Orvosi Hetilap, 1867. február (11. évfolyam, 5-8. szám)

1867-02-03 / 5. szám

Korra nézve előfordult gyakorlatomban a fülhabarcz egy 20 hónapos fiúnál, 6. 8. 9. 10. 18. 14. 15. egész 48 éveseknél; 2 esetben egy 8 és egy 16 éves fiúnál 2 habar­­czot találtam egyszerre; egy 9 éves leánynál pedig mindkét fülében, a többi esetekben csak majd a jobb, majd a bal ol­dalon volt az észlelhető. Ha saját tapasztalataimból kiindulok, a helyre nézve, hol a habarczok előfordulnak, csak azt mondhatom, hogy ki­véve a külhangvezeték külső felét, azokat a dob­űrben, a dob­hártyán és a külhangvezeték bennső felében egyaránt talál­tam. Toynbee és Bau nem láttak fülhabarczot, mely a dob­­ürből vette volna kiindulását. Az Orvosi Hetilap 1868 évi 29 számában egy bonczleletet közöltem, hol két habarczot talál­tam ; az egyik a külhangvezeték felső faláról fakadt, a másik a petéded ablaktól vette eredetét és nagyobbodásával a dobhár­tya felső negyedét szétrombolva a külhangvezeték ű­re felé nyomult. A habarczok jelzése nem jár nagy nehézséggel, minde­nek előtt kellő világítás mellett kell vizsgálnunk, mit a kék ég vagy egy fehér felhő világosságának a homorú tükör ál­tali bevetése által a tölcséren keresztül legjobban eszközöl­hetni; továbbá a genytől a hangvezetéket kifecskendezés ál­tal ki kell tisztítanunk; ezen előkészületek képesítenek arra, hogy a dobüzben levő lencse nagyságú habarczokat is felis­merhetjük, mert csak a kis pöfetegeknél támadhat kétség téte­lük felett, minek akkor, midőn a habarcz már az egész hang­vezetéket kitölti és midőn azt szabad szemmel is láthatni, helye nem lehet. Nehézség támad a karjelzésnél midőn meghatározni akarjuk, hogy honnan indult legyen ki a fürhabarcz; ezen kérdés megoldásánál három lehetőség adja magát elő, úgy mint: 1. Vannak esetek, midőn a habarcz az egész külhang­vezeték nyilásáig ér és az űrt egészen kitömi. Itt aztán meg­határozni, váljon a dobüzből, dobhártyáról vagy a külhang­vezeték faláról ered-e a pöfeteg, jóformán a lehetetlenséghez tartozik; a kutaszolás csak azon esetben nyújthat némi segéd­eszközt, midőn a habarcz mögött egy ruganyos hártyára aka­dunk, miáltal közelítőleg feltehetjük, hogy a habarcz nem a dobürben fészkel; biztosságot azonban még ez által nem nyertünk, mert megtörténik, hogy a habarcz egy vékony ko­­csánynyal a dobüz benső falán ül, nagyobbodásával a dobhár­tyát egy helyen átfúrja és csak a hangvezetékben vergődik oly nagyságra, hogy annak űrét egészen kitölti, különben gyakorlat, biztos kéz és finom tapintat az esetek nagy szá­mában kisegíthet. 2. A második nehézség akkor adja magát elő, midőn meg­határoznunk kell, váljon a külhangvezeték mélyében látható, annak ter­méjével azonos szélességű kinövés a dobhártyáról vagy a dobüzből ered és 8. midőn a dobhártya helyén élénk piros, lencse nagy­ságú szemcsésedések tűnnek fel és midőn a közt kell határoz­nunk, váljon ezen szemcsésedések nem kötszöveti sarjadzások-e, melyek dobhártyalob következtében annak külső felületén támadtak, vagy nem oly széles pöfeteg-e, mely a dobürből szár­mazva az egész dobhártyát szétrombolta. Ezen utóbbi két lehetőségben a kutaszolás kellő világí­tás mellett, de főkép az Eustach-kürt csapolása által szerez­hetünk biztosságot; ezen utóbbi eljárással t. i. a dobhártyá­ban levő átfúródásokat, ha azokat nem látjuk is, meghatároz­hatni, ha az Eustach-kürtbe fuvott levegő