Orvosi Hetilap, 1867. augusztus (11. évfolyam, 31-34. szám)

1867-08-04 / 31. szám

-2­ 1­­ T 549 - 550 - ebbe igyekszik áramlani a mellkasfalon egyoldalról és a lég­­utakon meg tüdőkön át más oldalról s miután ez utóbbin át talál kevesebb ellenállásra, a tüdőt tolja az emelkedő mell­kasfal után és a tüdőt kitágítja. Ha hogy bármi oknál fogva a mellkas emelkedése közben a lég behatása a tüdőbe akadá­lyozva van, akkor a mellkasfal engedékeny részei — a bor­daközök — nyomatnak a ki nem tágítható tüdőrész felé, te­hát befelé. Ezen hatás a mellkasfalra még­sem mindig jön létre és pedig azért, mert a lépnek hozzá nem férhető lég­sejtek környékében az ép sejtek nagyobb mérvben kitágulnak s úgynevezett helyettesitő légdagot képeznek vagy legalább nagyobb belégzési tágulatnak vannak ezek alávetve, minek eredménye azután az lesz, hogy a tágu­hatlan tüdő által üre­sen hagyott tért belégzés alatt is kitöltik emezek, tehát lég­zési behúzódás ily esetben nem észleltetik. Ha ellenben a tá­­gulatlan vagy töpörödött tüdőrész oly terjedelmes, hogy a közelfekvő sejtek nem tölthetik ki a belégzés alatt támadó hézagot, akkor a behúzódásnak be kell következnie. A jelen esetben a behúzódott helyekre szorítkozó, és a feljebb leírt terjedelmes tompulattól külön vált tompa kopogtatási hang alig egy plessiméternyi területet foglal el, itt tehát a légzés­­alatti behúzódás okául a tömörült tüdőrész nagy terjedelme nem fogadható el, hanem azt kell fölvennünk, hogy vala­mely más ok akadályozza a környező ép légsejteknek helyet­tesítő kitágulását s belégzés alatt az űrbe való előtolulását. Ilyen ok lehet, hogy a körülirt tüdőtömörülés környékén a zsigeri és falzati mellhártya közt összenövések vannak jelen, erre mutat azon körülmény is, hogy belégzés alatt ezen kö­rülírt helynek kopogtatási hangja keveset változik. Tehát abból, hogy e kis terjedelmű helyen tompa ko­pogtatási hangot nyerünk, hogy a bordaközök e helyen be­­mélyedvek, s belégzés alatt mélyebbre behúzódnak, oda kö­vetkeztetünk , hogy e térség alatt tömörült tüdő létezik, melynek környékén a falzati és zsigeri mellhártya össze van­nak nőve. Valjon a tömörült tüdőrészlet egyszersmind töpö­rödött is, és igy okozza a leírt belégzésen kívüli mélyedést, vagy pedig töpörödő kérgek a mellhártyán okozzák-e azt ? el nem határozhatjuk. Ezen mellhártya összenövések valószínűen régibb ere­detűek, mint a croupos tüdőlob s talán egy ily régebben le­folyt mellhártyaláb maradványaként lehet a bordák némelyi­kének asymmetricus állását is tulajdonítani, miután más elfo­gadhatóbb okot számára kijelölni nem lehet. Nem lehet említetlenül hagynunk még egy más tünetet t. i. a szunyadás és álom közben majd mindig je­­lenkező távbeszédet. Vannak egyének, kiknél már a leg­csekélyebb lázas mozgalom oly hatással van a központi ideg­­rendszerre, hogy azonnal félre­beszélnek, jelen betegünknél azonban úgy látszik nem tisztán ily indokúnak lehet e tüne­tet jellegezni. A­mennyire az előzményekből kitűnik, bete­günk hosszú idő óta mértékletlen volt a szeszes italok élve­zetében, s mint tudva van, épen iszákos egyének hajlan­dók, a szokványos agyvértolulások folytán, lázas bajok alkal­mával ily­­enbeszédekre; nem lehet továbbá azt sem teljesen kizárni, váljon nincs-e nála idült, talán gümös agyhártyaláb jelen, mely körülményből szintén könnyen kimagyarázható volna a zavart elmeműködés.