Orvosi Hetilap, 1871. március (15. évfolyam, 10-13. szám)
1871-03-05 / 10. szám
agyi öblökből. Ezen vérzést azáltal csillapítottam, hogy parafadugaszt vertem a gerinczcsatornába s a gerinczoszlopot a készítmény felső bordája alatt erős zsineggel körülkötöttem. A nyirkvezető csapot a ductus thoracicus alsó részébe dugtam be. Mivel a. cisterna chyli kutyáknál rendesen felterjed a 11 —12-ik hátcsigolyáig, többnyire a 9—11 csigolya közti részletet választottam; ez azonban mindig az individualitástól függ. Hídképződések t. i. a mell vezetéken nem ritkán fordulnak elő, ily esetekre mindig gondolni kell és a mellhártya leválasztása és a kötszövet szétszaggatása után szükséges a mellvezeték nagyobb részét kikészíteni és a canule-t oly helyre kötni be, mely aránylag tágnak látszik. A nyírkcsapra nézve is tanácsos a lekötési fonalat a csap szabad végén külön kötéssel rögzíteni. A nyírk felfogására 0-8 —100 cm. tág, egyik végükön összeforrasztott, 10 cm. hosszú, vékonyfalú üvegcsövecskék szolgáltak, melyek szájadéka kettősen átfúrt parafával volt bedugva. Ezen parafadugaszon meghajtott üvegcsövecske haladt át, mely rövid kaucsukcső által a nyirkcsappal összeköttetésben volt, s egy másik egészen vékony üvegcső, melyen a levegő kiléphessen. Egy ily kémcső alakú gyűjtőedény könyedén a gerinczoszlop jobb oldalához volt rögzítve fonállal, s a hátán fekvő hulláról függélyesen lelógott. El volt látva mm.-ekre beosztott fokozattal is, hogy a nyírk szaporodását meg lehessen határozni. Véráramlás. Mielőtt a túlélő testben véghezmenő nyirkfelszívódásra áttérnék, a vérkeringésről akarok néhány szóval megemlékezni. Az átvezetés kezdetén a vér csekély (30—40 mm. Hg.) nyomásnál is erős sugárban áramlik a visszérből, s ha itt-ott előfordul is egy kis rendetlenség a kifolyásban, alvadékképződés miatt, az igen könyen kiegyenlíthető. Más tünemények mutatkoztak később. Körülbelül 2 óra múlva, nem ritkán előbb is, az áramlás meglassul, s ha eleinte 80 —100 köbcentm vér ömlött ki egy perez alatt az elvezetési csőből,néhány óra múlva csak 14—10— 5 köbcentm. folyt ki. Ha ilyenkor a nyomás fokoztatik, egy időre ismét nagyobb mennyiség ömlik elő mely azonban nemsokára megint leapad az előbbi csekélységig, s ha a nyomást 3 -4- szeresen fokozzuk, mely esetben számos vérpety tűnik elő, oly helyeken állnak be vérzések, melyek már órahosszant szárazak voltak, — a visszérből kifolyó vér mennyisége még akkor sem tesz ki többet néhány centinél. Mindenesetre érdekemben állott ezen kísérleteim sikerülésére hátrányosan ható vérkeringési akadály okát kutatni. Mindenekelőtt itt a vértestecseknek a vér megsűrűsödése által feltételezett alakváltozására kellett gondolni. Azonban, eltekintve attól, hogy a véráram lassulása V*0/ 6-os konyhasóoldattali hígítás után is folytattatott, a következők más magyarázatra adtak alkalmat. Ha t. i. a lassulás idejében a nagyobb ütereket megtekintjük, átmérőjük igen csekélynek létszik. A kisebb üterek fehéres csík alakjában láthatók a két veres csík (visszér) közt, az art. epigastrica asc. gyakran egész lefolyásában vértelen, sőt a harmad- és másodrendű üterek is szembetűnőleg megszűkültek, inkább fehérek mint veresek, keményebb tapintatúak, körülbelül olyanok, mint az ondóedény. Ismételve észleltem ily ütereken orsóidomú öblösödéseket, a fal legcsekélyebb változása