Orvosi Hetilap, 1867. augusztus (11. évfolyam, 31-34. szám)

1867-08-04 / 31. szám

Azonban a tompa kopogtatási hang területe nem bir azon háromszögű alakkal, melylyel az szivburok-izzadmány­­nál birni szokott, hanem rendetlen négyszögöt képez; továbbá a tompaság a szivcsúcslökést nem néhány vonallal haladja meg kifelé, mint az a szivburok-izzadmánynál előjön, hanem majd két hüvelykkel terjed az kiebb a csúcslökésnél, végre egy szívburok-izzadmány, mely hasonló kiterjedésben tom­­pítná a kopogtatási hangot, nem volna képzelhető a nélkül, hogy az akadályozott vérkeringésnek tüneményei előtérbe ne lépjenek, u.­ra, a torkolatvisszereknek teltsége és hullámzása, kékkóros szín, vízvérűség és vízkór stb., melyek ez esetben mind hiányzanak. Ép oly kevéssé egyezik a szivburok-izzad­mány fölvételével a hónaljvonal előtt a 2-ik bordától a 4-ig hallható éles, hangos hörglégzés. Ugyancsak ezen hangos, éles magas hörglégzés, az erősbödött hörghangzás és mellrezgés szólanak az élt okolt mellhártya-izzadmány ellen is, mindezen physikai tüneményeknek föltétele t. i. az, hogy a külséggel közlekedő hörg és a mellkasfal között tömör és minél egyneműebb kö­zegek legyenek helyezve, ezen föltétel nem volna teljesítve, ha az illető hörgöt beszúrt vagy összenyomott tüdő ezt pedig álhártyák, híg izzadmány s ismét megvastagodott mellhár­­tyalemez fednék; hanem föl kell tennünk, hogy a mellkas­­fal és hörg között csak is a tömörült tüdőállomány van el­helyezve. — Hogy a jelen esetben a rendellenes tompulatot csakugyan a tüdőtömörülés és nem eltákolt mellhártya-izzad­mány okozza, ennek bizonyítékául még felhozható azon kö­rülmény is, miszerint az 1-ső és 2-ik bordaközben dobos ko­pogtatási hangot nyerünk jeléül annak, hogy ezen bordakö­zök alatt ellazult légtartalmú tüdő fekszik. Ha a tompulat helyén mellhártya-izzadmány volna jelen, ez a tüdőt csak a mellkas hátsó része felé nyomhatná, a dobos kopogtatási hangnak tehát a hátsó mellkason kellene észleltetnie s nem volna megérthető, hogy az a kulcsalatti tájon találtatik. Nem lehet tehát a­felől kétkedni, hogy a rendellenesen kiterjedt tompa kopogtatási hang tüdőtömörüléstől ve­szi származását. A jelen esetben annak eldöntése, vajjon mily nemű ok hozta létre a tüdőtömörülést, nem volt épen nehéz, miután a helybeli és átalános kórtünetek oly kifejezettek voltak, me­lyekből a kórismére következtetni könnyen lehetett, ugyanis tompa, majdnem üres kopogtatási hang, ennek megfelelőleg élénk hörgi légzés, az első időben rozsda­szín, majd véres csikós, utóbb genyszerű köpet, a szórezgés és hörghangzás erősbödése, a láz minősége, azon körülmény, hogy a beteg benlétének 3-ik napjáig a kóros folyamat terjedőben volt, mit a tompultsági felület terjedése és a hörgi légzés élénkü­lése mutattak; mindezek oda utalnak, hogy heveny beszűrő­­déssel, még­pedig croupos beszű­rődéssel van dolgunk. Ezt bizonyítja továbbá a 4-ik napon a tövisfeletti árokban hall­ható szercsegés, melylyel együtt a láz alábbhagyása észlel­tetek s mely ez esetben, mint oldószercsegés — crepitatio redux — volt tekinthető. A jelenlevő dörzsszövet kétségki­­vüli tanujele annak, hogy egyúttal a mellhártya is bántal­mazva volt. Más kérdés az, váljon a jelen esetben észlelhető kóros tünemények mind megfejthetők-e a croupos tü­dőláb folyamatából, avagy talán ezen folyamaton kívül még más, tán régen lefolyt vagy idült kóros fo­lyamatok létezését nem