Orvosi Hetilap, 1915. február (59. évfolyam, 7-9. szám)
1915-02-14 / 7. szám
Végeredményben tehát ugyanolyan keménységű lámpával ugyanannyi ideig exponálunk, mint filter nélkül. A különbség csak az, hogy a lámpafal és a diaphragma közé alumínium-filtert teszünk. A filtervastagságnak a fotografált testrész vastagságával arányosnak kell lenni. Vékony objectumok (kéz, fogak) jobb képet adnak filter nélkül. Váll, erősebb könyök, térd, boka 1 milliméteres aluminiumlemezt követel. Mellkashoz a corpulentia szerint 1—2 mm.-es, has-, medencze-, csípőfelvételhez 2—3 mm.-es filter illik. Lényeges, hogy a felvétel finom rajzát az előhíváskor ne rontsuk el. Tudnunk kell, hogy az egész lemez a fátyol hiánya miatt világosabb, mint a megszokott. Ne erőszakoljuk tehát a hívást sötétre, mert előhívási fátyolt kapunk, ami a részleteket betemeti. Mi az „időmérési előhívással“ mindig jó képet kaptunk.* Hangsúlyozni akarom végül azt is, hogy a filteres eljárás a bőrt az esetleges elégetésektől hathatósan védi. A Röntgen-mélytherapia kapcsán bebizonyult, hogy a bőr az erősen filtrált sugarakból 2—3-szoros dosist tűr el, ami akkor, ha hosszas expositiót esetleg többször kell ismételni, szintén nem megvetendő haszon. Sebgyógyítás illóolajokkal. Irta: Wagner Dániel dr., közkórházi főorvos Békéscsabán. Tíz éve foglalkozom az illóolajok therápiás hatásával. A belső adagoláskor többek között azt tapasztaltam, hogy az illóolajok az általános leukocytosist s ennek révén a phagocytosist fokozzák s hogy a bacillárisan megbetegedett szövetrészekben activ hyperaemiát tudnak előidézni; két olyan tényező, mely a fertőzött sebek gyógyulásában is döntő fontosságú szerepet játszik. Ez a körülmény bírt arra, hogy az illóolajokat a legkülönfélébb sebeken külső alkalmazásban is kipróbáljam. Ezen kísérletekkel egyúttal az a célom is volt, hogy a közönségesen használt méreghatású desinficiens szereket nélkülözhetővé tegyem. A szokásos sebfertőtlenítő szereknek ugyanis nem az a károsabb hatása, amelyet a sebfelületről történt felszívódás útján előálló általános mérgezés alakjában okozhatnak — mert hiszen ezen ártalom kellő vigyázat mellett elkerülhető —, sokkalta nagyobb hátrányuk az, hogy elpusztítják ugyan a sebbe jutott fertőző csírákat, de megsemmisítik egyúttal a sebfelület életképes sejtjeit is, köztudomású lévén, hogy a destillált víztől kezdve a használatos fertőtlenítő szerek minden diluziója chemiai affinitásánál fogva protoplasma-méreg. E szerint a physiologiai sebgyógyulást a teljesen ártalmatlan, méreghatás nélkülinek tartott hydrogenhyperoxyd (perhydrol, hyperol stb.) épp oly károsan fogja befolyásolni, mint a sublimal, cárból vagy a cresol- és formaldehyd-csoportba tartozó desinficiensek. Mindezek a szerek a bacillusok elpusztítása mellett a sebfelületen az élő szövetek sejtelemeit is megsemmisítik. Ennek pedig a sebgyógyulás szempontjából azon nagy hátránya van, hogy a sebfelületen necrobiosisos réteg képződik, mely miatt az összefekvő sebfelületek mindaddig nem egyesülhetnek teljesen, míg a szervezet ezen necrosisos részeket nem küszöböli ki. A magára hagyott, semmiképpen sem befolyásolt fertőzött sebeken is nem egy esetben azt látjuk, hogy azok teljesen begyógyulnak, hogy tehát a szervezet a sebfelületen betolakodó fertőző csírákat leküzdötte, megsemmisítette desinficiens szerek közrehatása nélkül is. Az ilyen gyógyuláskor lezajló élettani folyamatok azt mutatják,, hogy a szervezet a fertőzéssel szemben fokozott élettevékenységgel reagál, melynek lényege abban áll, hogy helybelileg a szövet- és vérsejtek megváltozásával az erek kitágulnak, a véráramlás, vérnyomás fokozódik (activ hyperaemia), fehér vérsejtek vándorolnak ki, a fix szövetelemek duzzadnak, növekednek, meg * Kelen: Entwicklung von Röntgenaufnahmen nach Zeitberechnung. (Fortschr. a. d. Gebiete d. Röntgenstrahlen. XVII. köt.) szaporodnak, hogy lábgátat alkothassanak, a phagocyták a chemotaxis révén megtalált bacteriumokat magukba veszik és megemésztik. A szervezet általános