* * * Kórlefolyás. A beteg öt napi itt­léte után a láz alább szálli és a helybeli tünetek fokonként javulni kezdettek. Ugyanis június hó 17-én már nem csak a bal első, hanem a 2-ik bordaközben is dobos kopogtatási hang volt észlelhető s alább is a tompa hang ke­vésbé üressé lön, hátul azonban ekkor még alig volt valami kü­lönbség a tompult felület fölött kivehető. A hörgi légzés annak megfelelőleg gyöngébb­­en, de dörzsszövet még mindig volt hallható s hátul a tövis feletti árokban a szercsegés folyton jelen volt. A szívcsúcslökés mindinkább erősebben volt érezhető sőt látható is. Június hó 23-án a láz teljesen megszűnt volt, a beteg egyéni ér­zete, étvágya mi kívánni valót sem hagyott hátra, s daczára ennek, az oldódás igen lassan, sőt a beteg egész­benléte alatt, mely jú­nius hó végéig terjedett, igen tökéletlenül haladott előre, ugyanis a tompultság mindinkább vesztett ugyan ürességéből úgy elől, mint hátul, de teljes nem jön, a hörgi légzés igen halkká változott, úgy hogy belégzésnél csak határozatlan légzés volt kivehető; a be­teg csak keveset köhögött s kiköpése csekély tapadó nyak volt. E lefolyás megerősíteni látszik ama feltevést, hogy a tüdők alkalma­sint már a jelen heveny megbetegedés előtt székhelyei vol­tak gümős lerakódásoknak, s így attól tarthatunk, hogy a lábos iz­­zadmány részben gümős átalakulásba fog átmenni. Ugyan ez idő­ben észleltük azt is, hogy a helybeli tünetek javultával, a tompult­ság s hörgi légzés kisebbedésével az említett bemélyedések belég­­zésnel­ behúzódása is mindinkább kisebbült s végre megszűnt, no­ha maguk a bemélyedések változatlanul visszamaradtak. Ez csak olykép magyarázható meg, ha miképen azt a kórisme felállításánál kifejtettük, a beszűrődött tüdőrész ismét lég­átjárhatóvá lön, de a mellhártyai kérges álhártyák és összenövések, mint valószínűleg régibb folyamatok, visszamaradtak. Az álomközbeni tévbeszédek, noha kisebb fokban s ritkábban, még most is előállanak, daczára annak, hogy a beteg tökéletesen lázmentes, mely körülmény szin­tén a mellett szól, hogy az agyban vagy burkaiban régibb kelet­kezésű kóros folyamatok léteznek. A lékezésrőli eszmecsere a „Loc. imper. de chirurgie“-ben. Közli Ambrió János orvos-sebész-tudor. (Folyt.) T r­é­­­a t. A lékezés kitűnő műtétei, de a javalat ritkán sza­batos, azok a­kik a műtétekt kétséges esetekben ajánlják, elisme­rik a javalat határozatlanságát. A koponya­sérelmek között keletkezési módjuk szerint egy lényeges különbség áll fenn. A háborúban előállott sértések több­nyire kisebb terjedelmű de nagy sebességgel rohanó lövetek által okoztatnak, a sértés korlátolt helybelisített, a polgári életben előjövő koponya sérelmek többnyire magasról­ lezuhanó s nehéz nagy tömegű testek behatása által erednek s a sérelem kiterjedt, nem korlátolt s ez egyik oka a polgári s tábori sebészek között a vélemény különbségnek lékezést illetőleg. Helybelisített koponya­sérelmeknél a lékezésre a javalat fennáll, de az agyfelület határozatlan zúzódásainál a kétség fennmarad. Lefort úr állítja, hogy rángatódzásoknál minthogy az agy­velő lábnak kórtünete, a lékezést mellőzni kell. E tétel nem áll: a rángatódzások számos okokból erednek, így p. o. valamely eszköz hegye, csontszálka, agyvelő zúzódás s­tb. úgy hogy bátran lehet ál­lítani, hogy a rángatódzások az agyizgatásnak kórtünetei s mint­hogy mechanikus okai vannak, a rángatódzások minden eseteiben a lékezést mellőzni nem lehet. Lefort ur mondja, egyszerű törés kórtünetek nélkül ellenja­­valat. Legouest ur épen ellenkezőt állít s bizonyos számos kopo­nyasérelem, a mely látszólagosan egyszerű, halálos, lefolyású a melynél a lékezés életmentő lehetett volna. Gi­rard és (Gaz. des Hypit. 47 sz.) Angliában igaz gyak­rabban lékeznek, de átalánosságban e műtétet nincsen elfogadva, így p. o. Erichsen elég gyakran alkalmazza. Adams ritkábban Syme csak kivitelesen, Prescott Hewett sebészi előadásaiban így nyilatkozik: „a koponyatöréseknél behorpadással s veszélyes kór­tünetek nélkül a sebészek nincsenek egy véleményben, oskola os­kola ellen, kórház kórház ellen, gyakran ugyanazon kórházban se­bész sebész ellen van. Ezen véleménykülönbség bizonyosan onnét ered, hogy a javalatok korlátolt tapasztalásból vonattak le“. Lon­don Hospitalban 1863—1865 27­lékeztetett, ezek között meggye­ ül.

Next