Orvosi Hetilap, 1867. augusztus (11. évfolyam, 31-34. szám)
1867-08-04 / 31. szám
-2 1 T 549 - 550 - ebbe igyekszik áramlani a mellkasfalon egyoldalról és a légutakon meg tüdőkön át más oldalról s miután ez utóbbin át talál kevesebb ellenállásra, a tüdőt tolja az emelkedő mellkasfal után és a tüdőt kitágítja. Ha hogy bármi oknál fogva a mellkas emelkedése közben a lég behatása a tüdőbe akadályozva van, akkor a mellkasfal engedékeny részei — a bordaközök — nyomatnak a ki nem tágítható tüdőrész felé, tehát befelé. Ezen hatás a mellkasfalra mégsem mindig jön létre és pedig azért, mert a lépnek hozzá nem férhető légsejtek környékében az ép sejtek nagyobb mérvben kitágulnak s úgynevezett helyettesitő légdagot képeznek vagy legalább nagyobb belégzési tágulatnak vannak ezek alávetve, minek eredménye azután az lesz, hogy a táguhatlan tüdő által üresen hagyott tért belégzés alatt is kitöltik emezek, tehát légzési behúzódás ily esetben nem észleltetik. Ha ellenben a tágulatlan vagy töpörödött tüdőrész oly terjedelmes, hogy a közelfekvő sejtek nem tölthetik ki a belégzés alatt támadó hézagot, akkor a behúzódásnak be kell következnie. A jelen esetben a behúzódott helyekre szorítkozó, és a feljebb leírt terjedelmes tompulattól külön vált tompa kopogtatási hang alig egy plessiméternyi területet foglal el, itt tehát a légzésalatti behúzódás okául a tömörült tüdőrész nagy terjedelme nem fogadható el, hanem azt kell fölvennünk, hogy valamely más ok akadályozza a környező ép légsejteknek helyettesítő kitágulását s belégzés alatt az űrbe való előtolulását. Ilyen ok lehet, hogy a körülirt tüdőtömörülés környékén a zsigeri és falzati mellhártya közt összenövések vannak jelen, erre mutat azon körülmény is, hogy belégzés alatt ezen körülírt helynek kopogtatási hangja keveset változik. Tehát abból, hogy e kis terjedelmű helyen tompa kopogtatási hangot nyerünk, hogy a bordaközök e helyen bemélyedvek, s belégzés alatt mélyebbre behúzódnak, oda következtetünk , hogy e térség alatt tömörült tüdő létezik, melynek környékén a falzati és zsigeri mellhártya össze vannak nőve. Valjon a tömörült tüdőrészlet egyszersmind töpörödött is, és igy okozza a leírt belégzésen kívüli mélyedést, vagy pedig töpörödő kérgek a mellhártyán okozzák-e azt ? el nem határozhatjuk. Ezen mellhártya összenövések valószínűen régibb eredetűek, mint a croupos tüdőlob s talán egy ily régebben lefolyt mellhártyaláb maradványaként lehet a bordák némelyikének asymmetricus állását is tulajdonítani, miután más elfogadhatóbb okot számára kijelölni nem lehet. Nem lehet említetlenül hagynunk még egy más tünetet t. i. a szunyadás és álom közben majd mindig jelenkező távbeszédet. Vannak egyének, kiknél már a legcsekélyebb lázas mozgalom oly hatással van a központi idegrendszerre, hogy azonnal félrebeszélnek, jelen betegünknél azonban úgy látszik nem tisztán ily indokúnak lehet e tünetet jellegezni. Amennyire az előzményekből kitűnik, betegünk hosszú idő óta mértékletlen volt a szeszes italok élvezetében, s mint tudva van, épen iszákos egyének hajlandók, a szokványos agyvértolulások folytán, lázas bajok alkalmával ilyenbeszédekre; nem lehet továbbá azt sem teljesen kizárni, váljon nincs-e nála idült, talán gümös agyhártyaláb jelen, mely körülményből szintén könnyen kimagyarázható volna a zavart elmeműködés.