Orvosi Hetilap, 1897. június (41. évfolyam, 23-26. szám)
1897-06-06 / 23. szám
276 ORVOSI HETILAP 1897. 23. szü leteik alapján Paul és Berggrünt s átvette azt a pharmacologusok legtöbbje, így pl. Bine, ki azonban megjegyzi, hogy a legközelebb fekvő gondolat az, hogy a morpkin mint hódító, a vele közvetlen érintkezésbe jövő ideg elemeket s így a bélmozgató dúczokat bénítja; továbbá Lauder-Brunton, Cloetta és Filelne, Tappeiner, Jlusmann stb., Rabuteau pedig anexosmotikus hatást tulajdonított a morphinnak, s szerinte ezért volna constipatiós hatása.A Schmiedeberg3 ellenben ellentétesen azt a véleményt nyilvánítja, hogy a morphin a bél érzékenységét helybelileg csökkenti az ingerekkel szemben. Spitzer Vilmos 1891-ben a Nothnagel-féle nézetet oda módosította, hogy az ópium és morphin bélmozgást gátló hatása nagyobb részben centrális gátlások növelésével magyarázható ugyan, de szerepet játszik abban a belek reflexingerlékenységének helybelileg történt csökkentése is. Ugyancsak az ópium többi alkaloidáira nézve említést találunk munkájában, mely szerint a codein, narcotin, papaverin és narcein kellemetlen mellékhatásokat nem okozó kis adagokban embereken tett kísérletek alapján a belekre hatástalanoknak bizonyultak. Nothnagel és részben Spitzer eredményeivel ellenkező eredményre jutott Jacobus ki igen beható és pontos kísérleteket végzett. Ő kételyeket támasztott az iránt, hogy a morphinadagolás után a splanchnikus átmetszésére beálló, s az előbbi búvárok által a morphin következtében eredetileg növelt, s most kiküszöbölt gátlás mellett bizonyítékul felhozott bélmozgások vájjon csakugyan a növekedett gátlás megszűnésének tulajdoníthatók-e, s nem inkább a splanchnikusok átmetszésére a belekben keletkezett vérbőségnek. Régebbi búvárok kísérleteivel szemben Braam-Houckgeest7 és Bókay8 pontos kísérletekkel kimutatták, hogy úgy a vivőeres, mint az literes vérbőség a beleket mozgásba hozhatják, s így Jacoby feltevése nagyon is alapos. Olyan módot keresett tehát, amelylyel megszüntethető lenne ugyan a bélgátlás, de e mellett a splanchnikus edénybeidegző ágai nem sérülnének meg és talált is ilyet a mellékvesék totális exstirpatiójában. Szerinte a mellékvesék ideges összeköttetésben állanak a splanchnikus csupán bélmozgást gátló rostjaival és a ganglion coeliacummal, ezenfelül kísérletileg bebizonyította, hogy maguk a mellékvesék is tartalmaznak gátló hatású dúczsejteket. Az anatómusok közül Kölliker, Leydig, Luschka, Moers, Joesten és Hohn beszélnek a mellékvese velőállományában előforduló ganglionsejtekről, de hogy mely sejtek lennének ezek, erre nézve az említett szerzők között is nézeteltérés van (l. bővebben és az irodalmat Jacoby dolgozatában 183. old.) Kiirtásukra az edények normális belöveltsége még nem változik, hanem azonnal spontán bélmozgások lépnek fel még az üres belekkel bíró éheztetett állatnál is. A Nothnagel-féle nézetet Jacoby azon pontjában támadta meg, amelyben az mondatik, hogy nagy adag bőr alá adagolt morphin hódíti a splanchnikust, s bélmozgásokat okoz. Ennek minden esetben az ellenkezőjét találta, s nem látott bélmozgásokat még 0 08 gm. morphin befecskendése után sem, sem spontán, sem vagus ingerlésre, míg ha a mellékveséket kiirtotta, azonnal kapott, bár gyengült mozgásokat a vagusok ingerlésére, s a konyhasóregecczel való érintésre felhágó volt a hullám. Ez tehát nem erősíti meg Nothnagel nézetét, mely szerint nagy adag morphin hódíti a splanchnikust, s ebből Jacoby azon következtetésre jut, hogy Nothnagel nézetének első része is téves, annyival is inkább, mert míg a vénába befecskendett morphin után mindig ingerelhetők maradtak a vagusok útján a belek, addig, ha azt direct a bélbe vitte, eleinte csak az illető 1 2 3 4 * * 7 8 bélkacsán, azután hamar az egész bélhuzamon absolut nyugalom volt észlelhető, s a vagus ingerlés is hatástalan maradt. Jacoby nagy gonddal végzett kísérletei daczára csupán annyit mond ki, hogy „a morphinnál, ópiumnál a bélfajzatban fekvő apparátusra gyakorolt helybeli hatásról lehet szó, minek következtében azon ingerek, amelyek különben bélmozgásokat váltanak ki, hatástalanok lesznek,“ hogy milyen apparátusok a szóban forgóak, arról nem tesz említést. Pohl Gyf legújabb munkájában kísérleteket közöl, amelyek Nothnagel adataival homlokegyenest ellenkeznek. Így pl. 0 02 gm. morphin intravenosus adagolására a nyúl beleinek normális helybeli ingerlékenységében semmi változást sem talált, még akkor sem, ha successive már 0-08 gm.