Orvosi Hetilap, 1891. június (35. évfolyam, 23-26. szám)

1891-06-07 / 23. szám

279 ORVOSI HETILAP 1891. 23. sz. egy Hypoderma-féle álcza Közép- és D­él-Amerikában gyakran találtatik az embernek bőre alatt. Csakhogy ez nem mint Hypo­­derma, hanem hermatobia (Brauer) név alatt van felvéve az oestridák nomenclaturájába. Az első hírek ezen álczákról Humbold Sándor­től származnak. (Lásd közelebb erről értekezése­met: „lieber Oestrus Hominis“. Virchow Archiv-jában 26. köt. és monographiámat: „Vergleichende Anatomie u. Phys. der Bremsenlarven. Sitzungsberichte der Kais. Akademie der Wissen­schaften zu Wien.“ 1800. és 1861. évfolyam.) Ezen oestrus álczák azonban, melyek a jelzett vidékeken nemcsak az embernél, hanem egyszersmind marháknál és kutyák­nál is előfordulnak a bőr alatt, ama sajátságot mutatják, hogy úgy mint a többi három álczanembeliek, hasonlóképen száj­­horgokkal bírnak és egyszersmind a testalakban (hengeralakúak) inkább a Cephenomyia, mint a Hypoderma-álczákhoz (körte­­alakúak) hasonlítanak. Mind e különbségek épen Brauer-t arra bírták, hogy azoknak külön nevet (Dermatobia) adjon. Miután pedig még más az embernél alkalmilag előforduló légyálczáknak (Sarcophaga, Anthomya, Musca stb.) mint pl. Senator esetében is, száj horgaik vannak, ezek igen könyen a horgot viselő pestrus­­álezákkal elcserélhetők, a­mint az csakugyan többször történt. A két horog mindezen légyálezáknál úgy van a száj körül elhelyezve, hogy passiv állapotban horgosan görbített hegyükkel divergálnak és izomműködés által úgy forgattatnak és egymáshoz közelíttetnek, hogy mindkét hegyük egygyé összeolvad, a melynek segítségével az álcrák 2—3 mm.-nyire mélyen az illető nyakhártyába befúródnak (Wedl), azután pedig az izomműködés megszűntével a két horog hegyei széjjel men­­vén, oly erősen lógnak a nyákhártyán, hogy még az álcrák elhalása után is azokat csak nagy erővel lehet a nyákhártyáról leszakítani, a­mi nem történik ennek jelentékeny szöveti sértése nélkül. Mivel pedig más, de hason alkotású legyek álczái (Musca, Sarcophaga stb.), a­melyek alkalmilag az ember gyomrában előfordulhatnak, hasonló módon függenek a gyomor nyakhártyá­ján, ennél fogva Israel ama nézete jogosult, mely szerint ily álczák a gyomorból sem szivattyúzás, sem gyomormosás, hanem csakis hánytató által távolíttathatnak el, miután a gyomor görcsös összehúzódása által azok összenyomatván, mintegy kény­­szeríttetnek, hogy a gyomorból kiszabaduljanak. Ugyanezen okból lehetne véleményem szerint ily netalán az orr- vagy a garatüregben előforduló álcrákat legjobban szúrás vagy csípés vagy a galvanocauterrel való érintés által eltávolítani, mert erős és edző folyadékok, mint pl. terpentinolaj vagy perubalzsam hígítás nélkül ily nyákhártyákra nem alkalmazhatók ezek nehéz sértése nélkül, hígított állapotban pedig nem használnak semmit. A­mi azon utat és módot illeti, a­melyen a különböző bögölyálczák a vendéglátó állatok üregeibe jutnak, a következő jegyzendő meg: A gastrus equi legyek petéiket a lovak mellső lábainak szőrére rakják, a­melyeket a lovak részint mint ilyeket, részint mint kibújt álczákat felnyalnak és lenyelnek, miután a kis álczák horgaikkal a bőrt csipkedik és viszketést okoznak. Ama legyek, a­melyek álczái az állatok orr- vagy homlok­üregében élnek, petéiket az illető állatok orrlyukai körül le­rakják, a­honnét az álczák lakhelyeikbe bemásznak. A hypo­­derma-legyekről, a­melyek álczái fiatal korukban hasonlóképen horgokkal bírnak, de későbben azokat elveszítik és a Dermatobia­­legyekről még nem bizonyos, hogy vájjon petéiket kívülről a bőrre rakják-e le, és a kibújt álczák a bőr alá fúródnak, vagy pedig azokat hegyes tojócsatornájuk segítségével közvetlen a bőr alá rakják-e le? Az utóbbi legalább az emberre nézve valószínűbb. Ama Senator által czitált Leukart-féle nézet ellenében, mely szerint a Gastrus equi álcrái álcrakorukat állandóan a gyomorban töltik, mert az eledellel és nyállal mindig elegendő eleny jut oda, csak annyit