Orvosi Hetilap, 1915. szeptember (59. évfolyam, 36-39. szám)

1915-09-05 / 36. szám

1915. 36. sz. ORVOSI HETILAP 0­6 mm. A ruhatetű tojásaiból a tetvek 3—4 nap múlva (Eysell), a lapostetű és a fejtetű tojásaiból pedig 6—7 napra bújnak ki és alakra és életmódra nézve azonnal az eredetiekhez hasonlíta­nak. A tetvek petéi igen ellentállók, még savakkal szemben is. Míg az élő tetű aránylag könnyen elpusztítható, a peték elhelyezésüknél fogva nehezebben közelíthetők meg mind chemiai, mind physikai módszerekkel, úgy hogy kiirtásuk egészen külön technikát igényel. Chitinburkukon csak a kéngőz, a kénsav, a trichloraethylen (Kulka), a szénkéneg, a meleg (35—100° C) hatol át. A 2%-os cresolszappan-oldat fakóvá teszi őket és megrepeszti. A kénsavgőzök és a szén­kéneg elöli őket, a meleg úgy gőz (1. a 6. képet), mint forrólég (1. a 7. képet) vagy chemiai reactiós meleg alakjában coagulálja a fehérjéit. A 40%-os eczetsavoldat a chilipburokra oldó, puhító hatással van s azon át az 5%-os cárból vagy 2%-os cresolszappan-oldat még könnyebben jut a pete proto­­plasmájához. 7. kép: Sütőkem­enczében 115° C mellett 30 percz alatt elpusztult tetű képe. Vitás kérdés volt kezdettől fogva a szalma és a deszka. Megél-e bennük a tetű, tenyészhet-e bennük tetűgeneratio, átalakult életviszonyok között, megtapadhat-e bennük a tetű­­pete, a mennyiben a tetű petéinek fixálása czéljából a ruha redőit, a takaró szálait keresi fel s azokhoz tapasztja s így nem látszik valószínűnek, hogy a tetű akár a szalmá­ban, akár a deszkában petéit meg tudná tapasztani. A szal­mában a tetű nem él sokáig, épp úgy mint a barakk desz­káiban sem (Brauer), ellenben megtalálhatjuk a petéket a sze­métben, a ruha és a pamutrongyok között, a­miért is tévedés, ha azt gondoljuk, hogy a tetves szalma a főforrása a tetű terjedésének. A szalma, a szalmazsák a tetvektől, a melyek beleestek, a szabadban való hagyás vagy kiporolás által könnyen megszabadíthatók és ugyanez áll a deszkára, a deszkabarakkokra vonatkozólag is, ha azokat 21 napon át szabadon hagyjuk. Én a szalmazsákokat a szalmával együtt vagy a desinfectorba raktam, vagy 40%-os eczetsav­­oldattal bepermetezve 1/2 órára sütőkemenedékbe helyez­tettem, vagy egyszerűen 10 napon át a napon hagyva, egy marék naphthalint varrattam beléjük. A tetvek vérrel táplálkoznak, a­melyet szúró-szívó­készülékeik útján szívnak az emberből. A szúrás, a csípés helye sokszor nem található meg, máskor gyengébb vagy erősebb viszkető érzést okoz, a­melyre vakarással reagálunk. A következmények eczema és a var alatt nedvező és genyedő helyek. A tetvek jelenléte könnyen konstatálható, a­mennyiben azokat a ruhákban, a ruhák redőiben, a hajas tesztrészeken, tojásaikat a ruhavarratok mentén, a hajak tövén észre lehet venni. Ruhatetvre vallanak a nyakon, a lapocskák között és a derékon található vakaráshelyek is. A tetvek szájkészüléke szúró-szívó készülékkel van el­látva, a­mely a felső ajakból kiinduló tövisből és annak be­fogadására vályúszerűen átalakult alsó ajakból áll. Az alsó ajak az oesophagusba folytatódik, a­mely a szívást eszközli. A szájüregbe nyálkamirigyek nyílnak, a­melyek izgató nedvüket a bőrön szúrt csatornába ömlesztik. Az oesophagushoz társul a középbél és a gyomor, a­mely a bélnek emésztő része. Utóbbihoz csatlakozik a végbél. Már kis nagyítással is észre­vehető a finom, a légzést eszközlő trachearendszer. Ez két oldalsó főágból áll, a­melyek minden segmentumban kifelé harántirányú ágak útján a