Orvosi Hetilap, 1866. szeptember (10. évfolyam, 35-39. szám)
1866-09-02 / 35. szám
sorvasztják, ekként az eredeti szövet helyére olyan képződmény lépvén, mely az előbbeni működésének folytatására képtelen, sőt ebben, erőművi befolyása következtében, a még ép szomszédságot is gátolhatja. Másrészről azok az eredeti szövetnél csekélyebb életképességűek, részint saját természetüknél, részint pedig annálfogva, hogy a körükbe eső véredények öszszenyomása által a tápláléknak hozzájuk való jutását elzárják, mi egy részről széteséseket eredményez, míg más részről nedvszegény, csekély anyagforgalmú, ösz-szezsugorodó képződmények keletkezését okozza. Ha most a felett kevéssé gondolkodunk, váljon a bujakóri növedékeket gyógyíthatjuk-e, arra haározott nemmel kell válaszolnunk. A bujakóri növedékek, melyek arra valók, maguktól is szétesnek, vagy elégés útján elenyésznek, míg a hegszövet minden kórkezelés mellett megmarad, a növedékek kifejlődése folytán elsorvadt alakelemek helyébe pedig mostanság újakat elő nem varázsolhatunk. Ha a bujanövedékek erőműívi behatásából származó kóros tünemények enyhülnek, vagy talán épen meg is szűnnek, legyünk eléggé szerények, hogy azt kevésbé gyógyító eljárásunknak, hanem inkább a dolgok természetszerű lefolyásának tulajdonítsuk, mely azok térfogatát csökkentette, vagy összetartását megváltoztatta; mert kellő biztossággal meg nem mondhatjuk, váljon kedvencz szereink azok történését előmozdíthatják-e. Előfordul, hogy a bujakóri nagyobb göcsös növedék kellemetlenebb tüneményekkel jár, mint a helyét elfoglaló hegszövet Ezen növedékekre nézve tehát a gyógytudománytól csak annyit követelhetünk és várhatunk, hogy a fekélyedésnek, vagy e nélküli szétesésnek ép szövetre való kiterjedését lehetőleg gátolja, nemkülönben hogy újabb bujakóri képződmények létrejövetelét megakadályozza. Ez a tér, hol küzdeni kell, mert itt még sokat lehet és kell kivívni. Mielőtt pedig a bujakóri növedékeknek egyes szervekben való előjövetelét és azokra való hatását tárgyalnám, a múltra is kell tekintenem. Hogy a bujakór lefolyása alatt az azt előidéző ragálytól függő növedékek keletkezhetnek, már Fallopia előtt ösmeretes volt, ki „He morbo gallico liber absolutissimus“ (l'atavii 1564) munkája 59-dik lapján mondja: „Verum accidit, ut post dolores vel cum doloribus tumores infestent circa articulos internodia, in media fibula, in medio cubito, et his caput saepe coronatur, ut regni Gallici insignia prae se ferat. Isti tumores cum contineant materiem crassam, quae est veluti gummi eliquatum, ideo gummata gallica vocantur a medicis. Hi tumores duorum sunt generum, alter tophaceus est, alter autem minime. Tophacei sunt constantes ex materia paenitus lapidosa et videntur veluti tophi ossei vel materia illa, quae ligantur ossa fracta. Secunda species tumorum est, quando materies est mollis, quae tripliciter apparet, nam aliquando est veluti laridum, aliquando est minus crassa et est similis polentae, et est atheroma gallicum. Tertia species est sicut mei et dicitur meliteris gallica. In capite ut plu rimum sunt vel substantia laridi vel mellis vel potentae. Circa pedes sunt maiori ex parte lapidosi et tophacaei, ita in tibiis, in intermediis nunc tophacei nunc molles existant. Loca sunt ligamenta articulorum, corpora ossium, perihostia, in quibus tumores dolorissimi sunt, aliquando in superficie ossis crescit affectus iste. Materia est ut plurimum pituitosa, tenax et melancolica, cum natura bene concoquere non potest. Aliquando bilis et ita fit meliceris, aliquando est pituita minus crassa et fitatheroma. Aliquando crassa est et melancolica, et fit tophcus vel steatoma.“ Ezen idézetből nemcsak azt láthatjuk, hogy a régi kornak azon híres orvosa lelkiismeretes észlelő volt, hanem mit tapasztalt, azt hűn le is írta,mégpedig, szabad érzékeire hagyatva, sokkal jobban, mint akárhány a jelen kórban, ki kitűnő segédeszközök felett rendelkezik,ismerte a bujakóri növedéket, midőn kemény, roszporczszerű anyagból áll; ösmerte továbbá midőn az nyálkaszövet által képeztetik, vagy zsírszerű átváltozásnak indult, vagy már egészen át is változott; ösmerte végül azon feleségét, mely csontszövetből van szerkeződve. Hogy azonban ezen különböző féleségeket és változatokat a nyálkának, epe és fekete epének egymáshoz való viszonyaiból iparkodott fejtegetni, azon fennakadnunk nem szabad, mert idejében még nem voltak erős nagyítású és mindemellett tisztán mutató górcsövek, melyek felvilágosíthatták volna. A bujakóri növedékeket megemlítve találjuk még Rosellinél (De morbo gallico tractatus. Romae 1593. 23), ki róluk mint mézgaszerű göcsökről (gummositates) beszél, nemkülönben Luisinus udinei orvos „Aphrodisiacus sive de lue venerea opus“ gyűjteményében, melyet Boerhave 1728-ban (Lugduni Bat.) adott ki), hol a 46 lapon Massa Miklós mondja: „sunt apostemata dura, adhaerentia panniculis et ossibus, ut sun ossa turculae pectoris, crurum et frontis, quae a vulgaribus gummata appellantur.“ Ugyanott (a 880-ik lapon) továbbá Botalli a göcsökről és a mézgaszerű daganatokról (tubercula seu gummata) mint egyenlő értékű nevekről szól. Ezeken kívül a múlt évszázakbeli íróknál még több hely van, mely arra mutat, hogy a ruganyos, illetőleg mézgaszerű daganatoknak a bujakórhoz való viszonyáról sok tekintetben helyes fogalmuk volt, így Molinetti bujakórban szenvedő férfi kemény agyburkában három olyan növedéket talált, melyek fehéren néztek ki (Boneti Sepulchre, Genevae 1679 p. 1669. Liber IV, sectio IX, observatio I, articulus 9 , azután pedig lib. I, sc. 1, obs. LXVIII), továbbá iMediavia asszonynál bujanövedékes koponyaburoklobról (pericranitis gummosa) tesz emlitést, mely nehézkori rángásokkal és kábultsággal volt egybekötve, midőn pedig a beteg meghalt, az elroncsolódott csontok helyén az agy a májéhoz hasonló keménységűnek tapintatott. * * * *) Luisinus Alajos a koráig élt és bujakórról írt szorzók gyűjteményét 1659-ben Velenczében adta ki. Boerhave-nek kiadásán kívül pedig még egy másik is van birtokunkban, melyet Grune 1789-ben eszközölt, ekkor egyszersmind az eredeti két kötethez még harmadikat adván, mely különösen a hó 16-dik évszázbeli napnyugati orvosirók , vagyis az úgynevezett arabistákról fontos toldalékokat foglal magában.