Orvosi Hetilap, 1867. február (11. évfolyam, 5-8. szám)
1867-02-03 / 5. szám
Korra nézve előfordult gyakorlatomban a fülhabarcz egy 20 hónapos fiúnál, 6. 8. 9. 10. 18. 14. 15. egész 48 éveseknél; 2 esetben egy 8 és egy 16 éves fiúnál 2 habarczot találtam egyszerre; egy 9 éves leánynál pedig mindkét fülében, a többi esetekben csak majd a jobb, majd a bal oldalon volt az észlelhető. Ha saját tapasztalataimból kiindulok, a helyre nézve, hol a habarczok előfordulnak, csak azt mondhatom, hogy kivéve a külhangvezeték külső felét, azokat a dobűrben, a dobhártyán és a külhangvezeték bennső felében egyaránt találtam. Toynbee és Bau nem láttak fülhabarczot, mely a dobürből vette volna kiindulását. Az Orvosi Hetilap 1868 évi 29 számában egy bonczleletet közöltem, hol két habarczot találtam ; az egyik a külhangvezeték felső faláról fakadt, a másik a petéded ablaktól vette eredetét és nagyobbodásával a dobhártya felső negyedét szétrombolva a külhangvezeték űre felé nyomult. A habarczok jelzése nem jár nagy nehézséggel, mindenek előtt kellő világítás mellett kell vizsgálnunk, mit a kék ég vagy egy fehér felhő világosságának a homorú tükör általi bevetése által a tölcséren keresztül legjobban eszközölhetni; továbbá a genytől a hangvezetéket kifecskendezés által ki kell tisztítanunk; ezen előkészületek képesítenek arra, hogy a dobüzben levő lencse nagyságú habarczokat is felismerhetjük, mert csak a kis pöfetegeknél támadhat kétség tételük felett, minek akkor, midőn a habarcz már az egész hangvezetéket kitölti és midőn azt szabad szemmel is láthatni, helye nem lehet. Nehézség támad a karjelzésnél midőn meghatározni akarjuk, hogy honnan indult legyen ki a fürhabarcz; ezen kérdés megoldásánál három lehetőség adja magát elő, úgy mint: 1. Vannak esetek, midőn a habarcz az egész külhangvezeték nyilásáig ér és az űrt egészen kitömi. Itt aztán meghatározni, váljon a dobüzből, dobhártyáról vagy a külhangvezeték faláról ered-e a pöfeteg, jóformán a lehetetlenséghez tartozik; a kutaszolás csak azon esetben nyújthat némi segédeszközt, midőn a habarcz mögött egy ruganyos hártyára akadunk, miáltal közelítőleg feltehetjük, hogy a habarcz nem a dobürben fészkel; biztosságot azonban még ez által nem nyertünk, mert megtörténik, hogy a habarcz egy vékony kocsánynyal a dobüz benső falán ül, nagyobbodásával a dobhártyát egy helyen átfúrja és csak a hangvezetékben vergődik oly nagyságra, hogy annak űrét egészen kitölti, különben gyakorlat, biztos kéz és finom tapintat az esetek nagy számában kisegíthet. 2. A második nehézség akkor adja magát elő, midőn meghatároznunk kell, váljon a külhangvezeték mélyében látható, annak terméjével azonos szélességű kinövés a dobhártyáról vagy a dobüzből ered és 8. midőn a dobhártya helyén élénk piros, lencse nagyságú szemcsésedések tűnnek fel és midőn a közt kell határoznunk, váljon ezen szemcsésedések nem kötszöveti sarjadzások-e, melyek dobhártyalob következtében annak külső felületén támadtak, vagy nem oly széles pöfeteg-e, mely a dobürből származva az egész dobhártyát szétrombolta. Ezen utóbbi két lehetőségben a kutaszolás kellő világítás mellett, de főkép az Eustach-kürt csapolása által szerezhetünk biztosságot; ezen utóbbi eljárással t. i. a dobhártyában levő átfúródásokat, ha azokat nem látjuk is, meghatározhatni, ha az Eustach-kürtbe fuvott levegő