Orvosi Hetilap, 1891. június (35. évfolyam, 23-26. szám)
1891-06-07 / 23. szám
279 ORVOSI HETILAP 1891. 23. sz. egy Hypoderma-féle álcza Közép- és Dél-Amerikában gyakran találtatik az embernek bőre alatt. Csakhogy ez nem mint Hypoderma, hanem hermatobia (Brauer) név alatt van felvéve az oestridák nomenclaturájába. Az első hírek ezen álczákról Humbold Sándortől származnak. (Lásd közelebb erről értekezésemet: „lieber Oestrus Hominis“. Virchow Archiv-jában 26. köt. és monographiámat: „Vergleichende Anatomie u. Phys. der Bremsenlarven. Sitzungsberichte der Kais. Akademie der Wissenschaften zu Wien.“ 1800. és 1861. évfolyam.) Ezen oestrus álczák azonban, melyek a jelzett vidékeken nemcsak az embernél, hanem egyszersmind marháknál és kutyáknál is előfordulnak a bőr alatt, ama sajátságot mutatják, hogy úgy mint a többi három álczanembeliek, hasonlóképen szájhorgokkal bírnak és egyszersmind a testalakban (hengeralakúak) inkább a Cephenomyia, mint a Hypoderma-álczákhoz (körtealakúak) hasonlítanak. Mind e különbségek épen Brauer-t arra bírták, hogy azoknak külön nevet (Dermatobia) adjon. Miután pedig még más az embernél alkalmilag előforduló légyálczáknak (Sarcophaga, Anthomya, Musca stb.) mint pl. Senator esetében is, száj horgaik vannak, ezek igen könyen a horgot viselő pestrusálezákkal elcserélhetők, amint az csakugyan többször történt. A két horog mindezen légyálezáknál úgy van a száj körül elhelyezve, hogy passiv állapotban horgosan görbített hegyükkel divergálnak és izomműködés által úgy forgattatnak és egymáshoz közelíttetnek, hogy mindkét hegyük egygyé összeolvad, a melynek segítségével az álcrák 2—3 mm.-nyire mélyen az illető nyakhártyába befúródnak (Wedl), azután pedig az izomműködés megszűntével a két horog hegyei széjjel menvén, oly erősen lógnak a nyákhártyán, hogy még az álcrák elhalása után is azokat csak nagy erővel lehet a nyákhártyáról leszakítani, ami nem történik ennek jelentékeny szöveti sértése nélkül. Mivel pedig más, de hason alkotású legyek álczái (Musca, Sarcophaga stb.), amelyek alkalmilag az ember gyomrában előfordulhatnak, hasonló módon függenek a gyomor nyakhártyáján, ennél fogva Israel ama nézete jogosult, mely szerint ily álczák a gyomorból sem szivattyúzás, sem gyomormosás, hanem csakis hánytató által távolíttathatnak el, miután a gyomor görcsös összehúzódása által azok összenyomatván, mintegy kényszeríttetnek, hogy a gyomorból kiszabaduljanak. Ugyanezen okból lehetne véleményem szerint ily netalán az orr- vagy a garatüregben előforduló álcrákat legjobban szúrás vagy csípés vagy a galvanocauterrel való érintés által eltávolítani, mert erős és edző folyadékok, mint pl. terpentinolaj vagy perubalzsam hígítás nélkül ily nyákhártyákra nem alkalmazhatók ezek nehéz sértése nélkül, hígított állapotban pedig nem használnak semmit. Ami azon utat és módot illeti, amelyen a különböző bögölyálczák a vendéglátó állatok üregeibe jutnak, a következő jegyzendő meg: A gastrus equi legyek petéiket a lovak mellső lábainak szőrére rakják, amelyeket a lovak részint mint ilyeket, részint mint kibújt álczákat felnyalnak és lenyelnek, miután a kis álczák horgaikkal a bőrt csipkedik és viszketést okoznak. Ama legyek, amelyek álczái az állatok orr- vagy homloküregében élnek, petéiket az illető állatok orrlyukai körül lerakják, ahonnét az álczák lakhelyeikbe bemásznak. A hypoderma-legyekről, amelyek álczái fiatal korukban hasonlóképen horgokkal bírnak, de későbben azokat elveszítik és a Dermatobialegyekről még nem bizonyos, hogy vájjon petéiket kívülről a bőrre rakják-e le, és a kibújt álczák a bőr alá fúródnak, vagy pedig azokat hegyes tojócsatornájuk segítségével közvetlen a bőr alá rakják-e le? Az utóbbi legalább az emberre nézve valószínűbb. Ama Senator által czitált Leukart-féle nézet ellenében, mely szerint a Gastrus equi álcrái álcrakorukat állandóan a gyomorban töltik, mert az eledellel és nyállal mindig elegendő eleny jut oda, csak annyit