Orvosi Hetilap, 1892. június (36. évfolyam, 23-26. szám)
1892-06-05 / 23. szám
275 ORVOSI HETILAP 1892. 23. sz. közben az izzadmány oly rohamosan gyarapodott, hogy most már a mellkas mellső részén is jelentékeny magasságban volt kimutatható. A vizsgálatnál igen szokatlan viszonyokat találtam. A tompulat tényleg elül a III. bordáig terjedt fel a jobb oldalon. A szívcsúcslökés ismét a bimbóvonalon kívül feküdt, valamivel mélyebben mint előbb, az V. borda alsó szélénél, de viszont hátul a tompulat alig emelkedett feljebb, mint előbb volt. A két tompulati terület között a hónalj táján tenyérnyi szélességben a tüdő léghangját lehetett kikopogtatni egészen a VI. bordáig, úgy hogy a tüdőnek e helyen fennálló odatapadására kellett következtetnünk. A légzés szaporábbnak és jelentékenyen megnehezítettnek mutatkozott; légzési zörejek elül a tompulat felett alig voltak hallhatók, hátul hangos, mély, hörgi légzést lehetett hallani, amely a hónaljvonalra is elvezetett. A hőmérséklet csak kevéssé emelkedett, a 39 fokot egy napon sem érte el, ellenben az ütérlökés 100—104 között váltakozott. A viszonyoknak ilyen alakulása nehezen volt értelmezhető. Feltűnőnek kellett találni, hogy minden nagyobb fájdalom és jelentékenyebb hőemelkedés nélkül az izzadmány 24 óra alatt ennyire növekedjék. Azon gyanúmat fejeztem ki ez alkalommal, hogy a mellkas mellső fala alatt levő izzadmány — legalább legnagyobb részében — nem ekkor támadt, hanem valószínűleg már előbb létezett a tüdőlébenyek között eltákolva (interlobularis izzadmány) és az összetapadások szétválasztása után előrefolyt. Körülbelül ugyanezen állapotot találtam május 3-dikán is, csakhogy az izzadmány úgy elül, mint hátul egy bordával magasabbra emelkedett. E napon délután 6 órakor azon üzenettel lepettem meg, hogy a betegnél a katastropha beállásának veszélye forog fenn és megjelenésem rögtön kívántatik. Odaérve, a beteget félülő helyzetben, halálsápadtan, jég után kapkodva találtam, végtagjai hullahidegségűek voltak, testét hideg verejték borította, az ütérlökés fonalszerű, sőt kimaradozó volt, a hónalj hőmérséke 37 °2°-ra szállott le. Ezen collapsusszerű állapot igen rövid idő alatt rohamosan jött létre. Magyarázatul nem szolgálhatott a mellhártya-izzadmány tömege, mely elég nagy volt ugyan, de reggeltől számbavehetően nem gyarapodott; a szív verése sem volt gyengébb mint reggel, sőt az ütérlökés nyomorult voltával szemben erősnek volt mondható. Ezen látszólag ellentétes jelenségeket leginkább megfejthetőknek véltem azon felvétel által, hogy a mellhártya-izzadmány által okozott szívkihelyezés — esetleg talán még valamely testmozgás hozzájárultával — az alsó üres visszeret a rekesz nyilasán át való haladásánál szögletbe törte és ezen felvétellel összhangzásban látszott az is lenni, hogy a máj érezhetően megnagyobbodottnak mutatkozott a reggeli lelethez képest, az alsó végtagoknak pedig kisfekés vizenyője állott be. A tüdők felett baljóslatúan gyarapodó nedves szörtyzörejek jelentek meg mint a tüdővizenyő jelei, amelyek a megérkezésemig adagolt senega-forrázattól egyáltalában nem csökkentek, bor, cognac, liquor corui cervi succinatus az ütérlökésre alig gyakorolt észrevehető hatást, kissé bővebb kiköpés mutatkozott, miután azonban 1/2 óra elteltével az arctcyanosis jelei kezdtek jelentkezni s az erőhanyatlás a végző fokok felé közeledett, nem lehetett habozni az egyetlen biztosan teljesíthető javalatnak, a mellkas-csapolásnak kivitelével. Ezen javalat betöltésének esélyére már néhány naptól el voltunk készülve, azért a Giculafoy-féle szivattyút felszerelve készen tartottam, most oly rohamosan közeledett az állapot a végzetes kimenet felé, hogy minden előfordulható időveszteség kikerülése végett magam ültem kocsira és útközben Puky magántanár urat felkeresve, a műszert a beteghez szállítottam. Fél óra alatt minden elkészítve volt arra, hogy az izzadmánynak savós vagy genyes volta szerint a műtét végrehajtathassák. A beteghez Klempa dr. úrral bemenvén, kinyilatkoztattuk, miszerint a mellkascsapolás szükségessé vált. Meglepetésünkre a beteg beleegyezését határozottan megtagadta s csak midőn minden kételyt kizárólag kinyilatkoztattak előtte, hogy hosszú habozásra nincs idő és elhatározására egy fél óráig várni kész vagyok, akkor és csakis ezen félóra elteltével szánta magát reá a beteg. Ekkor azonban már