Orvosi Hetilap, 1871. január (15. évfolyam, 1-5. szám)
1871-01-15 / 3. szám
Tartalom. Verebélyi L. tr. A végtagok csonkolásáról. — Balassa P. tr. Közlemények Korányi Fr. tr. belkórodájából. II. Az agybeli érdugulás egy esete. (Vége). — H an a 1 I. tr. Csonttörésekről. Folyt.) — Könyvismertetés. Handbuch der Arzneimittellehre, von Dr. Hermann Nothnagel. — Lapszemle. A bőrfarkas és ennek kezelése. (Folyt.) Tárcza. Az orvosi tudományok befolyása az emberi értelem fejlődésére. I. — Konrád M. A Szt. Anna gyermekkórház Bécsben. (Vége). — London, január 3-kán. — Vegyesek. — Szerkesztői levelezés. Pesí, 1871. Január 15. I£l6flsÜtési ár: helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt Megjeleli minden vasárnap. 50 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közsé- Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkeszttségű menyek és fizetések bérmentesítendők. Erzsébet-tér 10. sz., és Kilián György könyvkereskedésébe Hirdetésekért soronként 15 nykr. váczi-utcza Draeeke-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és körüavázlat közlönye. 01! x«»d I 10. évfolyam. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh, Kálmán tanár. A végtagok ízületei csonkolásáról. Verebélyi László tr.-tól Pesten. Általában csonkolásoknak nevezzük,Heyfelder szerint,azon műtéteket, „melyek által csontok vagy ízületek részben vagy egészben eltávolíttatnak,míg úgy a csontváz folytonossága mint a lágy részek megtartatnak, vagy bizonyos fogalommal összekötött, ismert műszavakat felhasználva, minden véres műtét, mely a szoros értelemben vett csonkítás és kiízelésen kívül a csontokon végeztetik, a csonkolás körébe soroztatik. Nem szándékom ez alkalommal e széles fogalmú műtét általánosságába bocsátkozni, hanem a csonkolás azon részére szorítkozom, mely a végtagok nagyobb ízületeivel foglalkozik (az angol: excision of joint), minthogy e téren nyert tapasztalataim mégis már oly számúak, hogy némi önálló nézet nyilvánítását megengedik. Az ízületi csonkolás nagy horderejű, ha tekintetbe vesszük, hogy a gyógyítás végett alkalmazott eljárásunk ingadozhat egész végtag vagy ennek része tökéletes, s a végtag csak kóros részének eltávolítása közt, mely utóbbi esetben semmi műleges készülék által oly tökélyben nem pótolható, habár működésében csak korlátozott fontos testrészt tarthatunk meg. Kétségtelen, hogy mindenki, ha egyszerűen választásra kerülne a sor, a csonkolást venné foganatba, de tudjuk, hogy minden haladás daczára, a csonkolás legmelegebb barátai sem képesek a csonkítás és kiízesítés jogosultságát eltagadni, mert számba kell venni oly tényezőket, melyek szem elől tévesztése — a rész megtartásának megkísértése mellett —az egésznek, az életnek veszteségét vonja maga után. A legelső kérdés tehát: mikor van az ízületcsonkolás javalya ? Csupán a javalatok kellő meghatározásával lehet utat törni valamely műtét általánosítására, s csak okadatolt, a valódi eredményt valószínűséggel kilátásba helyező eljárás képes annak életrevalósága mellett bizonyítani. Valóban csodálni lehet, hogy ez irányban még aránylag igen kevés történt. A csontszuvasodások mellett fennáll a roszindulatú újdonképlet által okadatolt csonkolás; a heveny, az ízületet fedő lágy részek áttörésével járó ficzam úgy képez csonkolásra javalatot, mint az idült, semmi életveszélyeztető tünetet nem okozó és külbehatás szülte ízületvéghelyváltozása. Ezt indokolni vajmi nemhéz, mert míg a csontszuvasodások által sürgetett műtét siker esetében a betegnek a végtag használatát hosszú időre biztosíthatja , a roszindulatú újképleteknél még siker esetében is a kiújulás biztos veszélyének jóslata mellett a hosszabb utókezelés és az eleinte kevésbé hasznavehető végtag alig fog nyújtani jobbat mint a csonkítás vagy kiízelés, melyeknél az utókezelés rövidebb, s az újképlet teljes kiirtása, így a kiújulás veszélyének kisebbítése nagyobb biztossággal eszközölhető, minthogy az anyagveszteség a műtét czéljának nincs alávetve. Úgy állunk a fíczumok javalatával,szolgáljon például a felkar. Ha a felkar fejecse áttöri a váll lágy képleteit, csonkolni nemcsak szabad, de talán a lefolyás egyszerűsítése végett kelleni fog, hogy azonban egy idült ficzamot, ha idegekre, edényekre nyomás nem történik, miért kelljen a fejecs csonkolása által gyógyítani, hol a legkedvezőbb esetben a műtét nem eredményez többet mint a ficzamított felkar kellő gyakorlata, nehéz belátni. Ezekre áttérek még a javalatok összeállításánál. A második kérdés, mely minden műtétes bírálatánál szükségkép felmerül: mily viszonyban áll avval a halálozási százalék ? A válasz a még mindig nyílt kérdés megoldását követeli, holott egyelőre nincs kilátásunk biztos irányadással azt statistikai adatokkal megoldani. Úgy hiszem, hogy a sebészi kimutatások, legyenek azok bármi tökéletesek, mathematikai egység meggyőző erejével soha se fognak bírni, mert mindig különböző egyéni szervezetekkel lesz dolgunk, hanem nagyobb számokból lehet majd következtetéseket vonni, különösen akkor, ha a statistika különben is hű tükre lesz tevékenységünknek. A statistika jelenlegi állapota, néhány kezdeményező kísérleteket kivéve (Nunneby), oly gyarló, hogy a műtétek számát csak megközelítőleg adja, de következtetni belőle alig szabad, anélkül, hogy meglehetős hibákat ne kövessünk el. A csonkolási kimutatások ugyanis az egyik vagy másik ízületben végzett műtétek együttes képét adják, tekintet nélkül a műtétet javuló okra, mi már nézetem szerint igen téves. A Heyfelder D. által összeállított kimutatást révén alapul, igen könyű ezt bebizonyítani. Csípőízületi csonkolást 71-et szedett össze, ebből meghalt 23, ismeretlen kimenetelű 5, élve marad tehát csak 33. Állítsuk most össze ezen eseteket javalatok szerint, akkor ta-3