Orvosi Hetilap, 1872. szeptember (16. évfolyam, 35-39. szám)
1872-09-01 / 35. szám
595 596 3. ábra, ezen sejtek összesen egy tömlőt képviseltek, mely gömbölyű nagy, s kisebb sejtekkel van telve. A sejtek nagyságától eltekinthetünk ez esetben, miután a sóskasav átváltoztatja az elemeket, de magot mindig mutatnak, s hasonlón talált körkörös és kétszersült alakú (biscuit förmig) sejtekben két, finom körvonalas sejtmagot is láttam. Ezen sejtek nézetem szerint Pflüger-féle első petéknek (Ureier) mondhatók, annyival is inkább, miután más szétszedett készítményeken petelánczokat szemcsésedett hámsejtekkel körülvéve (Pflüger tüszőlánczai) találtam. Egybe tartva a két említett készítményt — s eltekintve a kémszerek által ejtett változásokról — mondhatom, hogy mindkettő ugyanazonos, s felfogható, hogy Langhanus hasonló esetében a kémszerek rész választása (barlangos glycerin és későbbi szárítás) következtében, az észlelt tömlőkben a petesejteket fel nem ismerhető. Ezek szerint mondhatjuk, hogy a mirígytömlők még a méhen kívüli életben is találtatnak, ámbár igen rövid ideig, mert a mirígytömlők rövidek, mindkét oldalon elzártak, s a befűződésre mutatnak hajlamot. Ily tömlők utáni kutatásaim 1 éven túlélt gyermekeknél, felserdülteknél, vagy öregebbeknél, havi tisztulással bíróknál valamint gyermekágyasok petefészkeiben eredménytelenek valának. Ezen vizsgálatok nyomán tehát sem Pflüger nézetéhez nem csatlakozhatom, a ki felnőtt macskák petefészkeiben talált tömlők analógiájából a nőnél is úgy veszi fel, sem pedig a Waldeyer-Stricker-féle észleletet sem lelhettem az emberi petefészken t. i. hogy mint azt szukáknál látták a petefészek küllámréteg sejtei a peteállományba benővén, új tömlőket, s tüszőket képeznek. Miután tehát felnőtt nőnél új tömlőrostok nem találhatók, a tüsző szaporodásra nézve csak Kölliker és Klebs feltevései volnának tárgyalás alá veendők. Kölliker nézete az, hogy az új pete a régi tüsző szemölcsös rétegének egyik sejtéből alakul, igen kevés valósággal bír, mert először ő maga sem látott a szemölcsös rétegből képezett új petét, s másodszor az erre vonatkozó képek mind oly időből vannak véve, amikor új tüszők keletkezte nem igen valószínű. Klebs és Quirike feltevése több valószínűséggel bír, állítván, hogy a régi egy tüszőből osztás által két új tüsző válik. Belátható, hogy ama sejtek melyek ébrényileg a tömlőkben igen könyen osztódnak; a felnőttnél is — mint azt más sejtelmeknél is tapasztaljuk — osztásnak indulhatnak. De ily osztódási készületek Klebs és Quirike, s hasonlón általam is észleltettek, még pedig egy 12 éves, már havitisztulással ellátott leány petefészkében. Itt mirigyrostok nem találtattak ugyan többé, de néhány öregebb, s igen sok kis új tüsző, mely a petefészek környi kötszövetes rétegei közé el volt szórva. Szigorú vizsgálatnál egyes petesejtekben két magot láthattam (3. ábra), valamint egy kétszersült alakú petesejtet is, mely hasonlóan két sejtmagú volt, s végtére egy tüszőben két lefűzött, egy nagyobb és egy kisebb petesejtet. E mellett a szemölcsös réteg nem marad közönyös, hanem a petesejt lefűzési részein az egyszerű hámsejtes rétegeken több kis sokalakú sejtecske található. A szemölcsös réteg sejtei nagyobbak, magvaik inkább sugártörők, mint az osztatlan tüszőben. Ezen tünemény arra indít, hogy a kis sejteket a nagyobb hámsejtek fisejteinek tekintsem. (Folytatása következik.) A szem fejlődéséről gerinczeseknél. Mihalkovics Géza orvostudortól Bécsben. (Folytatás.) 