Orvosi Hetilap, 1902. június (46. évfolyam, 22-26. szám)
1902-06-01 / 22. szám
362 ORVOSI HETILAP 1902. 22. sz kik a korukkal járó tehetetlenségnél fogva környezetükre vannak utalva, rossz szokásuk és táplálkozásuk révén a fertőződésnek leginkább vannak alávetve. Ebből következik, hogy a tudatlansága mellett még tehetetlen gyermek legalább is ép úgy szorul védelemre, mint a tudatlan felnőtt, kinek érdekében nálunk is történik már legalább valami, de a gyermek érdekében még semmi. Melyek a fertőzés és a fertőződés módjai gyermekeknél ? A veleszületett gümőkór, amint azt mindinkább gyarapodó pontos vizsgálatok bizonyítják, igen ritka. A tuberculosis rendesen az életben szerzett megbetegedés. A csecsemő életének első 9 hónapjában, 1. évében, míg helyét lényegesen változtatni nem tudja, mondhatni csaknem kizárólag közvetlen fertőzés veszélye alatt áll, azon egyének részéről, kik vele leginkább érintkeznek. Különös magyarázatra nem szorul, hogy a szoptató nőről, a gyermeket ápoló, beczézgető, csókoló egyénekről, ha ezek nyílt gümőkórban szenvednek — melyhez elsősorban a köpetet ürítő tüdőgümőkórt kell számítanunk —, mily könnyen jut belehelés útján vagy közvetlen átvitellel a tuberculosis bacillus a gyermek szájába vagy felső légutaiba. Flügge kimutatta, hogy a fertőzés beszédnél és köhögésnél látható és láthatatlan nyálcseppecskék által történhetik. Hogy a fertőzés módja igen intensív, az könnyen átlátható ; a gyermek nap-nap után a bacillusok tömegét kaphatja a szájába, esetlegesen hámfosztott köztakarójára. E mellett ne feledkezzünk meg, különösen az alsóbb néposztályokban még ma is divó rossz szokásokról, milyen az emlőbimbónak megnedvesítése szájnyállal, az ételnek előre való megrágása, és mindezeknél még sokkal jobban van elterjedve a gyermekeknek nyújtott ételeknek megízlelése és megfúvása. Ezen, mondhatni tömeges fertőzésnek látjuk a következményeit is, amennyiben épen az ezen korban fertőzött gyermekeknél a gümőkór rohamos fejlődését és általánossá válását gyakrabban tapasztaljuk, mint a későbbi korban, melyben a localis gümökór praedominál. Midőn a gyermek 1—1 г/2—2 éves lett, a földön csúszik, mászik, járni kezd, port ver fel és azt belégzi (Holsti); de nem csak így fertőzheti magát, hanem sokszor nyálas kezeivel a padlóról és környezetének tárgyairól a port felszedi, szennyezett kezeit ép úgy, mint a keze ügyébe eső tárgyakat minduntalan szájába viszi. A gyermek kezébe adott kenyér vagy egyéb táplálék és szopóka a piszok felszedését megkönnyítik. Mindez nem csak a szegényebb néposztály gyermekeinél történik meg, hanem legalább is mindenütt ott, ahol a gyermek mellett állandó felügyeletet tartani nem lehet, szülők vagy gondozók az említett tények veszedelmes voltáról mit sem tudnak. A veszedelem pedig abban rejlik, hogy a szoba porával tuberculosis-bacillusok is tapadhatnak a kézhez, vagy a szájba gyakran vitt egyéb tárgyakhoz. A kezeknél a veszedelmet a körömalj fokozza, mert a piszok itt felhalmozódik, a kicsiny, gyermek pedig ujjait igen sokszor szopogatja, de ha ezt nem is teszi, gyakran viszi szájába és orrát piszkálja. A kezek útján való fertőzés lehetőségét már többen említik, így d’Espine Thomaco és JDerecq , mi a „Stefánia”-gyermekkórházban végzett vizsgálatokkal e lehetőséget biztosabb alapra fektettük. 6 hónapos 62 éves 66 gyermek közül tél idején 14-nél, tehát az esetek 21‘2°/o-ában, a körömpiszokban a gümöbacillust megtaláltuk. A 14. positisz eredménynyel vizsgált gyermeken gümökór jelei nem voltak s legtöbb esetben oly családból vagy lakásból származtak, hol gümökóros egyént lelni nem tudtunk ; ilyen esetben is lehet tehát tuberculosis-bacillus a szoba porában, hiszen tél idején, amikor a gyermek csaknem kizárólag a szobában tartózkodik, a körömpiszkot a szoba porával azonosíthatjuk. A szobapiszokban tuberculosis-bacillust már mások is mutattak ki (Lalesque, Kirchner, Maximovitsch). A mi vizsgálatainkkal egyidejűleg Dieudonné Münchenben mutatott ki gümőbacillust gyermekek tenyerében, orrában. Nevezett vizsgálataink alatt többek között azon tapasztalatot tettük, amint erről más helyen beszámoltunk, hogy nem csak a köpetet ürítő tüdőgümőkór, hanem a genyedő csont- és mirigytuberculosis is lehet a fertőző anyag forrása, mégpedig ezen megbetegedések nagy gyakorisága folytán a