Orvosi Hetilap, 1897. június (41. évfolyam, 23-26. szám)

1897-06-06 / 23. szám

276 ORVOSI HETILAP 1897. 23. szü­ leteik alapján Paul és Berggrünt s átvette azt a pharma­­cologusok legtöbbje, így pl. Bine, ki azonban megjegyzi, hogy a legközelebb fekvő gondolat az, hogy a morpkin mint hódító, a vele közvetlen érintkezésbe jövő ideg elemeket s így a bélmozgató dúczokat bénítja; továbbá Lauder-Brunton, Cloetta és Filelne, Tappeiner, Jlusm­ann stb., Rabuteau pedig anexosmotikus hatást tulajdonított a morphinnak, s szerinte ezért volna constipatiós hatása.A Schmiedeberg3 ellenben ellen­tétesen azt a véleményt nyilvánítja, hogy a morphin a bél érzékenységét helybelileg csökkenti az ingerekkel szemben. Spitzer Vilmos­ 1891-ben a Nothnagel-féle nézetet oda módosí­totta, hogy az ópium és morphin bélmozgást gátló hatása nagyobb részben centrális gátlások növelésével magyarázható ugyan, de szerepet játszik abban a belek reflexingerlékeny­­ségének helybelileg történt csökkentése is. Ugyancsak az ópium többi alkaloidáira nézve említést találunk munkájában, mely szerint a codein, narcotin, papaverin és narcein kelle­metlen mellékhatásokat nem okozó kis adagokban embereken tett kísérletek alapján a belekre hatástalanoknak bizonyultak. Nothnagel és részben Spitzer eredményeivel ellenkező ered­ményre jutott Jacobus ki igen beható és pontos kísérleteket végzett. Ő kételyeket támasztott az iránt, hogy a morphin­­adagolás után a splanchnikus átmetszésére beálló, s az előbbi búvárok által a morphin következtében eredetileg növelt, s most kiküszöbölt gátlás mellett bizonyítékul felhozott bél­mozgások vájjon csakugyan a növekedett gátlás megszűnésé­nek tulajdoníthatók-e, s nem inkább a splanchnikusok átmet­szésére a belekben keletkezett vérbőségnek. Régebbi búvárok­ kísérleteivel szemben Braam-Houckgeest7 és Bókay8 pontos kísérletekkel kimutatták, hogy úgy a vivőeres, mint az literes vérbőség a beleket mozgásba hozhatják, s így Jacoby fel­tevése nagyon is alapos. Olyan módot keresett tehát, a­mely­­lyel megszüntethető lenne ugyan a bélgátlás, de e mellett a splanchnikus edénybeidegző ágai nem sérülnének meg és talált is ilyet a mellékvesék totális exstirpatiójában. Szerinte a mellékvesék ideges összeköttetésben állanak a splanchnikus csupán bélmozgást gátló rostjaival és a ganglion coeliacum­­mal, ezenfelül kísérletileg bebizonyította, hogy maguk a mellékvesék is tartalmaznak gátló hatású dúczsejteket. Az anatómusok közül Kölliker, Leydig, Luschka, Moers, Joesten és Hohn beszélnek a mellékvese velőállományában előforduló ganglionsejtekről, de hogy mely sejtek lennének ezek, erre nézve az említett szerzők között is nézeteltérés van (l. bő­vebben és az irodalmat Jacoby dolgozatában 183. old.) Kiirtá­sukra az edények normális belöveltsége még nem változik, hanem azonnal spontán bélmozgások lépnek fel még az üres belekkel bíró éheztetett állatnál is. A Nothnagel-féle nézetet Jacoby azon pontjában támadta meg, a­melyben az mondatik, hogy nagy adag bőr alá adagolt morphin hódíti a splanchni­­kust, s bélmozgásokat okoz. Ennek minden esetben az ellen­kezőjét találta, s nem látott bélmozgásokat még 0­ 08 gm. morphin befecskendése után sem, sem spontán, sem vagus inger­lésre, míg ha a mellékveséket kiirtotta, azonnal kapott, bár gyen­gült mozgásokat a vagusok ingerlésére, s a konyhasóregec­­­czel való érintésre felhágó volt a hullám. Ez tehát nem erősíti meg Nothnagel nézetét, mely szerint nagy adag morphin hódíti a splanchnikust, s ebből Jacoby azon következtetésre jut, hogy Nothnagel nézetének első része is téves, annyival is inkább, mert míg a vénába befecskendett morphin után mindig ingerelhetők maradtak a vagusok útján a belek, addig, ha azt direct a bélbe vitte, eleinte csak az illető 1 2 3 4 * * 7 8 bélkacsán, azután hamar az egész bélhuzamon absolut nyu­galom volt észlelhető, s a vagus ingerlés is hatástalan maradt. Jacoby nagy gonddal végzett kísérletei daczára csupán annyit mond ki, hogy „a morphinnál, ópiumnál a bélfajzatban fekvő apparátusra gyakorolt helybeli hatásról lehet szó, minek következtében azon ingerek, a­melyek különben bélmozgásokat váltanak ki, hatástalanok lesznek,“ hogy milyen apparátusok a szóban forgóak, arról nem tesz említést. Pohl Gyf legújabb munkájában kísérleteket közöl, a­melyek Nothnagel adataival homlokegyenest ellenkeznek. Így pl. 0­ 02 gm. morphin intravenosus adagolására a nyúl beleinek normális helybeli ingerlékenységében semmi változást sem talált, még akkor sem, ha successive már 0-08 gm.