Ország-Világ, 1929 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-06 / 1-2. szám
1929. január 6. és 13. ORSZÁG-VILÁG VASÁRNAP DÉLELŐTT A KÁVÉHÁZBAN, írta POPOVITS GYÖRGY. Köznap kora reggeltől késő estig a hivatalban dolgozom, nem is tudom, mi történik a nagyvilágban és csak ha egy utcai rikkancs megy el mellettem, értesülök a címlap vastag betűiből a nap nagy és szenzációs eseményeiről. Ezért vagyok vasárnap is koránkelő és megyek a kávéházba újságokat olvasni. Ma is vasárnap van. A pincér a reggeli kávémat hozza. Ugyanakkor egy férfi áll asztalom előtt, szótlanul tartja kalapját kezében és nyitott szájjal kapkod levegő után. Azonnal láttam, hogy koldus, akinek asztmája van. — Ne zavarja a nagyságos urat! — szól rá nyersen a pincér. A koldus félszegen áll odébb. Az újság után nyúlok. — Pesti Hírlap! Pester Lloyd! Magyarság! Pesti Napló! Nemzeti Újság!... Egy kis fiú fekete szemüveges rokkantat vezet kézen. Kopott katonaköpenyeg, a vállán katonai kenyérzsák megtöltve újságokkal s a napilapok címeit kiabálja: Pesti Napló... Pesti Hírlap... Magyarság... — Magyarság! — szólt egy vendég hangosan. — Halló. Ide egy Pester Lloyd! — szól egy másik. A kisfiú átnyújtja az újságokat s a pénzt a vak kezébe nyomja. — Köszönöm alázattal!... Köszönöm szépen. Minden asztalnál megállnak. Átfutom az újságot. — Kézelőgombok... pénztárcák... zsebkések ... Egy házaló áll asztalomnál. Forradásos arca tisztán mutatja egy égési seb nyomát. — Hogy van Dreifusz? — kérdezem őt, mert ismerem. — Nagyon rossz nap, — panaszkodik. — Schlechte Geschafte. Ma nincs mázlim. Sokáig hallom még, amint áruját a szomszéd asztaloknál kínálja. — Cigarettaszipka, valódi borostyánkőből, levéltárca, legfinomabb krokodilbőrből, zsebkés, valódi solingen... — Köszönöm. — Fogkefe? — Köszönöm. — Fésű? — Köszönöm. — Rossz nap, — mormogja és a kijárat felé tart. Most két elegáns fiatal úrihölgy jön a kávéházba és nem messze asztalomtól foglaltak helyet. Mindkettő nagyon szép. Nézem őket. — Küsse die Hand, csókolom a kezét, süsser gnadiger Herr. Csókolom a kezét! Egy asszony áll az asztalom előtt. Fekete szemüveget visel, fekete horgolt főkötőt hord és gyufát kínál. Egy pénzdarabot nyújtok át neki. — Csókolom a kezét. Gesund und glücklich sollen Sie sein! Csókolom a kezét! Küss die Hand! Az újságba tekintek, hogy újból olvasni kezdjek, de máris fel kell pillantanom. — Cipőfűzőt tessék! — kiabálja egy kis fiú, miközben asztalom mellett elmegy. — Cipőfűzőt tessék venni! Tagadólag intek fejemmel és a másik oldalra nézek, mert hangos beszédet hallok. — Jó napot tanár úr! — hallom tőlem nem messze valakitől. — Hogy van? Egy sovány fiatalember, feketezsinóron cvikkerrel az orrán, elhanyagolt szakállal, fésületlen hajjal és lerongyolt piszkos ruhában áll ott. Kalap a kezében. — Még lehetne segíteni rajtam. Köszönöm. — válaszolta hidegen és miután nem kap semmit, a legközelebbi asztalhoz megy. Megáll, köszön és némán meghajtja magát. Pénzt kap. — Tanár úr, jöjjön ide! — mondják neki egy másik asztalnál. — Üljön le és igyék egy kávét. — Sok habbal, — hangsúlyozza a tanár úr. Leül és kalapját ölébe veszi. — Rágyújt? — kérdezte a vendég cigarettatárcáját elébe tartva. — Köszönöm. A pincér gyufát ad. — Egy melange sok habbal! — ismétli a pincér és elsiet. Mily élvezettel és mohósággal issza a kávét. Közben hosszú szippantásokkal szívja cigarettáját. — Ízlik? — A tejben nagyon sok feketekávé és nagyon kevés cukor van. — Mit csinál a politika? — A politika?... Ja, a politika nagyon is politika. Nem az igazi... Én helyesebben csinálnám. — Igazán? — Igen, — bólintott. — Sokkal jobban. Becsületesen. — Még egy cigarettát? — Köszönöm, — mormogja. A főpincér észreveszi, hogy hosszan nézem. — Egy kicsit bolond, — mondja. — Egyetemi hallgató volt, most koldul. Tanár úrnak hívják. — Színházi képes hetilap. Tíz fillér! — kiabál egy fiatalember és az orrom alá tartotta az újságot. — Köszönöm, — mondom kissé bosszúsan. Tovább megy és figyelmem most a szomszédasztal felé irányul, ahol egy feltűnően szálas ember áll kalappal a kezében. — Maga erős és egészséges, miért nem megy dolgozni? — kérdezi a vendég. — Nem tudok munkát kapni. — Nem kap munkát? Volna a maga részére egy kis házimunka. Akar fát vágni? — Nagyon szívesen. — Munkájáért kosztot és napi három pengőt kap. Meg