Orvosi Hetilap, 1898. július (42. évfolyam, 27-31. szám)

1898-07-03 / 27. szám

1898. 27. sz ORVOSI HETILAP kifejteni. A kémiát képző kacs a sérvtömlőből könnyen kihúzható, azonban az inguinal-gyílk­ínek megfelelő részein a strangulatio barázdák jól kivehetők, s ebből lefelé a bélkacs egymáshoz tapadt. A szorítási barázdán alul a belek sötétkék szintiek s homályosak. A kémiát képző bélkacsból az alsó vastagabb rész a flexura sigmoideához fél deciméter hosszúságban hozzátapadt, a­mely tapadás leválasztása után kitűnik, hogy két egymáshoz tapadt belfelület egymásnak megfelelő helyen körülbelül tallér terjedelemben sötétbarna, ezafatos szélű, hüvelykujjamat magában foglaló ükön egymással communikál. Az összes synechyákat gyönge nyomással felbontjuk s ekkor ki­tűnik, hogy a vastagbelek összeesettek, s igen csekély bélsártartalmúak. E bonczleletből tehát világosan kitűnik, hogy a hernia képzésében egy oly bélkacs vett részt, a­melynél előbb még egy oly bélcsavarodás is volt, a­mely typikus belső bél­elzáródást is csinált. Tehát itt az élőben észlelt incarcerált hernia mellett még egy belső incarceratio is volt jelen ! És daczára az incarceratio internanak, a hernia incarceratanak, később kifejlődött peritoneitisnek : kezdetben volt émelygés, de sohasem csuklott, sem nem hányt a beteg! Igaz ugyan, hogy mi a beteget alig 26 óráig észleltük, de azelőtti kezelő orvosa igen megbízható észlelete szerint is, a beteg sohasem csuklott s nem hányt azalatt az idő alatt sem, míg kezelése alatt volt. Végül érdekes a hermának, ha nem is spontán, de igen csekély nyomásra való visszamenetele, ezt én úgy magyarázom magamnak, hogy összenőtt és gangraenescált bélfalnak oly csekély nyomása is elégséges volt, hogy kilu­kadjon s így daczára a kapu szorításának — ellennyomás a hasürbeni bélrész tartalom hiányában nem lévén — az in­carcerált kacs tartalma igen könnyen nyomathatott vissza azon igen csekély térségen át, a mit a kapu szorulása még nyitva hagyhatott. Azon székletéteket pedig, a melyek észlel­tettek, korántsem a ricinus adagolásának tudom be, hanem tekintve a colon bonczleletét, onnan származottnak vélem, s úgy gondolom létrejöttüket, hogy a gangraenescált bélfalak át­törésekor a szorulat esetleg oldódhatott valamit, s így azon székletéteket olyanoknak kell tekintenünk, mint a­milyeneket a typhlitis vagy perityphlitisnél nem egyszer észlelünk, a­hol tudjuk, hogy sokszor daczára a bő híg székletéteknek, a coccumban az eldugulás, sőt teljes átjárhatlanság fennáll. Közlemény Korányi Frigyes ny. r. egyetemi tanár I. belkórodájáról. A hypertrophiás és atrophiás májláb viszonya egymáshoz. Tauszk­ Ferencz dr. első tanársegéd és egyetemi m. tanártól. (Vége) Ezen epepangás folytán pigmentált, gömbsejtekben dús, s felszaporodott epeutakat tartalmazó insularis testecskék, melyek az acinusok között csak elszórva fekszenek, de azokat gyűrstszerűleg csak egészen elvétve környezik, sehol sincsenek a szomszédos acinusok felé élesen elhatárolva, oly értelemben, mint azt az annul, cirrhosisnál constatálhatni, hanem a szövet­képződés infiltratív módon az intraacinosus tereket is hatal­mába keríti azáltal, hogy az intralobularis vénácskák mentén a máj sejthengerek között átterjed. Eme tulajdonság oly jelleg­zetes s a górcsői képet annyira uralja, a máj acinusok s az újonnan képzett kötőszövet közötti határ, mely az annularis formáknál nagyjában oly éles, ezen esetben teljesen el­mosódik. Mert a peripherián a behatoló kötőszövet septumok dislocálják, néhol letagolnak, az acinustól elválasztanak néhány májsejtcsoportot, mely befelé mindinkább csekélyebb fokban történvén, a határt az acinus s felszaporodott septum között elmosottá teszi. Lényegében tehát egy inter- és intralobularis, de nem annularis cirrhosis forog fenn, mi mellett azonban az inter­lobularis folyamat alárendelt. A portalis edények pedig sem megvastagodva, sem tágulva nincsenek. Az acinusok eltérő magatartást mutatnak egyrészt, hogy a kötőszövet szigetek közelében, vagy azoktól távolabb feksze­nek. A közvetlen közelükben fekvő acinusok az intralobularis folyamat következtében megkisebbedve, a szóban forgó kötőszövet szigetekkel, hogy úgy mondjam összefoglalva vannak, míg a távolabb fekvők, melyeket