sípolással a dobhártyában netalán levő anyagveszteségen át kitolt. A habarczok jelzésénél még figyelmünket arra is kell fordíani, váljon vékony kocsányon vagy széles alappal csiráznak-e a kóros telepben, minthogy ezen viszony az eltávolításnál nagy sulylyal bír, ezen körülmény felvilágosítására a kutaszolás elkerülhetlen. Ha a tüneményeket, melyek a fülhabarczok következtében beállanak, szemügyre veszszük, azokat könnyűeknek és a szervezet egészségi állapotára közmbösöknek mondani nem lehet, minthogy magában véve a genyedés a vérvegyre nagy befolyást gyakorol; azon egyének, kik hosszú ideig tartó fülgenyfolyásban szenvednek, többnyire sápadt külleműek, a nyakmirigyek többnyire duzzadtak; feltűnő ezen utóbbi jelenet, ha a fülgenyfolyás csak egyik oldalon létezik, hol is csak ezen oldal mirigyei nagyobbak, miáltal azon tévnézettel találkozhatunk, hogy ily egyének görvélyeseknek tartatnak és a helybeli baj tekintetbe vétele nélkül csukamájolajjal stb. görvélykór ellenes szerekkel kezeltetnek, noha a helybeli baj meggyógyítása után a halvány szín megszűnik és a mirigyek rendes nagyságúak lesznek. A habarczok többnyire csak lassan kint, úgyszólván idülten jönek létre, anélkül, hogy a beteg azoknak jelenlétéről valamit tudna; a fül genyedés csak néha mutatkozik vérzés is, fájdalmak csak néha-néha jelentkeznek, szúrás szaggatás alakjában. Fordultak azonban gyakorlatomban oly esetek is elő, hol a pöfetegek hevenyen nagy fájdalmakkal keletkeztek, de ez mégis csak a ritkaságok közé számítható. A nehéz tünemények, melyek habarczok által támasztatnak, leginkább erőművileg (mechanice) jönek létre, midőn t. i. nagyságuk által környezetükre nyomást gyakorolnak, vagy pedig midőn épen ezen tulajdonuk következtében a geny kiürítését meggátolják; így nagy habarczoknál rendesen féloldali fejfájdalom mutatkozik; vannak esetek, melyek oly szédelgési rohamokkal párosulnak, hogy a betegek csak tántorogva járhatnak, s ez olykor-olykor annyira fokozódik, hogy a közeljévő tárgyakhoz kapaszkodniok kell, hogy el ne essenek. Egy esetben egy fiatal mérnöknél ezen tüneményekhez még néha látzavar is csatlakozott. Hányás a bolygó idegre történt nyomás által nem ritkán fordul elő. Bonnafont két esetben hányást észlelt, mely szerinte az által jött volna létre, hogy a geny az Eustach-kürtön át a gyomorba ürült. Schwartze egy esetet ír le (az Archiv für Ohrenheilkunde Bd. I. 112), ahol a dobürben és külhangvezetékben levő pöfetegek által a geny ki nem folyhatott és ennek következtében féloldalú hüdés, érzéketlenség, szemhéjiszam állott be, mely tünemények a pöfetegek eltávolítása után megszűntek. Ami a hallást illeti, megjegyzendő, hogy oly esetekben, hol a habarczok igen kicsinyek és a hol kiindulási helyük a külhangvezeték, az nemigen zavart; másképen áll a viszony, midőn a habarczok a kül hangvezetéket egészen kitömik vagy azon esetekben, melyekben azok a dobürben veszik eredetüket, midőn egyszersmind oly mély roncsolásokkal párosulnak, hogy hallástehetségről már a dolog természeténél fogva sem lehet szó. A fülhabarczok következményei az előbbiekben elszámlált tüneményeken kívül még abból állanak, hogy a fürgönyfolyást folytonosan fenntartják. Ez által mindazon lehetőségnek teszik ki a betegeket, melyek idült dobüzláb következtében beállhatnak: csontszu és az agyra kiterjedő roncsolások.