Orvosi Hetilap, 1870. augusztus (14. évfolyam, 32-35. szám)

1870-08-07 / 32. szám

inkább a vérhez és ennek közvetlen származékaihoz,a tápnedvek­hez, kevésbé a váladékokhoz van kötve; hogy azonban a meg­betegedés fokával azon anyagok száma is növekedik, melyek a ragályozást közvetítni képesek. A lép nagyfokú ragá­­lyozási képessége már régóta elhírhedt, továbbá nagy mérv­ben ragályképeseknek jelöltettek a pokolvaros állat testében előforduló különböző izzadmányok. Hogy az állatok húsa, bőre, szőre közvetítheti a ragályozást, az ismeretes, de ugyanazt állítják a vizeletről, belülíték-, tejről, a nyák- és nyálról. Ha ezen tapasztalatokat összehasonlítjuk, az állati anyagoknak bacteridiákban való gazdagsága sorozatával, a­mint az Davaine által meg lett állapítva, ki a kárt okozó ha­­tályt ezekben megkereste , akkor ezen szempontra nézve is a vér foglalja el az első helyet. Ha továbbá meggondoljuk, hogy vérömlenyek csaknem állandóan találhatók az izzadmá­­nyokban, hogy általában a vérkiömlésekre való hajlam a be­tegség belterjességével növekedik, akkor a tapasztalat itt is összhangzásban van Davaine elméletével. A váladékokat illetőleg a tej mint tápszer kiváló fon­tossággal bír. Pokolvaras állatok teje kétségkívül gyakran szerepel kórt okozó hatány gyanánt; élvezése után gyomor­­bélhurut, hasmenés, bélzsába és az izgatás egyéb tünetei kö­vetkeznek be, hogy vájjon a pokolvar kifejlődése is an­nak tulajdonítható-e, bebizonyítva legalább nincsen. Ily­­et mindenesetre számos esetben minden következmény nélkül használta­k. Bourgeois értekezésében pokolvarban szenvedő dajka esetét írja le, ki betegségének egész tartama alatt minden káros következmény nélkül szoptatott egy gyer­meket. Pokolvar-bacteridiák mindeddig a tejben ki nem mu­­tattattak, s általában a sértetlen edények határai közt látszanak maradni, mint Bravell és Davaine leleté­ből kiderül, minthogy pokolvaras, bacteridiákban dús anyák magzatai saját vérükben bacteridiákat nem tartalmaztak. Hogy azonban a tej ragályképességének lehetősége nem feltétlenül tagadható, már azon körülményből is kiderül, hogy a tejjel vagy az elválasztó szervben, vagy fejés al­kalmával kívülről vér vegyülhet, mi gyakorlati szem­pontból ugyanegy eredményű, s a pokolvaras állatok te­jének élvezésére vonatkozó tilalmat tökéletesen igazolja. Hogy pokolvaras állatok fris húsa és más vértartal­mú részei hasonló módon hatnak, mint maga a vér, ma­gától értetik, s tapasztalás által is meg van állapítva; hogy azonban az elkészített hús élvezése lehet-e a pokolvar fejlődésének oka, az még igen kétes. Annyi bizonyos, hogy én és mások nagyszámú embereket lát­tunk, kik pokolvaras állatoknak főzés, sütés, stb. által elkészített húsát minden káros következmény nélkül él­vezték. Hogy ily hús élvezése után mutatkozó betegségek nem tekinthetők feltétlenül a tulajdonképeni pokolvar-ra­­gály által okozott betegségeknek, azt már fentebb fejte­gettük. Minthogy azoknak, kik az elkészített pokolvaras húst élvezik, igen gyakran van alkalmuk a fris ragályos anyagok­kal érintkezni,­­ igen nehéz meghatározni, hogy váljon a lehetséges befolyások melyikének tulajdonítandó a netalán keletkező pokolvar. Anélkül, hogy az ily módon létrejövő ra­gályozás lehetőségét határozottan tagadnám, azt akarom megjegyezni, hogy a hús élvezetének minden esetre aláren­delt sajátlagos hatályossága talán nem is a ragály megsem­misítésének— főzés,sütés és gyomornedv által — tulajdoní­tandó. Davaine kimutatta, miszerint még magas hőfokok sem fosztják meg a vért ragályképességétől; nagyobb dara­bok elkészítésénél azonkívül a hő behatása is egyenlőtlen. A fődolog itt az emberi nyakhártyának a pokol­­var-megbetegedésre való absolut csekély hajlama lehet, mint ez minden tekintetben nyilvános. Soha sem láttam pokolvart a száj, az ajkak, orr vagy szem nyákhártyájából kiindulni, míg azoknak közvetlen közelében, az ajkakon, szemhéjakon oly gyakran előfordul, hogy alig képzelhető, miszerint a ragály a nyákhártyákkal is ne jönne érintkezésbe. Az állatok szőre és bőre a ragályt terjesztheti, s az utóbbi vízben vagy mészben történő áztatás által hatá­lyosságától meg nem fosztatik. Említtetnek oly esetek, me­lyekben a pokol varas állatoktól származó kidolgozott bőr, enyv, sőt gyapjú­ kelmék is közvetíthetik a ragá­lyozást ; mi ezt azért említjük meg, mivel megerősítik azon meggyőződést, mely szerint a lépfenében szenvedő állat min­den része a közlekedésből kizárandó. Megállapított tény, hogy a ragály a vele bemocskolt mindenféle tárgyak, továbbá oly állatok által, melyek maguk nem betegek ugyan, de lépfenés anyaggal bemocskolvák, az emberre átvihető, így pl. macskák, kutyák, bögölyök és le­gyek által, melyek oly anyagokból ettek és abból részleteket orrukon, orrmányaikon stb. tovahurczolnak. Végre azon vé­lemény uralkodik, miszerint a föld is, melybe pokolvaras anya­gok elásattak, a ragályt a földben túró emberek kezére át­­viheti. Hogy az illető anyagok mennyi ideig tartják meg a ragályozó hatást, csak annyi ismeretes, hogy egy évig, sőt tovább is gyakorolhatják azt, különösen megszáradt állapotban. A nedves anyag fris állapotban a legnagyobb mérvben ragályozó, a nemso­kára bekövetkező rohadás által azonban ezen sajátlagos ha­tását elveszti. Azon kérdésre, hogy várjon a ragály illé­kony alakban a község közvetítése által hatályos-e, többen igenlőleg feleltek; pontosan azonban az emberre nézve be nem bizonyíttatott, s a többi állatjárvány-ragály­­ról vett analógia épen nem szól e felvétel mellett. A­mi az embernek a pokolvar-ragály iránti fogékony­ságát illeti, az általában igen tetemes. Úgy látszik, semmi­nemű kor se zárja ki a fogékonyságot iránta. Az általam feljegyzett 62 eset közt van : egy 9 hónapos gyermek, 10 éven aluli egyén, 10 — 20 éves közt 11 20—30 „n 1l 30—40 „ 21 40—50 „ 10 50-60 „ 1­2 60-70 „ 1. A Lengyel által észlelt esetek közt: egy 6 hónapos gyermek, 10 éven aluli egyén 9 10—25 éves közt 18 25—40 „ „ 35 40—50 „ „ 10 50—60 „ „ 1 60-70 „ „ 1. A nemi viszonyokra nézve is megegyeznek feljegyzé­seim L­e­n­g­y­e­léivel, minthogy nálam 40 férfi­ és 22 nőbe-

Next