Ország-Világ, 1924 (45. évfolyam, 1-53. szám)
1924-10-05 / 41. szám
1924. október 5. vitte a kellemes hírt a kék elágazó útjain szétszórtan sétáló vendégseregnek. A társaság a vadásztrofeumokkal gazdagon díszített, a ház egész hosszát elfoglaló széles, csukott tornácra sietett, ahol a leeresztett bambusz-redőnyök kellemes, hűvös félhomályában, virággal megrakott asztal körül, díszes porcellántányérokban pompás illatú leves gőzölgött, hívogatva lakomára a tanyai levegőn jól megéhezett híveket. Naca asztaltársa természetesen Borbély lett. A terített asztal csodái, a jó borok nemsokára eloszlatták Borbély hirtelen támadt szentimentális hangulatát. Ragyogó jókedv lepte meg. — Borban van az erő ! — kiáltotta pajkos hangon, magasra emelve poharát Naca felé. - S az igazság, - felelte rá a kisleány. - S a szerelem! - emelte poharát még magasabbra Borbély. — S a mámor! — nevetett Naca. S mindannyian nevettek. Eredeti volt Naca, aki anélkül, hogy értelmével igazán tisztában lett volna, pajkos jókedvében mondta ki e szót, amit már annyiszor hallott koccintás közben, terített asztal mellett férfi ajkakról. Mert jó tanyai szokás szerint 16 éve dacára Naca már nem egy éjszakát korhelykedett át. Borbély jókedve átragadt a többiekre is s a mutatás soha nem remélt sikerrel folyt. A tisztek részben csodálkoztak is kapitányukon. Borbély női társasága eddig kétféle elemből került ki. Szerette a szellemes és szép társaságbeli asszonyokat és a vidám kis pillangókat, akik az erkölcs mérlegén könnyűeknek találtattak. Intelligens süldő leánykák sohasem érdekelték. — Nem vagyok iskolamester, szokta volt mondani. S íme, a kis Naca megbabonázta. Egész nap nem tágított mellőle s amikor eltérekelve rárántott a cigány hegedűjén az első táncdalra, Borbély kapitány Volt az első, aki táncba vitte az ő kis tündérét, mint mondotta. Megparancsolta kedvenc nótáját, arra járta tűzzel-hévvel. Az aranyos kút vízéből fogta ki a gólya, mi lett az én árva szívem hű vigasztalója. S mikor éjfél felé a házigazda ajánlatára felkészült az egész társaság a park végében művésziesen megépített, kívülről öreg romot ábrázoló kilátótoronyba, hogy gyönyörködjenek az óriási csillagos boltozatban, mely oly csodásan, oly teljes harangalakban, mint az Alföldön sehol sem borul Magyarország szép földjére, s Barca főhadnagy a maga kellemes baritonján elénekelte a régi nótát: Kökény szemed mosolyáért, piros ajkad egy csókjáért Az égről a csillagokat lehoznám. Borbély, mint a fergeteg rohant le a torony meredek lépcsőin s jött ugyanúgy vissza, kezében néhány csillogó-villogó szentjános bogárkával, melyeknek ragyogását a magasból a fűben észrevette s e szavakkal nyújtotta át Nacának: — Ha messze van is az ég, csillagot mégis hoztam! S a kis Naca boldog volt. Boldog, mint még soha életében. II. Borbély kapitány ezután sokszor volt vendége a vidéknek. Virágh Naca volt az ő kis tündére, mint mondani szokta, akit elhalmozott virággal még a távolból is. S a Borbély kapitány küldötte édesség sem fogyott ki Naca fiókjából soha. Naca a maga álmodozó, szenvedélyes gyermeklelkével egészen odasimult Borbélyhoz. Ő volt minden gondolata, egyetlen vágya, az ő első szerelme, ragyogó, virágos álmainak hőse, jövőjének uras parancsolója, mint Naca szentül hitte, a kis Naca, akinek eddig nem volt teljesületlen vágya, reménye. Borbély azonban egész másként gondolkozott. Naca előtte kisleány volt csupán, aki mellett eszébe jutott az ő gimnazista kora, a maga akkori bolondos, hóbortos jókedve, szenvedélyes szerelmekre hajló kedélye Nacához hasonló kisleányokkal szemben, akikkel épp oly hévvel táncolt, akiknek épp oly tűzzel udvarolt. Sokszor Naca mellett ült s egy rég elfelejtett ideáljára gondolt, kinek régen előtte épp ily rózsaszín csokor ékeskedett hajában, ily Vidám mosoly volt az ajkán, ennyi pajzánság a szemében. Félig-meddig annak mondta a maga komolyan sohasem gondolt vallomásait s Naca hallgatta meg azokat. Borbély kapitány nem volt öregember, a 40 felé járt csupán, de sokat élt s ez lelkileg elvénítette. S Naca az ő számára nem volt a jövő, hanem a múlt, az ő tiszta, kételkedéstől ment, életbizalomtól duzzadó, szenvedélyes, érvényesülési vágytól a fifatoff ifjúsága. Sok minden másként jött azóta. Borbély el is felejtette. Naca ébresztette benne újra életre hasonlóságával egy álomalakhoz, aki akkori életében szerepelt. Naca az ő számára egy hangulat volt csupán: a cinizmustól, szkepticizmustól ment életszeretet hangulata. S úgy is kezelte, mint egy hangulatot, melyet megrögzíteni nem lehet. Ritkán élt vele, hogy el ne csépelje, intenzívitásából ne veszítsen az ő ilyenkor visszatérő ifjúkori fellobbanása. Mert olyan a hangulat is, mint a virágillat, akkor legédesebb, ha néha s hirtelen lep meg. Ha az illatot árasztó orgonabokor mellé telepszünk, megszokjuk azt, végül észre sem vesszük, a varázs megtörik. Volt ugyan egy rövid idő, mikor Borbély úgy szerette volna, ha valami kis varróleány Naca, akit az ember megszerez magának teljesen skrupulusok nélkül, rövid időre s akit végül leráz, kielégít némi anyagi gondoskodással. De ez is csak rövid ideig tartott . dacára, mint feleségére sohasem gondolt. Drága volt neki az ő feltétlen szabadsága, nem érte fel 2.000 hold alföldi rög s egy kis tündér feleség. Közben pedig épp úgy udvarolt korábbi hölgyeinek, mint előtte. (Folytatása következik.) SÁRAY ELEMÉR cigányprímás, Benczy Gyula méltó utóda. BENCZY GYULA, a nyírség és Nyíregyháza volt országos nevű cigányprímása. BOKA KÁROLY, a szabolcsi agarászbálok egykori híres muzsikusa, aki papucsban muzsikált 1849-ben Paskievics orosz tábornagynak. BALÁZS KÁLMÁN cigányprímás, a Debreceni újvárosi kesergő és Egy éj Nyírpazonyban című híres nóták szerzője. nyírségi híres cigányprímások. DANNA BALOG BANDI, Recsky Bandi híres gordonkása. ORSZÁG-VILÁG 291