Orvosi Hetilap, 1899. november (43. évfolyam, 45-48. szám)

1899-11-05 / 45. szám

549 ORVOSI HETILAP 1899. 45. sz. esik az elmebetegre, 98°/o az épekre. Az elmebetegeknél tehát a fej hátsó része szokott inkább nagyobb lenni. (Ezt a mérést végezte a tragus-glabella és tragus-occiput között lineárisan). A kapacitásra nézve — a­mennyire a felmérésekből következtetni lehet­­— azt találta, hogy az épeknél átlag nagyobb és csodál­kozik, hogy Sommer (Beiträge zur Kenntniss der Irrenschädel, Virchow’s Archiv f. path. Anat. 89. u. 90. Bd. 1882.) elmebetegek­nél találta nagyobbnak. Esetlegességnek, fajnak és koraiaknak tulajdonítja az ellentétet. De azért eseteiből levonja a követ­keztetést, hogy épeknél valószínűleg az agy mellső része (­Vorder­hirn ebben az értelemben­ fejlettebb, mint elmebeteg és krimi­nális egyéneknél. A deformatióknak jelentőséget nem tulajdonít, szerinte leg­feljebb a nagyobb fokú difformis koponyaalakulás nyújthat bizonyos útmutatást. A gonosztevő-típust különben képtelenségnek jelenti ki és a degeneratios jeleket kis értékűeknél­ tartja, ezek csak kétes esetekben támogathatják a kórismét. Meynerti 127 elmebeteg koponyáján tett tanulmányokat és összehasonlítva azokat a Welker-féle normálkoponyákkal, a kapaci­tásra, a főátmérőkre és a szélességi indexre nézve a következő eredményekhez jutott. A férfielmebetegek koponyakapacitása nagyobb, mint az épeké. Ugyanez áll valószínűleg a női koponyákra is. Az elmebetegeknél mutatkozó nagyobb capacitás azonban fordított viszonyban áll az agysúlyhoz. A férfielmebetegeknél kisebb capacitásokra több deformatio esik (hydrocephalus által), nőknél a hydrocephalus inkább nagyobb capacitásokra esik. (Elmebetegeken végzett 719 bonczolatnál — paralytikus betegeket kivéve — 306 esetben vagyis 42,5 százalékban találtatott hydrocephalus.) A főátmérőkre nézve elmebetegeknél nagyobb a variatio vagyis a szélső méretek gyakoriabbak. A kicsiny és középszámú átmérők gyakoriabbak elmebetegeknél, a nagyobb kapacitást tehát a nagyobb görbületek okozzák. A hosszátmérő és a capacitás között paralle­­lismus van, a capacitás növekvésére nézve; a szélességi átmérőre ez nem áll. A magassági átmérő az elmebetegnél túlnyomólag kicsiny, a koponyák laposak. A szélességi index szerint a férfielmebetegek koponyái nagyobb százalék dolychocephaliát és kisebb százalék brachy­­ceph­aliát szolgáltatnak, mint az épek. A subbrachycephalia a férfielmebetegeknél ritkább, a hyperbrachycephalia egyenlő az épekkel. Női elmebetegeknél a subbrachycephalia 3-szor akkora, mint épeknél. Megjegyzi egyébiránt Meynert, hogy ezen különb­ségekre a kóros formatiok befolyást gyakorolnak. Benedikt2 szerint abnormis egyéneknél, különösen elme­betegeknél és degeneráltaknál, a magassági átmérő maradt vissza a fejlődésben és a dolicho- és brachycephaliák előszeretettel excessiv fokúak. A koponya mellső és hátsó része közötti arányváltozás (a hátsó rész rövidülése) oly rendellenesség, melyet degenerált gonosztevőknél talált először; később meggyőződött arról, hogy az elmebetegeknél és epilepsiásoknál is előfordul, még­pedig ki­­válólag a féloldalon. Sommers megállapítja a degeneratio fogalmát: az egy egészen a kórosig terjedő eltérés a genus normalis állapotától, mely a generatio componensei által implicite van feltételezve. Az alaki eltérések csak akkor jelentősek, ha általuk a szervek mű­ködése meg van zavarva, a morphologikus szemlélődés és mérés tehát csak annyiban bír értékkel, a­mennyiben a működés vizs­gálatával együtt jár. A számok, méretek, formák és typusok ködéből csak egy menekvést lát: a visszatérést a physiologikus szemlélődéshez. Jobb, ha egészen eldobják a statistikát és az egyes eseteket gondosan analizálják. Felvetvén a kérdést, hogy a koponya alaki eltérései és az agydegeneratio között létezik-e valami szorosabb és biztos viszony. 1 2 3 1 Kraniologische Beiträge zur Lehre von der psychopathischen Veranlagung. Jahrbücher f. Psychiatrie etc. II. u. III. Heft. 1879. II. Bd. 1880. 2 Kraniometrie und Kephalometrie. Wien u. Leipzig 1888. 3 Die Beziehung von morphologischen Abnormitäten zu den endogenen Nerven- u. Geisteskrankheiten. Centralbl. f. Nervenheilkunde u. Psychiatrie. 