Orvosi Hetilap, 1864. június (8. évfolyam, 23-26. szám)
1864-06-05 / 23. szám
371 tapasztalati rendszer szerint alkalmazva megtagadják szolgálatukat. Ily körülmények közt, ha a szigorú észlelés tanúsítja, miszerint az életveszély nem annyira a vér nagy fokú szénsavas megmérgezése okozta átalános erőhanyatlásban, mint inkább a gége és a légcsőben jelenlevő akadályban — mely vagy álhártyák, vagy a sejtszövet s a hangszalagok duzzadtsága által föltételeztetik — gyökeredzik, mi tevő legyen a gondolkodó lelkiismeretes orvos mást, mint hogy mesterséges utat nyisson a tovább nem nélkülözhető levegőnek? Igaz, hogy az orvoshoz bizodalommal ragaszkodó körüllevők látván az ő fáradhatlan tevékenységét, s a gyógyszerek hatástalanságát, a betegség nehéz voltát okozzák, s a természet fonák működésével vigasztalódnak, mely ellen küzdeni emberi erő képtelen; s az orvos látva a kérlelhetlen sorsban megnyugvásukat, azon szokásos tapasztalati elvből indulva ki, hogy feci quae facere poteram, nyugodtan engedheti át betegét a halálnak, — de eleget tett-e a tudomány követelmeinek, eleget önmagának ? A műtétnél előfordulható boncztani nehézségeket mellőzvén, csak a műtevési időszak meghatározása tekintetében, melyben a vélemények eltérők, bátorkodom igénytelen nézetemet nyilvánítani. Sedillet nem oly határozottan nyilatkozik ugyan a hártyás gégelobban teendő légcsőmetszés mellett, azonban gondolatmenetéből eléggé világosan kitűnik, hogy bizonyos esetekben ő is pártolja, s talán nem szorítaná a javalatokat oly szűk körre, ha nem volna azon kórbonczi eszmétől elfogulva, mely szerint a géges torokgyíkbani megfulási veszély csupán az izzadmányos bártyáktól tételeztetik fel, mint az következő szavaiból kitűnik: „A légutak megnyitása azon esetekben, melyekben az álhártyák a hörgők elágazásaira is kiterjedtek, elégtelen, s a műtét valóban csak azon kóresetekben alkalmazható, melyekben az álhártyák csak a gégére és légcsőre korlátolvák. Ne képzeljük a Groupban a légcsőmetszést gyógyhatánynak, mert az nem egyéb egyszerű közbenjárásnál az élet meghoszszabbítására, hogy időt nyerjünk az alkalmazandó gyógyhatányok hatására.“ — Trousseau a légcsőmetszést még akkor is javulva mondja, midőn a tetszhalálos állapot már annyira fokozódott, hogy csak néhány perczre terjeszkedhetik az élethezi remény, feltéve, hogy az életveszély legfőbb tényezője a helybeli akadály. Ellenjavalva, s meg nem engedhetőnek tartja a műtétet, hogy ha a bántalom már nem helybeli, s ha átalában az érvelés gyorsasága, félrebeszélés, az erők hanyatlása a vér nagy fokú megmérgezését tüntetik ki, s a kóreset veszélyessége inkább a nevezett átalános kórállapotban, mint a géges légcső helybeli bántalmazásában keresendő. — Pitha, Roser a megfúlási veszély meggátlására a légcsőmetszést, mint egyetlen, s legbiztosabb óvszert ajánlják, s azt még akkor is igazoltnak állítják, midőn a gyermekek utólagosan hörg, tüdőláb, vagy a lázas folyamat következtében halnak el. — Balassa, Kovács remek értekezéseikben kifejtett javalati nézeteiket ideigtatni feleslegesnek véltem, mert e lapok olvasói előtt ismeretesek. Igénytelen véleményem szerint, ha ez egy esetről szerzett tapasztalás feljogosíthat e tekintetbeni véleményadásra, a légcsőmetszésrei javalat meghatározásában az egyes kóresetek szigorú jelzése, a veszélyt jósló tünetek kórbonczi s életkórtani szigorú