* * * Kórlefolyás. A beteg öt napi ittléte után a láz alább szálli és a helybeli tünetek fokonként javulni kezdettek. Ugyanis június hó 17-én már nem csak a bal első, hanem a 2-ik bordaközben is dobos kopogtatási hang volt észlelhető s alább is a tompa hang kevésbé üressé lön, hátul azonban ekkor még alig volt valami különbség a tompult felület fölött kivehető. A hörgi légzés annak megfelelőleg gyöngébben, de dörzsszövet még mindig volt hallható s hátul a tövis feletti árokban a szercsegés folyton jelen volt. A szívcsúcslökés mindinkább erősebben volt érezhető sőt látható is. Június hó 23-án a láz teljesen megszűnt volt, a beteg egyéni érzete, étvágya mi kívánni valót sem hagyott hátra, s daczára ennek, az oldódás igen lassan, sőt a beteg egészbenléte alatt, mely június hó végéig terjedett, igen tökéletlenül haladott előre, ugyanis a tompultság mindinkább vesztett ugyan ürességéből úgy elől, mint hátul, de teljes nem jön, a hörgi légzés igen halkká változott, úgy hogy belégzésnél csak határozatlan légzés volt kivehető; a beteg csak keveset köhögött s kiköpése csekély tapadó nyak volt. E lefolyás megerősíteni látszik ama feltevést, hogy a tüdők alkalmasint már a jelen heveny megbetegedés előtt székhelyei voltak gümős lerakódásoknak, s így attól tarthatunk, hogy a lábos izzadmány részben gümős átalakulásba fog átmenni. Ugyan ez időben észleltük azt is, hogy a helybeli tünetek javultával, a tompultság s hörgi légzés kisebbedésével az említett bemélyedések belégzésnel behúzódása is mindinkább kisebbült s végre megszűnt, noha maguk a bemélyedések változatlanul visszamaradtak. Ez csak olykép magyarázható meg, ha miképen azt a kórisme felállításánál kifejtettük, a beszűrődött tüdőrész ismét légátjárhatóvá lön, de a mellhártyai kérges álhártyák és összenövések, mint valószínűleg régibb folyamatok, visszamaradtak. Az álomközbeni tévbeszédek, noha kisebb fokban s ritkábban, még most is előállanak, daczára annak, hogy a beteg tökéletesen lázmentes, mely körülmény szintén a mellett szól, hogy az agyban vagy burkaiban régibb keletkezésű kóros folyamatok léteznek. A lékezésrőli eszmecsere a „Loc. imper. de chirurgie“-ben. Közli Ambrió János orvos-sebész-tudor. (Folyt.) T réa t. A lékezés kitűnő műtétei, de a javalat ritkán szabatos, azok akik a műtétekt kétséges esetekben ajánlják, elismerik a javalat határozatlanságát. A koponyasérelmek között keletkezési módjuk szerint egy lényeges különbség áll fenn. A háborúban előállott sértések többnyire kisebb terjedelmű de nagy sebességgel rohanó lövetek által okoztatnak, a sértés korlátolt helybelisített, a polgári életben előjövő koponya sérelmek többnyire magasról lezuhanó s nehéz nagy tömegű testek behatása által erednek s a sérelem kiterjedt, nem korlátolt s ez egyik oka a polgári s tábori sebészek között a vélemény különbségnek lékezést illetőleg. Helybelisített koponyasérelmeknél a lékezésre a javalat fennáll, de az agyfelület határozatlan zúzódásainál a kétség fennmarad. Lefort úr állítja, hogy rángatódzásoknál minthogy az agyvelő lábnak kórtünete, a lékezést mellőzni kell. E tétel nem áll: a rángatódzások számos okokból erednek, így p. o. valamely eszköz hegye, csontszálka, agyvelő zúzódás stb. úgy hogy bátran lehet állítani, hogy a rángatódzások az agyizgatásnak kórtünetei s minthogy mechanikus okai vannak, a rángatódzások minden eseteiben a lékezést mellőzni nem lehet. Lefort ur mondja, egyszerű törés kórtünetek nélkül ellenjavalat. Legouest ur épen ellenkezőt állít s bizonyos számos koponyasérelem, a mely látszólagosan egyszerű, halálos, lefolyású a melynél a lékezés életmentő lehetett volna. Girard és (Gaz. des Hypit. 47 sz.) Angliában igaz gyakrabban lékeznek, de átalánosságban e műtétet nincsen elfogadva, így p. o. Erichsen elég gyakran alkalmazza. Adams ritkábban Syme csak kivitelesen, Prescott Hewett sebészi előadásaiban így nyilatkozik: „a koponyatöréseknél behorpadással s veszélyes kórtünetek nélkül a sebészek nincsenek egy véleményben, oskola oskola ellen, kórház kórház ellen, gyakran ugyanazon kórházban sebész sebész ellen van. Ezen véleménykülönbség bizonyosan onnét ered, hogy a javalatok korlátolt tapasztalásból vonattak le“. London Hospitalban 1863—1865 27lékeztetett, ezek között meggye ül.