Ország-Világ, 1927 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-02 / 1-2. szám
Mrs. Mabei Forter*Blum. Argentínai úrileány. Ricardo Aldaoné. (Buenos-Ay rés. Argentína) Mrs. Lewis lselin. (New-york.) Női arckép. (Buenos-Ayrés. Argentína.) Fiatal leány arcképe. (Buenos-Ayrés. Argentína.) Comtesse. Laugier- villard. (Párizs. Olajfestmény.) Marcelo T. Alveor. tienry P. Russel-Harriman leánya. (Az argentínai köztársaság , (New-York.) elnökének felesége.) Sera Clererdes Quintana de Santosmarina. (Buenos-Ayrés. Argentína.) Női arckép. (Buenos-Ayrés. Argentína ) Senhora Carlos Quinte. (Rio de Janeiro. Olajfestmény.) Maria Rodriguez Larretta. (Montevideo. Uruguay.) Júlia Miles de Shaw. (Montevideo. Uruguay.) Miss Jean Cochran. Előkelő amerikai leány arcképe (New York.) ORSZÁG-VILÁG HEIN JÓZSEF LEGÚJABB ARCKÉPFESTMÉNYEI. Ez a kiváló magyar festő Budapesten elvégzett tanulmányai után 1916-ban megfestette IV. Károly királyt és Zita királynét. Utóbb külföldre szakadt. Bejárta Ausztráliát, Amerikát, Spanyolországot és végül most letelepedett Párizsban. a csehek, mint eredeti nemzeti nótájukat muzsikáltak nagy művészettel, de még nagyobb hangzással, íme, tehát ideáig jutottunk. A cseh muzsika fejlett, művészi, ismert az egész világon; lophat bátran az ismeretlen magyar nótákból, melyeket csak a cigány terjeszt jól, rosszul, mint cigányzenét, melynek megteremtéséhez pedig semmiféle fajtája nem járult hozzá. Így állunk a külföldön, melynek oka legelsősorban az, hogy idebent se különb a helyzet. Nincs, nagyon kevés kivétellel, az egész országban hely, hol a nép művészi éneklése legalább elfogadható szinten állana. Ha tehát a magyar zenének, éneknek, dalnak hírt, nevet, elismerést akarunk szerezni, akkor itt kell a dolgot elkezdeni a gyökerénél, itt kell megteremteni azokat a módozatokat, itt kell megadni azokat a lehetőségeket melyek a magyar dal művészi éneklését s ezáltal elterjedését biztosítani tudjuk. Kezdjük a falun. Az igazi magyar lélekből szakadt nóta úgy is ott születik, nem pedig a pesti aszfalton. A falu után majd jön a város magától. Ha a falusi legények, lányok marokszedésnél, szénagyűjtésnél, kukoricahántásnál, szüreten, lagzikon, fonóban több hangra fogják a maguk nótáit énekelni, a városi közönség se fog ezek után egy hangra dúdolgatni, hanem — városon még több alkalom lévén — igyekszik a maga énektudását tökéletesíteni. Az összhangzatos ének tanulására egyetlen egy testület nyújthat alkalmat: a dalárda egyesület Ezt kell minden községben megszervezni, s miután a dalárdának lelke a karmester, akinek tudásán, rátermettségén az egész dolog megfordul, ezeknek a kiképzésére kell különös gondot fordítanunk. Mert ma mi a helyzet? Sok, igen sok községben van ma is dalárda. Vezetője a tanító, ki a tanítóképzőben nyert zenei ismeretével próbál, törekszik művészi dolgot elérni nagy megfeszített munkával és iskolán kívüli ingyen teljesített nehéz fáradsággal. Hát az sehogy sem lehet jól. Először is a dalárdavezető-jelöltet, ha erre való képességét beigazolta, legalább egy esztendeig tartó tanfolyam hallgatására kell berendelni, hol megszerzi mindazt a zenei, elméleti és énektudást, melyeknek birtokában nyugodtan foghat hozzá dalárdavezetői működéséhez. A Magyar Dalosszövetség ez irányban már a nyári tanfolyamok létesítésével már megmutatta az utat. Másodszor a dalárda vezetőnek munkáját meg kell fizetni. Nem elég a taps, az elismerés, a barátságos kézfogás, a vállveregetés, hanem tessék külön és méltányosan megfizetni azokat a túlórákat, melyeket a tanító, mert mint dalárdavezetők ők jöhetnek csak számításba — iskolán kívül végez. A számtiszt, vasutas, postás, munkás, mind külön díjazást kap, ha külön munkát végez, egyedül a dalárdavezetőnek ne fizessék meg nehéz munkáját? Ingyen munkának olcsó az értéke, s amilyen a munka, olyan az eredmény, vagyis : semmi. Illetékes körök, tessenek változtatni rajta. Kétségkívül ez az oka annak is, hogy a zeneművelést elhanyagolják a vidéken. Egész nagyközségben nincs egy zongora; az eredeti magyar hangszer, a cimbalom, kiment a divatból, s a hegedülést a falusi vályogvető társaság prímássá avandzsált tagja intézi. Miért ? Mert nincs zenéhez igazán értő ember a környéken. Még csak néhány szót a dalárdák erkölcsi nevelő hatásáról. Az Országos Dalosversenyen méltó feltűnést keltett a fassi földmívesekből álló dalárda. Vezetőjük elmondotta, hogy mióta az énekkart megszervezte, s tudását igazi művészi tökéletességre emelte, megszűntek a vasárnapi korcsmázások, duhajkodások, házi és házonkívüli fivornyázások Örömmel járnak a dalárdába, hol azután alkalma van a vezetőnek sok más dologról is beszélni. Könyvet lehetne erről is írni, egy hatalmas könyvet. Ha tehát azt akarjuk, hogy nemzeti művészetünknek az a gazdagsága, mely a népdal szíves-lelket gyönyörködtető összhangzatos hangjával hirdeti a magyar lélek érdekes és értékes voltát, terjedjen, fejlődjön, s a Hubay, Bartók és Kodály által növesztett hatalmas fává sodárlódjék, adjuk meg a lehetőségét annak, hogy ennek a fának csemetekorában is méltó kertészei legyenek. Nemcsak nyelvén él a nemzet, hanem művészetében is, s már pedig mi élni akarunk. 1927. január 1. és 9.