Orvosi Hetilap, 1872. május (16. évfolyam, 18-21. szám)

1872-05-05 / 18. szám

szorítkozom, meg lévén győződve arról, hogy tisztelt tagtár­saim az idézendő esetekből helyes tájékozást nyerendnek a szorol hatásáról a mauroticus bajok ellen. 1. Rentz Károly, 15 éves. Jobb szemével rendesen lát. Kilenc­ hét óta a bal szemével nem bír olvasni; annyira meggyen­gült látása, hogy a LXX. sz. Sn-féle betűt 15 lábnyi távolságban nem veheti ki; látköre igen megszűkült, s se puszta szemmel, se a szemtükörrel semmi kóros változást nem lehetett felfedezni. 1870. április 9. történik az első befecskendezés szorallal a halán­tékcsont táján Vsa sz. (3 sz. 1 ob. lepárolt vízben feloldva). Az eredmény igazán meglepő volt, mert már fél óra múlva a XV-dik számú betűket 15 lábnyi távolságból biztosan elolvasta, mi any­­nyit tesz, hogy a láztehetség rendessé vált. Április 11-kén (harmad napon) a második befecskendés rendeltetett (4. sz.), mely azután elegendő is volt a bal szem láterejét ugyanazon fokra emelni, a mellyel a jobb egészséges szem birt. Több befecskendésre nem volt szükség; a beteg nyolcz nap múlva teljesen felgyógyúlva haza bocsáttatott. 2. Grauer Gusztáv, 8 éves. 1870-diki mártius 1-jén kanyaróba esett. A heveny kütegláz közben nehéz agykézlábot jelző tünetek fejlődtek, ú. m.: sopor, lánggörcsök, látatágulat stb. Tíz nap múlva az agytünetek alábbhagyván, a gyermek jobban lett, azonban a szülők nagy rémületére észrevették, hogy fiuk megva­­kult. Mártius 15-kén, a­mely napon­­ a g­e­­­tir­­e gyermeket először látta, ezt következő állapotban találta: nagy testi gyenge­sége miatt nem tud járni; láttehetsége teljesen meg van semmi­sítve, s a nagy mérvben kitágult láták még a legerősebb fényre sem hatnak vissza. Szervtükrözés útján nemleges adatok találtatnak; sem izzadmány sem más kóros változás nem mutatkozik a részeg­­hártyán, miért is azon kórfolyamat, mi neuritis optici-féle baj­nak tartatik, teljesen volt kizárható. A gyermek nagy gyengesége miatt és azon indokból, hogy Nagel meggyőződhessék, váljon a láterő nem térend­ő vissza ma­gától, április 5-ig — körülbelül két hétig — nem alkalmaztatott semmi. Miután azonban a láterő nem javult, s a láták csupán erős fény behatására húzódtak össze kevéssé, a nevezett napon történt az első befecskendezés 3/50 résszel. A rögtöni hatás kétségkí­vüli volt, mert a legnagyobb Sn.-féle betűket, melyeket azelőtt nem volt képes megkülönböztetni, azonnal tisztán felismerte. Április 9-kén, V4- sz-el alkalmazott második befecskendés után, fél órával később már a 20-as számozott betűket felismerte. April 11-kén us2-dik rész fecskendeztetett be, mire a látás 1/4-ig javult. Április 12-kén negyedszer történt a befecskendezés, mely után a látás napról napra javult annyira, hogy május 4-dikén, mi­dőn Nagel a gyermeket láterejére tüzetesen megvizsgálta, az a Jaeger-féle első számú nyomtatványt kényedén elolvasta, mit csak rendes láterejű egyének képesek tenni. Azóta egy év folyt le, anél­kül, hogy a gyermek látképessége csökkent volna. 3. Schmid Emilia, nyolcz éves, erőteljes leányka, ko­molyabban beteg még soha sem volt. Orrvérzés már többször je­lentkezett nála, utoljára épen akkor, midőn láterejének meggyen­gülése bekövetkezett. 1871. január hó elején­­ i. a tanító észre­vette, hogy a gyermek nem lát rendesen ; a táblára írt betűket, számokat nem bírja megkülönböztetni. Szorosabb vizsgálat alá véve a gyermeket, kitűnt, hogy jobb szemével semmit se lát. Nagel t­r. ezen gyermeket mártius 14-kén látta először. A jobb szem vaksága tökéletes; rekeszhártyája fényre visszahat. A bal szemmel lát ugyan, de gyengébben. Jaeger 4-dik számú mintáját alig képes elolvasni, külsőleg egyik szemén sem láthatni körjele­ket, s szemtükörrel mindkettőben a reczeghártyán gyenge homá­ ,­lyosodások figyelhetők meg. Mártius 15-kén fecskendeztetett be először egy szemet­e.