Orvosi Hetilap, 1872. szeptember (16. évfolyam, 35-39. szám)

1872-09-01 / 35. szám

595 596 3. ábra, ezen sejtek összesen egy tömlőt képviseltek, mely gömbölyű nagy, s kisebb sejtekkel van telve. A sejtek nagyságától eltekinthetünk ez esetben, miután a sóskasav átváltoztatja az elemeket, de magot mindig mu­tatnak, s hasonlón talált körkörös és kétszersült alakú (bis­cuit förmig) sejtekben két, finom körvonalas sejtmagot is láttam. Ezen sejtek nézetem szerint Pflüger-féle első­ peték­nek (Ureier) mondhatók, annyival is inkább, miután más szétszedett készítményeken petelánczokat szemcsésedett hám­sejtekkel körülvéve (Pflüger tüszőlánczai) találtam. Egybe tartva a két említett készítményt — s eltekintve a kémszerek által ejtett változásokról — mondhatom, hogy mindkettő ugyanazonos, s felfogható, hogy Langhanus ha­sonló esetében a kémszerek rész választása (barlangos gly­cerin és későbbi szárítás) következtében, az észlelt tömlők­ben a petesejteket fel nem ismerhető. Ezek szerint mondhatjuk, hogy a mirígytömlők még a méhen kívüli életben is találtatnak, ámbár igen rövid ideig, mert a mirígytömlők rövidek, mindkét oldalon elzártak, s a befűződésre mutatnak hajlamot. Ily tömlők utáni kutatásaim 1 éven túlélt gyermekek­nél, felserdülteknél, vagy öregebbeknél, havi tisztulással bí­róknál valamint gyermekágyasok petefészkeiben eredmény­telenek valának. Ezen vizsgálatok nyomán tehát sem Pflüger nézetéhez nem csatlakozhatom, a ki felnőtt macskák petefészkeiben talált tömlők analógiájából a nőnél is úgy veszi fel, sem pe­dig a Waldeyer-Stricker-féle észleletet sem lelhettem az em­beri petefészken t. i. hogy mint azt szukáknál látták a pete­fészek kü­llámréteg sejtei a peteállományba benővén, új töm­lőket, s tüszőket képeznek. Miután tehát felnőtt nőnél új tömlőrostok nem találha­tók, a tüsző szaporodásra nézve csak Kölliker és Klebs feltevései volnának tárgyalás alá veendők. Kölliker nézete az, hogy az új pete a régi tüsző szemölcsös rétegének egyik sejtéből alakul, igen kevés való­sággal bír, mert először ő maga sem látott a szemölcsös ré­tegből képezett új petét, s másodszor az erre vonatkozó ké­pek mind oly időből vannak véve, a­mikor új tüszők kelet­­kezte nem igen valószínű. Klebs és Quirike fel­tevése több valószínűséggel bír, állítván, hogy a régi egy tüszőből osztás által két új tüsző válik. Be­látható, hogy ama sejtek melyek ébrényileg a tömlőkben igen kö­­nyen osztódnak; a felnőttnél is — mint azt más sejtelmeknél is tapasztaljuk — osztásnak indulhatnak. De ily osztódási ké­születek Klebs és Quirike, s hasonlón általam is ész­leltettek, még pedig egy 12 éves, már havitisztulással ellá­tott leány petefészkében. Itt mirigyrostok nem találtattak ugyan többé, de né­hány öregebb, s igen sok kis új tüsző, mely a petefészek környi kötszövetes rétegei közé el volt szórva. Szigorú vizs­gálatnál egyes petesejtekben két magot láthattam (3. ábra), valamint egy kétszersült alakú petesejtet is, mely hasonlóan két sejtmagú volt, s végtére egy tüszőben két lefűzött, egy nagyobb és egy kisebb petesejtet. E mellett a szemölcsös réteg nem marad közönyös, hanem a petesejt lefűzési ré­szein az egyszerű hámsejtes rétegeken több kis sokalakú sej­­tecske található. A szemölcsös réteg sejtei nagyobbak, mag­­vaik inkább sugártörők, mint az osztatlan tüszőben. Ezen tü­nemény arra indít, hogy a kis sejteket a nagyobb hámsejtek fisejteinek tekintsem. (Folytatása következik.) A szem fejlődéséről gerinczeseknél. Mihalkovics Géza orvostudortól Bécsben. (Folytatás.) 