Orvosi Hetilap, 1858. július (2. évfolyam, 26-29. szám)

1858-07-04 / 26. szám

407 408 alanság szinte észrevehető; annak első időszakában tisz­­án láthatni miszerint: először a nyelcsap tapad a garathoz melyet a szélek követnek, s midőn a lágy szájpad maga­san fölemelkedett, elölről hátra mélyen sülyed az le s a nyelcsap egy kigyómozgást csinál, úgy, hogy vége fölé sántorodva utoljára csúszik le. A jeles bécsi tanár Schuh egy hasonló esetet ész­lelt és irt le f.­é. január havában azon különbséggel, mi­szerint azon esetben a nagggyá fejlődött álképlet a része­ket nevezetesen széttolván, azoknak éptani működésében is zavart idézett elő, s a beteg nem volt képes minden hangot tisztán előállítani. Az esetet azonban egész ma­gasztos tudományos elragadtatással állítja elő, s fölhozza azon következtetéseket is, miszerint a szopáshoz a száj­üregnek az orrtóli tökélyes elzáratása igényeltetik, mily szövevényes mesterséges mozgással kénytelenek a farkas torokkal született csecsemők a kemény és lágy szájpad hézagát elzárni, mit csak a nyelv­ egyik szélének a hi­ányba történő betolulása által képzelhetni. Miért tökélytelen a hasadt lágy szájpadnál vagy an­nak átszóródásánál a beszéd, most világos lesz előttünk, minekutána látjuk , hogy a hang képzéséhez az orrüreg­nek a szájüregtőli tökélyes elzáródása szükséges; s a lágy szájpad-varrat eredményének árnyékoldala — t. i. a tö­kélytelen beszéd a lágyszájpadnak tökélytelen érmécessé­­ge és mozgékonyságában keresendő. A leirt eset érdekessé válik még a véghezviendő orrszárny képzése által, melyet a fölkarbőr áttétele által kisérendek meg visszapótolni. (Folyt. köv.) AZ EBDÜH (HYDROPHOBIA) EMBEREN. Dr. Sasstól. Nem lesz érdektelen s viszonyainktól épen nem elütő , ezen tárgygyal egy kissé komolyan foglalkozni. Annyival inkább nem , mert alig van orvosrendőrséggel biró ország, hol az ebdüh gyakrabban fordulna elő mint nálunk s igy több alka­lom nyílnék tanulságos adatok szerzése s felhasználására. Más részről alig van a tudomány mezején tárgy, melyet hagyomá­nyos előítélettel terhelten, oly titokszerű homály borítana, mint az említettem nyavalyát. Ezért is itt a kuruzsolásra tágas tér kínálkozván, az előítélet által fölkarolt ámítok elterjedt orvosi hírnévre tesznek szert. Ki ebben tán nagyítást lát, ám hallgassa meg a műveit s nem műveit osztály vélemény nyi­latkozatát. Én tíz év lefolytában öt kifejlett ebdührohamot észleltem, mely esetekből merített tanulmányomban ha nem találand is az olvasó úrat s meglepőt, legalább megjegyezheti azt, hogy a félretett tárgyak szellőztetése néha igen-igen szükséges. Az ebdült máskép víziszony, jelen nézetek szerint mérge­zési idegbajnak tekintetik, mely kiválólag a nyúl­agyból kilépő bolygideg egyes ágazatai folyamában külölvén magát, ezen után, a visszahajlás (reflexio) törvénye szerint , a dühanyag fölszívódása következtében hozatik létre. Ezen magyarázat kielégítő volna, ha a dühanyag természetét, felszívódásának idejét és törvényeit ismernék s ha ezen felszívódás által létre­hozott idegműködési zavar — mely a nyelő-, légző-, vérmoz­gató- s tápszervek ideg­uralmában mutatkozik — nem képezné azon csomót, minek megoldására a tudomány eddigelé kép­telen. — A megtörtént harapás és a düh kitörése közti időszak változó. Öt esetemnél legrövidebb volt 21 nap, leghoszabb 9 hónap. — A lappangási időszaknak (stadium incubationis) ily változékonyságát sem az életkor sem a testalkat vagy ivarkü­lönbségből , sem a sebzés foka s helyzetéből következtetni nem tudom. Ezen idő alatt az egyén , ha a veszélyt érettsége műveltségi fokozata s a képzelődés élénkségénél fogva sejti vagy arra figyelmeztetik — valódi lélekbeteg. Ily állapotban az egyén félénk, magányba vonultan bizonytalan sorsa felett aggódik. Alvása nem üdítő, nehéz álmoktól zavart. A bűbá­jos szavú kuruzsoló s ennek titkolt szerei iránt bizalmas. Nincs borzasztóbb látvány mint az ily szerencsétlen lélekállapota. Szolgáljon erre K . . . József I . . . lakos esete élőpéldaként. 