Orvosi Hetilap, 1871. március (15. évfolyam, 10-13. szám)

1871-03-05 / 10. szám

agyi öblökből. Ezen vérzést azáltal csillapítottam, hogy pa­rafadugaszt vertem a gerinczcsatornába s a gerinczoszlopot a készítmény felső bordája alatt erős zsineggel körülkö­töttem. A nyirkvezető csapot a ductus thoracicus alsó részébe dugtam be. Mivel a. cisterna chyli kutyáknál rendesen felter­jed a 11 —12-ik hátcsigolyáig, többnyire a 9—11 csigolya közti részletet választottam; ez azonban mindig az indivi­dualitástól függ. Hídképződések t. i. a mell vezetéken nem ritkán for­dulnak elő, ily esetekre mindig gondolni kell és a mellhártya leválasztása és a kötszövet szétszaggatása után szükséges a mellvezeték nagyobb részét kikészíteni és a canule-t oly helyre kötni be, mely aránylag tágnak látszik. A nyírkcsapra nézve is tanácsos a lekötési fonalat a csap szabad végén külön kötéssel rögzíteni. A nyírk felfogására 0-8 —100 cm. tág, egyik végükön összeforrasztott, 10 cm. hosszú, vékonyfalú üvegcsövecskék szolgáltak, melyek szájadéka kettősen átfúrt parafával volt bedugva. Ezen parafadugaszon meghajtott üvegcsövecske ha­ladt át, mely rövid kaucsukcső által a nyirkcsappal össze­köttetésben volt, s egy másik egészen vékony üvegcső, me­lyen a levegő kiléphessen. Egy ily kémcső alakú gyűjtőe­dény könyedén a gerinczoszlop jobb oldalához volt rögzítve fonállal, s a hátán fekvő hulláról függélyesen lelógott. El volt látva mm.-ekre beosztott fokozattal is, hogy a nyírk szaporodását meg lehessen határozni. Véráramlás. Mielőtt a túlélő testben véghezmenő nyirkfelszívó­­dásra áttérnék, a vérkeringésről akarok néhány szóval meg­emlékezni. Az átvezetés kezdetén a vér csekély (30—40 mm. Hg.) nyomásnál is erős sugárban áramlik a visszérből, s ha itt-ott előfordul is egy kis rendetlenség a kifolyásban, al­­vadékképződés miatt, az igen könyen kiegyenlíthető. Más tünemények mutatkoztak később. Körülbelül 2 óra múlva, nem ritkán előbb is, az áramlás meglassul, s ha eleinte 80 —100 köbcentm­ vér ömlött ki egy perez alatt az el­vezetési csőből,néhány óra múlva csak 14—10— 5 köbcentm. folyt ki. Ha ilyenkor a nyomás fokoztatik, egy időre ismét nagyobb mennyiség ömlik elő mely azonban nemsokára me­gint leapad az előbbi csekélységig, s ha a nyomást 3 -4- szeresen fokozzuk, mely esetben számos vérpety tűnik elő, oly helyeken állnak be vérzések, melyek már órahosszant szárazak voltak, — a visszérből kifolyó vér mennyisége még akkor sem tesz ki többet néhány centi­nél. Mindenesetre érdekemben állott ezen kísérleteim sike­rülésére hátrányosan ható vérkeringési akadály okát kutatni. Mindenekelőtt itt a vértestecseknek a vér megsűrűsödése által feltételezett alakváltozására kellett gondolni. Azonban, elte­kintve attól, hogy a véráram lassulása V*0/ 6-os konyhasó­­oldattali hígítás után is folytattat­ott, a következők más magyarázatra adtak alkalmat. Ha t. i. a lassulás idejében a nagyobb ütereket megtekintjük, átmérőjük igen csekély­nek létszik. A kisebb üterek fehéres csík alakjában láthatók a két veres csík (visszér) közt, az art. epigastrica asc. gyak­ran egész lefolyásában vértelen, sőt a harmad- és másod­rendű üterek is szembetűnőleg megszűkültek, inkább fehé­rek mint veresek, keményebb tapintatúak, körülbelül olya­nok, mint az ondóedény. Ismételve észleltem ily ütereken orsóidomú öblösödéseket, a fal legcsekélyebb változása