­ része. Nyolcz percc­el később semmi hatás, azonban 15 p. múlva már nagyobb tárgyakat, mint: kezet, órát lát és az ujjakat közelről képes megolvasni. Perezről perezre fokozódik a láterő, úgy hogy fél óra eltelte után jobb szemével Jaeger hár­mas betűit elolvashatta; még két órával később egyes szavait is olvashatja. A befecskendés még többször ismételtetett és a gyer­mek azután szülei kívánságára haza bocsáttatott majdnem teljesen helyreállított lázerővel. Közlemény Korányi Frigyes ny. r. tanár belkórodásából. Idült Bright-féle kór szóródásé idült szövetközi májlábbal. Edvi Illés Zsigmond tr.-tól. (Vége.) A nehéz légzés, mely a tüdőlob felléptével még nagyobbra növekedett, a nagyfokú kék kór, a soporosos állapot, mely a tüdőlob után mutatkozott, s a napról napra növekedő hasvízkór a csapolást szükségessé tette. E végre a beteget a kóroda közepén álló asztal­ra készített ágyra helyeztük, s minden szükséges előkészület meg­történte után a szűrcsapót jobb oldalt a köldök és mellső felső csiptövis között képzelt vonal közepén beszúrtam, még pedig míg az ellentállás meg nem szűnt, a legnagyobb meglepetésemre azon­ban savó folyni nem akart; erre a szűrcsapót visszadugom hüve­lyébe, s még egy hüvelylyel beljebb taszítom, mire, néhány csepp vért kivéve, szinte semmi sem ömlött ki. Erre kutasszal hatol­tam be, azonban az ellentálló tömött testet ért, mely érdes felülettel birt. Erre a kutaszt kihúztam, s minden egyéb műkísér­lettől elállottam. A sebet bekötve, a beteget visszahelyeztem ágyá­ba, ki az egész műtételt egész közönyösséggel tűrte. A sebre hideg borogatást alkalmaztam. A betegnél másnap láz lépett fel, mely eleinte 38 fokra emel­kedett, s a has valamivel nagyobb érzékenységet mutatott, anél­kül azonban, hogy azt a százseb körül külö­te volna legélénkebben. A láz a következő napokban még magasabbra hágott, úgy, hogy most már közel a 40 fokot érte el. A has puffadtabb volt, s nem csak nyomásra igen fájdalmas, de a beteg egyébkor is igen élénk fáj­dalmakról panaszkodott. A szárseben keresztül folytonos savó szi­várgott elő, úgy annyira, hogy a beteget majd minden órában tisz­tára kellett helyezni, hogy tócsában ne feküdjék ; a tüdőláb tünetei semmit sem változtak. A láz igen rendetlen lefolyású volt, ren­detlen emelkedésekkel. A bőr a hason a szüzseb körül veresedni kezdett és orbánczosan megduzzadni, s ezen véresség, mellyel a has fájdalmassága is növekedett, mindinkább elterjedt a köldök és a bal oldali csípő tájra. A betegnél tehát hashártyalob szövődménye lépett fel. Az előadás alkalmával kiemeltetett, hogy a savós hártyák lobja a Brigth-kórnak igen gyakori szövődményét képezi, s hogy az fellép anélkül, hogy valamely mechanicus insultatio jön­ne közbe. Ezen esetben a műleges beavatkozás már csak azért sem szolgálhat okul, mert a szúrcsap a hasüregbe be sem hatolt és azon savószivárgás inkább a nagy mérvben savósan beszűrődött bőrből eredhetett, mi mellett szól még azon körülmény is,hogy a hasvízkór legkevesebbet sem apadt. Azután a láb tünetei nem is a szúrsebből indultak ki; végre a később a szúrseb körül élénkebben fellépő fájdalom nem annyira az ott legnagyobb fokban mutatkozó has­hártyalob, mint inkább azon bőrlábnak tulajdonítandó, mely a szúrás után mindig fel szokott lépni. A folytonos szunykór, a rendkívül száraz és fénylő nyelv és garat, a nagyfokú ammoniacalis kilégzés, s végre azon körül­mény, hogy a vizelet mennyisége ad minimum szállott le, azon kórfolyamatra engedett következtetni, melyet Zoksch és mások ammoniaemia-nak neveztek. S kiemeltetett, miszerint a vizelet­kiválasztás ily nagyfokú csökkenése könyen a hugyang retentióját vonhatja maga után, mely azután a vérben felhalmozódva, szén­savas ammoniak­ká bomlik szét, s uraemicus tüneteket vonhat

Next