1894. Januar. (Befejezetlen közlemény.) ennek illustrálására felhozza a következő esetet: 3 fitestvér vele­született elmegyenge, a nagyapa egyik fitestvére „bolondos“ em­ber volt s állítólag megfigyelés alatt állott, ennek 4 gyermeke közül 2 korlátolt eszű, a nagyapa másik fitestvére erős potator, ennek 3 gyermeke közül egy korlátolt eszű. Az apa 5 testvére közül 1 korlátolt elméjű, maga potator, gutaütésben halt el. A 3 idióta fitestvér egyik nővére „elmebelileg nem olyan, a­milyen­nek lennie kellene“, a másik egészséges. Mind a három elmebeteg testvérnek klinocephal koponyaformatioja van, mely külső be­folyások (szülési trauma) kizárásával endogén természetűnek mutat­kozik. Az ember azt gondolná, hogy itt a deformatio és az elme­baj causaliter összefügg, de ez nincsen így, mert az ép, nem terhelt anyának van nyeregfej­űsége. A psychikus degeneratio tehát az apától, az alaki rendellenesség az épelméjű, ascendentiájá­­ban nem terhelt anyától származik. Ez esetre való hivatkozással megállapítja, hogy hamis dolog endogén elmegyengeségekkel együtt előforduló morphologikus abnormitásokat minden további kritika nélkül a psychikus degene­ratio jelének tekinteni. A test egyes szerveinek az öröklési viszo­nyokra és az endogen variatiokra nézve saját törvényeik vannak. Meglehetősen zavaros a kép, mely az irodalmi szemle után a koponyaalkati viszonyok jelentőségére nézve elénk tárul. A szerzők túlnyomó többsége elismeri ugyan, hogy a koponyarend­ellenességek az elmebetegségek oktanában bizonyos szerepet ját­szanak, de a részletekre nézve nagyok az eltérések és ellen­­mondások. Különösen feltűnők azon ellentétes kephalometrikus leletek, melyek épek és elmebetegek között felmerülnek és a vizsgálókat más-más következtetések levonására indítják. A vizs­gálati eredmények e különbségeit másban, mint a módszerek különféleségében, az anyag homogeneitásának hiányában és statis­­tikai elégtelenségében keresni nem lehet, így Meynert és Sommer szerint a koponyakapacitás elmebetegeknél nagyobb, mint épeknél, Nücke szerint az épeknél nagyobb. Benedict szerint elmebetegek­nél a két koponyafél közötti dysproportio kiválólag féloldali és hátsó rövidülésben áll. Näcke szerint ezen rövidülés mellső, a­miből az illető koponyafél szűkülésére (a­nélkül, hogy a görbü­leteket figyelembe venné) és tovább az agy mellső részleteinek hiányosabb fejlődésére következtet. Meynert constatálja, hogy elmebetegeknél a dolichocephalia gyakoribb, mint épeknél. Bene­dict szerint a magassági átmérő elmebetegeknél kisebb és Nacke azt találja, hogy a harántív átlag legkisebb az épeknél. Az ilyen adatokkal, mint a magassági átmérő elmebetegek­nél kisebb, a harántív átlag legkisebb az épeknél, a dolicho­cephalia gyakoribb az elmebetegeknél stb., csakugyan nem lehet mit kezdeni. Legfeljebb egész általánosságban jelezhetik azt, hogy az épek és elmebetegek egyes koponya-, illetőleg fejméretei között különbségek léteznek, ha ugyan­ezen adatok igazak, azaz általános érvényűek. Előbb ugyanis constatálni kell azt, hogy az egyes méretek differentiál épeknél és elmebetegeknél, az épeket és elmebetegeket fajilag külön csoportosítva, szabályként ismét­­lődnek-e és csak azután mondhatjuk ki pl. azt, hogy az elme­betegek általában véve lapos fejűek és a koponyaűr nagyobb gör­bületek által törekszik az agynövésnek megfelelőleg nagyobbodni. Az általam végzett felmérésekből kiveszek egy kevertebb fajt, a magyart, és két tisztább fajt, a székelyt és szászt, meg­állapítva, hogy az egyes űrméretekre és főátlókra kis, közép és magas számok szerint hány ép és elmebeteg esik kerek százalé­kokban az illető fajból. A magyaroknál 180 ép és 104 elmebeteg, a szászoknál 140 ép és 108 elmebeteg, a székelyeknél 120 ép és 90 elmebeteg áll egymással szemben, valamennyien férfiak. Akkor kitűnik, hogy az egyes méretnemek és fajok szerint épek és betegek között nagy a variatio. A kerületnél a beteg széke­lyeknél jelentékenyen gyakoribb az alacsony szám. A hosszívre nézve kétszer oly gyakori székely betegeknél az alacsony, a szász betegeknél ellenben a magas szám. A harántívre nézve az alacsony szám magyar betegeknél kétszer annyi, ellenben székely és szász épnél háromszor annyi. A magasságra nézve magyar betegnél több az alacsony szám, a magas egyenlő; székely és szász betegnél 2—3-szor annyi a magas szám; székely épnél 4-szer annyi az alacsony szám stb. Nem állhat meg tehát az, hogy a magassági átmérő elme­betegeknél általában kisebb, s hogy a karántív legkisebb az épek-

Next