Orvosi Hetilap, 1913. december (57. évfolyam, 49-52. szám)

1913-12-07 / 49. szám

908 ORVOSI HETILAP meg bennünket, hogy ők teljesen ki tudják kapcsolni a szülőfájdalmakat s ugyancsak Krönig nyilatkoztatta ki, hogy a Röntgen-sugaraknak a myomákra való bámulatos befolyása folytán ő többé myomát nem fog operálni. Krönig tudtom­mal csak a budapesti congressus után kezdett el Röntgennel dolgozni; a­mikor én a felszerelésemet a congressus tagjainak bemutattam, akkor én még a sok meghívott között senkitől sem hallottam, hogy tapasztalásai volnának e téren és az 1911.-i müncheni gynaekologus-congressuson a myomák eme therápiájáról sorozatos kísérletek kapcsán még csak Krönig és az én klinikám tudott referálni. Szabadjon közben megjegyeznem, hogy a személyes ismeretség és érintkezés révén is a legnagyobb respectussal vagyok Krönig iránt, azonban az elmondott események reám való hatása alatt, úgy látom, hogy hirtelen és sietve lelkesedik, hogy enthu­­siasta. Pedig ez a tudományos életben nem egészen jól van, kiváltképpen, ha az illető „tekintély“, mert a tekintélyek szava nagyot vet a latba és elragad magával. Mi nem voltunk vele egy véleményen a szülőfájdalmak kikapcsolását illetőleg sem, meg nem voltunk egészen egy véleményen vele a myomok Röntgen-gyógyítását illetőleg sem s nem osztozunk egyelőre a nagy elragadtatásban a rádiumkezelést illetőleg most sem. Ez az utóbbi a ma felvetett thema, tehát most ennél ma­radok. Hogy ne vegyem túlságosan igénybe a türelmüket, csak egészen röviden foglalom össze a rákgyógyítás mai állása felől való nézetemet. Mint ahogy a tüdőtuberculosis és a gyermekágyi láz eseteiben, úgy a rákbetegségekben is lesz­nek mindig olyan természetű esetek, a­melyek feltartóztatha­tatlanul terjednek és gyógyíthatatlanok. A gyógyulásra való kilátás, a prognosis véleményem szerint két tényező össz­­eredményétől függ e betegségben is, mint az említettem másik kettőben is. Tudniillik az organismus, az ép szövet­elemek ellenállóképességétől s a rák aggressivitásától, mond­hatjuk talán úgy is, hogy a virulentiájától. Örökölten elnyo­­morodott organismus nem tud ellentállni, mint ahogy látjuk ezt a tüdőtuberculosis s nagy aggressivitású rák eseteiben; bármit teszünk, elpusztul a beteg éppen úgy, mint ahogy elpusz­tul a nagyvirulentiájú bacteriumokkal fertőzött gyermekágyas asszony. Csak így magyarázható meg például, hogy fiatal, 20 év körüli rákosok elhalnak kivétel nélkül mind, bármit teszünk velük s csakis ez alapokon magyarázható meg, hogy az egyik rák hónapokig is lokalizált marad, mert legalább is ezt kell róla hinni, ha hónapok múltán is nemcsak hogy megoperálható volt, de a kiirtás után teljesen gyógyult is, a másik meg csekély, alig félfillérnyi primaer gócz ellenére olyan metastasisokat helyezett le a belső lymphoglandulákba, melyek folytán a mirigy már a műtét idején rákosan szét­­mállott. Ezeket meggyógyítani nem fogjuk sohasem, ezek ellen praeventive kellene dolgozni, de hát ki fogná magát egyelőre egészségesen praeventive rák ellen kúrálni? A nem foudroyans rák ellen eddig operáltunk s­ más gyógyeszköz hiányában a régi, elhanyagolt rákok ellen is e módon pró­báltunk eljárni. Ennek a túlzásnak az eredményekkel való elégedet­lenség lett a természetes következménye. A két év előtti orvosegyleti rák­ülésen is azt mondtam, a­mit ma, hogy t. i. a linea terminalis nem alkot védgátat a rák terjedése ellen s ha az egész kismedenczét kitakarítjuk is, az ilyen súlyos műtétet indikáló, tehát elhanyagolt esetben maradni fog rák bizonyosan valahol a testben. Láttuk a minap Tauffer tanár statisztikájából, hogy, míg a könnyű esetek mortalitása Wertheim-műtét után O°/0, addig a nehéz esetek primaer műtéti halálozási százalékszáma 45%, összefoglalva pedig az egész statisztikát a 84 esetre, 18% halálozást mutatott a Tauffer-statisztika. És így van ez a többi Operateur mun­kája után is. Magam 100 Wertheimot csináltam, az 1912. évi műtéti mortalitásom 137% volt; a végleges gyógyulást megmondani nálunk teljes lehetetlen, az anyag nagy része vidéki, írni-olvasni sem tudó parasztnépből kerül, ezek a kérdezőlevélre nem is válaszolnak s inkább azokról lehet feljegyzésünk, a­kiken kiújult megint a betegség, az ilyen