nélkül. A vérkeringési akadály tehát nem visszeres vagy más pangások, hanem ütérszűkület által van feltételezve. Ez talán a halálmerevség egy neme gyanánt volna tekinthető, csakhogy ez ellen több körülmény szól. 1) Az üterek szűkülése többnyire beáll még mielőtt az izmokban a merevség legcsekélyebb foka lenne észlelhető; az izmok a villámáramra mindig gyengébben hatnak ugyan vissza, de mégis összehúzódnak, s ha végre az izgékonyság megszűnik is, feltehetőnek vélem, hogy ez főleg épen az elégtelen vérvezetés miatt történik. 2) Tartós, erős galvánizgatás által sikerül az összehúzódott ütér kikészített részében tágulást idézni elő. 3) Az üterekbe vezetett vér üteres, a visszérből kiömlő pedig még mindig sötét, és nehezen értelmezhető, miért köszönjön be a halál épen az élet forrásához legközelebb fekvő edényizmokban előbb, mint az állatéleti távolabbi izmokban. 4) Ha a vérkeringési akadály kezdetén más állatból vett, egészen friss vér vezettetik is át, a vérkeringés lassulása mégis folyton tart, sőt még fokozódik is. 5) Ha a vérkeringést a bevezetési csőben 1020 percre megállítjuk, a kiszivárgás rövid idő alatt egészen megszűnik. Ha most az áramot újra megindítjuk, a vér bizonyos ideig nagyon gyorsan ömlik, de már néhány perc múlva ismét lassabban. Ezen kísérlet hasonló eredménnyel többször ismételhető. Ilyszerű tapasztalatokat Sadlert is tett a kivágott izom véráramával, s ezen tünetet az edényizmok helybeli fuladásos állapotára vezette vissza. 6) Ha a bevezetési cső csiptetőjének bezárása által a vérkeringést addig félbeszakítjuk, míg az izmok tökéletesen megmerevedvén és elhalván, semmiféle ingerre nem hatnak többé vissza (10 —12 órán át), s azután ismét vért bocsátunk beléjük, akkor az órahosszant igen gyorsan ömlik át. Ilyenkor a gyorsaság csak a nyomás nagyságtól függ, s mintegy 80 mm. higanynyomásnál rendszerint folytonos sugárban ömlik az a visszeres elvezetési csövön át. Az előbb szűk üterek most tetemesen kitágulnak, s ott, hol azelőtt orsóalakú kiöblösödések voltak, most az ütér egyenletes, hengerded lett. A 19-ik kísérlet alkalmával a halál után 8 óra 48 perczcel, midőn 102 — 112 mm. higanynyomás alatt csak 75 köbcentm. vér folyt ki, a bal czombitér külső haránt átmérője csak 3 mm. volt, ellenben a halál után 25 órával, midőn 90 mm. higanynyomás alatt 104 centm. vér folyt ki, ugyanaz 48 mm. lett, s a jobb szombatéren az átmérő 3 mm.-ről 44 mm.-re emelkedett. A 20. kísérletnél, melyben halál után 10 óra 44 perczcel 107 mm. Hg-nyomás alatt 10 centm. vér folyt ki, a bal czombatér külső átmérőjében 4 mm., míg a jobb 5 mm.-nyi volt, utóbbi a mérési helyen alul 5 — 7 mm. átmérőjű orsószerű tágulatot mutatva, — s midőn 12 óra 40 pereznyi vérkeringési szünet után erős halotti merevség mellett, ugyanazon nyomás alatt 160 centm. vér folyt ki, a külső átmérő baloldalt 65 mm., míg jobboldalt 66 mm.-re növekedett, s az orsóalakú öblösödés eltűnt. Ezen tapasztalatok nyomán felvehetőnek tartom, hogy a rostánytalanított üteres vér keringési akadály valamely, a testtől elválasztott testrész edény rendszerében, az illérizomzat hosszantartó összehúzódása által, edénygörcs által van feltételezve. Az edénygörcs, úgy látszik, legelőször a bőr edényeiben lép fel; bárhol tegyünk ezekbe bemetszéseket, már a ‘) Arbeiten im phys. Laborat, zu Leipzig 1869. 212. 1.