Orvosi Hetilap, 1857. július (1. évfolyam, 5-9. szám)

1857-07-02 / 5. szám

73 Miután tehát az alkar épszög alatt meghajtatott, a törvégek tehetségig közelittettek egymáshoz. Azután a kar ujjak hegyétől kezdve vállizületig bepólyáztatok. A felső törvég fölé jutó körmenetek kissé feszesebben alkalmaztattak, s a könyökizület több nyolcas pólyamenettel vétetett körül. Ezen száraz pólya fölé, hasonló módon, dextrin-olvadékba mártottat tettünk, s a kötést száraz pólyával fejeztük be. Végre a beteg karja háromszögű kendővel köttetett föl. A dextrin-kötés a föltevés idejétől számítandó huszonötöd napra eltávolíttatott. A törvégek tömött csontröggel valának egybe forrva. Örömünkre szolgált, hogy a könyökizület mozgási képessége nagy fokban korlátolva nem volt. A beteg ezután több hétre ismételve megjelent korodánkban, s folytonos szabályozott gyakorlatra a nevezett ízület szabadságát mindinkább növekedni láttuk. Combkonctörés. Sz. J. 8 éves pirospozsgás leányka. Dec. 13-kán több játszó társával a jégen csuszdogált. De öröme nem tartott soká, mert a jégnek iramodván bal tomporára esett. A gyermek jaj— veszéklésére oda sietek, — miután a sérült lábára állni nem tudott— ölben vitték szülői házához. A megrémült anya, azonnal korodánkba hozta gyermekét. A siránkozó leányka, folytonosan bal combját fájdította. Megtekintvén a panaszolt tagrészt, úgy tapasztaltuk, hogy az, iránya és idomában jelentékeny változást szenvedett. Nevezetesen: az egész bal alvégtag kifelé fordultnak, kimérésre pedig az ellenoldalinál két hüvelynyivel rövidebbnek találtatott. Továbbá a combkonc szokatlan helyen — felső harmadában, — szöglet alatt volt meghajtható. Ezen kórtüneteknek megfelelőleg, a csonttörés egyéb jelenségei is szembeszökőleg valanak kifejezve. A kórisme tehát következőleg hangzott: a Combkonctörés, annak felső harmadában.“ Azon körülményből, hogy a törvégek egymásfölé csúsztak, s annak következtében tetemes rövidülés volt jelen, ferde irányú törést gyanítottunk. Ezek folytán a legelső segélynyújtás abban állott, hogy a törvégeket hoztuk lehető szoros érintkezésbe, s a kifelé fordult végtagot, rendes irányába helyeztük vissza. De, hogy ezen helyzetben mégis tarthassuk a bántalmazott részt, egyszerű száraz pólyával begöngyölvén, az ép alvégtaggal együtt íkformán összehajtott s a térdaljba helyezett szervánkosra emeltük. Ezen nyugodott a csíp- és térdizületben tompa szöglet alatt meghajtott két alvégtag. A szervánkosra párhuzamosan helyezett végtagok még két kendővel, a térd és lábte izületben egymáshoz köttettek. Azonban a térd és boka közé kölcsönös nyomás kikerülése végett, gyapotvánkost is illesztettünk. Miután ideiglenesen igy biztosíttattak a törvégek, a dag leapadása s élénkebb fájdalom megszűntéig hideg borogatást használtunk. Nyolcad napra lelohadt a daganat, a fájdalom jóval enyhült, azért is az állandókötés alkalmazásához járultunk. E végből Dr. Mathysen, Richet által módosított enyves gipsz kötését olyaténképen tettük föl, hogy az alvégtag a lábujjak hegyétől, föl a combhajlatig s innen kalászkötés idomában a medence is a kötésbe foglaltatott. Erre mind a két alvégtag egymás mellé a Cooperféle kettős lejtősíkra helyeztetvén, a comb és alszár keskeny pólával az illető deszkához erősittetett. A lábat pedig olykormes véleményt, legszebb jutalmat szerezni. Tehát a reménylett viszontlátásig Isten velünk imán kötöttük a talpdeszkához, hogy az öregujj a térdkalács belszélével és a csípcsont mellső-felső tövisével egyenes vonalban állott. A tört-végtag kiméretvén az ellenoldalival egyenlő hosztnak találtatott. Nagy örömünkre szolgált, hogy az egyénke mindkét lábára föllépni és sántítás nélkül járni tudott. Kulc-csonttörés. Kulcs-csonttöréssel négy beteg folyamodott gyógysegélyért. A gyógykezelés azonban mind a négy esetnél többé kevésbé azonos lévén; elégségesnek tartunk a négy közös, egy esetet tüzetes tárgyalás alá venni. D. Gy. 57 éves, magas sovány testalkatú pesti cipész. Febr. 20-kán sebes mentében a sikamlós járdán elcsúszott, s bal vállára