2. A jéglencse. A jéglencse fejlődésénél két szakaszt lehet megkülönböz­tetni: az első az ősszemhólyaggal érintkező szarulemezrészletnek megvastagodásától addig tart, míg a lencse a másodlagos szem­hólyagban sugárszerüleg elrendezett hosszúkás ébrényi sejtekből áll, a második szakasz azon időt foglalja magában, mely alatt e sejtek rostokká növik ki magukat. Hogy a lencse a szarulemezből ered, először H­u­s­c­h­k­e által észlel­tetett és íratott le a 30-as években (Isols, 1831, p. 950; Meckel’s Archiv 1832 p. 17). Ő és utána Sehol­er azon­ban a lencse első eredetét egyedül a szarulemeznek megvasta­­godásából és gömbalakú lefüződéséből magyarázták, mígnem 1844-ben Vogt halakon (Embryologie de Salmons 1844, p. 76), Kölliker fejlábúaknál (Entwicklungsgeschichte der Cepha­­lopoden. Zürich 1844. p. 99) és embernél (i. m. 278 1.), Ke­­mak tyúkébrénynél (i. m. 34. 1.) kimutatták, hogy a lencse a megvastagodott szarulemeznek betüremkedéséből ered, eleinte tehát egy árkot, majd hólyagosat (Linienbläschen) képez, mely bizonyos ideig kifelé vezető nyílással bír. Tyúkébrénynél igen könnyű ezen kis nyílást látni; 12 óráig marad az nyitva, s csak a 70-dik óra körül záródik el teljesen. Az ébrényi lencse a hólyagalakot azonban csak rövid ideig tartja meg, 1­4 napos tyúkébrénynél a lencsehólyag már egészen eltűnt. A lencsenyílás záródása után ugyanis a lencsehólyag feneke jelentékenyen meg­vastagodik és golyószerüleg kiemelkedik, míg végre e kiemelke­dés a lencseűrt egészen kitölti. Ez­által a lencse két különböző vastagságú szeletre oszlik, a külső vékonyabb lesz utóbb a len­csetok hámrétegévé, a hátsó vastagabb a lencse tulajdonképi tes­tévé. Az előbbit tehát hám-, az utóbbit rostrétegnek nevezhet­jük. Az alakelemek, melyek e két réteget alkotják különfélék: a hátsó réteg sejtei hosszúkások, orsószerűek, a mellső rétegbeliek kissé laposak, inkább köbalakúak. Schwan­n-tól ered a né­zet, miszerint minden lencserost egy egy ébrényi lencsesejt meg­­hoszszabbodásából származik, mit utóbb Kölliker is meg­erősített. Bővebben a lencserostok fejlődésével azonban csak Meyer (Müller’s Archiv 1851. 202. 1.) és Bábu­eh­in (Würzb. naturw. Zeitschrift Bd. 4. p. 85) ismertettek meg. A rostréteg sejtei ugyanis gyorsabban fejlődnek, mint a mellső ré­tegbeliek, e közben a lencse délkörének irányában meghosszab­bodnak, s laposak lesznek; hátsó végük megszélesedve a lencse­tok hátsó felületéhez fekszik, míg a mellső a hámréteggel érint­kezik. A mellső réteg sejtei mindinkább ellapulnak, végre a len­csetok hámjává lesznek. A lencserostok növése mindkét irányban részarányos, a­mi következtethető abból, hogy a mag mindig a rost közepén marad. Függélyes metszet az ébrényi lencsére igen szépen mutatja az egy síkban fekvő magvakat, melyek összege Meyer-féle m­a­g­ö­vnek (Meyer’s Kernzone) neveztetik. Miután a lencserostok a lencseűrt egészen kitöltötték, még mindig lehet fejlődésben levő rostokat a lencse kerületén találni. Ezek a len­csetok hámsejtéiből lettek, s a régiebbekre reárakodván, körü­löttük újabb meg újabb rétegeket képeznek. 5—6 napos tyúk­­ébrények lencséinek harántmetszetén szépen látható, miként ha­tolnak át a lencserostok a hámréteg kerületéről a rostrétegre, míg a beljebb fekvő rostok íveket képeznek a lencse tengelye körül. Némely állatoknál a lencserostok görbülete csak születés után fejlődik ki, egész addig többé-kevésbé párhuzamosan futnak azok a Úttengellyel, p. a házi nyulaknál,­­ másoknál p. a ) L. az OHL. 33. számát.

Next