Orvosi Hetilap, 1861. február (5. évfolyam, 5-8. szám)

1861-02-03 / 5. szám

83­84 fellépte mellett és kezdetben a 15-dik, sőt 8-dik nap-­­­pal veszi kezdetét az úgynevezett „visszaesés“. Kedve­ző körülmények közt, a járvány enyhülésével és a be­tegség gyógyulása felé, a 22-dik vagy 29-ik nap nyi­­tandja meg az új rohamok sorát. Igen kedvező körül­mények közt oly vidéken, hol a láz csak szórványosan tűnik fel, a 29-ik nap a leggyakrabbi. A 29-ik nap után csak igen ritkán mutatkozik meg egy-két lázas mozdulat és rendetlen roham, melyre a betegség min­den további szerelés nélkül elmarad. Ha tehát 4 — 6 hét roham nélkül múlt el, jogosítva vagyunk a beteg­séget gyógyultnak nyilvánítani. Minden ezen idő után fellépő roham új megbetegedésnek tulajdonítandó, mint a­milyennek magát már azáltal is nyilvánítja, hogy megújult hevességgel, egészen eltérő kórjelekkel és nem a szabályos napokban áll be. Azon kórgerjesztő okok, melyeket e visszaesések miatt vádolni szokás, p. o. megh­ütés, étrendi hibák, indulati gerjedelmek, csak igen alárendelt szerepet játszanak itten. Legfölebb is annyira lehetnek befo­lyással, hogy egyes esetekben a roham miattok még oly időben fejlődik, hol az különben a kór gyógyulásrai hajlamánál fogva többé nem ismétlődött volna. De általában véve e nevezett okok befolyása az úgyneve­zett visszaesések előhozatalára épenséggel meg nem kívántatik. Annyi befolyásuk is lehet, hogy az új ro­hamok egy vagy két nappal korábban, vagy nagyobb hevességgel állnak be, mit egyébiránt ilyenkor bár­mely erősebb külső hatály okozhat, p. a havi tisztulás beállta a visszaesést megelőző utolsó napokban, sőt láttam esetet, hol a fog kihúzása a különben rendes időben megjelenő láz visszaesését két nappal sietteté. Miután tehát a visszaesés fogalomzavaró elneve­zése meg nem tartható, a rohamok egymásután követ­kező sorát ezentúl rohamkörnek (Cyclus paroxys­­morum) fogom nevezni. Igen kívánatos volna oly szerrel bírni, mely a láz egyszeri elmellőzésével a rohamoknak végkép­p vé­get vetne, úgy hogy új rohamkörök , visszaesések nem következhetnének és a betegség szinte egy ütéssel le volna győzve. De fájdalom ily szerrel eddigelé nem bírunk sem a kínal, sem a mireny, sem egyéb bár­mennyire kitűnő gyógyszerben. Létezik azonban egy mód a váltólázt biztosan, könnyen és a betegnek minden utódaja nélkül végkép meggyógyítani, ez pedig nem más, mint a rohamok azonnali megszüntetése a­hányszor mutat­koztak. Erre ugyan minden lázellenes szer alkalmas, de miután a kinal a rohamokat leghamarább s legbiz­tosabban szünteti meg, legalkalmatosabb a kinal. Korábbi czikkemben taglaltam a módot, miként távolítható el a láz leghamarább és legbiztosabban e szer által. Mihelyt tehát a roham elmaradt, a szerelés­sel is azonnal fel kell hagynunk, mert más hatása nin­csen. Utó gyógybánás a lázra nézve felesleges és ha­szontalan (?). Elsoroltam ugyanakkor azon számos kö­rülményeket, melyek alatt a láz visszatérni nem szo­kott. De ismétlem, nincs szerünk vagy mó­dunk, mely képes volna egy új rohamkor vagy úgynevezett visszaesés (Recidiva) b­e­­léptét meggátolni. A kínai ismétlése, még a roham elmaradta után is, zsongitó, olvasztó szerek nyújtása, szigorú vá­lasztékos étrend, a hús s más rész hírben álló ételek­től való tartózkodás, a lázra nézve tökéletesen ez él­ és haszontalan, sőt inkább ártalmas, minthogy haszonta­­lan gyógyszerek adagolása a szervezet hasznára alig lehet, szűk étrend pedig a táplálákozást aláásván gyöngíti, mindkét eljárás a beteget türelmetlenné te­szi, sőt, miután a rohamkörök ennek daczára ismétlőd­nek, elvégre kétségbe ejti. A kinal nyújtása kis adagban, naponkint vagy bizonyos napokban, a 7-ik, 14-ik sat. napon, először a teljes adag felét, azután negyedrészét s így tovább, ép oly haszontalan mint semmin nem alapuló bíbelődések, és van elég alkalmunk látni, hogy kezdi meg a láz annak idejében új köreit, a kínai ideiglenes siketségig folytatott használata mellett is, fel se vévén az orvos­nak e mesterséges fáradozásait. Lehetséges volna ugyan épen a várandó új ro­hamkor előtti utolsó napon adott teljes adag kínál ál­tal a lázt megelőzni, ha az órát, melyben a roham be­­állani akar, annyi valószínűséggel gyaníthatnék, mint a napot. De ez állandó nem lévén, jobb az úgyis min­dig gyönge első rohamot elvárni, annál inkább, mert a keserű szer sikeretlen bevétele a betegnek kellemetlen, és kéntelenek is vagyunk annak jó kedvét fenntartani, tudván, hogy még a várandó rohamkörökben e szerre szükségünk lesz. Csupán, ha oly rendes lázzal volna dolgunk, mely már több körben még az órát is meg­tartotta, érdemes ily kísérletet tenni. Ellenben a láznak a roham megszűnte után még folyvást tartó kísérő- és utóbajai szerelést s az élet­mód és étrendre nézve tekintetet követelnek. Csorvás állapot, vagy gyönge emésztés olvasztó és zsongitó szereket s szigorúbb étrendet igényelnek, annak tekin­tetbe vételével azonban, hogy most az előhozó ok meg­szűnt s azok önmaguktól gyógyúlásra hajlanak. Vér­­hiány, lép- és májdugulások s lábok, súly, vizkór: az alkalmas szerelést kivánják. De hol a rohamok meg­szűnte után épen semmi beteges kórtünet nincs jelen, vagy csak csekély csorvás jelek, kis gyöngeség sat., ott egyáltalán semmi gyógyszer nincs helyén és nincs okunk a beteget étrendi korlátozásokkal kínozni. Tér­jen vissza szokott életmódjához, élhet mindennel, mit emésztési tehetsége elbír, még az elhírhedt dinnye, zöld kukoricza, hal­­at, sem tilos neki, sőt még kicsa­pongás által is csak annyiban okozhat magának bajt, a­mennyiben tán gyöngített testi ereje őt hajlandóbbá teszi e betegséghez, mint egészséges korában. A láz visszatértére mindennek semmi, vagy felett csekély befolyása lesz. Nem épen szükséges, hogy a kezdő rohamkörre egy második rohamkör következzék. Könnyű s nehéz rohamok után, akármily szabványúak legyenek, elma­radhat a láz végképen, és igen téved azon orvos­ai a szerencsés kimenetet gyógyszerének vagy gyógymód­jának tulajdonítja. Ez a fenn elősorolt körülményektől

Next