t. i. ismét jelentkezik. Az e módon gyűjtött tapasztalat sze­rint a nehéz esetek, az úgynevezett elhanyagolt rákok műtét után néha nagyon hamar, akár pár hónap után már, de 2-3 év alatt csaknem bizonyosan ki fognak újulni. E sze­rint átlagosan véve az elhanyagolt rákosok jobban járnának, ha csak kiégetnék őket, a nem elhanyagoltnak azonban aránylag könnyebb műtét árán lehet reménye arra is, hogy véglegesen gyógyul és ha kiújul is később a betegség, az operált évekig is a betegség minden jele nélkül szokott to­vább élni, ez idő alatt a bentmaradt csirái a betegségnek tehát csendesek, bénultak, az organismus által egyelőre mint­egy lelokalizáltattak. A Wertheim-féle abdominalis műtétről beszélek, mert, bár ez a nehezebb, de a rák ellen a tökéletesebb is, a vaginalis operálás könnyebb s a primaer mortalitás ez okból kedve­zőbb, a mirigyeket azonban ez úton vizsgálni sem lehet, annál kevésbé lehet kiirtani, pedig mint az imént említettem, kezdődő portrorák eseteiben is találunk a ráktól már infil­trált, sőt szétmálló nyirokmirigyeket a has üregében. Én 50°­0-ában az abdominális rákoperátióimnak találtam megna­gyobbodott mirigyeket a kismedenczében, a legutóbbi két Wertheim-műtétem alkalmával például, melyek pedig típu­­sosan e műtétre való esetek, tehát nem elhanyagolt cervix­­rákok voltak, mogyorónyi-diónyi szétmálló mirigyet találtam összekapaszkodva a nagy érfalakkal, még­pedig az egyik esetben annyira, hogy a hypogastricát is le kellett kötnöm. Ezeket kiirtani teljes lehetetlen vaginális operatióval. A fent említett orvosegyleti vita után jött előbb a Rönt­gen, utóbb a radium mint új gyógyítómód a ráktherápiában. Mindkettő éget, miként a tüzes vas, azelőtt t. i. tüzes vas­sal, paquelinnel égettük ki a roncsolt szöveteket; az általuk okozott égési sebek is olyan nehezen gyógyulnak, mint a vassal ejtett égetések után. Az égetés azonban lassúbb, mint a tüzes vasé, mélyebbre is terjed, meg azután, míg a su­gárzás nem túlságos erős, csak a kisebb ellenállású beteg hámsejtekre deletaer hatású, a távolba, a mélységbe azonban a lemérsékelt sugár a szükséges erővel nem tud behatolni, de ha nagyon erős, ő is tönkreteszi, összeégeti nemcsak a beteg, hanem az egészséges, még ép szövetet is. A Röntgen­ről évek óta tudjuk, hogy az öreg ovariumra bénitólag, zsu­­gorítólag hat s hogy ennélfogva a klimaxos nyomások 80°/0-át meg is gyógyíthatjuk vele, azonban fiatal ovariumokra ko­ránt sincs ekkora hatása, bármily erős sugarakat bocsássunk is rájuk s így kell lenni ennek a radium-sugarak befolyá­sával is. Ez utóbbiakról eddig annyit tudunk, hogy a fel­színen a rákot elpusztítja, mélyebben azonban erős és hosz­­szantartó sugározás után is maradnak még vissza rákfészkek. Az utóbb kiirtott méheken eszközölt mikroskopi vizsgálatok szerint a gyógyulás inkább csak helybeli és magában a szervben sem tekinthető teljesnek vagy befejezettnek, e sze­rint még kevésbé lehet feltenni azt, hogy a mirigyekbe át­tett ráksejteket a sugározás kiirthatta volna. Sőt ma még az iránt sem vagyunk egészen tisztában, hogy miként kell gyen­gítenünk vagy szétválasztanunk, más szóval filtrálnunk e su­garakat s hogy a beta-, gamma-, vagy a filterből áradó se­­cundaer sugarakra kell-e támaszkodnunk, meg hogy e sugaraknak minő a penetratiója. A sebészek (Hochenegg, Eiselsberg) enuncia­­tiói nem oly elragadók, mint egyik-másik gynaekológuséi és a sebész által demonstrált esetek közt láthattunk magunk is na­gyon összeégett bőr mögött diónyi kemény beszűrődést, a­mi szintén azt bizonyítja, hogy a mélységben lényegesen csökken a sugarak hatása a beteg sejtekre. Ezek alapján a rák végleges gyógyítását tekintvén a czélul, véleményem sze­rint csupán a radium-sugarakra támaszkodni nem vagyunk ma sem jogosítva s keresnünk kell tovább azon tényezőket, melyek a besugárzás helyétől távoleső fészkek s a mirigyek rákos infiltratióinak tovaterjedését tudják meggátolni. Hogy ezt a praeparált savakkal, a chemotherapia útján, sensibilitálás­­sal, erősebb sugarakkal, Röntgen- és radium-combinatióval vagy más módon tudjuk-e elérni, az még a jövő kérdése. Addig azonban használjuk ki mindenesetre a Röntgen- és radium-sugarak kiváló értékét annyira, de csak annyira, a 1913. 49. sz.

Next