Orvosi Hetilap, 1860. június (4. évfolyam, 23-26. szám)

1860-06-03 / 23. szám

egyénre esik két pokol­var-gyógyító bánya, mégis egy évtized alatt száznál több pokolvar-eset volt sze­relésem alatt. Megjegyzendő, hogy a közelebbi 3 év alatt, mióta tavainkban sem árvíz sem esővíz nem volt, sőt a nagy szárazság következtében kútainkból is ki­apadt a víz, mind a váltólázi, mind a pokolvári esetek száma kevésre apadt. Hogy hozzám miért jött a nép a bányák mellőzésével is, annak egyik megfogható oka az, hogy ezen nép közt születtem és nőttem fel, ösmertek mint gyermeket, ösmertek mint diákot, mint hitszónokot, akartak ösmerni mint orvost is. Midőn mint orvos haza jöttem, barátim rokonim s ösmerősim közé, nem akartam feltűnni mint sokat jelentő , hom­lokáról terjedelmes sugárokat lövellő üstökös, mely megfejthetlen titkaival rettenti a föld együgyű­ népét. Tudni kell bánni a magyarral, különösen a köznéppel. Egy bizonyos fokig való leereszkedés a titok (Arca­num sed non duplicatum, imo triplicatum) az, mit nem tanít az iskola. Szóval, a bizalmasan hozzám folyamo­dó nép alkalmat nyújtott a kísérletre. Mint újoncz azon kezdtem mit tanultam : keresztbevágás, kiégetés, láb­ellenes gyógymód sat, későőbb „sine auctoritate“ belső szerekhez folyamodtam, keresvén specificumot. Minda­mellett hogy a higany-iblanykészítmények, alteran­­sok, hódítók seregeiből a hősöket állítom ki, láttam hogy minden törekvésem hasonlít egy ismeretlen vár ostromához, rombolunk, éheztetünk 6 hétre, de volt esetem hol 3 hóra a­nélkül, hogy a csont meg lett vol­na támadva, nagy pusztítás után feladta magát az el­len. Mert kérem alázatosan igen tisztelt ügytársaimat, kik onnan a magasról, hegyes erdős vidékről írnak a ragály által származott pokolváras körfolyamatról, —­mit nemcsak lépfenében elesett marháktól, hanem ro­hadt emberhulla bonczolásánál, vagy gyermekágyas hashártya-méhlábnák­ (metroperitonellis puerperalis) belső vizsgálatnál (?) ragály útján elkaphatunk, — nem olyan pokolvar ez az alföldi önkénytes, hogy ha a kék, fekete hólyagot vagy fekete sömörként támadt pörköt kivágjuk vagy leégetjük, megszűnnék a pokolvar-kór. Volt sok esetem, hol tovább terjedt a fenésedés min­den vágás és égetés mellett is. De még a tallérnagy­ságú, többnyire az arczon székelő, kemény feketepör­­kü, s már az izmokban is fészkelő, a feszes, vérpiros­ra dagadt környékben besüppedt pokolvart talán nem is volna czélszerű késsel kilékelni. Sőt vannak esetek, hol nem is lehet vágni, például tudok esetet, hol az orrlyukban a lakhártyán fészkelt a pokolvar (saját nővéremnél), tudok más esetet, hol a hereborékon, másikat hol a makkon támadt. No de elvégre az ártat­lan kinal mindezeken csodálatos módon segít, még ta­lán biztosabban mint váltólázakon. Most már lássunk számos összevágó eseteim közöl néhányat, melyekből következtetve bátor voltam azon véleményemet ki­mondani , hogy a pokolvar embereken önkényt is tá­madhat , némi rokonsággal lévén a váltólázhoz; egy­szersmind hogy mind az önkénytes, mind a fertődzés vagy ragály által beoltott pokolvar ellen hatályos a kinal. — 1854-ben, September hóban B. M. juhászhoz hívattam, kinek a berék-varrányon támadt fekete hó­lyag következtében 36 óra alatt nemző szervei, lá­gyék tájai, a c­omb belső felülete megfeketedve, fené­­sedve voltak, s a már elkésett orvosi segély mit sem használhatva 48 óra alatt a beteg kimúlt. Kérdezve a halott nejét, mi betegségben szenvedett leggyakrab­ban az elhunyt, az felelé: „12 éve már, hogy minden nyáron 3 hónapig negyednapos hideg lelte a meghaltat, sohasem vett orvosságot.