Orvosi Hetilap, 1866. augusztus (10. évfolyam, 31-34. szám)
1866-08-05 / 31. szám
549 még folytatni ezen szert, minthogy még különösen a szívműködés is siettetett vala ; azonban a tünetek átalán, különösen pedig a beteg még mindig kék-kóros kinézése, s a légzési nekély még mindig nagy foka, azon gyanút keltek fel bennem, hogy jelen esetben a szívtúltengéssel a szív izomzatának némi elfajulása is valószínűleg szövődve van, minélfogva czélszerűbbnek tartottam a gyászünket félre tenni, a kínait pedig még néhány napig folytatni; de különös sikerét ez esetben ennek sem tapasztalván , a beteg némi, jóllehet kisebbszerű légzési nekélyben, sőt fuladásban még mindig szenvedvén , a beteg táplálatát óhajtam leginkább előmozdítani, mi végett tejsavas vaséleget rendeltem. Ezen gyógyszer használata mellett — fél szemet 3-szor naponta véve — betegünk aránylag legjobban érezvén magát, meghagytam neki, hogy azt vegye több hétig ha lehet, egész lebetegedéséig folytonosan. Április 19-ig, egyetlen kisebbszerű rohamot kivéve, mely a szokottnál valamivel nagyobb légzési nekélyből, sőt fulladásból, ráegeretetett köhögés és fejfájásból, valamint nagyobb mérvbeni szívdobogásból állott, és mely rohamot, néhány napi Veratr. virid. föstvénynyel való szerelés által sikerült lecsilapítani, jól érezte magát a beteg. Ekkor azonban éjfél után egy órakor ismét sürgetésen hivatván a beteghez, azt a már fentebb körülményesen leírt és semmivel sem kevésbé veszélyes fuladási rohammal küzdve találtam. A szercsegő zörej még talán nagyobb mértékben volt elterjedve mint a mártius 7-iki roham alkalmával. Mindazonáltal az érvágást, melynek rendelését a beteg maga ismételve kérte, ha csak lehetne, mellőzni akartam , tekintettel arra, hogy azt már néhány hét előtt alkalmaztuk , hogy a lebetegedésig körülbelöl 3—4 hét lévén még hátra, ez idő alatt talán még néhány ily fulladási roham jöhet elő, melyek miatt mindig újra eret vágni nem lehet tanácsos. Ez okoknál fogva hánytató rendelésére határoztam el magamat, mely egy adagban 20 szemet hánytatógyökérből állott; minden 1/4 órában egy ilyen adagot magam nyújtottam a betegnek ; de miután három ily adag bevétele után, a beteg még sem hányt, és véleményem szerint, akár ezen szerek további és még erősebb adagokban nyújtása, akár másféle hánytatának rendelése szinte sikertelennek bizonyult volna, — amennyiben az erre szükséges szabad beidegzést az akadályozott légzés által előidézett szénsav mérgezés lehetlenné téve ; — másrészt pedig a beteg állapota mindinkább fenyegetőbbé és veszélyesebbé vált, azon gondolatra jutottam, hogy a szorongatott beteg folytonos kérésének ez egyszer még engedjék , hanem azon föltét alatt, hogy az magát, mihelyt ezen rohamon is szerencsésen túl esik, a koraszülés műleges előidézésének műtét elére határozza el. E műtét nézetem szerint javulva volt először azért, mert félni lehetett, hogy a hátralevő 3—4 heti terhesség ideje alatt ezen fuldoklási rohamok még talán több ízben beállván, mindannyiszor az érvágást tennék szükségessé, mit azonban anynyiszor alkalmazni ugyanannyit tenne, mint a beteget a végveszély biztos örvényébe dönteni; — a vízkórságot és a szívizomzat elfajulását segítvén az érvágás által elő leghamarább; — másodszor pedig azért, mivel az első szülés alkalmával is a nagyobb fejű gyermek csak hosszas és fájdalmas vajúdások után halva születvén meg, tartani kellett, nehogy a mostani szülés is szinte oly nehéz és hosszas vajúdást igényelvén, más eshetőségektől eltekintve, könnyen fuldoklási rohamot idézhetne elő; míg, ha a szülést most idéznék elő, mikor a gyermek tökéletes érettségéhez még legalább 3—4 hét szükségeltetnék , tehát a fej is valamennyivel még kisebb, könnyebb és szerencsésebb szülést lehet reményleni. Feltétemet a beteggel, valamint annak férjével és a jelenlevő rokonokkal közölvén, mindegyikök készséggel reáállott a javaslati és foganatba veendő műtétre. A nyilatkozat után én is ingadozás nélkül, mert elkerülhetetlen szükségesnek találván azt, határoztam el magamat az ujóbbi érvágás alkalmazására, mely azonnal megtörténvén, s a beidegzés is ez által szabadabbá válván, minekutána a beteg még jelenlétem alatt egyszer hányt is, fuladási rohama nagy mérvben csilapodni kezdett, midőn betegemet nyugodtan elhagyni bátorkodtam. 