Orvosi Hetilap, 1898. július (42. évfolyam, 27-31. szám)

1898-07-03 / 27. szám

324 ORVOSI HETILAP 1898. 27. sz. keztében a többi felülethez nem férhettem, azért kénytelen voltam ezen lepraeparálás nélkül az elég tetemes exostosist levésni, mely alkalommal a külső h­angvezető exostosist fedő bőre is eltávolittatott. Ezen külső — szélességében 7 mm., magasságában 11 mm. és vastagságban 8 mm. A nagy, szé­lein dudoros, karfiolszerű exostosison felül a hangvezető felső­mellső részén, körülbelül a csontos hangvezető közepén egy borsnál nagyobb, féltekeszerű, ezen felül még három kisebb, inkább hosszúkásán felülő, közvetlenül a dobhártya csontos kerete előtt a hátsó és felső falon ülő exostosist, összesen tehát ötöt távolítottam el. Ezen utóbbi három exostosis eltávolítása, melynél fő czélom volt a dobhártya csontos keretének és a dobhártyának megtartása, tekintettel a szomszédságra (facialis,­­ stapes, k­­ívjárat ampullája), elég kényes feladat volt és daczára az óvatos eljárásnak az amúgy is perforált dobhártya hátsó-alsó részéből a közelülő exostosissal együtt egy rész el­távolíttatott. A dobüregben különben az idült genyes lábon kívül más complicatio nem találtatott. Tekintettel a genyes dobok­ lábra, a hátsó felében hámjától fosztott hangvezetőt nem mertem a szokásos módon gaze-zal tamponálni, hanem drain­­csövet helyeztem be és ezen eljárással eléggé meg voltam elégedve, mert a hátsó seb, kivéve az alsó csücskét, „per primam“ gyógyult és a kámrafosztott csontos hangvezető a draincső mentén igen gyorsan hámosodott be és e mellett a dobü­regi genyedés is gyorsan javult. Február 11-dikén a külső hangvezető teljesen behámosodott, elég­ tág és csak a külső, nagy csontkinövés helyén kellett a túlsarjadzással megküzdeni. A dobüreg gyuladása május végére véget ért, a hallás tetemesen megjavult, az óraketyegést jobb fülén 12 cm.-ről, a súgó beszédet 2 méterről hallja és subjectív panaszai, mint zsigás, fejnyomás, fejfájás és szédülés teljesen megszűntek. A beteget azért nem mutattam be előbb, mert teljes meggyőződést akartam magamnak szerezni arról, hogy a beteg tényleg meggyógyult-e. A műtét óta több mint három év telt el és a betegnél semmiféle kiújulás nem következett be. A hangvezető elég tág, bár nem oly egyenletesen tág, mint a baloldali, de ez csak a mellső fal csekély domboro­­dása következtében van ; dobhártya látható, hátsó fele vékony, halvány gyöngyház-szürke, rajta perforatiót sem látni, sem befúvás által constatálni nem lehet; hallása a mai napon súgó beszédre vonatkoztatva 4—5 méter, így azt hiszem, hogy a beteget, a­kinek a füle ily hosszú idő alatt kiállotta a próbát, teljesen gyógyultnak mondhatjuk. * * * A­mi a jelen esetben az exostosisok fejlődésénél, mint aki mozzanat tekintetbe jöhet, azt hiszem, hogy jogosan az idült, 39 éves dobb­regyengedést vehetjük. Valamint a szikla­csont más részeiben, különösen a csecsnyujtvány corticalis részében is idült csecsnyujtványláboknál elég gyakori jelen­ség a csontállomány vastagodása és tömörülése, ebur­eatiója, úgy a jelen esetben is felvehető, hogy a külső csontos hang­vezetőt borító periosz állandó lobos inger következtében hozta létre a csontkinövéseket, a­melyek épen úgy a mellső, mint a hátsó falán a hangvezetőnek nőttek, a­nélkül, hogy vala­mely meghatározott helyen — pl. Virchow értelmében a pars tympanica szélén — nőttek volna. A két külső csontkinövés inkább az exostosis fogalmának felel meg, vagyis kórboncz­­tani értelemben vett osteoma, a három belső csontkinövés inkább hyperostosisnak felel meg. Az egyik exostosisból vett metszetek (alkohol, 5°/0-os légénysav, 8°/0-os trichloreczetsav, celloidin-beágyazás és haematoxylin-festés) már a műtétnél is feltűnő keménységét és fejlődési módját eléggé megmagyarázzák. Ugyanis jól látszik az egyes helyeken megmaradt és megvastagodott periosz alatt a haematoxylinnel jobban festődött fiatalabb csontszövet, mely concentrice rétegzett, itt-ott hullámosan lefutó vékony csont­­lemezkékből áll, melyek között a csontsejtek feltűnően kicsi­nyek, inkább fogazott perifériával és kevés csatornácskával. A mélyebb rétegekbe eső csontszövet, mely kevésbbé festő­­dik jól, vékony, de feltűnően szorosan egymásra fekvő Havers­­féle lemezekből áll, melyek között a Havers-féle csatornák feltűnően szfikek, diploetikus részek majdnem teljesen hiány­zanak a csontlemezkék között, a csontsejtek laposak, nagyon gyér számban vannak, csatornácskáik is alig vehetők ki. Ezen exostosis jellegző képét adják a csont sclerosisának vagy más néven eburnea,tiónak. Kizárt lágyéksérvnek complicatiója belső bélelzá­ródással. Borbély Samu dr. műtő­orvos Tordán. Egy nem mindennapi esetről számolhatok be ez alkalom­mal. Eltekintve azon ritka complicatiótól, hogy a kizáródott vékonybélkacs még a hasüregben is egy oly