taglalása, s ezekkel egyetemben a gyógyhatányok sükere fog vezérelni. Átalános elveket felállítani csak a műtétei átalános szempontjából, irányadó tekintetből vélném helyesnek. Az eddig mondottakból irányadós tartalomra nem számítható egyéni nézetem a légcsőmetszés javalatát következőkben vélném központosítva : ha a fuldoklási rohamok minél rövidebb szünetelési időt engednek, ha a hangtalan, mély sóhajtásokkalpárosult köhögés semmi legkisebb nyálat sem képes kiküszöbölni, ha a tátott orrlyukakkal véghezmenő rövid, gyors légzést egy-egy mély sóhaj követi, mely mintegy jelvényezi a léghiányt, ha daczára a fuldoklási rohamoknak a köhögés igen ritkul, ha a kórtünetek összeségéből, leginkább pedig ha a szederjes, duzzadt külemből, s az agytünetekből a vér oly mérvű megmérgezése még ki nem nyomozható, mely szerint a műtét létrehozta felszabadított légzés által a kétségbeejtő lehangolt szunyadó erők felélesztése többé nem reménylhető, ha a következetes, tapintatos gyógykezelés eredménytelen s hatálytalan, akkor a műtét javulva van. (Vége köv.) Vegyesek Oppolzer tanár kórodájából. Saját jegyzetei után közli Stiller B. Jr. 1. Rezgő hüdés (Paralysis agitans). A rezgő hüdés valószínűleg a központi íjidegrendszer ugyanazon anyagi változásain alapszik, mint egyéb hüdések. Kórboncztani tapasztalataink e téren mindeddig még igen hiányosak. Többnyire agybántalmak találtattak, u. m. kérgesedés (Schwiele), edénytágulat vagy zsíros átváltozás az agy gyurmájában. A rezgő hüdés rendesen az egyik felső végtagon kezdődik, azután a másikra s az alsó végtagokra, később a nyak izmaira s a nyelvre is terjed, úgy hogy az ily betegek rendesen hebegnek. A húgyhólyag és végbél hüdése ritkán észleltetett; szédülés gyakran van jelen. Az ily beteg finomabb munkára képtelen , durvább dolgot azonban végezhet, terhet bír emelni sat.; járása csak szapora léptekkel történhet, s átalában mindent csak sietve tesz; a baj haladtával a járás-kelés egészen lehetetlenné válik. A betegség utolsó szakában elmezavarok, lánggörcsök, eszméletlenség, rendellenes légzés szoktak föllépni. A rezgő büdés csak meglettebb korban fordul elő; 50 évesnél fiatalabb egyéneknél Oppolzer még nem észlelte. Weber a rezgést akképen magyarázza, miszerint ép állapotban az idegbefolyás az izmokra mintegy szakadozott egyes lökésekből áll ugyan, melyek azonban oly gyorsan következnek egymásra , hogyösszletük folytonos folyamatnak vehető, kóros állapotokban pedig a beidegzés egyes mozzanatai nagyobb időközökben, lassabban történnek, s így szakadozott működést eredményeznek. A rezgő büdös kór lényegéről még keveset tudunk. Dr. Cohn B., ezen kóralakot tárgyaló művében, mindenféle eredetű rezgést összevet, így az iszákosság-, higanykór- és más állapotokban észlelt rezgéseket. Azonban az iszákosok reszketegsége és elmezavara (delirium tremens potatorum) kisebbedik, ha szeszes italt vesznek. A higanyfenyvi rezgés (tremor mercurialis) önkénytes mozgásoknál vagy kedélyi felhábordásnál fokozódik, s a mellett rendesen az iny is bántalmazott. Sok kávé vagy thea- s erős szivarokkal való élés hosszabb idő múlva szinte reszketegséget szül, valamint aggkorban is, a test átalános elgyöngülése folytán, remegés áll be (tremor senilis); de mindezen esetekben az sokkal csekélyebb fokú, mint a rezgő büdésnél, és merev görcsöktől s utólagos izomzsugoroktól nincs kisérve.23* 372