olyan állapotban találtuk, amelyben csak azon erős meggyőződés, hogy ez az egyetlen módja a küszöbön álló végzetes kimenet elhárításának, határoztatott el bennünket a műtét kivitelére. A légzés a legnagyobb megerőltetéssel ment végbe, az ütérlökést csak itt-ott lehetett érezni, a beteg arca elkékült, teste fürdött a hideg verejtékben. Az izzadmány sajátos eloszlása folytán a próbaszúrás a lapocz- és gerinczvonal között ejtetett meg. A fecskendő tartalma savós rostonyás izzadmányra mutatott; a most Puky magántanár úr által végbevitt csapolással mintegy 1 liter izzadmány lett kiszivattyúzva. A kopogtatás kimutatta, hogy a tompulat elül az V. borda, hátul a VII. bordáig szállott le, a légzés szabadabb, az ütérlökés ismét érezhetővé vált és egynéhány további óra múlva, amely közben a beteg beát és levest vett magához, megnyugtató állapotban lehetett őt elhagynom. A következő nap, május 4-dike, valóban sokat ígérőn alakult. A betegnek egész nap nem volt láza, a légzés leszállóit 24-re 1 perez alatt, a cyanosis teljesen elmúlt, az ütérlökés érezhető és rhytmikus lett, bár szapora, 94—100 egy perez alatt, a szívcsúcslökés ismét a bimbóvonalon belül volt érezhető, a betegnek közérzete megfelelően javult. Este azonban ismét csekély láz állott be és az ezután következő napokon a betegség azon egyhangú lefolyást vette, melyet az izzadmánytermelő mellhártyaláb többnyire venni szokott, naponkinti csekély hőemelkedések mutatkoztak, amelyek rendesen a déli órákban állottak be és hol 38'2, hol 38'6— 38*7 fokra szállottak, éjjel pedig a normális hőmérsékig hanyatlottak ; az izzadmány csekély ingadozásokat mutatott, a beteg étrendétejből és néhány lágy tojásból állott, emésztési zavarokról nem panaszkodott, a vizelet napi mennyisége 1800— 1900 cm3-t tett ki, fehérnyét nem tartalmazott; a közérzet tűrhető, sőt időnként kellemes volt, az álom aránylag jó, de mindezen viszonyokkal szemben állandó nyugtalanságban tartott bennünket az aránytalanul erőltetett légzés és az ütérrendszer csekély teltsége, az Utérlökésekszáma rendesen a 90-t, sőt néha a 100 at is meghaladta. Új tünet gyanánt valamivel gyakoribb köhögés lépett fel és a bal tüdő felett elég számos szörtyzörejeket lehetett hallani. A kórfolyamat ezen szakaszában a betegnél részint hinni magában, részint digitális porral egyesítve adatott, az utóbbinak napi adagja 6—10 cgm.-ig emeltetett; külső nedves borogatások, jódfesteny, egy ízben hólyaghúzó tapasz lettek alkalmazva. A szeszes italok közül legszívesebben vette a beteg a cognac-ot és kevés tokaji bort. Május 8-dikán reggel egy aránylag jól töltött láztalan éj után a beteg annyira idültnek érezte magát, hogy vágya volt ágyát a mellette álló másikkal felcserélni, ez azonban különböző mellékes körülményeknél fogva délelőtt elmaradt. Délben ismét hőemelkedés állott be és este 6 órakor 39 fokig emelkedett. A beteg háziorvosa, Klempa dr. úr, este 6 óra tájban látogatta meg és az ő jelenlétében történt meg az ágy megcserélése és miután rendes fekvési helye rendezve lett, a beteg ismét ebbe kívánt visszamenni, ami egy lelépéssel és átüléssel történt meg. Ezen mozdulat közben egyszerre fuladás érzete vette elő, az arcza elsápadt, izzadni kezdett és a beteg csak nagy nehezen volt képes ágyába átmenni. A jelenet, amely most beállott, ismétlődése volt a május 3-dikán lefolyottnak, csakhogy a collapsus sokkal gyorsabban és még magasabb fokban fejlődött ki. Két különböző kocsi küldetett egymásután értem, azonban a városban látogatásokkal lévén elfoglalva, csak este 9 órakor lettem megtalálva. A kép, amelyet odaérkezésemnél találtam, egyike volt azoknak, amelyek a gyakorlati orvosi pályán eltörölhetetlen benyomást tesznek reánk. A beteget ülő helyzetben találtam, falsápadtan, tágult lázákkal, jéghideg végtagokkal és hideg verejtéktől elborítva. A légzés a legnagyobb fokban erőltetett volt. Szükségesnek tartom a betegvizsgálat részleteit felsorolni, minthogy ezek szolgálnak azon következtetés alapjául, amelyet a beteg halálának megfejtésére levonhatni vélek. A mellhártya izzadmány reggeltől határozottan növekedettnek mutatkozott. A tompulat elül a második bordaközig, hátul az ötödikig terjedt fel; a hónalj vonalban a kopogtatási hang kétségtelenül kevésbé éles volt mint azelőtt, de a tompulat lényegesen különbözött a mellső és hátsó tompulat intensitásától.