reactiójaképpen pedig annak a bacteriummérgek által felidézett specifikus ellenméregtermelő képessége lép actióba s universalis leukocytosis indul meg. Mindezek a folyamatok az élő szövetsejtek fokozott élettevékenységét feltételezik. E szerint világos, hogy mindaz, ami ezen szöveti sejtek integritását, élettevékenységét biztosítja vagy fokozza, egyúttal a sebgyógyulást segíti elő, ami pedig azok vitalitására bénítólag, esetleg megsemmisítőleg hat, az a szervezet rovására a fertőző csírák elszaporodását teszi lehetővé. Egészen kétségtelen tehát, hogy valamely sebgyógyító eljárás jogosultsága és használhatósága attól függ, mennyiben felel meg azon követelményeknek, melyeket a sebgyógyulásban szereplő emer élettani folyamatok megjelölnek. Ezen vezérelv szem előtt tartásával hosszas kísérleteim során azt tapasztaltam, hogy a közönséges desinficiens szerekkel ellentétben az illóolajok legtöbbjének megvan az a kiváló tulajdonsága, hogy amíg egyrészről jelentékeny antizymotikus és bactericid hatás mellett szövetsérülést nem okoznak, sem helybelileg, sem felszívódás útján bármilyen hosszas használat után mérgezőleg nem hatnak, addig másrészről a fertőzött szövetrészekben activ hyperaemiát tudnak előidézni s úgy a helybeli, mint az universalis leukocytosist — ezen a réven tehát a phagocytosist — nagy mértékben fokozzák. Az illóolajok olajos oldatának mint sebgyógyító szernek további nagy előnye az, hogy az olajos consistentia kiválóan alkalmas bevonószer úgy az ép bőrön, mint a friss és genyedő sebfelületen, amennyiben physikai tulajdonságánál fogva részben fixálja, még inkább azonban izolálja a bacteriumokat. Az „izolálás“ alatt azt értem, hogy az olaj chemotaxisos hatásánál fogva bevonja az egyes bacteriumokat vagy azoknak kisebb-nagyobb csoportját s az ilyen olajburkolatba foglalt bacteriumok, ha a szennyezett bőrfelületről mobilizálva be is jutnak a sebbe, ott már szintén olajjal bevont szövetsejteket találnak, amelyekkel való közvetlen érintkezésük éppen az olajréteg miatt felette meg van nehezítve. Elszaporodásukat s a szövetekbe való hatolásukat pedig lényegesen akadályozza, sokszor teljesen meghiúsítja az olajos közegnek éppen illóolajtartalma, melynek 1 : 3 arányú menynyisége kifejezetten bacteriumfejlődést gátló, a kevésbé resistens mikroorganismusokra pedig egyenesen antisepsises — parasitotrop — hatást tud kifejteni. Hogy az illóolajos sebkezelés terén az empíria által szolgáltatott tényeknek magyarázatát is tudjam adni, állatkísérleteket végeztettem, már csak azért is, hogy biológiai igazolást szerezzek azon feltevésem helyességének, hogy fertőzött sebek kezelésekor a fertőzés elhárításának érdekében sokkal észszerűbben és eredményesebben járunk el akkor, amikor nem arra törekszünk, hogy a szokásos desinficiensekkel a sebbe jutott pathogen bacteriumokat elpusztítsuk, hanem ha a szövetsejtek vitalitásának lehető megóvása mellett azon biochemiai folyamatokat igyekszünk élénkíteni, melyek a szervezetnek természetes védekezőképessége gyanánt mindannyiszor actióba lépnek, valahányszor a szervezetet annak bármely csekély sérült részén a fertőzés veszélye fenyegeti. Az állatkísérleteket a budapesti m. kir. állatorvosi főiskola sebészeti klinikáján Bertár Mihály dr. tanársegéd volt szíves végezni tetanusbacillussal oltott birkákon. Az állatkísérletek eredménye röviden összefoglalva az volt, hogy azon birkák közül, melyeknek frissen készített sebét nagyon virulens tetanuskultúrával történt fertőzés után 1—3 óra múlva illóolajokkal leöntötték és azonnal bevarrták, 50%-a életben maradt, kétségtelen bizonyságául annak, hogy ezekben a sebbe jutott tetanusbacillusokat nem az illóolajoldat fertőtlenítő képessége tette tönkre, hanem a sebfelületnek élő sejtjeiben megindult azon biochemiai folyamatok semmisítették meg s eliminálták a szervezetből, mely folyamatok magukban véve ugyan elégtelenek lettek volna arra, hogy ezen életveszélyes fertőzéstől a szervezetet megóvják, az illő ' 88 ORVOSI HETILAP 1915. 7. sz.