akarok megjegyezni, hogy a Gastrus haemorrhoidalisnak álczái, a­melyek álczakorukat állandóan a lónak, szamárnak végbelében, tehát a bélhuzam legalsóbb részében töltik, mégis még elegendő elenyt kapnak életük fentartására. A­mi végre azt a kérdést illeti, hogy hogyan kerülhettek Senator esetében a légyálczák a gyomorba, véleményem az, hogy azok valószínűleg romlott hússal, vagy a mi még való­színűbb legyek petéivel és álczáival inficiált sajttal kerültek az illető beteg belsejébe, mert a sajt petékkel és férgekkel telve lehet, a­nélkül, hogy íze valami különösen megváltozva lenne, vagy az emésztő azt észrevenné. Ezen alkalomból fel akarom itt említeni, hogy a zsidóknál nemcsak hogy a talmud szerint meg volt engedve férges sajtot enni a férgekkel együtt, hanem a régibb időkben valósággal meg is ették. A talmud tantételei szerint ugyanis, a­melyek t. i. még a „Generatio aequivoca boldogult korszakában“ szítlemlettek, a sajtférgek directe a sajtból keletkeznek, és miután a sajt egy „meg­engedett“ eledel volt, tehát az abból keletkezett „hús“ is a megengedett eledelekhez tartozott. És még most is vannak korosabb zsidók, a­kik még arra emlékszenek, hogy hitsorsosai közül a régibb időben még sokan a férgeivel együtt kenyérre felkent sajtot mint delicat,esse-t megették ! Hogy azonban akkorában nem fordultak-e elő gyakrabban oly esetek, mint Senator úré, arról hallgat a chronika. Közlemény a szt. Rókus-kórház 1. fertőző osztályáról. Hasi hagymáz két ritkább esete. Gerlóczy Zsigmond dr., rendelő orvostól. (Vége.) b) Súlyos cerebralis tünetekkel járó afebrilis typhus abdo­minalis egy esete. Régi tapasztalatokon alapuló tény, hogy minden maga­sabb és hosszabban tartó lázakkal járó megbetegedésnél, a hő­­mérsék nagyobb fokú eltérései az egész szervezetre észrevehető hatással vannak. Hogy a magas lázaknak a középponti idegrendszerre is zavaró hatásuk van, azt ma már kétségbe senki sem vonja; de el kell ismernünk azon feltevések jogosultságát is, miszerint nem egyedül a láz idézi elő az idegrendszer részéről tapasz­talható súlyosabb zavarokat. Talán egy magasabb lázzal járó betegségnél sem tapasz­talhatjuk a középponti idegrendszernek functionális zavarait oly gyakran, mint a hagymázas megbetegedéseknél, melyeket épen ezért már­­régebben hajlandók voltak „idegláz“ elnevezés alá foglalni. Másrészről pedig épen a typhus abdominalis e tekintet­ben a legérdekesebb változatokat mutathatja, mert egyes ese­tekben csekély lázak mellett az idegrendszer functionalis zavarait láthatjuk, míg más esetekben hosszantartó magas lázak mellett is a közérzet alig zavart. Liebermeister, a heveny fertőző betegségek kitűnő ismerője, a typhus abdominalis azon alakjait, melyek a typikus formá­tól sok tekintetben eltérők, mint ki nem fejezett typhus-alako­­kat két csoportra osztja, ú. m. typhus levisre és­­abortivusra. A typhus levishez sorolja azokat az eseteket, a­melyeknél a betegség csekély intensitású, s alig jár súlyosabb tünetekkel; az abortivus alakoknál pedig a betegség tartama felette rövid. A typhus levishez számítja általában véve azon eseteket, a­melyek azelőtt „catarrhus abdominalis afebrilis“ elnevezés alatt voltak ismeretesek. Ezen esetekben ugyanis kifejezett lép­­nagyobbodás mellett, gyakran roseolák is voltak láthatók, láz azonban vagy teljesen hiányzott, vagy pedig alig haladta meg a 38° C.-t. E mellett relative elég súlyosan zavart a közérzet, s lassú a reconvalescentia. Habár rendszerint ezen teljesen ki nem képződött alakok­nál a kimenetel kedvező szokott lenni, mégis előfordulnak egyes esetek, melyek igen súlyos tünetekkel járnak, s gyakran halállal is végződnek. A typhus levishez tehát ezen esetek csak annyiban hason­lítanak, hogy csekély lázzal vagy láztalanul folynak le; azon­ban minthogy igen súlyos tünetekkel járnak, a „levis“ el­nevezés nem mindegyikre illik reá. A typhus abdominalisnak egy ily súlyos agyi tünetekkel járó és láz nélkül lefolyó esetét szándékozom az alábbiakban leírni :

Next