stigmákba nyílnak. A főágakból tehát egy egész csőrendszer indul ki, a­mely minden szerv­ben szétágazva, legfinomabb ágaik intracellulárisan, a trachea­­végsejtekben végződnek. A nagyobb tracheaágaknak egy-egy spiralis alakú chitin támasztófonala van. Az oxygen tehát directe az egyes testtájakhoz jut. A testfelület chitinburka savakkal és alkaliákkal szemben ellentálló. A tetű élete a gazdához kötött. A tojásrakáshoz feltétlenül szükséges, hogy vérrel táplálkozzék. Szagokkal és hővel szemben érzékeny és annál érzékenyebb, mennél fejlettebb, már 30—35° C-on elpusztul. A tetvirtó szereknek, a­melyeket eddig öntudatlanul, csak tapasztalati úton használtunk, pusztító hatásuknak ma­gyarázatát a fent említett morphologiai adatok adják meg (Fiebiger). A vízben oldott szerekkel szemben a tetvek test­felületüknek chitinburka miatt igen ellenállók, ellenben oly anyagok, a­melyek gázzá alakulnak át, a tetű tracheájába, annak finom és érzékeny légző végkészülékeibe hatolnak és egyenesen a testet felépítő sejtprotoplasmára hatnak. Ezen szerek közé tartoznak elsősorban a benzin, a kénessav, az aetheres olajok, továbbá a nem régen ajánlott 10—25%-os ammóniák (Pregl), a 400/6-os eczetsav (Zupáik). Ezen sze­reknek megvan még az a jó tulajdonságuk is, hogy érint­kezés nélkül is bizonyos distantiára hatnak. A szürke kéneső­kenőcsről pl. ismeretes, hogy nemcsak lokálisan hat, hanem gőzöket is fejleszt, a melyek a testet bizonyos kéneső­­atmospherával veszik körül s így a test felületén levő élős­ködőkre pusztító hatással van (Blaschko). Más módon magyarázható a zsíroknak és a kenőcsök­nek tetűellenes pusztító hatása. Ezen anyagok (1%-os ánizs­­kenőcs, 10%-os naphthalin-kenőcs), a­mint rajtuk a tetvek ke­resztülmásznak, eltömik tracheáik stigmáit, a­minek követ­keztében a parasiták megfulladnak. Fertőző anyagnak, vírusnak az arthropodák által való átvitele az emberre többféleképpen történhet. Az egyik eset­ben a virus az arthropodák által felvéve, azokból átalakulás vagy szaporodás nélkül vitetik át az emberre, az ember vé­rébe. Más esetben a virus az arthropodának, mint a virus továbbfejlődésére szükséges közbeeső gazdának beleiben sza­porodik (sporogonia), átalakul, vagy fejlődésének egy szakasza játszódik le abban (malaria), de eközben az arthropodának is általános fertőzése jön létre. Így jut a fertőző anyag a tetű nyálmirigyeibe s a nyállal együtt a csípést szúrt csator­nába, ezen át az ember vérébe s ily módon közvetíti a fer­tőzött tetü az infectiót. Sőt bizonyos fertőző betegségnek a kullancsokkal való terjesztésekor a fertőző virus, a protozoon a kullancs nemi szerveibe és petéibe is bejut, inficiálja az állat petéit is s a kibújó generatio lárvái viszik tovább a betegséget. Ugyanez állhat a foltos hagymáz vírusára nézve is. Előfordul, hogy a fertőző betegséget okozó vírus az arthro­podának csak a gyomráig jut és csak abban tartózkodik; ez esetben a csípés által való átvitelhez még a hányási aktus is kell, hogy hozzátársuljon, a­mely a szúrás alkalmával a csírákat a szúrt csatornába ömleszti. A foltos hagymáznak tulajdonképpeni okozóját eddig nem ismerjük. A leírt bacteriumleletek (Calmette, Constis, Wilson, Hatineanu, Petruschky) nem látszanak találónak. Még legvalószínűbbek Prowazek leletei, a­ki igen kicsiny, Giemsa szerint festhető zárványokat talált a fehérvérsejtekben, a­me­lyeket ő a betegség előidézőjének tart. 6. kép: Gőzdesinfectio útján 100° C mellett 10 percz alatt elpusztult tetű képe. 479

Next