az indurativ folyamat el nem ért, normális nagyságukat s szerkezetüket megtartották. Az előbbiek a locális epefestenyződés nagyobb fokát mutatják, a­mennyi­ben az átlag hypertrophiás májsejtek igen sok amorph, gyanta­­barna, néhol még fűzöld s kerek cseppek, gömbök alakjában jelenlévő epefestényt tartalmaznak. A májsejtekről megjegy­zendő, hogy határozottan megnagyobbodtak, magjuk jól fes­­tődik, de a sejthatárok kissé elmosódottak, miáltal ott, hol néhány ily májsejt az acinustól különválva fekszik a kötő­szövetben, többmagvú sejthez hasonló képek jönnek létre. Végeredményképen mondhatni, hogy tekintve az indura­­tív folyamat szigetszerű elszórt fellépését, a kifejezett intra­acinosus tendentiát, az újonnan képzett kötőszövetnek sejtdús, laza szövését, az annularis elrendeződés hiányát s a por­talis edények teljesen intact voltát, ez esetben nem közönséges annularis cirrhosissal állunk szemben, hanem a hypertrophiás cirrhosis oly esetével, melyet az intraacinosus infiltrativ folyamat praedomináló magatartása, s az újonnan képzett szövet sejtdús jellege alapján szövettanilag is közel állónak kell tekintenünk a Hanot-féle alakhoz, de az interacinosus, bár alárendelt, folyamat jelenléte által attól elüt s emlé­keztet egy kezdődő Laennec-féle cirrhosisra, mely miután egy szövettani képben jut kifejezésre, mixt-alaknak tekinthető. A más esetekről szóló mikroskopikus készítmények még számos hasonló leletről tanúskodnak, melyek közlésétől ez idő szerint elállók. Aufrecht is azt állítja, hogy az epeedények felszaporo­dása nem jellegzetes. Az újabb szövettani vizsgálatok a régi szövettani feloszlásokat nem igazolják, így csak Sieveking­et akarom idézni, ki szerint cirrhosis atropinodnál a kötőszövet elhelyeződése szabályt egyáltalán nem követ. Ily szövettani elmosódó képet a külföldi irodalomban is találunk. Clarke egy ilyen esetet közöl, mely azáltal üt el szövet­tanilag a közönséges cirrhosis képétől, hogy intralobularis kötőszövet képződés is volt észlelhető. Clarke azt hiszi, hogy a hypertrophiára túl nagy súlyt helyeznek, ez létezhet ugyan előzőleg, korán beálló halálnál még feltalálható, de hosszas fennállásnál atrophiába mehet át, mint azt az angol irodalom­ban feljegyzett több példa igazolja. Eickhorst a legutóbb egy gyors lefolyású májcirrhosis esetét közli. A bonczolat egy erősen megnagyobbodott kemény májat mutatott, melyben a kötőszövettúltengés a portalis és biliaris cirrhosis vegyes képét tüntette fel. Ott, hol a túltengés „multilobularis“-nak mutatkozott, egyszerre több májacinust zárt körül, a kötőszövet sejtszegény volt és új epeedénykék nem voltak; ott, hol a túltengés „monolobularis“ volt, az egyes acinusokat zárta körül, a kötőszövet igen sok kereksejtet tartalmazott és tömérdek újonnan képződött epeedényke volt látható. Eichhorst azon nézetének ad kifejezést, hogy a mono­lobularis kötőszövet túltengés, a már régen fennálló multi­­lobularishoz hirtelen csatlakozott és ily módon a bántalom gyors, kedvezőtlen lefolyásának vált okozójává. És ezzel tulajdonképent fejtegetéseim végére érkeztem. Egyet határozottan állíthatok, és ez az, hogy a hypertrophiás májlob jellegzetes alakja átmehet az atrophiás formába. Ezen átalakulás közben a májlob egy typikus alakja létesül, mely­nek tünetei állandóak, jellegzetesek és sárgaságban, hasvízkór­­ban és még a rendesnél nagyobb, de már a kezdődő zsugo­rodás következményeképen egyenlőtlen felületű májban és lépnagyobbodásban nyilvánulnak, mely szövettanilag is a portalis és biliaris kötőszöveti túltengés képének combinatió­­ját mutatja. Ezen alak leghelyesebben vegyes vagy portobiliaris májláb czímen a külön méltatást megérdemli, melyet az egyes tünetek periodikus javulása és rosszabbodása jellegez és mely­nek tartama felette eltérő: néha hónapok, máskor évek. Van az I. belklinikán egy közel 7 év óta ezen vegyes májláb összes tüneteit mutató beteg észlelésünk alatt, ki rövidebb­­hosszabb időközökben klinikánkat felkeresi. Ezen vegyes májláb elméletileg mindig zsugormájban végződik, feltéve, hogy a beteg azt megéli. De természetesen a halál eme vegyes­­­nek mondott májláb stádiumában is bekövetkezhetik, a­mint halállal végződő eseteket látunk a hepatitis hypertrophicánál. •* 325

Next