-ig ment fel, s a nyúl agóniában volt,­ a splanchnikusok sem lehettek k­ü­dve, mert izgatásukra a belek azonnal teljes nyuga­lomba jöttek. Felhoz ugyan egy ellenkező eredményű kísér­letet, de ennek komolyabb jelentőséget nem tulajdoníthat szemben a többiekkel. Ellenben kimutatta Pohl azt, hogy helybelileg, ha csak a bél külső falára ecset segélyével mor­­phin-oldatot vitt, ott eleinte behúzódás, csakhamar az inger­lékenység csökkenése, majd teljes érzéketlenség állott be. Pohl szintén sohasem észlelhette — Jacoby-val együtt a Nothnagel által leírt 2. és 3. stádiumot, a splanchnikus hű­désé­­nek fokozott mozgásokkal és végül a teljes bélhűdésnek (a vagus bélmozgató ágainak és az automotorikus béldúczoknak hű­dése) ismét megszűnt bélmozgásokkal járó stádiumát. Ha inger gyanánt nem a cklom­atriumot, hanem a vagusok inger­lését használta, s előzetesen átmetszette a splanchnikusokat, akkor még bőr alá adagolás után is azonnal jelentékenyen csökkenni látta a vagus ingerlésre különben fokozott bélmozgá­sokat (splanchnikus átmetszés után kutyáknál). Nem volt tehát szükség a splanchnikus gátló hatására, hogy csökkenjenek a bélmozgások. Végül Pohl is megerősíti Jacoby nézetét, hogy a morphin bélmozgást gátló hatása a bélfalban levő ideg­­apparátus ingerlékenységének csökkenésén alapszik. (Folytatása következik.)­ ­ Arbeiten aus dem Instit. f. alig. u. exp. Pathol, in Wien 1890. 2 L. Husemann : Arzneimittellehre III. kiad. 3 Grundriss der Arzneimittellehre II. kiad. 54. old. 4 Exper. Untersuchungen über die Darmwirkung des Opiums u. Morph. Virchow Archiv CXXIII. 1891. •> Beitr. zur physiolog. u. pharmac. Kentniss der Darmbewegungen, mit besonderer Berücksichtigung der Beziehung der Nebenniere zu den­selben. Arch. f. exp. Path. u. Pharm. XXIX. 1891. 8 Nasse, Mayer, Basch, Martin, Ludwig, Wild, Schiff, Spiegel­berg stb. 7 Pflüger Archivum VI. k. 1872. 8 Archiv f. exp. Pathol, u. Pharm. XXIII. k. 209. old. A caries (dentis) profunda kór- és gyógytanáról. Arkövy József dr. egyetemi tanártól. (Vége.) I. Prophylactikus műtét. Következő mozzanatokból áll. 1. A caries detritus és az egészen felpuhult caries felső rétegének excavatiója; figyelem fordítandó pulpacsücskök tájékára. 2. Rubberdam. A cavitas erős sublimat-oldattal való fer­tőtlenítése, azután annak kiszárítása alcohollal vagy meleg levegővel. 3. Antiseptikus pastának bevitele, mely zinkélegből s valami illóolajból készül, carbolt vagy cresolt hozzáadva. Erre jó kétszeres asbest réteg. Ez a gyógyszeres tömés. 4. Külső tömés — az asbest mérsékelt kiszárítása után — gyengéden és nyomás nélkül eszközölve, állhat guttapercha, phosphatcement, kielégítő térhiány esetén lágy rézamalgamból. A gyógyszeres tömésből nem szabad semminek kisajtolódni. Epicrisis. Néhány szerző (Tomes, Baume, Miller) azon tapasztalati tényre utalt, miszerint egy vékony, még cariosus réteg a fornixon, vagy a fornix felett, bizonyos körülmények között, azaz, ha még pulpitis jelei nem mutatkoztak és a beteg rész valamely fertőtlenítő anyaggal igen gondosan át lett itatva, a pulpára nem veszélyes, tehát a szabályszerű excavatio mellőz­hető és a fog egyenest töméssel látható el. Ezen körülménye­ket bár fontolóra lehet venni, de pontosan nem lehet számí­tásba venni. Mert, ha már a caries media pulpitis acuta sep­tica superficialist előidézni képes, mennyivel valószínűbbnek ! Arch. f. exp. Pathol, u. pharm. XXXIV. k. 1894.

Next