Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, 1932-1933 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1932-11-01 / 3. szám

68 S varázsló bal kezét sárgán nyújtván felém, „Elveszel!“ — így ordít, s rémülést önt belém. De kárpitja alól a kék reménységnek A testvércsillagok mosolyogva égnek, Biztatván, hogy mennyből szállt belém a lélek, S ha elvész is e test, jobb részemmel élek“. (Csokonai : A lélek halhatatlansága.) Valóban jól érezted meg és jól sejtetted előre végzetedet, Csokonai Vitéz Mihály. Ifjúkorodban, virágzó években pusztultál bele az élet viharos tengerébe, nyelt el a h­aos. De csak a tested veszett el, jobb részed , a lelked, halhatatlanságot nyert. „Non omnis mortuus es, multaque pars tui vitavit Libitinam“ . Nem haltál meg egészen, sőt éppen a lényeges részed kikerülte az enyészetet. Hiszen emlékedet őrzi egy egész nemzet ; dalaidat éneklik, verseidet idézik szerteszét ez országban; hagyományaidat külön irodalmi társaság ápolja — és most ércbeöntött földi képmásod előtt a magyar középiskolák tanár­ságának egyeteme tesz tiszteletet és hódol mélységes megilletődéssel. Egykor Te is katedrát ültél ez ősi főiskolában és lelkesen hintetted az ismeretek magvait az ifjú magyar lelkekbe, s bár a sors mostoha keze vasvesszejével ideiglenesen el is űzött innen ez Alma Mater szerető kebeléről, de később megfáradt lélekkel és testtel ide tértél vissza e város falai közé, a kollégium közelébe és innen költöztél el az örök halhatatlanságba. Mi büszkék vagyunk Rád, mint egykori kartársunkra, de fennen dicsekedünk Veled országnak-világnak, mint az újabb magyar líra megindítójával és felülmúlhatatlan művelőjével. Ha valamikor iskolád puritán szelleme kénytelen volt megvérezni érzékeny lelkedet, gyógyítsa meg sebedet és engesztelje ki fájó sérelmedet ugyanezen iskolának szakadatlan tisztelete és az egész magyar nemzet áhitatos megbecsülése emléked iránt. Ez a koszorú, melyet az Országos Közép­iskolai Tanáregyesület nevében szobrodra most lehelyezek, legyen a bizonyíték arra, hogy az a „reménység, melyet magadnak boldogtalan­ságodban teremtettél s amelynek, mint védőangyalodnak, bókoltál untalan, nem hiába volt biztatód és Téged nem csalt meg“, mert „jobb részeddel“, emlékeddel, eszményeddel ma is és örökkön­ örökké élni fogsz ! 4. Vitéz Kőszegi Frigyes beszéde a hősök emlékművénél. Testvéri látogatásra, tisztességtevésre jöttünk. A mi jövetelünket nem előzte meg harangzúgás, sem ágyúlövések zaja; útvonalunkon nem emelkednek diadalkapuk, podgyászainkat nem hozzák társzekerek. Egyszerű napszámosok serege indult útnak, de ezek a napszámosok a nemzet napszámosai. A legigénytelenebb sereg, amilyen csak valaha lehetett, amely sohasem kér, csak ad, amelynek elégedetlen szavát nem hallja a világ, mert sohasem hangoz­tatja, de nemzeti jelentőségű munkájában mégis lankadatlan idealiz­mussal, a szerénység szürke kot­urnusában buzgólkodik ez az értékek között is megkülönböztetett érték : a magyar tanárság. Sokan voltak s még többen lesznek e helyen tisztességtevők, de a vérbeli rokonság stigmáit egyetlen csoport sem viseli oly fénylőn homlokán, mint ez a tábor.

Next