csavarulatot tett, hogy belső bélelzáródás is volt jelen: az egész kór­lefolyás annyira szokatlan tünetekkel zajlott le, hogy az eset méltó a felemlítésre. A beteget a helyi közkórházban ész­leltem. Cz. István 45 éves napszámost dec­ember 15-dikén szállítják a korodára. Hozzávalói előadják, hogy betegsége már kilencz napja áll fenn, s úgy kezdődött, hogy régi lágyéksérve, mely azelőtt könnyen helyrement, de azért sérvkötöt sohasem viselt, nagy emelés után kijött, s visszahelyezni nem tudta; a beteg erre nem sokat adott s csak két nap múltán fordult orvoshoz émelygése, szétszorulása és általános rosszulléte miatt. Az orvos megkisérte a hernia visszahelyezését, a­mi nem sikerült, majd magas beöntéseket adott, de czélhoz ez sem veze­tett; két napi eredménytelen kísérlet után a műtétet ajánlotta, s utasította a beteget műtét végett a karodánkra. A beteg a műtétbe nem akart beleegyezni, de állapota, nagy elgyengülés, hasának majdnem a kirepedésig való puffadása s nehéz légzése folytáni súlyosbodása miatt, hozzátartozói, még öt napi várakozás után, a kórházba szállí­tották. Felvételkor a következő státus : magasabb termetű, jól fejlett csont­­rendszerű, de gyengébb izomzatú férfi, arczszíne szederjes, erősen markíro­­zott, ajkak, fogak fuliginosusak. Beteg rendkívül elgyengü­lt, hozzá intézett kérdésekre nem felel, kezeivel babrál, magában valamit motyog, tévetegen néz körül, olykor arczához nyúl, mintha onnan valamit levenni akarna. Nyak részarányos, fejbic­czentők jól kivehetők. Mellkas dombordad, tüdőhatárok két bordával feljebb. Szívtompulat kisebb, szívhangok tiszták, gyengék. Szívcsúcslökés egy bordával fennebb. Pulsus alig érezhető, rendetlen, ki­hagyó. Hő 35'7° C. Has puffadt, kerülete 100 cm, a köldökön át mérve. Deszkakemény. Vékony hasfalon át a felpuffadt belek contourjai jól kive­hetők. Has felett éles dobos kopogtatási hang, kivéve a linea alba mellett s kissé baloldalt a középnek megfelelő helyen, a­hol tenyérnyi terjedelem­ben tompultabb a kopogtatási hang. Bal scrotum szinte gyermekfejnyi, bőre fénylő, feszes, felette a kopogtatási hang dobos. Tapogatva a scrotum ezen fele kemény, rugalmas, a dag alsó részének közepén a here jól kivehető. Ezen vizsgálat közben, csekély nyomásra a daganat éles horgás kíséretében eltűnik s az inguinalis csatornába mutató ujjúnkat jól bevezethetjük s kiérezzük a kemény funiculus spermaticust. Ezután a collabált betegnél aether-camphor subcutan injectiók. Cognac. Lábakra meleg borogatás. A hernia ezen mondhatni spontán történt repositiója bennünket egy cseppet sem vigasztalt; tekintve, hogy az incarcoratio már kilencz napos volt, a belek gangraenáját biztosan felvehettük.­ így félős volt, hogy a valószínűleg gangraenosus belek, a már különben is a bántalom körébe vont peritoneumot még jobban inficiálják s a netán még egyszerű serosus peritoneitisből purulens peritoneitis lesz. Egyedüli mentségnek látszott az infectio elkerülésére egy explorativ laparotomia végzése s szükség esetén akár bélcsonkolás, akár anus praeternaturalis képzése. A beteg állapota azonban oly nagy művi beavatkozást, mint a laparotomia, contraindicált. Várakozó álláspontot foglaltunk el s a székletét előidézésére két kanál ricinus olajat adtunk, s tervbe vétetett, hogy két óra múltán egy magas beöntést adunk. Azonban alig 3/1 óra múltán a beteg spontán bő, híg, igen bűzös széket bocsát maga alá. Ezután még többször volt bő széke sok flatussal s a szegény, egészen összeesett beteg kezdett magához térni. Reggelre a hernia ismét kijött. A has kerülete 75 cm. lett. Tapintva kisfokú fájdalom s azon a helyen, hol a tompulat volt — a­mely ekkor is meg van — keményebb, dudorzatos felületek érezhetők ki. A beteg pulsusa most is gyenge, kihagyó, miért ismét kap egy camphor­aether injectiót. Betegünk most is apathikus, azonban nem oly mértékben mint tegnap ; elhatároztuk, hogy ha az eredeti állapotban némi javulás lesz, a lapa­­rotomiához fogunk. Erős excitánsokra a beteg némileg magához tér, azonban rövid idő alatt ismét collabál s meghal. Bonczolásnál kitűnik, hogy a rekeszdomborulat a 50 B-dik borda közt van. Parietalis hashártya homályos, visceralis hashártya belövelt, itt-ott borsó, egész szilva nagyságú izzadmányokkal. A már élőben észlelt tompulatnak megfelelő helyen a belek a parietalis peritoneum­­hoz tapadtak. A colon descendens alsó része a coccumhoz hozzá­tapadt, az így képződött hajlat felső része között az ileum egy része keresztül ü­­remkedik olyatánképen, hogy ezen mintegy három arasznyi kacs az inguinal-árok felé haladva abba befut s bejutása után a sero­­tumba egy arasz hosszúságú bél kacs helyezkedik el. Azon a ponton, a­hol az ileum a colon lehajlásával képzett gordélyon áthalad, a bezárt bélkacs körkörösen oly erősen tapad, hogy csak nagyobb erővel lehet

Next