“ Megvizsgálva a lépet, azzal a hasnak nagyobb részét telve találtam. Ekkor jutott először eszembe, hogy a pokolvar (lépfene) a váltóláz­zal s a lépdaggal bizonyos viszonyban lehet. — Nehány nap múlva egy paraszt nő jött hozzám Cs. S., kinek hüvelykén pokolvar volt. Kikérdezem, miféle beteg­sége szokott lenni, azt felelé: gyakran leli a hideg, — most 2 vagy 3 hete, hogy elmaradt a hideg orvosi szer nélkül. Rendeltem neki kínait labdacsokban s hosszas kérésemre, biztosítván hogy sem az orvossá­gért, sem az orvosnak nem fizet, beszedte a labdacso­kat. Harmadnap eljön a nő hozzám mosolyogva: „no uram egy csepp baj sincs — az ujjam és a karom is megapadt, a fekete hólyag pedig elvált, hanem nem a pirula használt, mert se nem hánytatott, se nem haj­tott , hanem más; — a sótalan köleskása, a mivel bo­rogattam. Ezen eset óta a sótalan kásának mit sem tu­lajdonítva, minden pokolvart belsőleg kinallal gyó­gyítok. — Arra nézve, hogy önkényt minden ragály közbe jötte nélkül támadhat emberen a pokolvar (erre különösen csak 3 év óta figyelvén) csak néhány esetet, hol magam is tökélyesen meggyőződtem, említek meg. 1856. julius hóban F. E. delnő 8-ik hónapos terhével kap közép- és nevetlen útján pokolvart. Két nap pokolvar gyógyító hires banya kezeié, de a dag, fájdalom s az átalános rosszullét súlyosabbá válván, én hívattam a beteghez: kínait rendeltem aloe és rha­­barbarával összekötve. 24 szemer elfogyásával 48 óra múlva láz, láb, fájdalom megszűntek, s a pokolvar el­vesztő sajátságát. A fenés rész leválva 3 szemet pokol­követ­­ obon zsírra rendeltem az elpusztult részek szemcsésedése elősegítésére. 8-adnapra csekély heg­yegy — jelenleg már nem is látszékony maradt hátra. Ugyanezen nő 1858-ban julius hóban váltólázban szen­vedett — de különös ellenszenve lévén az orvosi szer­hez, orvosi segélyt nem vett igénybe, s 3, 4. paroxis­­mus után a láz elmaradt. Körülbelül két hétre a jobb kéz névtelen útján lencsényi kékes hólyag nagy fájda­lommal, lázzal támadt. Délután 5 órakor hivatva, ren­deltem 16 szemet kínait. Egész éjjel szedve az orvosi szert — másnap reggeli 9 órakor jó kedvvel fogadott. Hogy a kinal jelen esetben abortive működött a po­kolvarra abból láthattam, mivel amellett, hogy a láz megszűnt, a karban és hónalj­mirigyekben­ szúró fáj­dalmak elmúltak, a hólyagot környező piros dag s a hólyag maga elhalványodott. A másnapi felfakadás után alig lehetett az irhában is a fenésedés nyomát látni. Hogy pedig ez, a csak az orvosi szerelés előtt 16 órával támadt kékes hólyag pokolvar volt, azt leg­jobban bizonyítja ugyanaz, ki azelőtt két évvel szen­vedett nagyobb pusztítást okozó pokolvarban. Hogy semmiféle döggel érintkezésbe nem jött, annyival hi­hetőbb, mivel csirkét sem bont, bízván azt szakácsné­­jára. — 1858. martius hóban, B. K. ur szabolcsmegyei

Next