2. A jéglencse. A jéglencse fejlődésénél két szakaszt lehet megkülönböztetni: az első az ősszemhólyaggal érintkező szarulemezrészletnek megvastagodásától addig tart, míg a lencse a másodlagos szemhólyagban sugárszerüleg elrendezett hosszúkás ébrényi sejtekből áll, a második szakasz azon időt foglalja magában, mely alatt e sejtek rostokká növik ki magukat. Hogy a lencse a szarulemezből ered, először Huschke által észleltetett és íratott le a 30-as években (Isols, 1831, p. 950; Meckel’s Archiv 1832 p. 17). Ő és utána Seholer azonban a lencse első eredetét egyedül a szarulemeznek megvastagodásából és gömbalakú lefüződéséből magyarázták, mígnem 1844-ben Vogt halakon (Embryologie de Salmons 1844, p. 76), Kölliker fejlábúaknál (Entwicklungsgeschichte der Cephalopoden. Zürich 1844. p. 99) és embernél (i. m. 278 1.), Kemak tyúkébrénynél (i. m. 34. 1.) kimutatták, hogy a lencse a megvastagodott szarulemeznek betüremkedéséből ered, eleinte tehát egy árkot, majd hólyagosat (Linienbläschen) képez, mely bizonyos ideig kifelé vezető nyílással bír. Tyúkébrénynél igen könnyű ezen kis nyílást látni; 12 óráig marad az nyitva, s csak a 70-dik óra körül záródik el teljesen. Az ébrényi lencse a hólyagalakot azonban csak rövid ideig tartja meg, 14 napos tyúkébrénynél a lencsehólyag már egészen eltűnt. A lencsenyílás záródása után ugyanis a lencsehólyag feneke jelentékenyen megvastagodik és golyószerüleg kiemelkedik, míg végre e kiemelkedés a lencseűrt egészen kitölti. Ezáltal a lencse két különböző vastagságú szeletre oszlik, a külső vékonyabb lesz utóbb a lencsetok hámrétegévé, a hátsó vastagabb a lencse tulajdonképi testévé. Az előbbit tehát hám-, az utóbbit rostrétegnek nevezhetjük. Az alakelemek, melyek e két réteget alkotják különfélék: a hátsó réteg sejtei hosszúkások, orsószerűek, a mellső rétegbeliek kissé laposak, inkább köbalakúak. Schwann-tól ered a nézet, miszerint minden lencserost egy egy ébrényi lencsesejt meghoszszabbodásából származik, mit utóbb Kölliker is megerősített. Bővebben a lencserostok fejlődésével azonban csak Meyer (Müller’s Archiv 1851. 202. 1.) és Bábuehin (Würzb. naturw. Zeitschrift Bd. 4. p. 85) ismertettek meg. A rostréteg sejtei ugyanis gyorsabban fejlődnek, mint a mellső rétegbeliek, e közben a lencse délkörének irányában meghosszabbodnak, s laposak lesznek; hátsó végük megszélesedve a lencsetok hátsó felületéhez fekszik, míg a mellső a hámréteggel érintkezik. A mellső réteg sejtei mindinkább ellapulnak, végre a lencsetok hámjává lesznek. A lencserostok növése mindkét irányban részarányos, ami következtethető abból, hogy a mag mindig a rost közepén marad. Függélyes metszet az ébrényi lencsére igen szépen mutatja az egy síkban fekvő magvakat, melyek összege Meyer-féle magövnek (Meyer’s Kernzone) neveztetik. Miután a lencserostok a lencseűrt egészen kitöltötték, még mindig lehet fejlődésben levő rostokat a lencse kerületén találni. Ezek a lencsetok hámsejtéiből lettek, s a régiebbekre reárakodván, körülöttük újabb meg újabb rétegeket képeznek. 5—6 napos tyúkébrények lencséinek harántmetszetén szépen látható, miként hatolnak át a lencserostok a hámréteg kerületéről a rostrétegre, míg a beljebb fekvő rostok íveket képeznek a lencse tengelye körül. Némely állatoknál a lencserostok görbülete csak születés után fejlődik ki, egész addig többé-kevésbé párhuzamosan futnak azok a Úttengellyel, p. a házi nyulaknál, másoknál p. a ) L. az OHL. 33. számát.