fertőzési veszélyük bizonyára közel oly nagy, mint a tüdőgümőkóré. A mellett az ilyen betegek nálunk csak kivételesen részesülnek kórházi ápolásban, bár igen jól tudjuk, hogy a gümőkór ezen alakjai kellő kezelés mellett legtöbbször gyógyulnak, míg magára hagyva az egyént, éveken át való síütödés után nyomorékká teszik, feltéve, hogy halálát nem okozzák. E mellett a környezet egészségét állandóan veszélyeztetik, szegény családban a kenyérkeresők egyikét hivatásában akadályozzák, sok egyéb bajt, siralmas állapotokat okoznak, mint arról nap-nap után számos esetben meg lehet győződni. Csak a a Stefániay-gyermekkórház nyilvános rendelésén évenként 300 ily beteget mutatnak be. A tuberculosis-bacillust tartalmazó szobapor és piszok képezi a fertőzés legnagyobb veszélyét a 26 éves gyermeknél is, különösen tél idején, midőn a szobában kénytelen tartózkodni. De már ezen korban a fertőzésnek egy más, talán kevésbbé jelentékeny hatánya is kell, hogy szóba jöjjön és ez a tehéntej és vaj. A 0—1 éves gyermeknél a tej okozta veszélyről nem szóltunk és ezt következőkkel indokolhatjuk. A csecsemők egy jó része szopik, az anya- vagy dajkatej pedig, ha esetleg tartalmaz is gümőbacillust, ez csak növeli a fertőzés ama lehetőségét, melyről mint direct fertőzésről már említést tettünk. A mesterségesen táplált csecsemők rendszerint tehéntejet kapnak ugyan, ezt azonban használat előtt mindig felforralják. Sok évi kórházi gyakorlatunk alatt olyan csecsemőt, kit nyers tejjel tápláltak volna, nem találtunk, kivételesen előfordulhat, de a számuk oly elenyésző, hogy ez komolyan számításba nem jöhet. A tej felforralása tudvalevőleg elégséges ahhoz, hogy a gümőbacillus életképességét elveszítse. Az imént említett tapasztalataink Guthrie és Woodhead tapasztalataival megegyeznek ; ezen szerzők ama véleményét is teljesen osztják, hogy valamint bronchialis mirigy-tuberculosis nem bizonyítja azt, hogy a fertőzés belégzés útján történt, úgy a hasűri gümőkór sem bizonyítja a tej útján való fertőzést. 2-dik éven túl lévő gyermekek gyakrabban kapnak forralatlan tejet és vajaskenyér is képezi táplálékukat. A tehén termékei pedig sokszor tartalmaznak gümöbacillust. Harold, Obermüller, Petri, Rabinowitsch, Kempner, Macfadyean, Morgenroth, Knorr stb. 14—16%-ban a tejben, 25—32%-ban a vajban mutattak ki gümőbacillust. Nálunk a vágóhídra kerülő tehenek 13'0-a gümőkóros. A vajban Aujesz M 196%-ban mutat ki tuberculosisbacillust. Kochnak legújabban Londonban tett kijelentései után azon kérdés merülhetne fel, hogy tulajdoníthatunk-e a tehéntej tuberculosis-bacillusainak egyáltalán káros hatást az emberre ? Koch kijelentéseire érdemlegesen ma még nem reflectálhatunk, ehhez hosszabb tanulmány szükséges, de a nagy horderejű állítást, miután csak feltevés, korainak és ezért károsnak kell mondanunk. Mi pedig megmaradunk egyelőre a régi nézet mellett és ennek követését tartjuk szükségesnek. Míg egyrészről már Koch előtt is voltak, kik a marha és ember tuberculosis azonosságát (Balogh) vagy a tehéntej káros voltát'Theodor Fischer) kétségbe vonták, addig másrészről vannak az irodalomban megbízható észlelések oly esetekről, melyekben szarvasmarháról emberre történt infectio alig szenvedhet kétséget. Pfeiffer L. ismertet egy esetet, ahol egy eddig egészséges és nem terhelt állatorvos gümőkóros tehén bonczolásánál sértette meg magát, 6 hónapra rá locális, 8 hóra általános gümőkórba esett. Salmon ehhez hasonló még két esetet említ. Gosse dr. saját 17 éves leányánál észlelte béltuberculosis fejlődését, miután 4 gümőkórosnak bizonyult tehénnek tejét hosszabb időn át nyersen élvezte. W. Carr kimutatása szerint a béltuberculosis 2—5 év között a leggyakoribb. Mi is ebben a korban látjuk a tabes mesaraica esetek gyarapodását. A marhahúsnak, mint fertőzést közvetítő tápszernek, nálunk nagy szerep nem jut, mert az izomzat gümösödése csak generalizált folyamatoknál szokott előfordulni, ilyenkor pedig a vágóhídon végzett szemle a húst elégetteti. Az esetleg felületesen gümőbacillussal fertőzött hús nem káros, mert nálunk csak sült vagy főtt hús élvezete szokásos. Mindezekből kitűnik, hogy a tápszerek útján történő fertőzésnek, viszonyítva a nyílt gümőkórban szenvedő egyén okozta közvetlen és a szobaszenny által létesített közvetett fertőzéshez alárendelt szerepe van.