550 Következő, az az április 20-iki reggel 8 órakor a beteget csendesen az ágyban és nyugodtan légzeni találtam; az éji fuladási rohamnak , vagy légzési nekélynek alig némi nyomaira akadván, melyek kis kimerültségből és némelykor még egy kis véres kiköpésből állottak. Ezen napot tehát, valamint a legközelebbi éjszakát a beteg kipihenésére szánván, a műtétet április 21 -ére halasztottam. Ekkor beteg magát jól érezvén, a műtéthez délután 3 órakor következőleg hozzá is fogtam. Minekutána magamnak már előlegesen arra nézve meggyőződést szereztem, hogy a gyermek fekvése a szándékolt műtét sikerét nem akadályozandja, amennyiben ezt rendesnek, és pedig az első koponyaállásban (erste Schädellage) levőnek találtam; és minthogy az alsó és felső méhszáj mutató ujjam hegyének könnyen áthatolható vala, ez esetben a koraszülés műleges előidézésére laminaria digitata páczikák helyett, — minthogy a méhnyak 4 — 5 vonalra megkurtulva, a méhszáj 6 vonalra már kitágulva vala, a méhnyak és a méh alsó szegményének laminária páczikák általi izgatásának czélja részint már elérve lévén, részint pedig a 4 vonalnyi vastag laminaria páczikák, mik rendelkezésemre állottak, a legalább 6 vonalra már kitágult méhszáj és nyakra kevés ingert ígérvén előidézni, és ennél fogva kevés hatást is a méh összehúzódásaira gyakorolni,m ily esetben maga Braun által is ajánlott viasz-szálacsot akartam használni. Midőn azonban a velem hozott 11 hüvelyknyi hosszú és 3 vonalnyi vastag viaszszálacsot a méh belső felülete és a peteburkok közt 8 hüvelyknyi mélységre bal mutató és közép ujjamon betolandó valók, csakhamar azt vevém észre, hogy a szálacs, alig hatolván 3 hüvelykre be, meggörbült; ilyformán mélyebbre bevevezetni nem látván tanácsosnak, kihúztam azt és bővebben vizsgálván meg, kis csekély bevágást vettem rajta észre, mely előbb figyelmemet elkerülte; mivel pedig a másik velem hozott viasz szálacson hasonló kis sérülés volt, biztosabbnak tartottam ezen másik viaszszálacs helyett,—bélhur-szálacs vagy ruganyos csap nálam nem lévén — mégis a velem hozott laminaria páczikáknak egyikét bevinni és pedig nem a méhnyakba, a honnan az a már említett kitágulás miatt ki esett volna, hanem úgy mint a viasz szalacsot a méh és a peteburkok közt. E czélra tehát egy, 2% hüvelyknyi hosszú és 4 vonalnyi vastag laminaria páczikát görbe fogó segélyével bal mutató és közép ujjam tenyér oldalán rendeltetése helyére bevezettem. Ez három órakor délután megtörténvén, a beteget, nyugodt ágyban maradást neki sürgetésen ajánlván, elhagytam. Másnap, azaz 22-én reggel 7 órakor egy helybeli szülésznő keresett fel, ki beszélé, hogy Fl. S. asszonyhoz éjfél tájban elhivattatott, hogy azt vajúdni találta, vajúdásai azonban, melyek meglehetősen erősek valának, reggel felé megszűntek és azóta többet nem jelentkeznek; hogy az általam alkalmazott műszer a vajúdások közt kiesett és hogy váljon nem akarnám e újabban alkalmazni azt és a szülést véghez vitetni . — ígértem hogy minél hamarább meglátogatom a beteget. Reggeli 8 órakor oda el is menvén, az előadottak valóságáról betegünk elbeszélése után is meggyőződtem. A szülőrészeket megvizsgálván, a méhszájt jó másfél hüvelyknyi szélességre kitágulva találtam. A vajúdások csakugyan megszűntek , a beteg különben jól érezte magát. A kiesett laminaria páczika majdnem háromszoros vastagságára duzzadt fel. Az említett szülésznő ismételt kérdésére, hogy a megkezdett műtétéit aonnal folytassam és végrehajtsam, azonban nem feleltem meg, szinte Braun tanár tanácsát akarván követni, — aki, nehogy a bekövetkezendő szülés viharos és a gyermekágy is szabálytalan legyen, azt javasolja, hogy ha a vajúdások az alkalmazott műszer által már előidéztettek, és az már ki is esett, a betegnek 3—4 napi szünidőt engedjünk, mely idő alatt a méh összehúzódásai lassanként majdan kifejlődvén és gyarapodván, a koraszülést véghez viendik. — Én nem 4 napot ugyan, hanem csak kettőt szántam az észlelésre, a mikor midőn vajúdások épen nem mutatkoztak, 23-án délután 4 órakor újonnan a méh csapoláshoz láttam, és ekkor egy 11 hüvelyknyi hosszú és 2"' vastag bélhur-szálacsat a már fennt a viaszszálacsnál említett módon 8 hüvelyknyire minden nehézség nélkül vezetvén a méhbe, a betegnek újra nyit-