Orvosi Hetilap, 1870. augusztus (14. évfolyam, 32-35. szám)
1870-08-07 / 32. szám
inkább a vérhez és ennek közvetlen származékaihoz,a tápnedvekhez, kevésbé a váladékokhoz van kötve; hogy azonban a megbetegedés fokával azon anyagok száma is növekedik, melyek a ragályozást közvetítni képesek. A lép nagyfokú ragályozási képessége már régóta elhírhedt, továbbá nagy mérvben ragályképeseknek jelöltettek a pokolvaros állat testében előforduló különböző izzadmányok. Hogy az állatok húsa, bőre, szőre közvetítheti a ragályozást, az ismeretes, de ugyanazt állítják a vizeletről, belülíték-, tejről, a nyák- és nyálról. Ha ezen tapasztalatokat összehasonlítjuk, az állati anyagoknak bacteridiákban való gazdagsága sorozatával, amint az Davaine által meg lett állapítva, ki a kárt okozó hatályt ezekben megkereste , akkor ezen szempontra nézve is a vér foglalja el az első helyet. Ha továbbá meggondoljuk, hogy vérömlenyek csaknem állandóan találhatók az izzadmányokban, hogy általában a vérkiömlésekre való hajlam a betegség belterjességével növekedik, akkor a tapasztalat itt is összhangzásban van Davaine elméletével. A váladékokat illetőleg a tej mint tápszer kiváló fontossággal bír. Pokolvaras állatok teje kétségkívül gyakran szerepel kórt okozó hatány gyanánt; élvezése után gyomorbélhurut, hasmenés, bélzsába és az izgatás egyéb tünetei következnek be, hogy vájjon a pokolvar kifejlődése is annak tulajdonítható-e, bebizonyítva legalább nincsen. Ilyet mindenesetre számos esetben minden következmény nélkül használtak. Bourgeois értekezésében pokolvarban szenvedő dajka esetét írja le, ki betegségének egész tartama alatt minden káros következmény nélkül szoptatott egy gyermeket. Pokolvar-bacteridiák mindeddig a tejben ki nem mutattattak, s általában a sértetlen edények határai közt látszanak maradni, mint Bravell és Davaine leletéből kiderül, minthogy pokolvaras, bacteridiákban dús anyák magzatai saját vérükben bacteridiákat nem tartalmaztak. Hogy azonban a tej ragályképességének lehetősége nem feltétlenül tagadható, már azon körülményből is kiderül, hogy a tejjel vagy az elválasztó szervben, vagy fejés alkalmával kívülről vér vegyülhet, mi gyakorlati szempontból ugyanegy eredményű, s a pokolvaras állatok tejének élvezésére vonatkozó tilalmat tökéletesen igazolja. Hogy pokolvaras állatok fris húsa és más vértartalmú részei hasonló módon hatnak, mint maga a vér, magától értetik, s tapasztalás által is meg van állapítva; hogy azonban az elkészített hús élvezése lehet-e a pokolvar fejlődésének oka, az még igen kétes. Annyi bizonyos, hogy én és mások nagyszámú embereket láttunk, kik pokolvaras állatoknak főzés, sütés, stb. által elkészített húsát minden káros következmény nélkül élvezték. Hogy ily hús élvezése után mutatkozó betegségek nem tekinthetők feltétlenül a tulajdonképeni pokolvar-ragály által okozott betegségeknek, azt már fentebb fejtegettük. Minthogy azoknak, kik az elkészített pokolvaras húst élvezik, igen gyakran van alkalmuk a fris ragályos anyagokkal érintkezni, igen nehéz meghatározni, hogy váljon a lehetséges befolyások melyikének tulajdonítandó a netalán keletkező pokolvar. Anélkül, hogy az ily módon létrejövő ragályozás lehetőségét határozottan tagadnám, azt akarom megjegyezni, hogy a hús élvezetének minden esetre alárendelt sajátlagos hatályossága talán nem is a ragály megsemmisítésének— főzés,sütés és gyomornedv által — tulajdonítandó. Davaine kimutatta, miszerint még magas hőfokok sem fosztják meg a vért ragályképességétől; nagyobb darabok elkészítésénél azonkívül a hő behatása is egyenlőtlen. A fődolog itt az emberi nyakhártyának a pokolvar-megbetegedésre való absolut csekély hajlama lehet, mint ez minden tekintetben nyilvános. Soha sem láttam pokolvart a száj, az ajkak, orr vagy szem nyákhártyájából kiindulni, míg azoknak közvetlen közelében, az ajkakon, szemhéjakon oly gyakran előfordul, hogy alig képzelhető, miszerint a ragály a nyákhártyákkal is ne jönne érintkezésbe. Az állatok szőre és bőre a ragályt terjesztheti, s az utóbbi vízben vagy mészben történő áztatás által hatályosságától meg nem fosztatik. Említtetnek oly esetek, melyekben a pokol varas állatoktól származó kidolgozott bőr, enyv, sőt gyapjú kelmék is közvetíthetik a ragályozást ; mi ezt azért említjük meg, mivel megerősítik azon meggyőződést, mely szerint a lépfenében szenvedő állat minden része a közlekedésből kizárandó. Megállapított tény, hogy a ragály a vele bemocskolt mindenféle tárgyak, továbbá oly állatok által, melyek maguk nem betegek ugyan, de lépfenés anyaggal bemocskolvák, az emberre átvihető, így pl. macskák, kutyák, bögölyök és legyek által, melyek oly anyagokból ettek és abból részleteket orrukon, orrmányaikon stb. tovahurczolnak. Végre azon vélemény uralkodik, miszerint a föld is, melybe pokolvaras anyagok elásattak, a ragályt a földben túró emberek kezére átviheti. Hogy az illető anyagok mennyi ideig tartják meg a ragályozó hatást, csak annyi ismeretes, hogy egy évig, sőt tovább is gyakorolhatják azt, különösen megszáradt állapotban. A nedves anyag fris állapotban a legnagyobb mérvben ragályozó, a nemsokára bekövetkező rohadás által azonban ezen sajátlagos hatását elveszti. Azon kérdésre, hogy várjon a ragály illékony alakban a község közvetítése által hatályos-e, többen igenlőleg feleltek; pontosan azonban az emberre nézve be nem bizonyíttatott, s a többi állatjárvány-ragályról vett analógia épen nem szól e felvétel mellett. Ami az embernek a pokolvar-ragály iránti fogékonyságát illeti, az általában igen tetemes. Úgy látszik, semminemű kor se zárja ki a fogékonyságot iránta. Az általam feljegyzett 62 eset közt van : egy 9 hónapos gyermek, 10 éven aluli egyén, 10 — 20 éves közt 11 20—30 „n 1l 30—40 „ 21 40—50 „ 10 50-60 „ 12 60-70 „ 1. A Lengyel által észlelt esetek közt: egy 6 hónapos gyermek, 10 éven aluli egyén 9 10—25 éves közt 18 25—40 „ „ 35 40—50 „ „ 10 50—60 „ „ 1 60-70 „ „ 1. A nemi viszonyokra nézve is megegyeznek feljegyzéseim Lengyeléivel, minthogy nálam 40 férfi és 22 nőbe-