nélkül. A vérkeringési akadály tehát nem visszeres vagy más pangások, hanem ütérszűkület által van feltételezve. Ez talán a halálmerevség egy neme gyanánt volna tekint­hető, csakhogy ez ellen több körülmény szól. 1) Az üterek­­ szűkülése többnyire beáll még mielőtt az izmokban a merev­ség legcsekélyebb foka lenne észlelhető; az izmok a villám­­áramra mindig gyengébben hatnak ugyan vissza, de mégis összehúzódnak, s ha végre az izgékonyság megszűnik is, feltehetőnek vélem, hogy ez főleg épen az elégtelen vérve­­zetés miatt történik. 2) Tartós, erős galvánizgatás által sikerül az összehúzódott ütér kikészített részében tágulást idézni elő. 3) Az üterekbe vezetett vér üteres, a visszérből kiömlő pedig még mindig sötét, é­s nehezen értelmezhető, miért köszönjön be a halál épen az élet forrásához legkö­zelebb fekvő edényizmokban előbb, mint az állatéleti távo­labbi izmokban. 4) Ha a vérkeringési akadály kezdetén más állatból vett, egészen friss vér vezettetik is át, a vérkerin­gés lassulása mégis folyton tart, sőt még fokozódik is. 5) Ha a vérkeringést a bevezetési csőben 10­20 perc­re megállítjuk, a kiszivárgás rövid idő alatt egészen megszű­nik. Ha most az áramot újra megindítjuk, a vér bizonyos ideig nagyon gyorsan ömlik, de már néhány perc­ múlva ismét lassabban. Ezen kísérlet hasonló eredménnyel többször ismételhető. Ilyszerű tapasztalatokat Sadlert­ is tett a ki­vágott izom véráramával, s ezen tünetet az edény­izmok helybeli fuladásos állapotára vezette vissza. 6) Ha a beveze­tési cső csiptetőjének bezárása által a vérkeringést addig félbeszakítjuk, míg az izmok tökéletesen megmerevedvén és elhalván, semmiféle ingerre nem hatnak többé vissza (10 —12 órán át), s azután ismét vért bocsátunk beléjük, akkor az órahosszant igen gyorsan ömlik át. Ilyenkor a gyorsaság csak a nyomás nagyságtól függ, s mintegy 80 mm. higanynyomásnál rendszerint folytonos sugárban ömlik az a visszeres elvezetési csövön át. Az előbb szűk üterek most tetemesen kitágulnak, s ott, hol azelőtt orsóalakú kiöblö­­södések voltak, most az ütér egyenletes, hengerded lett. A 19-ik kísérlet alkalmával a halál után 8 óra 48 perczc­el, midőn 102 — 112 mm. higanynyom­ás alatt csak 7­5 köbcentm. vér folyt ki, a bal czombi­tér külső haránt átmérője csak 3 mm. volt, ellenben a halál után 25 órával, midőn 90 mm. higanynyomás alatt 104 centm. vér folyt ki, ugyanaz 4­8 mm. lett, s a jobb szombatéren az átmérő 3 mm.-ről 4­4 mm.-re emelkedett. A 20. kísérletnél, melyben halál után 10 óra 44 perczc­el 107 mm. Hg-nyomás alatt 10 centm. vér folyt ki, a bal czombatér külső átmérőjében 4 mm., míg a jobb 5 mm.-nyi volt, utóbbi a mérési helyen alul 5 — 7 mm. átmé­rőjű orsószerű tágulatot mutatva, — s midőn 12 óra 40 pereznyi vérkeringési szünet után erős halotti merevség mel­lett, ugyanazon nyomás alatt 160 centm. vér folyt ki, a külső átmérő baloldalt 6­5 mm., míg jobboldalt 6­6 mm.-re növe­kedett, s az orsóalakú öblösödés eltűnt. Ezen tapasztalatok nyomán felvehetőnek tartom, hogy a rostánytalanított üteres vér keringési akadály valamely, a testtől elválasztott testrész edény rendszerében, az illér­­izomzat hosszantartó összehúzódása által, edénygörcs által van feltételezve. Az edénygörcs, úgy látszik, legelőször a bőr edényei­ben lép fel; bárhol tegyünk ezekbe bemetszéseket, már a ‘) Arbeiten im phys. Laborat, zu Leipzig 1869. 212. 1.

Next