Orvosi Hetilap, 1877. február (21. évfolyam, 5-8. szám)
1877-02-04 / 5. szám
BuDAPEST, 1877. 0. SZ. fEBRUÁR 4. ELŐFIZETÉSI ÁR: helyben és vidéken egész évre MEGJEL.ÉN MINDEN VASÁRNAP. 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmente Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél sitendok. nádor-utcza 12. szám és Kilián György könyvkereskedésében HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 új kr. váczi utcza Drasche-féle házban. ORVOSI HETILAP. I'JONIS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. HUSZONEGYEDIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos MarkusovszkyAjos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom : Stiller u. tr. A hasi függér dagjáról. (Vége). — Navrata J. tr. A fővárosi baraque-kórház sebészeti osztályának 1874. dec. i-től 1876. dec. i-ig terjedő kimutatása. I. Fej, fül, arcz, száji, orrik. — Szeremley M. tr. Kanyaró-ismétlődési esetek. (Vége). — Könyvismertetés. The Practice of Surgery, by Th. Bryant. — Lapszemle. Genygyülem a Highmore-barlangban. — Húgyhólyagkitüremlés sikeres műtéte. — Genyvérüség különös esete. — Hólyagmetszés Indiában. Tyrcza : A budapesti kir. orvosegylet rendes ülése 1877. janur-án. (Vége). — Annak rendes ülése jan. 27-kén. — Rendkívüli ülés jan. 29-kén. — Vegyesek. — Pályázatok. Mellékr.F.T . A Közegészségügy és törvényszéki orvostan I. száma. A HASI FÜGGÉR DAGJÁRÓL. Közli Sm.J.KR Bp.RTAl.AN tr. egyetemi magántanár. (Vége.) Ezen leletből merülő tények és folyományok következők : Mindenek előtt a beteg által érintett jobboldali tüdőláb, ha csakugyan létezett, minden esetre jobboldali melles szívhártyalábbal volt szövődve. Ebből magyarázható az akkori kórtünetek hevessége, mely a rendelő orvost 33 nadály alkalmazására késztette, valamint a betegség hosszú tartama, s végre a lassú üdülés, mely részben a nagy vérveszteségnek — az utóvérzés 10/a napig tartott — is tulajdonítható. A függérnek valódi körülírt tágulata (aneurysma verum) volt jelen, mégpedig a hasi függér oszlási helyén, közvetlenül a két artiliaca communis által képzett szeglet felett. A hasi függér dagjának ritka volta mellett, melyet a bevezetésben kiemeltünk, az aneurysmának ezen szóban forgó helyisége esetünket még inkább ritkítja. Lebert-nek taglalt 103 hasi függérdag esetei közül csupán háromban volt az aneurysma a függér oszlási helyén. A lelet mutatja továbbá, a kórismével egyetértőleg, hogy az érdag megrepedt, s ez által a hasüregbe való vérzést okozott. Lebert szerint a hasi függérdag repedése általában az esetek 66 °/o-nál történik (Sibson szerint 77 °/o), míg a hasüregbe való repedés 31 °/o arányt ad. Szerinte a repedés alanyi érzete csak kivételesen van jelen , esetünkben sem hallottunk a majdnem végiglen eszméletes betegtől idevágó panaszt. A repedés bizonyára éjjel történt, midőn a beteg egyszerre roszul lett és hányni kezdett; a halál reggeli 10 órakor történt, tehát körülbelül 8—9 órával a szakadás után. S miután még reggeli 8 óra tájban, utolsó látogatásom alkalmával, a dagot tetemesen nagyobbodva, összeállását puhábbnak, határait nem oly tisztán kitapinthatóknak és lüktetését lényegesen csökkenve találtam, következtetni lehet, hogy a vér kiáramlása a repedési helyből a hasüregbe eddigelé — vagy az eredeti hézag kicsiny volta, vagy vérrög következtében — csak korlátolt volt, s csupán a dag szomszédságában gyűlt meg, itt úgynevezett diffus aneurysmát képezve mi az idézett tüneteket legjobban magyarázza. A halál nem is látszott oly igen közelnek, s máris két óra utáni bekövetkezése alkalmasint az ismételten beállott nagyobb vérveszteségnek róható fel. Lebert szerint a beteg repedés után ritkább esetekben még több napig is elélhet; különösen, ha eredetileg csak diffusio, azaz a vérnek a szomszédságba való körülírt meggyülemlése, s csak később valamely üregbe ható bővebb kiáramlása történik. Az aneurysma repedéséről szólván, nem mellőzhetek egy esetet érinteni, mely, mint rendkívüli ritkaság, puszta megemlítésnél többet érdemelne, ha ugyanis képes volnék többet szolgálni. Lebert azt mondja, hogy egy isterdagnak kifele a bőrön át történt szakadásának esetét az irodalomban nem ismeri. Én láttam ilyet, de sajnálatomra 12 év előtt mint újdonatúj másodorvos a pesti izr. kórházban. Egy szegény nő 18—20 éves fiával többször jött hozzám pokolkövet kérni, melylyel ezen fiának időnkint megjelenő, néha nagyfokú vérzéseit maga szokta csillapítani. Mintha most látnám a beteget; púpos, összegörnyedt, értelmes arczú fiatal ember volt. Mellkasa mindig számtalan pólyával volt begöngyölítve, mert jobb mellkasának mellső felén néhány kis bőrnyílásból, néha egyikből, néha másikból időnként nagyfokú vérzések támadtak. Ilyenkor anyja, nem tudom kinek tanácsára, a nyílást pokolkővel edzette, s a mellkast mindenféle rongygyal és kendővel szorosan bepólyázta. Ily alkalommal néhányszor sikerült a beteget futólag vizsgálnom, s azt találtam, hogy a jobb mellkas mellső része nagy terjedelemben ki volt domborodva és hatalmasan lüktetett, még pedig annál erősebben, miután több borda részletei hiányoztak, az ütérdag lüktető nyomása által usuráltatván. Azonkívül bal felől a szívnek erős lökései voltak észlelhetők. A vérömlenyes külemü kék bőr heges volt, s itt-ott vérző kis nyílást mutatott. Mi lett a betegből, nem tudom. Esetünkre visszatérve, a végtünetként szereplő collapsus véleményem szerint nem csupán a vérveszteségnek tulajdonítandó, hanem egyszersmind a hashártya repedése általi shok-nak, vagyis a perforatio bénító hatásának az edény mozgató idegekre és a szívre, amint azt a has.