Orvosi Hetilap, 1866. június (10. évfolyam, 22-25. szám)
1866-06-03 / 22. szám
izzadmányos kórfolyamat legtöbbször a mondolákon kezdődik s innen a lágyínyre, a garat falazatára, felfelé az orrüregbe, az Eustach kürtön át a dobüregbe, lefelé néha a gégére terjed s magát megfelelő tünetei által külöli; kanyarónál ellenben többnyire az ajkakon kezdődik az s innen a fennemlitett módon terjed további Vörhenynél a torokbántalom első kezdete már a kezdeti időszakba esik, kanyarónál azonban a vázolt szájbántalom inkább a lehomlási időszakban fejlődik ki. Természetükre nézve különbséget nem találtam. Ép erős alkatú egyéneknél a kanyaró tartama alatt fejlődött roncsoló szájbántalom nem teszi azon pusztításokat, melyeket gyenge alkatú fenyves gyermekeknél oly gyakran bekövetkezni látunk, hanem a korlátolt rakodmányok szétesése után kezdődik a sarjadzás és hegedés, azon éktelenítő forradások hátramaradása nélkül, melyeket sokszor kiterjedt roncsolások után a száj körül későbben találunk. Gége bántálmagát szövődésképen a mostani járvány alatt ritkán észleltem; a fenn elősorolt eseteken kívül május folytán fordult ugyan elő még néhány, de ezek valódi crouposus jelleggel nem bírtak, mint azt a későbbi lefolyás is bizonyítá. Részesülését a gégének a száj- és garator diphtheriticus bántalmában egyes esetekben a lefolyt hétben észleltem ; ezek lefolyása kedvezőtlen volt. Egyszerű hurutos gégelobok nem nehezítik a kanyaró folyamát. A leggyakrabban észlelhető szövődéseket képezik a mostani járvány alatt a hörg- és tüdőba utalniak, nevezetesen a hörg-, hörgöcs-, hurutos tüdőlob és néha a crousiosus tüdőlob is. Az első három bántalom gyakori fellépése kanyaró alatt könnyen megfejthető a heveny fertőzési kór természetéből, melynél fogva itt a légutak rakhártyája a szenv körébe már kezdetileg bevonatik, önálló bántalmak fejlődésére tehát annál könnyebben szolgáltatk alkalom; hozzájárul továbbá a gyermek szervezete részéről azon kedvező körülmény, mely szerint a hörgzakhártya különös hajlammal bir hurutokra, s hogy ezen hajlam annál nagyobb, minél fiatalabb és gyengébb a gyermek. Ha ily hörghurut az első gyermekkori időszakokban fejlődött , csekély befolyások kívántatnak arra nézve, hogy hajszáli hörgláb — hörgöcsláb, bronchitis capillaris — fejlődjék, s ez bekövetkezvén , ismét legegyszerűbben történhetik átmenet a hurutos tüdőlobba, és pedig vagy egyenesen: az igen heveny esetekben a hurutos lobnak a tüdősejtek falazatára való elterjedése által, — vagy hevenydeden: a bekövetkezett tüdősejtek lohadása — tágulatlansága, atelectasis — folytán. És valóban számosak voltak azon eseteim, melyekben ezen fokozatos továbbterjedést észlelhettem. Fenntartom magamnak más alkalomra ezen kórállapotok részletes taglalását, nehogy a kitűzött tárgytól nagyon eltérjek; jelenleg még csak azon mozzanatokat akarom felemlíteni, melyek a kanyaró lefolyására hatással voltak. A hörghurut, ha kiterjedt volt is, nagyobb gyermekeknél nem okozott komoly szövődést, de annál veszélyesebb volt kisebb, gyermekekre nézve, kiknél hamar a hajszáli hörgőkre terjedt, a légzést nagy fokban nehezítvén; ily körülmények közt a váladék felköhögése is gátoltatván, a légutak megteltek nyakkal, a levegő felvétele elégtelenné vált s akkor a kis beteg élete gyakran nagy veszélyben forgott. A hurutos- vagy hörgtüdőlob fejlődése még komolyabbá téve a kórképet, főleg ha az elterjedtebb volt, ha mind a két tüdőben fellépett. Az utolsó időben — május havában — ezen szövődésnek több gyermek esett áldozatul. Mindezen szövődés alatt fokozódott a láz és növekedett a köhögés az egyes bántalmaknak megfelelő sajátságával. Kórjóslati tekintetben sok függött a bántalmak elterjedésének meghatározásától, mi gyermekeknél elég gyakran nehéz feladat, mely azonban némi ügyességgel és tapintatos eljárással mégis mindig megoldható. Crouposus tüdőláb a kanyaróhoz csak kivételesen szövődött; megkülönböztetése a hurutos tüdőlobtól kanyarónál nehézségekkel jár, de irányul szolgál, hogy a hurutos tüdőlob inkább a tüdő alsó karélyaiban kezdődik s innen a gerinczoszlop közelében felfelé halad, ellenben a crouposus tüdőlob a karélyok idomát követi; hurutos tüdőlobnál aláz foka inkább ingadozik, míg crouposusnál állandóbb nagy fokú; a láz enyhülése ott hosszabb idő alatt s kevésbé rendesen történik, itt ellenben rövidebb idő alatt és rendes fokozatban; a természettani kórjelek amott kevésbé jellemzők, mint itt a crouposus tüdőlobnál; a lefolyás a hurutos lobnál gyakrabban szerencsétlen, a crouposusnál többnyire szerencsés. A légzési szerveknek ezen bántalmai többnyire már a kitörési és virágzási időszakban társultak a kanyaróhoz. Néhány esetben a kanyaró kökhurutban szenvedő gyermekeknél fejlődött; ezen szövetkezés fölötte kedvezőtlen volt, minthogy ilyenkor a légutak lobos bántalmai annál bizonyosabban felléptek és kisebb gyermekeknél kedvező lefolyásra csekélyebb reményt nyújtottak. Az emésztési szervek bántalmai sem hiányoztak a kanyaró szövődései közt; legtöbbször a bélhurutot — hurutos hasmenést — láttam szövetkezni e küteggel. Mérsékes hasmenés, ha a kitörési szakban jelenkezett is, nem zavarta a virágzást; igen számos nyálkás vagy savós székürülések azonban nem maradtak káros befolyás nélkül a kanyaró további folyamára. Vérhast nem észleltem a mostani járvány alatt kanyaróbetegeknél. Vesebántalmak, nevezetesen heveny Brightkór iránt figyelemmel voltam főleg kórházi betegeimnél , de a különböző időszakokban vizsgált számos esetek egyikében sem sikerült fehérnyét a húgyban feltalálni. A zavarok, melyeket az elősorolt szövődések a kanyaró lefolyásában okoztak, nyilvánultak majd a láz rendellenes fokozódása, majd a kitörés késleltetése, majd a virágzás tökéletlen előtűnése vagy ennek idő előtti elhalványulása által. A virágzó küteg rögtöni eltűnését egy 8 hónapos csecsemőnél tapasztaltam, kinél az igen elterjedt hurutos tüdőláb fejlődése