Orvosi Hetilap, 1914. augusztus (58. évfolyam, 31-35. szám)

1914-08-02 / 31. szám

596 ORVOSI H­ETI­LAP következtében differencziálódott, később Klemperer és Scheier immunisatiós és serodiagnosisos vizsgálatok alapján a Fried­länder-, az Abel- és a rh­inoscleromabacillust teljesen azonos­nak mondta. Ez utóbbi felfogásnak ugyan Streit ellentmon­dott, de a nevezett szerzők azon következtetésre jutottak, hogy az Ábel-féle bacillus nem kórokozója az ozaenának, hanem csupán saprophyta, mely ozaena (és scleroma) eseteiben igen kedvező életviszonyokat talál fejlődésére és elszaporodására. Az említetteken kívül még más mikroorganismusokat is kór­­oktani kapcsolatba hoztak az ozaenával, így Della Vedova és Belfanti az általuk talált pseudodiphtheriabacillust, Gradenigo egy kicsiny, közelebbről nem definiált bacillust stb. Az ozaena bakteriológiájára vonatkozó vizsgálatok eltérő és ellentmondó eredménynyel járván, nem sok érdeklődést keltettek Fernando Perez-nek az Annales de l’Institut Pasteur 1899.-i és 1901 .-i évfolyamában megjelent közleményei, melyekben kísérletes bakteriológiai, epidemiológiai és klinikai vizsgálatai alapján az ozaenát infectiosus, sőt contagiosus bajnak mondja, melynek kórokozója gyanánt az általa talált és tüzetesen leírt coccobacillus foetidus oraenae-t jelöli meg. E bacillus szerinte kicsiny, sokoldalú, a használatos anilin­­festékekkel jól festődő, gram-negatív, mozdulatlan pálczika, mely testhőmérsék mellett költőszekrényben jól tenyészik úgy­szólván minden táptalajon; a gelatinát el nem folyósítja, a tejet nem erjeszti, a vizeletben ammoniákos erjedést idéz elő s mesterséges culturában intenzív, typusos, az oraenás faetor­­ral megegyező bűzt terjeszt. E bacillus culturáinak intravénás alkalmazásával házinyulakon typusos kórfolyamatot váltott ki, mely intenzív, véres-genyes orrsecretióval, hőemelkedéssel és az állatok lesoványodásával jár; nagy dosisra az állatok néhány napon belül elpusztulnak s a bonczolás alkalmával az elülső orrkagylókon véres suffusiót és duzzanatot találhatni; kisebb adagok alkalmazásakor a betegség chronikus jelleget ölt és több hét múltán az elülső orrkagylók sorvadása követ­kezik be; az orrváladékban a beoltott mikrobium majdnem színtenyészetben található. Perez epidemiológiai kutatásai azt mutatták, hogy az ozaena eminenter családi betegség, a fer­tőzés emberről-emberre terjed, közvetlen érintkezés, csókolód­­zás, zsebkendők közös használata, stb. útján (contagion affec­­tueuse amicale); a fertőzést kutyák is terjeszthetik s a cocco­bacillus ezekben is kimutatható. Perez vizsgálatai valószínűleg a mondott okoknál fogva jó ideig nem sok figyelmet keltettek, míg Slavscheff (Escat­­nál, Toulouse-ban) a Perez-féle bacillus jelenlétét az oraenás secretumban megállapította. Grü­nwald és Waldmann (Mün­chen) e bacillust nem találta meg, Lautmann (Paris) pedig Perez epidemiológiai kutatásainak eredményét vonta kétségbe, így állottak a viszonyok, midőn a Berlinben (1912) megtar­tott nemzetközi laryngologiai congressus határozatából ki­folyóan az egész culturvilágban megindultak a vizsgálatok az ozaena homályos kérdéseire vonatkozólag. Ez adta meg az ösztönzést arra, hogy Perez kutatásait a wieni csász. ki­. serotherapiás intézetben utánavizsgálják; ezen vizsgálatok e­edményeiről Paltauf tanár­segéde, G. Hofer, a múlt év tavaszán Wienben, majd itt nálunk is, a nemzetközi oróena­­bizottság magyar osztályának ülésén, számolt be. Hofer Perez állításait beigazolta és szabatos állatkísérletekkel, bakteriológiai és serológiai vizsgálatokkal megerősítette. A Hofer és Perez által előadottak oly értékes és tanulságos adatokat nyújtottak, hogy indokoltnak látszott ezen kérdések további vizsgálata és kutatása, s ezek végzésével az egyetemi orr- és gége­gyógyászati klinikán Ónodi tanár engem bízott meg. Vizsgálataim egyrészt kísérleti bakteriológiai irányban folytak s ezek czélja volt megállapítani, vájjon a Perez-féle bacillus az ozaenás betegek orrsecretumában kimutatható-e, illetve az eseteknek hány százalékában; továbbá, hogy más orrmegbetegedések eseteiben, nevezetesen pörkösödéssel és bűzzel járó, de nem ozaenás körfolyamatokban is előfordul-e e bacillus. Meggyőződést kívántam továbbá szerezni arról, vájjon e bacillus culturáinak beoltásával