Orvosi Hetilap, 1893. február (37. évfolyam, 6-9. szám)
1893-02-05 / 6. szám
66 ORVOSI HETILAP 1893. 6. sz. Amit a klinikusok csak elvétve jeleztek, azt a mai kórboncztani búvárok már biztosan állítják, hogy a fertőzési lépnagyobbodás nem csupán vérbőségen, hanem sejtjeinek és gerendázatának duzzadásán s amazoknak újképződésén, szaporodásán is alapszik, mely jelenségek egyenesen gyuladási folyamatnak számíthatók be. Első volt Förster, aki ezen nézetet vallotta, utána Ziegler, Orth és különösen Birch-Hirschfeld; utóbbi szerint a múlékony lépnagyobbodások inkább vértorlódásnak, az állandóbbak lobos folyamatnak tudandók be. Ezen bár hosszas, de szükséges fejtegetések után, méltán igen sajátságos kórodai jelenségnek fog feltűnni a lép viselkedése a cholerában. Ugyanis ezen leghevenyebb fertőzési betegségnek tetőpontján, vagyis algid szakában, nemcsak lépnagyobbodás nincs, de még a rendes tompulat is alig mutatható ki, míg ellenben a reactio vagy typhoid szakában, a midőn a kórjellemző súlyos tünetek kétségkívül már véget értek s csak a fertőzések utóbajai a különféle szervekben, kiválólag a vesékben, képezik a kórállapot lényegét, mondom, hogy épen akkor mintegy post festum nyilvánul a lép nagyobbodása. A lép ezen viselkedését a cholerával szemközt sehol sem találtam hangsúlyozva mint Botkinnál, aki már 20 év előtt rámutatott ezen viszonyra, de aki még azt is állítja — amit a kitűnő észlelőnek bátran elhiszek —, hogy egyes esetekben a bevezető hasmenés szakában találta a lépnagyobbodást, az algor alatt pedig annak eltűnéséről győződött meg. Még sokkal szembeszökőbb a cholera hatása a lépre, egy legújabb közlemény szerint, azon esetekben, ha hagymázos beteget lep meg a cholera. Batten ugyanis az utolsó hamburgi járványban 3 ily esetet észlelt. Ezeknél a lázas hőmérsék azonnal leszállt 35°-ra s a fennálló lépnagyobbodás eltűnt. Ezen betegek közül az egyik meghalt; a két beteg közül, akik a cholerát kiáltották, az egyiknél a cholerával együtt megszűnt a hagymáz is, míg a másiknál 14 nap múlva látszólagos jólét után visszatért a láz, s vele együtt a lépdaganat. Ezen értékes adat szerint is kétségtelen, hogy a cholerának akár a rendes, akár a már nagyobbodott lépre kifejezett összehúzó csökkentő hatása van a fertőzés tetőpontján, ami feltűnő kivételt képvisel a heveny fertőzési bajok sorában. De hogy a lép a cholera-infectio irányában is ép oly érzékeny mint a többi fertőzések iránt, hogy továbbá sajátképen hasonló módon mutatja részvétét mint egyéb infectióknál, s hogy végre reactiv duzzadása csak fel van függesztve bizonyos időre bizonyos szokatlan hatány által, bizonyítja azon körülmény, hogy mihelyt az algor megszűnt, a lépnagyobodás máris kimutatható, vagy mint ama hagymáz-esetekben újra kimutatható lesz. Már most melyik azon hatány, mely a fertőzési lépduzzadást a cholera tetőpontján megakadályozza, vagy a hagymázos lépnagyobbodást egy időre beszünteti? Legközelebb áll azon feltevés, miszerint a rendkívüli nedvveszteség vonja el anyagát azon vértorlódásnak, melyet a fertőzési inger a lépben megindítani készül vagy már megindított, ép úgy , mint a többi véredényeket is kiüríti, ép úgy mint fennálló kóros transludatumot a test üregeiből felemészt. Sőt tovább menvén, még azt is képzelhetjük, hogy ugyancsak a nedvveszteség az, mely az algor alatt a rendes alá csökkenti le a hőmérséket, és a hagymázos lázat is leveri. Ezen hatás képmása volna azon erélyes lázcsökkentő befolyásnak, melyet tapasztalat szerint nagy bélvérzés gyakorol a hagymázos hőfokra, de a lép duzzanatára is. De sőt a cholerás nedvveszteség még nagyobb hatásúnak bizonyul, mint nagy vérveszteség. Mert akárminemű erős vérzés után látunk ugyan halál sápadtságot, az érlökés megszűntét és annak súlyos következményeit, de nem látjuk azt az összeesett, összeaszott, cyanotikus klilemet, a bőrturgor teljes hiányát, mint a cholerabetegnél. Miért? Mert ott egyszerűen vérhiány van, mely az edények collapsusát okozza, de itt csak a vérsavó veszett el, s ez által a vérnek oly besűrűsödése jön létre, mely már magában akadályozza annak keringését. Ebből azután következik az algor, a cyanosis és az asphyxia. Mindezáltal azonban a