Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, 1930-1931 (64. évfolyam, 1-10. szám)
1931-02-01 / 6. szám
215 A tanterv Széchenyi fellépését s ezzel bizonyára az 1825. évet teszi a VII. és VIII. osztály választóvonalává. Ez ellen a felosztás ellen kettős kifogásom van. Az első az, hogy bármilyen tisztelettel és hódolattal vagyunk Széchenyi iránt, akinek igazi nagyságát költő, Arany János írta a legmélyebben a magyar lélekbe, az ő fellépése nem irodalomtörténeti, hanem politikai történeti korszakot nyit, márpedig az irodalomtörténetnek, mint önálló tudománynak oda kell törekednie, hogy korszakait irodalmi események, írók fellépése, művek megjelenése, jelöljék. De irodalomtörténeti belső okokból sem fogadható el Széchenyi föllépése fő választóvonalnak. A magyar irodalomtörténetben, mint tudományban már rég külön korszakká alakult az a rövid negyedszázad, amely Kisfaludy Károly föllépésétől Petőfi fellépéséig (1820— 1844) terjed, amelyet uralkodó két folyóiratáról, az Aurora és Athenaeum korának is neveznek, de amelynek közkeletű neve a nemzeti romanticizmus kora. Ezt az egységes, jól kikerekített korszakot, amelynek a napja Kisfaludy Károllyal kel és Vörösmartyval éri el delelőjét, nem szabad valahol az első felében, vagy akár közepén is megbontani, mert azzal irodalomtörténeti igazságtalanságot követünk el, Vörösmartyt, Bajzát, Toldyt nem szabad a maguk választotta és vallotta mestertől, Kisfaludy Károlytól elkülöníteni, mert ezzel tulajdonképen kegyeletlenségbe esünk. Ha azonban az Aurora és Athenaeum kora ilyen szorosan egybetartozik, ha Kisfaludy Károlytól Vörösmartyék el nem választhatók, akkor ebből egyenesen, szinte parancsolólag következik, hogy a ketté nem osztható, belső egységében meg nem bontható nemzeti romantikus korszakot egészben véve oda kell csatolni a VII. osztály anyagához és a VIII. osztály anyagát egy korszakos nagy irodalmi eseménnyel, Petőfi fellépésével kell kezdeni. IV. Jelenlegi fejtegetésemnek legfőbb céljához, módosító javaslataimnak a voltaképem központjához értem el, ezért itt megállok egy hosszabb lélekzetre és megpróbálom bővebben kimagyarázni magamat. Ha jól megfigyeljük a dolgot, itt csak egy nagyon egyszerű mérési, szakszerűbben, mérlegegyensúlyozási műveletet kell végrehajtani. Az új tanterv körülbelül 40 évet (1882—1920) adott hozzá a VIII. osztály irodalomtörténeti anyagához, tehát hogy az egyensúly fel ne billenjen, egy körülbelül ugyanakkora tartamú vagy legalább tartalmú időszakot el kell belőle venni és azt át kell tenni a VII. osztály mérőserpenyőjébe. Ez az elveendő, jobban mondva előretolandó időszak nem lehet más, mint a nemzeti romantikus kornak rövid negyedszázada. Ebben a felfogásomban megerősít egy már nyomtatásban is megjelent ötlet, a Gulyás Józsefé, aki a Protestáns Tanügyi Szemle 1930 novemberi számában, csak úgy röviden, mondhatni, megokolás nélkül fejezi ki azt a kívánságát, hogy a VII. osztály irodalomtörténeti anyagát ki kell terjeszteni a szabadságharcig, tehát valamivel tovább, mint ameddig az én javaslatom tervezi. Ez a tovább azonban kétszeresen is hiba, először, mert a VII. osztályra hárítja Petőfit, akivel én szerintem legalább két hétig kell foglalkozni, mégpedig nem az iskolai évnek a legvégén, mindennemű tananyagnak a torlódása idején, másodszor, mert ez a felosztás ismét politikai eseménnyel akar irodalomtörténeti korszakot határolni, holott nem győzöm eléggé hangoztatni, hogy irodalomtörténeti korszakok — amikor csak lehet — irodalmi eseményekkel kezdődjenek és végződjenek. A nemzeti romantikus kor bizonyára egyik legdúsabb, légtér-