeti őt most is, szüntelen, Fülébe cseng a táncosok tanája fl holdsugáros nyári éjjelen. Felé hozza a szellő lágy fuvalma fl narancsligeteknek illatát, Fut messze, messze, távolba feleőni, mámort keresve, mely nyugalmat áő. De amikor a mámor szerteszállott, táncorral tölté el a látomány. Kopottan, halvány arccal meg-megállott fl tengerpartnak sziklapadlatán, már nincs ereje többé visszatérni, Körötte mindent betakart homály, Káborg az éjbe, de már csak azt érzi, hogy a szive táján — valami fáj. Egyszerre csak körülnéz émelyedten, Felette áll egy nehéz kőkereszt, 5 a rongyalak ijedten visszaretten, 5 kábult agya lassan eszmélni kezd. Világosság kereng át a vak éjen . . . fl temető mellett van. Szíve reszket, flz anyja szólítja őt hófehéren, Hátán hordozva egy nagy fakeresztet. „Hová jutottál jó fiam ? Hová ? flz arcon sápadt, szemed fénytelen, fíz átvirrasztott éjek nyomdokát Viseli külsőő, ó egyetlenem. Ruhát kopott, a kalapot beütve, — Oly érthetetlenül nézesz reám, Szókat hebegve halkan, szemlesütve, mivé lettél fiam ? Hová jutál ?“ ,,Ö érette jutottam kárhozatba, Érette viselem e bélyeget, Feleőni vágytam, mámorba, homályba, De nem lehet feleőni, nem lehet! Illomtalan, végtelen éjszakákon Ő rabló meg legélesb álmomat, És messze tűnt gyorsan az ifjúságom, Bealkonyult, — pedig alig viradt. Beteg vagyok, már elfáradt a testem, Itt fekszem összetörve, sárosan, Oly hosszú még az út s máris elestem, Ragad az ár s nem védhetem magam. Úgy szeretnék felállani a porból, fl férgek marnak és éget a sár. Szeretnék élni újra, úgy mint egykor, De nincs erőm többé felállni már.“ Irta DRÉGELY GÁBOR. fl kápolnának megcsendült harangja, misét manónak a nagy halott felett, Tassáért szól oly kesergőn a hangja, Ki annyit tűrt és annyit szenvedett. Reménytelen szerelem vitte sírba, Agyára szállt a téboly éjjele, Ö érzi, néki is ez van megírva, Ö néki is ez lesz a végzete. Izt a leányt látja mindig, szünetlen, Előtte minden, minden oly sötét. Édes anyám ! Várj engem ! Én követlek ! nem várom be a sorsnak végzetét, még átülcseng a tarantella hangja, Hallod anyám ? Zajongnak a habok! Szólj érettem is Torquato harangja, fl hullámsírban nyugalom van ott. Langy éji szellő rezgeti a fákat, fl mandolin szól, lágyan ring a hab, Kéklő ölét a hullám ki-kitárja, Csobban a víz, majd újra összecsap. S vigne Sorrente, táncol szép ainetta, míg elszakad a gitáron a húr, Csak fenn a dómban a harang siratja, Hogy meghalt egy szerelmes trubadúr ! Uizió♦ 0R5Z0BUILD6 771