nedvveszteséget magában nem tekinthetjük azon tényezőnek, mely a fertőzéstől követelt lépnagyobbodást gátolja. Ez ellen azon fulmináns esetek szólnak, ahol beteg rögtön minden előző béltünet nélkül meg lesz támadva, s jelentékeny nedvveszteség nélkül algorba esik, s ahol a bélhuzamban sem mutatható ki számba jöhető átizzadás. Ilyen esetek a hamburgi járvány első heteiben napirenden voltak. De különösen döntő bizonyítéknak tartom azon körülményt, hogy kedvező esetekben azonnal az algor megszűntével s a reactio beléptével valódi pozsga fejlődik a betegnél, az ütőerek lüktetése bár puha, de magas hullámú, a bőr duzzad, az arca kipirosodik, a lép feldagad. S mindezen általános turgor létrejön, még mielőtt szó lehetne arról, hogy a nedvveszteség táp vagy ital által pótoltatott, miután ezen stádiumban a hányás különösen még makacsul fenn szokott állani. Botkin az egyedüli szerző, aki a cholera-lépet nagyobb figyelemre méltatta, a nedvveszteséget megokolás nélkül mellőzi. De hangsúlyozza azt, hogy a cholera alatt az edénymozgató idegek izgatásának jelei vannak előtérben: csekély vagy hiányzó érhullám, mely a szív erős működésével ellentétben áll, a két orsóütőér egyenletlen verése, az arcz és végtagok cyanosisa. S minthogy a lépnek nemcsak edényei, de gerendázati izmai is szerző szerint ugyanazon beidegzési befolyás alatt állanak, azért az eredetileg a fertőzési inger által duzzadt vagy duzzadandó lép a betegség haladásával összehúzódik, hogy ennek szüintével, a reactio szakában, felduzzadjon. Az edénymozgató rendszernek ezen erősbödött tónusát, magyarázandó, Botkin a nedvveszteséget tekintetbe sem veszi, hanem utal azon lehetőségre, miszerint az talán a nehézlégzéstől, vagyis a vér tökéletlen élenyítéséből volna értelmezhető, mely tudvalevőleg izgatja a vasomotorikus központot, így látott nagy fertőzési lépeket, nevezetesen visszaeső láznál, melyek kétoldali tüdőláb hozzájárulása, tehát tökéletlen légzés folytán, szemlátomást kisebbedtek. A szívbetegségek incompensatiója által okozott általános pangás szerinte ép ezen okból nem okoz a lépben pangási duzzadást, amely feltűnő jelenség véleményem szerint is csakis ily módon lesz érthetővé. Mert Eichhorst azon véleményét, hogy a máj képezné azon gátat, mely saját pangása által a verőszért és annak gyökereit védi a stasistól, sehogy sem fogadhatom el, ha meggondolom, hogy mindennapi kísérője az incompensatiónak a hasvízkor csakis a hashártya portalis ágai nagyfokú pangásának köszöni létrejöttét. Mindazáltal Botkin choleránál nem fogadhatja el a dyspnoetikus vért mint az edénygörcs okozóját, mert nagyfokú cyanosist oly betegeknél is észlelt, kik egészen szabadon vettek lélegzetet. Ő ezért a cholerás angiospasmust a gyomor és bél hatalmas ingerléséből származtatja, amint az egyéb hasi bántalmaknál is érvényesül. Kétségtelen szerinte, hogy a gyomorbélhuzam környi idegeinek izgatása különféle emésztési zavaroknál, heveny gyomorbélhurutnál, epekőgörcsnél, az edénymozgató központ közvetítése által tonikus összehúzódásba hozza a különféle testrészeknek edényeit (hideg végtagok, beesett arcz) s és ily alapon a lép bonyolultabb edényrendszerét is. S ugyanaz legnagyobb fokban történik a cholera algid szakában. Az utolsó hamburgi járvány észleleteire támaszkodva legújabban Klebs szinte az ütőerek összehúzódását, s az abból támadt cyanosist egy sorba állítja az akaratos izmoknak cholerás görcsével, s azt a betegség jellemző vonásának tartja. A nedvveszteséget határozottan mellőzi mint a cyanosis és algor okát, miután látott eseteket, ahol ez a legelső tünet volt s magas fokot ért el, mikor még nyoma sem volt, hogy a bőrben megfogyott a víztartalom. Tekintetbe veszi, a nélkül hogy Botkinra utalna, a bél izgatottságát is, mely edénygörcsöt idézhetne elő; azonban szerinte ellentmond az állapot hosszú tartama, mely épen azért inkább hüdéses, mint görcsös jellegű. Ő tehát a vasodilatatorok bénulását teszi fel, melynek következtében a vasoconstrictorok túlsúlyra vergődnek, s ezen edényváltozást, melyet ő a cholera hatás első és legfontosabb eredményének tekint, egyenesen az infectio toxikus hatásának tulajdonítja. A különben egész nagy értekezésében a lépről egy