sípolással a dobhár­tyában netalán levő anyagveszteségen át kitol­t. A habarczok jelzésénél még figyelmünket arra is kell fordíani, váljon vékony kocsányon vagy széles alappal csi­­ráznak-e a kóros telepben, minthogy ezen viszony az eltávolí­tásnál nagy sulylyal bír, ezen körülmény felvilágosítására a kutaszolás elkerülhetlen. Ha a tüneményeket, melyek a fülhabarczok követ­keztében beállanak, szemügyre veszszük, azokat könnyűeknek és a szervezet egészségi állapotára közmbösöknek mondani nem lehet, minthogy magában véve a genyedés a vérvegyre nagy befolyást gyakorol; azon egyének, kik hosszú ideig tartó fülgenyfolyásban szenvednek, többnyire sápadt külleműek, a nyakmirigyek többnyire duzzadtak; feltűnő ezen utóbbi jele­net, ha a fü­lgenyfolyás csak egyik oldalon létezik, hol is csak ezen oldal mirigyei nagyobbak, miáltal azon tévnézettel talál­kozhatunk, hogy ily egyének görvélyeseknek tartatnak és a helybeli baj tekintetbe vétele nélkül csukamájolajjal stb. görvélykór ellenes szerekkel kezeltetnek, noha a helybeli baj meggyógyítása után a halvány szín megszűnik és a mirigyek rendes nagyságúak lesznek. A habarczok többnyire csak lassan kint, úgy­szólván idülten jönek létre, a­nélkül, hogy a beteg azoknak jelenlé­téről valamit tudna; a fül genyed­és csak néha mutatkozik vérzés is, fájdalmak csak néha-néha jelentkeznek, szúrás szag­gatás alakjában. Fordultak azonban gyakorlatomban oly esetek is elő, hol a pöfetegek hevenyen nagy fájdalmakkal keletkeztek, de ez mégis csak a ritkaságok közé számítható. A nehéz tünemények, melyek habarczok által támasz­tatnak, leginkább erőművileg (mechanice) jönek létre, midőn t. i. nagyságuk által környezetükre nyomást gyakorolnak, vagy pedig midőn épen ezen tulajdonuk következtében a geny kiürítését meggátolják; így nagy habarczoknál rendesen fél­oldali fejfájdalom mutatkozik; vannak esetek, melyek oly szédelgési rohamokkal párosulnak, hogy a betegek csak tán­torogva járhatnak, s ez olykor-olykor annyira fokozódik, hogy a közeljévő tárgyakhoz kapaszkodniok kell, hogy el ne essenek. Egy esetben egy fiatal mérnöknél ezen tüneményekhez még néha látzavar is csatlakozott. Hányás a bolygó idegre tör­tént nyomás által nem ritkán fordul elő. Bonnafont két eset­ben hányást észlelt, mely szerinte az által jött volna létre, hogy a geny az Eustach-kürtön át a gyomorba ürült. Schwar­­tze egy esetet ír le (az Archiv für Ohrenheilkunde Bd. I. 112), a­hol a dobürben és külhangvezetékben levő pöfetegek által a geny ki nem folyhatott és ennek következtében féloldalú hüdés, érzéketlenség, szemhéjiszam állott be, mely tünemé­nyek a pöfetegek eltávolítása után megszűntek. A­mi a hallást illeti, megjegyzendő, hogy oly esetekben, hol a habarczok igen kicsinyek és a hol kiindulási helyük a külhangvezeték, az nemigen zavart; másképen áll a viszony, midőn a habarczok a kül hangvezetéket egészen kitömik vagy azon esetekben, melyekben azok a dobürben veszik eredetü­ket, midőn egyszersmind oly mély roncsolásokkal párosulnak, hogy hallástehetségről már a dolog természeténél fogva sem lehet szó. A fülhabarczok következményei az előbbiekben elszám­lált tüneményeken kívül még abból állanak, hogy a fürgöny­­folyást folytonosan fenntartják. Ez által mindazon lehetőség­nek teszik ki a betegeket, melyek idült dobüzláb következté­ben beállhatnak: csontszu és az agyra kiterjedő roncsolások.

Next