1850-dik évben megjelenek S ... Juli 16 éves leány dühös eb által okozott sebjének szerelése végett. A község jegyzője figyelmeztet, hogy a felnevezett egyén ez előtt 5 hónappal szinte egy dühös eb által jön megmarva s akkor baját eltit­kolván , azóta sintődő, szótlan, a magányt keresi s naponkint kijár az erdőre azon fűnek feltalálása végett, mely álmában megjelent s mitől gyógyulását várja. Magamhoz hivatván, előttem állott egy közép termetű s korú, halvány szinü s be­esett arcú egyén, kinek bágyadt pillantása a lélek szenvedé­sét árulá el. A fél hüvely hosszú heg a jobb kézfejnek kü­lol­­dalán a kis ujj szülése felett látszott. Fájdalom nélküli. Rajta a bőr a rendesnél véresebb, fénylő. Előadja, hogy a megma­­ratás után a sz . . . helyi javoshoz *) ment, ki neki oly gyógy­szert adott mire tücsök alakú állatkákat **) vizelt ki; azon­ban gyógyulását mind az ideig nem reményli, mig az álmá­ban látott fűre nem akad.­­ Az egyén valóságos mélakórossá (melancholia) vált s mint ilyen 4 hónap múlva a dühroham­tól mégis lehetett s 60 óra eltelte alatt elhalt. Rohamja csen­des, dühöngés nélküli volt. A könyvekben írva van, hogy a kórlappangási időszak­ban s a kitörés előtt helybelileg a hegeken: vörösség, dag s a gerincoszlop felé nyilamló fájdalmai­ mutatkoznának. Meg­lehet. Én ez irányban minden esetnél kutatva sem győződ­hettem meg. A heg igenis a dühroham alatt vörösebb mint egyébkor, mert az egész bőr edényei duzzadtabbak. A­mint a düh kitörőfélben van, a fenebbi kedélyállapot beáll oly egyénnél is, ki a kórlappangás idejében ettől mentes volt. A gyermek kedvetlen, ingerlékeny, játéka nem mutatja, lefekülni készül, aludni vágyik, de miből egy ijesztő álom közben csakhamar fölriad. A felnőtt egyén izgékony, aggódó. A víznek a kortyantón át lenyomása nehez­ült. A legcseké­lyebb léghuzam kellemetlenül érinti. A mell szorul, a légzés szabálytalan, sebes. A bőr hőfoka emelkedett, az érülés sza­pora hullámzó. A szem köthártyájának edényei belöveltek, a tekintet nyugtalan. A tagmozgatás szélesen történik. A be­széd fecsegő, a szájban fehér, szivós nyál. Később a nyelés lehetlenné válván, ennek kísérlete, fénylő tárgyak megpil­lantása, véletlen zörej és léghuzam mint izgatmányok hatnak és görcsös légzést, derme (tetanus) alakú megrázkódást idéz­nek elő , dühöngésre hajlandó kitörések mellett. Az ily kitö­réseket rendesen rövid, látszólagos nyugalom váltja föl, mig a roham tetőpontját érvén a dühöngés folytonossá válik s csak vég­kimerülésnek ad helyet. Mily fokozatú az ideges izgalom, tanúsít­ja egy betegem, kinek ágyánál négy óráig ülvén, ez idő alatt leg­alább hatszor elkezdé kortörténetét beszélni s valahányszor ki­mondandó vala, hogy őt a kutya marta meg, mindannyiszor lég­zési s­zerme-alaku görcsöktül lepetett meg. A testnek ilyszerű rázkódásai közben a lélekműködés is megzavarodik. Gyermekek s a fenebb említett mélakóros külemü egyéneknél a dühöngés he­lyett, fájdalmas légzési görcsök, derme alakú rohamokkal párosultan, továbbá levert kedélyállapot, jőnek elő. Ily ese­tekben a kór csendesebb alakját mind­végig mégis tartja. Kórbonctani észleleteim nincsenek. Tudván tudjuk, hogy a nép ilynemű kutatások iránt ellenszenvvel viseltetik. A se­bek , ha a dühroham kitörte előtt be nem gyógyultak, a roham alat­t sötétebb színt öltenek magukra, de nem érzékenyebbek min­t előbb , ha már behegedtek, sem rajtuk sem a környéki felsz­ívóedények fonatán, valami különös kórtünetet nem ész­­lelhe­tni, valamint közvetlen a dühanyag beoltása (harapás) után sem. A dühanyagot egyedül a bőrnek sértésével olthatni be *) Javosnak hívja a nép a kuruzslókat. **) Bizonyosan kőrisbogár-port vett s ez a hólyagra izgatólag hatvan, véralvadékok ürittettek ki.

Next