kell-e fölvennünk? Már maga azon körülmény, hogy a lobos beszűrődi is a bal tüdő felső lebenyében tanyázik, igazolja ezen kér­dést. Tudjuk ugyanis, hogy az ép alkatú egyéneket meglepet­t croupos tü­dőlob a tüdők, és főleg a jobb tüdő alsó lebenyében szokott mutatkozni, s hogy a felső lebenyek, meg tüdőcsúcsok meg­­támadtatása főleg senyves, elsatnyult vagy gümőkóros egyé­neknél észleltetik. Váljon ezen egyénnél vannak-e gümők je­len a tüdőkben? azt ezúttal meghatároznunk nem lehet, sem a physikai jelek, sem a górcsői vizsgálat nem mutatnak gü­mők jelenlétére, a beteg semmi oly tüneményt nem ad tud­tunkra, mi ezek jelenlétét bizonyítaná. Azonban tudjuk azt is, hogy gümők lehetnek jelen a tüdőkben, a­nélkül, hogy physikai jelek által nyilvánulnának, a­nélkül, hogy a górcső alatt a köpetben ruganyos rostokat vagy zsíros szétesésben levő sejteket és szabad zsírszemcséket találnánk. Nem hatá­rozhatjuk tehát meg, váljon gümők vannak e jelen vagy nem, pedig kétségtelenül jóslati tekintetben vagy fontosságú volna ezen meghatározás, minthogy gümők jelenlétében a croupos izzadmány zsíros és fejetszerű elváltozása s utólagos felszívó­dása sokkal kevésbé valószínű, mint az izzadmány és fiatal sejteknek u. n. gümös vagy túrószerű elváltozása, mely tü­dővészhez vezet. Hogy voltak jelen más kóros változások már e jelen heveny folyamat előtt, azt ama másnemű tünetekből, melyek mint behúzódások észlelhetők az 5. és 6. bordaköz­ben, csaknem biztossággal következtethetjük. Miután e behú­zódások épen a szívtáj közelébe esnek, szükséges lesz vizs­gálnunk, váljon nincsenek-e összefüggésben a szív rythmicus működésével ? azonban figyelmes szemlélésre meggyőződhe­tünk, hogy semminemű összeköttetés e kettő között nem ta­lálható, hanem a tünemény úgy mutatkozik, hogy az állan­dón látható körülírt behúzódás, a belégzés alatt még mé­lyebbre behúzódik; a tompa kopogtatási hang e hely fölött pedig azt mutatja, hogy az alatta fekvő tüdőrészlet léghiányos. Egyszerű behúzódások a bordaközökben, a nélkül azonban, hogy a légzésnél azok mélyebbre besülyedjenek, gyakran észleletnek előrement mellhártyalábok után, midőn álhár­tyák és ezeknek töpörödése jön létre a mellhártyákon, melyek a bordás lágyrészeket magokkal zsugorítják, vagy ha zsigeri mellhártyán ülnek, a tüdő megfelelő részét töpörítik össze. Épen úgy létrejöhet ily behúzódás bármely más okból szár­mazó tüdőtöpörödés vagy összenyomatásnál, p. p. gümők, üregek környékén stb., itt azonban nem csak egyszerű be­mélyedést, hanem a bemélyedt tájnak a belégzéssel járó mé­lyebb behúzódását észleljük. Hogy ezen tüneményből a légzési szervek állapotára következtethessünk, szükséges szem előtt tartani a mellkas és tüdők viszonyát a légnyomáshoz. A mellkas külső felüle­tére a lég egész súlyával nehezedik, még belső oldalára az csak a ruganyos tüdőn át gyakorolhatja nyomását, tehát a belső mellkaslapra csak annyi erővel hat a légnyomás, a­mennyi a tüdők ruganyosságának legyőzése után megmarad. Ebből kitetszik, hogy a lég erősebben nyomja a mellkas fa­lát befelé mint kifelé, a­honnét a bordaközök bevájult alakja ered. Midőn a belégzési izmok ereje által a mellkas kitágít­­tatik, akkor a bordaközi izmok működése folytán a bordakö­zök kivájultsága többé kevésbé elenyészik, a mellkasfal pedig a tüdő felszínétől eltávolíttatnék, de miután a tüdő és mellkas­fal közt rendes állapotban üres tér vagyon, annálfogva a lég

Next