Orvosi Hetilap, 1861. június (5. évfolyam, 22-26. szám)
1861-06-02 / 22. szám
síkjáról a szemhártya felé kiemelkedő condylomaszerü rög belsejében rejlenék ? — Ennek valószínűségét én mindjárt eleinte átláttam s azt ki is jelentettem, mert másként sehogy sem tudtam kielégítően megfejteni a szaruhártyának s még annál kevésbbé a szivárványnak élesen kifejezett kórtüneményeit. A szaruhártya beszüremletét (Infiltrat) talán még lehetett volna helybeli sértés következményének tekinteni azon esetben is, ha az idegen test a szembe be sem hatott, hanem a sajátságos, körülírt, kis fokú szivárványláb egyrészt, s a függölyszerű képlet annak felületén másrészt csak azon feltétel alatt voltak egymással megegyeztethetők , ha a látszólagos condyloma nem más mint az idegen testet betokoló izzadmányrög. A szivárványhártya szövetének egy beléje hatolt s helyzetében meg nem maradó idegen test által okozott kisebb vagy nagyobb fokú sértése vagy izgatása okozhatna ugyan többé-kevésbbé súlyos szivárványlábot, látaszűkületet sat., de ennek hiával nem idézhetne elő körülírt helyen oly tömeges izzadmányt, minővel itt lenne dolgunk. S miként is képzelhetőnk, hogy az idegen test, mely a szaruhártyán mindenesetre csak kis sebet ejtett, miután a csarnokba s a szivárványba erősen behatott, a csarnokból ugyanazon a seben ismét kiszabaduljon ? Ily körülmények közt legtanácsosabbnak látszott várakozni, miután néhány nap leforgása alatt a tünemények eloszlásával s netalán a csapolás segélyével, vagy az izzadmánynak szerválni kell, és az idegen testnek állandóan betokoltatnia, vagy pedig többékevésbbé heves kiküszöbölési folyamatnak bekövetkezni és tályognak a szaruhártyán képződni. Az utóbbi a legnagyobb valószínűséggel bírt, mert a följebb leírt szaruhártya-homályt — gyors támadása, sárgás színe, nagy tömöttsége és homályossága, de kivált az említett központos gyűrű miatt, — már az első vizsgálatnál sem lehet másnak tekinteni mint tályognak (Abscess). Ehhez járul hogy a hypopionnak, ámbár alig látható nyoma a mellső csarnokban lerakodott izzadmány genyes olvadásrai hajlamát minden kétségen felül emeléni . Ezt a betegnek hanyatfekvést ajánlottam, az izgatottsági tünemények csilapítására néhány nadályt rakattam füle mellé és gyönge hasüritöt rendeltem. Másnap a bár még mindig nem nagy fokú genyszem mindenki által könnyen volt fölismerhető; a híg geny a fej oldaltartásánál a súly törvényeit követte. A gyűrű a szarutályogban sokkal élesebben tűnt ki, a tályog középső része egyenetlen, puha, domborúbb és sárgább lett. Az izgatottság jelenségei jóval alább hagytak. Harmad napra — a sértés hetedik napján — a genyszem csekélyebb, fájdalmak pedig már alig voltak jelen. E helyett azonban a belső tályoggyűrű közepén új tünemény lépett föl, mely a kór ismét a legfényesebben igazolt. Az átázott, sárgás, könnyedén benyomott tömeg közepén tudniillik, úgy az ablak mint a lámpa ferde világításánál, tisztán volt kivehető egy tűhegynyi nagyságú, érczfényű pont, mely a kupakszálka jelenlétét minden kétségen túl emelé. Az idegen test megfogására s egyszerű kihúzására nem is gondolhattam, miután az aranyporhoz hasonló, napfényre jött pici darabot megcsípni sem lehetett volna; ellenben bizton lehet várni, hogy az ily körülmények közt veszélyes sőt kivihetetlen műtét, a bevonó szövet gényes olvadása s a szálkának ez által eszközlött, erősebb kitolulása következtében mindinkább biztosabbá és könnyebbé fog válni. A hengerdedrög a csarnokban ez alatt piszkos-barna színt öltött s előbbi kerek körülírt alakjából sokat vesztett, biztos jeléül annak, hogy a genyes olvadás növekedésével a kupakdarab tökéletesen napfényre jönni és alakjának megfelelő műtéti behatást fog lehetségessé tenni. A beteget jobb észlelés végett a gyermekkórház szemészi osztályára vétettem föl, hol várakozó gyógybánás és atropin becsöppentések mellett még négy napig lestem a kór további lefolyását. Heted napra az első bemutatás után, a sértés tizenegyedik napján végre hozzá foghattam az idegen testnek műtét általi eltávolításához. A tünemények aznap a következők voltak. A szaruhártyatályog most csekély, nagy kölesszemnyi mekkoraságú, tökéletesen kerek alakú fekélylyé változott át. A fekély alapja szenyes sárgás-fehér színű, átlátszatlan, pépszerű és bolyhos; közepe táján tisztán érczfényű, porondszem nagyságú test látható, mely az Anel-féle kutaszszal érintetvén ércztapintatisnak bizonyul, csipeszszel azonban meg nem fogható. A szaruhártyahomály a fekély határán éles széllel végződik s a csarnok képletei egészen tisztán szemlélhetők. Ha a mellső csarnokba alulról fölfelé tekintünk, fekete lapos testet fedezünk fel, mely a csarnoknak ezen részét ellenző módjára két félre osztja, éles széleivel a látának s a csarnok kerületének, lapjaival ellenben mindkét oldalt ferdén a látatágulat által keskenynyé vált szivárványszélnek lévén fordítva. Érezményt rajta észre nem venni, de ép oly kevéssé látható izzadmány ezen ellenző-féle testen, vagy a szivárványhártyán, vagy a mellső csarnok alapján. Az izgatottsági tünemények igen jelentéktelenek. A beteg hangyhólyaggal érzéketlenné tétetett. Ezt — mellékesen legyen mondva.— fiatalkorú egyéneken teendő szemműtéteknél nehezen tudnám nélkülözni. A pillarézs ruganyos kettős szemhéj tartóval fölnyittatott, a szemteke fogas csipeszszel szilárdítva lett. Miután az idegen test akként íkeltetett be, hogy a fekélyben csupán hegye jelent meg, többi teste ellenben a szaruhártyától a szivárvány felé ferdén s minden esetre elég meredeken terjedett el, legkivánatosabbnak s egyszersmind legtanácsosabbnak látszott azt ugyanazon az úton eltávolítani, melyen a szemtekébe hatott, tudniillik a szaruhártya azon hézagán át, melyen egyik vége napfényre jött. Ennek eszközlésére a szarumetesz (Keratotom) hegyével a fekély alapjába behatottam s a sebet úgy a szaruhártyaszél felé mint ellenkező irányban is tágítottam. Ezen óvatosan véghez vitt — összesen mintegy vonalnyi hosszú — tágítás azonban nem bizonyult elegendőnek, mert midőn a testet csipeszszel meg akartam fogni, ezt a körülfekvő szövetek durva rongálása nélkül nem tehetem, a test egyáltalán nem változtatá meg állását a csarnokban, s a víznedv