állatokon (házinyula­kon) az emberi ozaenával homológ kórfolyamat előidézhető-e és hogy más, az ozaenás orrváladékban található bacteriu­mokkal is nem válthatók-e ki hasonló elváltozások? Vizsgá­lataim ezen részében hathatós segítségemre volt Entz Béla dr., a­ki az állatkísérleteimben használt állatok bonczolását és a bakteriológiai vizsgálatokat volt szíves végezni. Vizsgá­lataim tárgya volt továbbá a Perez által felsorolt epidemio­lógiai momentumok kikutatása. Végül a Hofer által jelzett irányban, a Perez-féle bacillus színtenyészetéből készített vac­­cinnel ozaenás betegeken therápiás kísérleteket végeztem a klinikán. A­mi a Perez-féle bacillusnak az orrsecretumban ki­mutatását illeti, ki kell emelnem, hogy az nagy nehézséggel jár, mert az ozaenás orrváladékban a különféle mikrobiumok óriási számban hemzsegnek s kitenyésztéskor egymással ver­sengenek, úgy, hogy jóformán lehetetlen volt az egyes mikro­biumok izolálása; különösen buján tenyészőnek találtuk a bacillus mucosust (Abel-Löwenberg), több esetben bacillus pyocyaneus kelt ki, egyes esetekben pedig staphylococcus pyogenes. Ez okból a klasszikus szélesztéssel való izolálást csakhamar elhagytuk és, mint ezt Hofer is tette, az állat­­passage-zsal való izolálást kíséreltük meg. E czélból az ozaenás betegekből vett pörköltet steril bouillonba tettük, majd 12—24 órai thermoszatban való állás után, a vegyes tenyészetek közül kiválasztottuk azokat, a melyek az ozaena jellegzetes bűzét mutatták s ezekből állat­oltást végeztünk oly módon, hogy 1 cm­-t házinyúl fül véná­jába fecskendeztünk. Az így beoltott 4 nyúl másnapra el­pusztult ; az állatok tüdejében vérzéses infarktusokat találtunk, melyek a szövettani vizsgálat szerint baktériumemboliákból származtak. E nyulak közül egyiknek szívvérében sikerült egy morphologice és culturálisan a coccobacillus foetidus Perez­­zel megegyező mikrobát kimutatni. Könnyebb szerrel sikerült a Perez-féle bacillus tiszta kultúráinak beoltásával házinyulakon kiváltódó körfolyamatról meggyőződést szereznünk. Nagy dosist, egy agarkultúrának kb. harmadát házinyulak fülvénájába befecskendezve, az állatok néhány óra múltán lázassá lettek, az orrból többé­­kevésbé intenzív secretio indult meg s az állatok többnyire már az első 24 órában, legkésőbb 3-szor 24 órán belül el­pusztultak. A bonczolás alkalmával duzzadt és erősen vérbő orrkagylókat találtunk, melyek egyik-másik esetben határozott suffusiókat is mutattak; egyéb kóros elváltozást az állatokban nem észleltünk. Kisebb dosis alkalmazására az állatok né­hány óráig 24 óráig tartó lázas állapottal reagáltak, majd né­hány napon belül orrsecretio mutatkozott, bár nem oly inten­zíven, mint a nagy dosissal beoltott állatokon; néhány héten belül a kísérleti állatok lesoványodtak, bár eléggé jól táplál­koztak; több hét elteltével az állatok leöletvén vagy kimúl­ván, a bonczolás alkalmával az elülső orrkagylók kezdődő sorvadását találtuk; egy-két esetben az orrbemenetben igen kifejezett varosodással járó folyamat mutatkozott a kísérleti állatokon, mely folyamatnak azelőtt nyoma sem volt. Bakteriológiai és experimentális vizsgálataink ugyan még nincsenek lezárva s a magunknak feltett kérdések valameny­­nyiére választ még nem adhatunk, de eddigi eredményeink is sokban megerősítik Perez és Hofer vizsgálatainak ered­ményeit nevezetesen alapot nyújtanak azon gyakorlatilag legfontosabb következtetésre, hogy a Perez-féle bacillusnak kóroktani szerepet kell tulajdonítanunk a genuin­oraena létre­jöttében. Áttérve klinikai vizsgálataimra, ezeknek során szor­gos figyelemmel voltam a fentiekben említett epidemioló­giai momentumok kikutatására. Vizsgálataim e tekintetben igazolták a már régebben mások által is észlelt családias előfordulását az ozaenának, vagyis azon tényt, hogy az ozaena egyazon család több tagján valóban eléggé gyakran mutat­kozik. Szóbanforgó vizsgálataim kezdetétől, múlt év szeptem­ber havától ezideig kezelt 121 ozaenás beteg között 19 ese­tünk volt, melyekben egyazon család több tagja mutatta az ozaena typusos tüneteit; azonban még sokkal nagyobb azon esetek száma, melyekben a betegek bemondása szerint csa­ládjuknak több tagja szenved hasonló bajban, de a­kiket külső okoknál fogva megvizsgálnunk nem volt módunkban. 1914. 31. sz.

Next