esett. Esés pillanatában erős roppanást érzett az illető zúzott vállizületben, mire igen élénk szúró fájdalom lepte meg őt, mely — állítása szerint — különösen a vállizülettől mellfelé sugárzott ki. A fájdalom nagysága s azon körülmény miatt, hogy balkarját emelni nem tudta, csak nagy nehézséggel volt képes a fagyos és síkos földről fölemelkedni. Erre a sérült, tehetetlen balkarját jobb kezével támogatva, egyenesen korodánkba jött. A beteg előadván a történtteket ruházatjára óvatosan leszedtük, s a következő kórtünetekre akadtunk: a külsérelem által kitűnően érintetett bal váll le volt sülyedve, az ellenoldalinál feltűnőleg alacsonyabban s a szegycsonthoz jóval közelebb állott. A kulcscsont közepe táján kiálló dudorban érdes élű, kemény, mozgékony, hosszúkás testet tapintottunk, mely alatt hasonló, éles szöglettel ellenálló test valt érezhető. A leírt két érdes test egymás fölött mozgatható volt. Ha pedig a fölkart átmarkolván, általa a vállat föl- ki- és hátrafelé nyomtuk, az érintett érdes pap csaknem egészen eltűnt. Ezen műveletek folytán tisztán kivettük a recsegést, mely kórtünetből, s a fen elősoroltak összegéből következtetve kulcscsonttörés jelenlétéről kétségünk nem lehete. És pedig ez esetben a kulcscsont testén találtuk annak minden tüneményét összpontosulva. Heveny, bonyodalmaktól ment csonttöréssel lévén dolgunk, azonnal a kötés azon nemének alkalmazásához járultunk, mely hason esetekben tanodánkban gyakran igénybe vétetik, s mely kötés — ceteris paribus — azon előnnyel is bir, hogy netáni bonyodalmak, zuzódások, sebzések esetében, a kulcs-csont táját szabadon fedetlenül hagyja s igy a hozzáférhetést tökéletesen megengedi. Nevezetesen az érintett kötés által a bántalmazott oldali kar részére oly tokot képezünk, mely azt tökéletes nyugalomba rakoncázza, s nem engedi, hogy az illető kar alá vagy mellfelé kitérjen. A szóbeli kötés pedig következőleg hajtatik végre: Mindenek előtt a törvégek egyesítéséhez járulunk. — A beteg rámnélküli székre ül. Egy segéd háta mögé áll a sérültnek. Most ezen segéd jobb lábát a székre emelvén, térdét a beteg hátának feszíti, s a külön-külön átmarkolt vállakat, fokonkint növekedő erővel hátfelé vonja. Mialatt a műtő a beteg előtt áll, s jobb kezével átmarkolván a könyökizületet, a fölkart fölki- és hátfelé tolja; balkezével pedig a törvégek egybeillesztésén fáradozik. Mi megtörténvén, a sérült oldali fölkart, a könyökizületben éles szöglet alatt meghajtva annyira emeljük föl, telkedünk, midőn az orvosi kar, a pesti orvosi rend fénycsillagai karolák föl az emberiség javára és magyar , tudomány szilárdítására ihlett képen fölélesztett szent ügyet. Áldás lépteikre a nagylelkű vállalkozóknak és hívottaknak! Reméljük, hogy a kórbonctannak és orvos-törvényszéki eseteknek is, nyitand a tisztelt szerkesztőség bőségesebb tárlatot, hogy e szerint az orvosi kar korodáiban, és a többi kórházak termeiben boncolt hullák eredményeit, az orvosi rend és pedig külön az állomások hivatalos osztálynak, minden esetre vezérfonalul és eszmeidézésül szolgáló, kór- és törvényszéki adatok biztos forrásául szolgálhassanak. Üdvös lenne, a magas kormány által kiadott utasító vizsgálati szabályokat, egy füzetben közre bocsátani; — egyébként ezen célhoz leginkább nyújthatna emeltyűt, a magyarul értesítő orvosoknak, Nördlingenben 1853-dik évben kiadott: „Materialien für die gesammte Physicals-Geschäftsführung in 10 Ab T B. 1857. Jun. 24-én. Van szerencsém a t. szerkesztőségnek az 1855—ik évben dúlt Cholera-járvány vázlatát, átszolgáltatni; — nem alkalmatlankodtam annak gyógyoldalával, miután arról a tudósításokkal német lapok úgy is telték. Azonban magányközileg értesittetem, hogy az érces és léles vegyeket betegeink nem bírták el; a hányást nyákos olajos fejetekkel, mákonnyal, a hasmenést timsóval párosított hasonló vegyelékek szüntették meg, nem hűtött állapotban; a görcsöket langyos fürdők nem egyszer enyhtték. Az ,,orvosi hetilap“ megjelenésén mindenki örvend, és annak virágzaadásán a mostani szellemültségnél épen nem ké s.