van elégedve? — Igen. — Jó, akkor jöjjön holnap reggel nyolc órakor a lakásomra, — mondja a vendég. — Itt a címem — és egy kis papírszeletet nyújtott át. — El fogok jönni, — mondja a férfi. Mikor a kijárathoz ér, a papírszeletet szétszakítja és eldobja. Ismét az újságba temetkeztem, amikor valaki elém áll. — Szegény szerencsétlen... Egy cigányos kinézésű ember áll előttem, akinek az egyik karja hiányzik. Csonka karjára mutatva érthetetlen szavakat mormog. — Itt nem szabad koldulni, — mondja a pincér. A koldus haragosan elódalog. Öt percig zavartalanul ülök. Újra egy ember áll előttem. Fekete körszakállal, erősen hajlított orral és kalappal a fején. Héber imakönyveket kínál. — Hiszen nem is tudom olvasni őket. Vizsgálódó pillantást vet reám, majd a kávéházban körültekintve tovább megy. Egy jól öltözött fiatal kalapos asszony jön. Kis gyermek fogódzott beléje. Megállnak asztalom előtt. A fiatalasszony csinos, finom arca halvány és beesett. Látni, hogy beteg. Tüdővészes. Valamikor jobb napokat láthatott. Tekintetem a három év körüli szép szőke gyermekre esik. — Gyere ide kicsike. Tartsd a kezedet! — mondom. Állandóan egy doboz cukorkát hordok magamnál. Fogom a dobozt és tartalmát a gyermek kezébe üríteni. Több szem cukorka a földre esik, mert a kis kéz nem tudja befogni az egészet. A gyermek gyorsan lehajol, hogy felszedje. — Köszönd meg szépen! — mondja az anya. — Kö... sző... nem, — mondja a gyermek és tiszta szemeivel szégyenkezve rám mosolyog. Anyja szoknyájába kapaszkodik, aki továbbmegy. Megyek utána a szememmel. Fáj, mintha az én gyermekem lenne. Sajnáltam a beteget gyermekével. Nem messze a bejárattól még egy koldus áll. Egy hadirokkant két mankón, aki éppen egy vendégnek mutatja igazolványát. A kávéházban már alig ülnek. Órámra nézek és látom: dél van. — Fizetek! — Osztálysorsjegyet tetszik?... Osztálysorsjegyet tessék venni! Egy férfi hanyagul öltözve, feltűnően piros orral, áll velem szemben. Lehelletén is érzik az alkohol. — Biztos a főnyeremény, uram! — Igazán? — Ön nyerni fog. Bizonyos vagyok benne. De nincs már veszteni való időm. Ha nyernék mégis, szétosztom azok közt, akiket ma láttam. Vagy nem így szokás? 3 SZEDERKÉNYI ANNA. Szederkényi Anna írásaiban először hangzik és érzik föl becsületesen az igazság magyar író nőtársai között, hogy írójuk, az elgondolójuk, a művészük maga is nő. Becsületesen, tisztán érzik ez a nyilvánvaló igazság: igen, az életet, az embereket és a világot a nő szívével fogom fel s így adom elétek is. És ebből a nőiségből, mely különösen az előadásmód s a meglátás formáin és jellemén érzik szabadon, mindig melegen valami illat száll föl és szerteszét, valami egyébként mellékzöngéiben elemezhetetlen lazúr, amely cselekményt, alakokat, tájakat, bánatot és szenvedélyt, mindent bevon. Szederkényi Anna azért igazán elsőrangú tehetsége a magyar irodalomnak elsősorban, mert egész teljességében az alaphang mindig a nő. S ezzel a megállapítással már túl is vagyunk azon a ponton, ahol az író jellemét analizálni kezdenénk. Szederkényi Anna nem elemezhető, mert mindent egybefoglal. Az emberek futkosnak, harcolnak a maguk kis játékaik, szeszélyük, céljuk után, erőlködnek, forranak, összetörnek vagy győznek; a nő és a természet egyet tud csak. Fogan. Terem. Szederkényi emberábrázolása annyi más és más alakot formál, akárcsak maga az élet. De a cél és a konklúzió legnemesebben és legforróbb igazságában ezen a szón sugárzik föl: anya, Rozálka sorsán és Annánál, aki a másik asszony gyermekét a férfi elé vezeti, megilletődve és hangtalan áhítattal figyelünk, a nő nagyobb művész, ha igazán költő, mint a férfi, mert érzi az élet egyetlen célját. És értelemmel lehet igazítani a dolgokon, az embereken és a világon de maga a teremtés érzésből fogan. És minden élet és minden valóság... Szederkényi Anna a magyar írók legelső sorában áll. Érdekes, színes és meleg minden könyve a ma és az ember minden problémáján át. A magyar közönségnek nem kell beajánlanunk. Tudja ki ő. Mindig is fogja tudni. CHMEL ZONGORA-TEREM. Alapítva 1835-ben. Budapest, V., Dorottya-utca 7 (Hitelbank-palota). Bechstein, Bösendorfer, Grothan-Steinvveg, Prohsch és Steck világmárkák egyedüli képviselete és nagy választék egyéb gyártmányú zongorákban. Előnyös árak és kedvező fizetési feltételek! Hangolás, javítás, bérlet.