-ig ment fel, s a nyúl agóniában volt, a splanchnikusok sem lehettek küdve, mert izgatásukra a belek azonnal teljes nyugalomba jöttek. Felhoz ugyan egy ellenkező eredményű kísérletet, de ennek komolyabb jelentőséget nem tulajdoníthat szemben a többiekkel. Ellenben kimutatta Pohl azt, hogy helybelileg, ha csak a bél külső falára ecset segélyével morphin-oldatot vitt, ott eleinte behúzódás, csakhamar az ingerlékenység csökkenése, majd teljes érzéketlenség állott be. Pohl szintén sohasem észlelhette — Jacoby-val együtt a Nothnagel által leírt 2. és 3. stádiumot, a splanchnikus hűdésének fokozott mozgásokkal és végül a teljes bélhűdésnek (a vagus bélmozgató ágainak és az automotorikus béldúczoknak hűdése) ismét megszűnt bélmozgásokkal járó stádiumát. Ha inger gyanánt nem a cklomatriumot, hanem a vagusok ingerlését használta, s előzetesen átmetszette a splanchnikusokat, akkor még bőr alá adagolás után is azonnal jelentékenyen csökkenni látta a vagus ingerlésre különben fokozott bélmozgásokat (splanchnikus átmetszés után kutyáknál). Nem volt tehát szükség a splanchnikus gátló hatására, hogy csökkenjenek a bélmozgások. Végül Pohl is megerősíti Jacoby nézetét, hogy a morphin bélmozgást gátló hatása a bélfalban levő idegapparátus ingerlékenységének csökkenésén alapszik. (Folytatása következik.) Arbeiten aus dem Instit. f. alig. u. exp. Pathol, in Wien 1890. 2 L. Husemann : Arzneimittellehre III. kiad. 3 Grundriss der Arzneimittellehre II. kiad. 54. old. 4 Exper. Untersuchungen über die Darmwirkung des Opiums u. Morph. Virchow Archiv CXXIII. 1891. •> Beitr. zur physiolog. u. pharmac. Kentniss der Darmbewegungen, mit besonderer Berücksichtigung der Beziehung der Nebenniere zu denselben. Arch. f. exp. Path. u. Pharm. XXIX. 1891. 8 Nasse, Mayer, Basch, Martin, Ludwig, Wild, Schiff, Spiegelberg stb. 7 Pflüger Archivum VI. k. 1872. 8 Archiv f. exp. Pathol, u. Pharm. XXIII. k. 209. old. A caries (dentis) profunda kór- és gyógytanáról. Arkövy József dr. egyetemi tanártól. (Vége.) I. Prophylactikus műtét. Következő mozzanatokból áll. 1. A caries detritus és az egészen felpuhult caries felső rétegének excavatiója; figyelem fordítandó pulpacsücskök tájékára. 2. Rubberdam. A cavitas erős sublimat-oldattal való fertőtlenítése, azután annak kiszárítása alcohollal vagy meleg levegővel. 3. Antiseptikus pastának bevitele, mely zinkélegből s valami illóolajból készül, carbolt vagy cresolt hozzáadva. Erre jó kétszeres asbest réteg. Ez a gyógyszeres tömés. 4. Külső tömés — az asbest mérsékelt kiszárítása után — gyengéden és nyomás nélkül eszközölve, állhat guttapercha, phosphatcement, kielégítő térhiány esetén lágy rézamalgamból. A gyógyszeres tömésből nem szabad semminek kisajtolódni. Epicrisis. Néhány szerző (Tomes, Baume, Miller) azon tapasztalati tényre utalt, miszerint egy vékony, még cariosus réteg a fornixon, vagy a fornix felett, bizonyos körülmények között, azaz, ha még pulpitis jelei nem mutatkoztak és a beteg rész valamely fertőtlenítő anyaggal igen gondosan át lett itatva, a pulpára nem veszélyes, tehát a szabályszerű excavatio mellőzhető és a fog egyenest töméssel látható el. Ezen körülményeket bár fontolóra lehet venni, de pontosan nem lehet számításba venni. Mert, ha már a caries media pulpitis acuta septica superficialist előidézni képes, mennyivel valószínűbbnek ! Arch. f. exp. Pathol, u. pharm. XXXIV. k. 1894.