akarok megjegyezni, hogy a Gastrus haemorrhoidalisnak álczái, amelyek álczakorukat állandóan a lónak, szamárnak végbelében, tehát a bélhuzam legalsóbb részében töltik, mégis még elegendő elenyt kapnak életük fentartására. Ami végre azt a kérdést illeti, hogy hogyan kerülhettek Senator esetében a légyálczák a gyomorba, véleményem az, hogy azok valószínűleg romlott hússal, vagy a mi még valószínűbb legyek petéivel és álczáival inficiált sajttal kerültek az illető beteg belsejébe, mert a sajt petékkel és férgekkel telve lehet, anélkül, hogy íze valami különösen megváltozva lenne, vagy az emésztő azt észrevenné. Ezen alkalomból fel akarom itt említeni, hogy a zsidóknál nemcsak hogy a talmud szerint meg volt engedve férges sajtot enni a férgekkel együtt, hanem a régibb időkben valósággal meg is ették. A talmud tantételei szerint ugyanis, amelyek t. i. még a „Generatio aequivoca boldogult korszakában“ szítlemlettek, a sajtférgek directe a sajtból keletkeznek, és miután a sajt egy „megengedett“ eledel volt, tehát az abból keletkezett „hús“ is a megengedett eledelekhez tartozott. És még most is vannak korosabb zsidók, akik még arra emlékszenek, hogy hitsorsosai közül a régibb időben még sokan a férgeivel együtt kenyérre felkent sajtot mint delicat,esse-t megették ! Hogy azonban akkorában nem fordultak-e elő gyakrabban oly esetek, mint Senator úré, arról hallgat a chronika. Közlemény a szt. Rókus-kórház 1. fertőző osztályáról. Hasi hagymáz két ritkább esete. Gerlóczy Zsigmond dr., rendelő orvostól. (Vége.) b) Súlyos cerebralis tünetekkel járó afebrilis typhus abdominalis egy esete. Régi tapasztalatokon alapuló tény, hogy minden magasabb és hosszabban tartó lázakkal járó megbetegedésnél, a hőmérsék nagyobb fokú eltérései az egész szervezetre észrevehető hatással vannak. Hogy a magas lázaknak a középponti idegrendszerre is zavaró hatásuk van, azt ma már kétségbe senki sem vonja; de el kell ismernünk azon feltevések jogosultságát is, miszerint nem egyedül a láz idézi elő az idegrendszer részéről tapasztalható súlyosabb zavarokat. Talán egy magasabb lázzal járó betegségnél sem tapasztalhatjuk a középponti idegrendszernek functionális zavarait oly gyakran, mint a hagymázas megbetegedéseknél, melyeket épen ezért márrégebben hajlandók voltak „idegláz“ elnevezés alá foglalni. Másrészről pedig épen a typhus abdominalis e tekintetben a legérdekesebb változatokat mutathatja, mert egyes esetekben csekély lázak mellett az idegrendszer functionalis zavarait láthatjuk, míg más esetekben hosszantartó magas lázak mellett is a közérzet alig zavart. Liebermeister, a heveny fertőző betegségek kitűnő ismerője, a typhus abdominalis azon alakjait, melyek a typikus formától sok tekintetben eltérők, mint ki nem fejezett typhus-alakokat két csoportra osztja, ú. m. typhus levisre ésabortivusra. A typhus levishez sorolja azokat az eseteket, amelyeknél a betegség csekély intensitású, s alig jár súlyosabb tünetekkel; az abortivus alakoknál pedig a betegség tartama felette rövid. A typhus levishez számítja általában véve azon eseteket, amelyek azelőtt „catarrhus abdominalis afebrilis“ elnevezés alatt voltak ismeretesek. Ezen esetekben ugyanis kifejezett lépnagyobbodás mellett, gyakran roseolák is voltak láthatók, láz azonban vagy teljesen hiányzott, vagy pedig alig haladta meg a 38° C.-t. E mellett relative elég súlyosan zavart a közérzet, s lassú a reconvalescentia. Habár rendszerint ezen teljesen ki nem képződött alakoknál a kimenetel kedvező szokott lenni, mégis előfordulnak egyes esetek, melyek igen súlyos tünetekkel járnak, s gyakran halállal is végződnek. A typhus levishez tehát ezen esetek csak annyiban hasonlítanak, hogy csekély lázzal vagy láztalanul folynak le; azonban minthogy igen súlyos tünetekkel járnak, a „levis“ elnevezés nem mindegyikre illik reá. A typhus abdominalisnak egy ily súlyos agyi tünetekkel járó és láz nélkül lefolyó esetét szándékozom az alábbiakban leírni :